![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Órákig nem mozdul a lány, mintha halott lenne, csak bámul kifelé. Angel pedig észre sem veszi, hogy a hideg kezet szorongatva elaludt, hiába az aggódás, a fáradság legyőzte őt. Chris viszont egy percre sem tudja lehunyni szemét, csak nézi a lány messze merengő tekintetét, miközben marja lelkiismerete…
Jensen és Donna a folyosón ülnek némán, kéz a kézben és a kórterem ajtaját bámulják. A fiú ki tudja hányadik kávéján van már túl, és most is azon gondolkozik, hogy innia kell még egy pohárral. Felegyenesedik.
- Iszok egy kávét. – mondja az anyának, aki fejét ingatja.
- Elég volt fiam. Még szívrohamot kapsz.
- Vagy kávézok, vagy megőrülök. – válaszolja, majd felsóhajt. – És hozok valami kaját is. Angel már biztosan éhes. És ennie kell. Nem csak maga miatt.
- Látod, ez jó ötlet! – mosolyodik el Donna. – Hozz nekem is valamit! Mondjuk egy jó sonkás szendvics most jól esne.
- Rendben. – bólogat a fiú és elindul a lift felé. Míg vár rá anyja felé néz, aki bíztatón mosolyog rá szemével. Egy mély sóhaj hagyja el ajkait, amikor a lift kinyílik előtte és ő belép. Megnyomja a földszint gombot, majd lehajtott fejjel várja, hogy ismét kinyíljon előtte az alumínium ajtó. Nem néz fel senkire és semmire, mikor kilép a kórház ajtaján. Lehet, hogy itt is lehet kapni valami reggelinek valót, de inkább szétnéz a környéken, hátha van valahol egy gyorsétterem, vagy egy kifőzde. Zsebébe mélyeszti kezét és szeme sarkából kémleli az utca két oldalát, majd szemközt meglát egy kisebb pubot, mely kis táblán a bejáratnál hirdeti reggelijét. Sonka, omlett, pirítós. Ez tökéletes lesz. Bemegy és rendel a pultnál, de fejét még mindig leszegi, nem kockáztat, hogy felismerjék. S míg a reggeli elkészül, amihez persze kávét is rendelt, Angelnek pedig narancslevet, leül az egyik asztalhoz és kibámul az ablakon. Úgy érzi, mintha már napok óta fent lenne. Arról pedig elképzelése sincs, hogy az esti előadást, hogyan fogja végig csinálni. Most képtelen arra koncentrálni. Annyi minden történt vele az elmúlt órákban, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ott álljon a színpadon és szerepet játsszon. Egyik percről a másikra megváltozott az élete, előbb Jade tragédiája, majd Angel hagyja ott… Ez túl sok egyszerre. Megdörzsöli arcát, a borostája szúr, vonásai pedig megnyúltak már a fáradtságtól és hiába próbál egy kis vért tódítani arcába, nem sikerül. Elcsigázott és fáradt. Egy pillanatra lehunyja szemét, de zsebében rezeg mobilja, így még ezt a pár másodpercet, hogy szeme csukva, sem élvezheti önfeledten. Előveszi a rezgő telefont és legörbíti száját. A kijelzőn barátja neve. Mi lenne, ha fel sem venné. Jared még ennyit sem érdemel. Miatta történik minden rossz. Hagyja csörögni, csak megunja a srác. Kiteszi a mobilt az asztalra és nézi, az pedig egy percen keresztül rezeg és várja, hogy felvegye. Majd Jared végre abbahagyja a csörgetést. De nem telik bele pár pillanat, ismét megjelenik barátja neve a kijelzőn. Megingatja fejét. Ha nem veszi fel, akkor lehet, hogy órákon keresztül fogják ezt játszani? Vagy Jared megunja egyszer és rájön, hogy úgysem veszi fel? Ismét abbamarad a rezgés másfél perc múlva, de nem telik bele néhány pillanat és megint jön a hívás. Felkönyököl az asztalra, majd mély levegőt vesz, aztán a mobilért nyúl és felveszi. Elég volt a játékból…
- Már azt hittem soha sem veszed fel. – szól bele Jared.
- Nem állt szándékomban… Csak idegesített. – sóhajt a kagylóba.
- Jade? Hogy van Jade?
- Hirtelen milyen fontos lett Jade.
- Mert fontos.
- Persze. – bólogat Jensen.
- Szóval… hogy van?
- Felébredt, de azt hiszem nem igazán akarna látni téged… engem sem bír.
- Hogy érted?
- Amikor meglátott sírni kezdett…
- De jól van? És a baba? Ő is jól van?
- Eddig minden rendben.
- Mi az, hogy eddig?
- Sok vért veszített Jared. Nem tudni, hogy ez hogyan hat ki a kicsire… De miért is érdekel ez téged?
- Talán mert a fiamról van szó?
- Tudod mi lenne a legjobb? Ha elfelejtenéd, hogy létezik. Neked… sőt, mindenkinek jobb lenne így.
- Sajnálom ami történt.
- Csak ennyi? Sajnálod? Tényleg felejtsd el őket! És engem is egy időre.
- Miért?
- Még kérdezed? Minden szar ami mostanában velem történik, az miattad van. Amikor feltűnsz, egészen biztosan valami olyan dolog történik, ami fáj és rohadtul fogom érezni magam.
- De… mi a baja mindenkinek velem? Én nem csináltam semmit sem! Miért nem hiszi ezt el nekem senki sem? Fogalmam sincs, hogy Jade miért tette amit tett...
- És csak sajnálod… - ingatja fejét. – A szerelem, szinte érzem ahogy körülvesz…
- Ne mondd már ezt! Én szeretem őt!
- Persze… valahol… nagyon mélyen… hogyne! Hagyjuk Jared. Felejts el egy kicsit engem és engedd, hogy rendbe tegyem az életem, ok?
- De… de mit csináljak?
- Dolgozz, érezd jól magad. Hagyj békén! – kiált. – Angel elköltözik tőlem… és miért? Miattad!
- Miattam?
- Mert voltam olyan hülye, hogy még téged védtelek… és összekapartalak a földről. Nem kellett volna.
- És ezért elköltözik tőled?
- Vele kellett volna lennem és nem veled… - sóhajt. – És… otrombán is viselkedtem…
- Azt ne mondd, hogy azt is miattam.
- Pedig miattad. – helyesel. – Rendbe kell tennem a dolgokat. És te most nem férsz bele a képbe. Dolgozz, érezd jól magad, piálj, engem és az egész családomat, beleértve Jadet is, messze kerüld el egy ideig, ok?
- Nem.
- Jared. Abba a nagy fejedbe mekkora agyat növesztettél? Mi ezen a nem érthető?
- Miért hiszi azt mindenki, hogy én vagyok a bűnös mindenért?
- Mert… te vagy.
- Mi közöm van ahhoz, hogy Angel úgy gondolja lelép tőled?
- Megmondtam miért…
- És mi van, ha megunta a képed, és én vagyok rá az ürügy?
- Nem hiszem, hogy ez történt. Jared fejezzük be. Gondolkozz el kicsit magadon és azon, hogy egy lány miattad majdnem meghalt a te gyerekeddel együtt… És ha csak egy sajnálomot tudsz elmakogni, akkor ott régen baj van. És most leteszem, mert lassan kész a reggeli…
- Reggeli? Nekem is ennem kéne valamit!
- Remek, foglald el magad és minket hagyj békén. Reggelizgess, aztán találj ki programokat magadnak, szórakozz el a kutyákkal, vagy mit tudom én… Szia Jared! – s leteszi a mobilt, majd a pincér felé néz, aki már hozza is a becsomagolt reggelit, a fiú amennyi pénzt csak talál magánál, azt a kezébe nyomja, többet is mint amennyi a rendelés és gyorsan távozik. Visszasiet a kórházba, de az alatt a rövid út alatt zsebében a mobil folyamatosan rezeg és megnéznie sem kell, hogy ki az… Amint visszaér a folyosóra és a nagy papírzacskót leteszi anyja mellé, előveszi a telefont és kikacsolja, Jared talán tanul ebből és végre békén hagyja ahogy kérte rá. Jensen megkéri Donnát hogy a zacskóból ossza szét a reggelit, ő pedig halkan benyit Jadehez, aki mintha megállt volna az idő, ugyan olyan mozdulatlan és merev pillantással néz ki az ablakon. Chris a fiúra figyel és tekintetével követi minden mozdulatát. Jensen megérinti Angel vállát, majd ujjaival végigsimogatja a bóbiskoló lány nyakát, arcát és a füléhez hajol.
- Ang? –súgja, a lány megrezzen. – Muszáj enned valamit. – súgja Jensen és megcsókolja lágyan a kedves arcát.
- El… elaludtam. – motyog a lány maga elé.
- El. – mosolyodik el.
- Nem szabadott volna. Jade? – megszorítja nővére kezét.
- Jól van. – súgja Jensen. – Chris addig vigyáz rá, amíg te szépen megreggelizel. Vettem kaját…
- Nem vagyok éhes.
- Angel, erről nem nyitok vitát.
- Nem hagyom itt a testvérem…
- Addig itt maradok vele, nem lesz semmi baj. – mondja Chris. – Jó étvágyat.
- De ha bármi van… szólj!
- Rendben. – bólogat a fiú. Angel ajkaihoz emeli nővére hideg kézfejét és megpuszilja, majd megkapaszkodik Jensen karjában és kimennek, a lány rögtön megérzi a finom illatokat, amik hívogatják őt és nagyokat nyelve ül le Donna mellé, a fiú segítségével.
- Itt a reggeli. – mosolyog az anya és megsimogatja a lány arcát.
- Először kávét kérek.
- Narancslevet hoztam neked. – mondja a fiú.
- De egy kis kávét is kaphatsz, az enyémből. – beszél Donna és Angel kezébe adja óvatosan. A lány rögtön belekortyol.
- Ez kellett.
- Ne igyál sokat. – mondja Jensen miközben mellé ül. – Tudod, hogy nem nagyon szabad.
- Ahogyan rángatni sem kellene, ugye? – kérdez vissza és ismét a kávéba kortyol.
- Meddig lesz ez így? Bocsánatot kértem…
- De ez most nem elég. – jelenti ki a lány, majd ismét iszik. – De rendben… Ennyi elég lesz most. – s visszanyújtja a poharat Donna felé, aki helyette egy sonkás szendvicset tesz bele. A lány rögtön majszolni kezdi. Látszik, hogy éhes volt, hiába is mondta, hogy nem az. A fiú megingatja fejét és ő is enni kezd.
- Egy kicsit most én is bemegyek Jadehez. – súgja Donna és feláll. – És azt hiszem, egy szendvicset Chrisnek is viszek, mert egészen biztosan ő is éhes. És Jadenek is viszek valamit. A kórházi koszt nem a legjobb. – s bemegy a kórterembe. A fiatalok kettesben maradnak és kínos csend telepedik rájuk, csak ülnek egymás mellett és falatoznak, majd Jensen, miután az utolsó falat is lement a torkán felsóhajt.
- Csak… azt akarom mondani, hogy… beszéltem Jareddel arról, hogy hagyjon békén.
- És? Kit érdekel? Ja, téged…
- Felhívott és megmondtam neki, hogy most egy ideig hagyjon békén minket. Így lesz a legjobb mindenkinek.
- De ezzel semmi sincs megoldva.
- Azt nem is gondoltam, de legalább egy ideig biztosan nem fog találkozni vele Jade.
- Lehetséges… de erre sincs garancia. – mondja halkan. – Ok, hogy azt mondtad neki, hagyjon… de… tényleg így is gondoltad ezt?
- Persze. – bólogat. – Nem akarom a közelünkben látni őt.
- A közelünkben?
- Igen. Mert… mert… igazad van, hogy mindig minden miatta történik és ebből elég volt már. Nyugodtan akarok élni.
- És mi lett azzal, hogy a barátod és számít rád, neked?
- Most nem érdekel.
- Nem hiszem, hogy nem érdekel. – sóhajt fel. – Nagyon is érdekel téged. De… nem baj ez… már semmi sem baj. Az jó, ha leállítottad, hogy Jadet hagyja és engem is, köszönöm… ám te, tudom, hogy úgysem vagy képes nélküle hosszútávon létezni.
- Ang…
- Együtt dolgoztok, barátok vagytok… és ki tudja még mi…
- Angel!
- És ha Jadel hazaköltözöm, akkor miért ne beszélhetnél vele? Hiszen a barátod vagy mi a szösz… te mondtad nekem!
- De veled vagyok és fontos az, hogy tudja, mi összetartozunk.
- Pontosan tudja, hidd el. Jared csak gonosz, de nem hülye. Szerinted mennyire érdekli az, hogy összetartozunk… ám tényleg így van? Vagy csak most mondasz nekem valami megnyugtatót ezen a borzalmas napon?
- Nagyon fontos vagy nekem.
- Ő is fontos. Igaz? Igaz… Nem kell választanod… Ha én nem vagyok veled, azt csináltok, amit csak akartok.
- Ang!
- Miért? Mi a baj ezzel? Nem vagyok én házisárkány. Azzal érzed jól magad, akivel csak akarod.
- Nem hiszem el, hogy most ez van kettőnk között.
- Micsoda? Csak tudom, hogy… hogy hosszú távon úgysem bírnád ki, hogy ne találkozz vele. Hát tedd. Én is teszem a saját dolgom.
- Téged szeretlek és te sokkal fontosabb vagy.
- Én is szeretlek, és ezt tudod jól… Sőt Jared is szeret. – sóhajt fel.
- Ang! Mire jó ez az egész kiköltözés, meg a felhajtás? Mert elrontottam pár dolgot?
- Igen, mert elrontottál pár dolgot… ahogy mondtad és ennyi. És egy bocsánatkéréssel nem lehet elintézni már őket.
- Teljesen olyan, mint egy szakítás. Én nem akarok szakítani...
- Úgy értelmezed, ahogy akarod. Szakítás… ha te így gondolod…
- Elmész tőlem. Otthagysz. Mi ez, ha nem szakítás?
- Nekem idő kell most és szerintem neked is… És Jadenek, ha kijön a kórházból szüksége lesz rám. Vele kell foglalkoznom, most ő a legnagyobb gondom és nem az, hogy te és a barátod éppen mit csináltok, vagy mit nem…
- Ok… Jadet megértem.
- A többit is értsd meg… Kérlek. - sóhajt fel.
- Utálom, ha nem vagy velem. – jelenti ki a fiú és megfogja Angel kezét. – Maradj velem!
- Nem. – ingatja fejét.
- És… és meddig fog ez így tartani?
- Nem tudom.
- Legalább egy időpontot mondj…
- Ezt nem lehet ahhoz kötni. Addig biztosan ott maradok, amíg Jade teljesen fel nem épül.
- Az mennyi, egy hónap?
- Ne faggass, fogalmam sincs!
- És utána? – kérdezi és két tenyerébe veszi kedvese kicsi kezét, aki el akarja húzni, de a fiú nem engedi és szorosan tartja ujjai között, Angel pedig hiába próbálkozik, hogy elrántsa. – Már… most hiányzol.
- Ezekkel a szavakkal most hiába is próbálsz rávenni arra, hogy ne tegyem meg. Nekem most Jade a fontos…
- Kössünk békét. Jaredet is elküldtem a fenébe…
- Nem. Majd… majd talán… egyszer megint itt lesz az ideje annak… - és végre elrántja kezét – Hogy összebútorozzunk.
- Mikor?
- Mondtam, hogy nem tudom még. És hagyjuk ezt. Inkább… visszamegyek!
- Várj! Ang! Egyszer megint itt lesz az idő? És ha nem?
- Most tényleg Jadenek van szüksége rám. Még akkor is tudok rá vigyázni, ha nem láthatom őt. Megoldom. Talán apu is ott lesz velünk kicsit… Nemsokára itt lesz ő is. – halványan elmosolyodik.
- Egészen biztosan siet, ahogy csak tud.
- Tudom. – bólogat és hátra hajtja fejét, de amint megérzi Jensen ujjait arcán elfordítja fejét.
- Legalább addig maradtál volna a hotelben, amíg haza nem mentek a nővéreddel.
- Máshogy alakultak a dolgok. És nem is akartam veled lenni. Túl sokat bántottál. Az elmúlt pár órában folyamatosan. Még akkor is, amikor tudtad, hogy nekem van szükségem rád… akkor is Jaredet választottad. Ennyi… egyenlőre.
- Ang.
- Komolyan beszélek. –ásít egy aprót - Fáradt vagyok. Kell még kávé.
- Nem ihatsz többet. Tudod, hogy a sok kávé árthat neked… vagyis a babánknak.
- Tudom. – bólogat. – Ő is egészen biztosan fáradt. Szerintem nem sokat aludhatott.
- Szerinted szokott aludni?
- Egészen biztos vagyok benne. – mosolyodik el és pocakjára teszi kezét. – És neki sem tetszik az, ami most van… De muszáj Jensen. Meg kell értened engem! Lehet, hogy hiba lesz, hogy most így alakul, de ha így is lesz vállalom, de idő kell nekünk. Lehet, hogy… hogy túl gyorsan zajlottak az események közöttünk és lassítanunk kell.
- Ang… akkor sem kell elhagynod.
- Gondolkoztam amíg bent voltam Jadenél... de persze belealudtam…
- Akkor annyira nem lehetett fontos amiről gondolkoztál.
- De. Arról, ami most van.
- És?
- Elmondtam. Majd… minden a régi lesz… egyszer, talán… De most… most ez kell.
- Nem kellhet az, hogy elhagyj! – fogja meg Jensen kedvese karját, aki eltolja magától.
- Elköltözöm… és lehet, hogy észhez térek…
- Ebbe belehülyülök lassan!
- Dehogy. Túléled. Senki sem fog meghülyülni.
- Csak én.
- Teljesen igaz, hogy minden Jared miatt történik.
- Tudom…
- De… azt is tudom, hogy neked a barátod… a legjobb barátod és régen mást is éreztél iránta.
- És?
- Soha nem mondtam, hogy válassz… Csak van, hogy jobban örülnék, ha bizonyos helyzetekben nem az ő pártját fognád, vagy védenéd a seggét… ennyi.
- Erről gondolkoztál.
- Erről… és ami ma történt az nagyon fájt. És most ki ne mondd, hogy sajnálod! Ok?
- Ok… De tényleg sajnálom. – mosolyog.
- Mondtam, hogy csak ezt ne! Kérlek szépen!
- Tudom.
- Ez egy kicsit aljas volt.
- Nem. – mondja, s megrántja vállát – És még? Miről gondolkoztál?
- Talán, ha nem lenne Jared, egészen máshogyan alakultak volna a dolgok.
- És?
- Lehet, hogy nem is így, és most nem Jadere gondolok és arra, hogy miatta akarta a halált választani… Hanem kettőnkre…
- Hogy érted?
- Talán nem is tartanák itt… mármint nem itt, hogy szépen hazamegyek és Jadel leszek…
- És amúgy nem szakítunk… persze…
- Érted mit akarok mondani. Hogy lehet, hogy semmi sem lenne közöttünk.
- Elképzelhető.
- Szóval lehet, hogy Jared kellett a képbe… de most már tűnjön el! Bár… az is lehet, hogy mégsem olyan szerencsés, hogy mi találkoztunk… - súgja.
- Angel!
- Mondtam, hogy nem érdekel, hogy mikor és hol találkozol vele… Csak a közelembe ne jöjjön. Széttépném és összeturmixolnám.
- Úh!
- Annyira tudni akarom mit tett… De Jadetől nem kérdezhetem meg… ha akarja, majd elmondja. Viszont Chris titkol valamit…
- Ő tisztában van vele.
- Igen. És nem árulja el… és ez szemét dolog tőle. Azt hittem a barátom. Tévedtem… és lehet, hogy sok minden másban is tévedtem…
- Kettőnkben nem tévedhettél.
- Gondolod? – kérdezi és füle mögé teszi haját. – Pedig meglehet. – suttogja.
- Nem! Angel! – ingatja fejét. – Christ talán jobban meg kell dolgozni, hogy kinyögje mit tud. De még nekem sem sikerült ez.
- A bájaddal nem ment? – kérdezi a lány kissé gúnyosan.
- Nem.
- Nem segített a mosolyod?
- Angel! – kiált, majd előre hajol és oldalra fordítja fejét a lány felé, aki üres tekintettel bámulja a semmit. A fiú búsan sóhajt, mert mindig belehal kicsit, hogy így kell látnia őt. - Anyu azt mondta, ha el akarsz menni, akkor hagyjam.
- Jó tanács. Mindig fogadd meg, amit mond.
- Bele fogok dögleni.
- Foglald el magad valamivel. Én is azt fogom tenni. Életet kell lehelnem a testvérembe, mert most borzalmas állapotban van és annyira félek, hogy nem fog sikerülni. A múltkor ő segített rajtam, és most nekem kell. De ez most sokkal nehezebb lesz… Fel kell őt vidítanom és elfogadtatni vele, hogy él és minden rendben lesz ezután.
- Én is segíthetek ebben.
- Nem. Amikor meglátott annyira megrémült tőled, hallottam. Nem. Inkább… jobb, ha nem találkoztok…
- Angel, talán csak megijedt valamitől.
- Tőled… és vajon miért?
- Nem tudom. – megrántja vállát. – Én tényleg csak annyit kérek tőled, hogy gondolkozz el rólunk az eddigi kis életünkön. Nem hosszú az az idő mióta együtt vagyunk, de annyi sok fájdalom ért engem… És igen, nagy részébe a barátod is közre játszott. Szeretném, ha gondolkoznál ezen… meg azon is, hogy ne úgy érj hozzám, ahogy egy rongybabához... lökdösöl… néha bekattan nálad valami. Ezt fogd vissza! Üvöltsd le a fejem, vagy mit tudom én, de állítsd le magad, mert igen, nem csak rólam van szó most már!
- Tudom.
- És jön a sajnálom szöveg. - ingatja a fejét.
- Nem.
- Jared a barátod… tisztában vagyok vele… felőlem lehet, csak ne lássam, vagyis halljam és ne őrülj meg, ha róla van szó. Ha tényleg fontos vagyok neked, akkor tudd mi a határ! De most nem tudod. Érted?
- Rendben.
- Jah… és jó lenne, ha a többi barátodnak pedig nem teregetnéd ki az összes szennyesünket.
- Megértettem.
- Főleg nem az intim szennyest.
- Jó, igaz. De… Jasonnel minden jól alakult.
- Lehet… de akkor se. Legyen más a sztori tárgya, ne az hogy hol, meg hogyan…
- Ok Ang… de ezekről együtt is lehet gondolkodni.
- Nem. Gondolkodj csak magadban… És kicsit hagyj engem.
- Átköltözöm Jadehez.
- Persze... – ingatja fejét- Inkább esténként elmélkedj. És talán rájössz, hogy miért kell ezt tennem.
- Majd meditálok.
- Mint Jim Carrey? – mosolyodik el halványan Angel.
- Mondjuk. – bólogat Jensen. – Valóban azt akarod, hogy legyünk külön? És hiszed, hogy ezzel minden megváltozik és jobb lesz?
- Megmondtam. És majd kialakul, hogy mi lesz tovább.
- Teljesen olyan, mintha elölről kezdenénk.
- Akár… - sóhajt, amikor a fiú meglátja Jamest, amint a folyosóra lép a liftből, s gyors léptekkel szinte fut feléjük. – Azt hiszem itt a papád. – mondja és felpattan, felsegíti a lányt is, aki most hagyja, hogy hozzá érjen, de pár pillanattal később az apja öleli szorosan magához már.
- Apu! – bújik a lány és hirtelen elsírja magát. – Annyira jó, hogy itt vagy.
- Ahogy beszéltünk azonnal indultam. Hol van Jade?
- Mutatom! – kiált a fiú és megérinti Angel hátát, finoman terelgetve őt a kórterem ajtaja felé. James szúrós pillantást vet rá közben.
- Hol van a barátod?
- Nincs itt…
- Ki akarom csinálni! – mondja az apa, majd belépnek Jadehez, akinél mintha megállt volna az idő. Meg sem mozdult. Ugyan abban a pózban, az ablakon kifelé bámulva fekszik az ágyon. Chris meglátva Jamest rögtön feláll az ágyról a lány mellől és átadja helyét. Donna halkan köszön, de a feldúlt apa csak biccent egyet felé és azonnal leül lánya mellé, megfogja kezét és rámosolyog, de nem tudja leplezni, fájdalmát, hogy így látja első szülöttjét, könny bukik ki szeméből.
- Szia. – súgja és mosolyogni próbál, miközben Donna finoman kihív mindenkit. Maradjon csak kettesben apa és lánya. – Szia kicsim. Jöttem, ahogy meghallottam, hogy itt vagy. – simogatja Jade arcát, aki nem figyel rá. – Annyira féltelek. De most már nem lesz semmi baj. Majd beszélek az orvosoddal és megkérem, hogy vigyázzon rád és most már én is itt vagyok melletted. – csókolja homlokon lányát. Könnyei végigsiklanak arcán, és forrón lecseppennek Jade bőrére, aki egy pillanatra megrázza fejét, majd ismét kibámul az ablakon. James érzi, hogy lánya, mintha itt sem lenne és ez még jobban szívébe mar. Végigpillant a műszereken. Hallja, ahogy a kisbaba szíve gyorsan ver, s bár megnyugtatja őt hogy vele is minden rendben, de most jobban aggódik lányáért, akinek mindkét csuklója bekötve, karjában infúzió, s ha ez nem elég, úgy viselkedik, mintha fel sem ismerné őt.
- Nem engedem, hogy az az alak a közeledbe jöjjön. Bántott téged. Most már biztonságban vagy kicsim. Csak ne csináld ezt többet. Apádra ne ijessz rá megint! Rendben? – kérdezi, de Jade hallgat és rá sem néz. James pillantása is az ablakra vetül, aztán visszapillant lányára. – Mi van ott ilyen érdekes? – kérdezi, miközben simogatja arcát. – Megnyugtat a napfény? Akkor… akkor nézzük együtt. – súgja és ő is kinéz az ablakon, de fél szemmel Jadet figyeli, aki még csak nem is pislog. Tekintete merev és halott. Jamest pedig ismét hatalmába keríti a sírás. Bár próbálja visszatartani könnyeit, nem sikerül. Hangosan felzokog.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Órákig nem mozdul a lány, mintha halott lenne, csak bámul kifelé. Angel pedig észre sem veszi, hogy a hideg kezet szorongatva elaludt, hiába az aggódás, a fáradság legyőzte őt. Chris viszont egy percre sem tudja lehunyni szemét, csak nézi a lány messze merengő tekintetét, miközben marja lelkiismerete…
Jensen és Donna a folyosón ülnek némán, kéz a kézben és a kórterem ajtaját bámulják. A fiú ki tudja hányadik kávéján van már túl, és most is azon gondolkozik, hogy innia kell még egy pohárral. Felegyenesedik.
- Iszok egy kávét. – mondja az anyának, aki fejét ingatja.
- Elég volt fiam. Még szívrohamot kapsz.
- Vagy kávézok, vagy megőrülök. – válaszolja, majd felsóhajt. – És hozok valami kaját is. Angel már biztosan éhes. És ennie kell. Nem csak maga miatt.
- Látod, ez jó ötlet! – mosolyodik el Donna. – Hozz nekem is valamit! Mondjuk egy jó sonkás szendvics most jól esne.
- Rendben. – bólogat a fiú és elindul a lift felé. Míg vár rá anyja felé néz, aki bíztatón mosolyog rá szemével. Egy mély sóhaj hagyja el ajkait, amikor a lift kinyílik előtte és ő belép. Megnyomja a földszint gombot, majd lehajtott fejjel várja, hogy ismét kinyíljon előtte az alumínium ajtó. Nem néz fel senkire és semmire, mikor kilép a kórház ajtaján. Lehet, hogy itt is lehet kapni valami reggelinek valót, de inkább szétnéz a környéken, hátha van valahol egy gyorsétterem, vagy egy kifőzde. Zsebébe mélyeszti kezét és szeme sarkából kémleli az utca két oldalát, majd szemközt meglát egy kisebb pubot, mely kis táblán a bejáratnál hirdeti reggelijét. Sonka, omlett, pirítós. Ez tökéletes lesz. Bemegy és rendel a pultnál, de fejét még mindig leszegi, nem kockáztat, hogy felismerjék. S míg a reggeli elkészül, amihez persze kávét is rendelt, Angelnek pedig narancslevet, leül az egyik asztalhoz és kibámul az ablakon. Úgy érzi, mintha már napok óta fent lenne. Arról pedig elképzelése sincs, hogy az esti előadást, hogyan fogja végig csinálni. Most képtelen arra koncentrálni. Annyi minden történt vele az elmúlt órákban, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ott álljon a színpadon és szerepet játsszon. Egyik percről a másikra megváltozott az élete, előbb Jade tragédiája, majd Angel hagyja ott… Ez túl sok egyszerre. Megdörzsöli arcát, a borostája szúr, vonásai pedig megnyúltak már a fáradtságtól és hiába próbál egy kis vért tódítani arcába, nem sikerül. Elcsigázott és fáradt. Egy pillanatra lehunyja szemét, de zsebében rezeg mobilja, így még ezt a pár másodpercet, hogy szeme csukva, sem élvezheti önfeledten. Előveszi a rezgő telefont és legörbíti száját. A kijelzőn barátja neve. Mi lenne, ha fel sem venné. Jared még ennyit sem érdemel. Miatta történik minden rossz. Hagyja csörögni, csak megunja a srác. Kiteszi a mobilt az asztalra és nézi, az pedig egy percen keresztül rezeg és várja, hogy felvegye. Majd Jared végre abbahagyja a csörgetést. De nem telik bele pár pillanat, ismét megjelenik barátja neve a kijelzőn. Megingatja fejét. Ha nem veszi fel, akkor lehet, hogy órákon keresztül fogják ezt játszani? Vagy Jared megunja egyszer és rájön, hogy úgysem veszi fel? Ismét abbamarad a rezgés másfél perc múlva, de nem telik bele néhány pillanat és megint jön a hívás. Felkönyököl az asztalra, majd mély levegőt vesz, aztán a mobilért nyúl és felveszi. Elég volt a játékból…
- Már azt hittem soha sem veszed fel. – szól bele Jared.
- Nem állt szándékomban… Csak idegesített. – sóhajt a kagylóba.
- Jade? Hogy van Jade?
- Hirtelen milyen fontos lett Jade.
- Mert fontos.
- Persze. – bólogat Jensen.
- Szóval… hogy van?
- Felébredt, de azt hiszem nem igazán akarna látni téged… engem sem bír.
- Hogy érted?
- Amikor meglátott sírni kezdett…
- De jól van? És a baba? Ő is jól van?
- Eddig minden rendben.
- Mi az, hogy eddig?
- Sok vért veszített Jared. Nem tudni, hogy ez hogyan hat ki a kicsire… De miért is érdekel ez téged?
- Talán mert a fiamról van szó?
- Tudod mi lenne a legjobb? Ha elfelejtenéd, hogy létezik. Neked… sőt, mindenkinek jobb lenne így.
- Sajnálom ami történt.
- Csak ennyi? Sajnálod? Tényleg felejtsd el őket! És engem is egy időre.
- Miért?
- Még kérdezed? Minden szar ami mostanában velem történik, az miattad van. Amikor feltűnsz, egészen biztosan valami olyan dolog történik, ami fáj és rohadtul fogom érezni magam.
- De… mi a baja mindenkinek velem? Én nem csináltam semmit sem! Miért nem hiszi ezt el nekem senki sem? Fogalmam sincs, hogy Jade miért tette amit tett...
- És csak sajnálod… - ingatja fejét. – A szerelem, szinte érzem ahogy körülvesz…
- Ne mondd már ezt! Én szeretem őt!
- Persze… valahol… nagyon mélyen… hogyne! Hagyjuk Jared. Felejts el egy kicsit engem és engedd, hogy rendbe tegyem az életem, ok?
- De… de mit csináljak?
- Dolgozz, érezd jól magad. Hagyj békén! – kiált. – Angel elköltözik tőlem… és miért? Miattad!
- Miattam?
- Mert voltam olyan hülye, hogy még téged védtelek… és összekapartalak a földről. Nem kellett volna.
- És ezért elköltözik tőled?
- Vele kellett volna lennem és nem veled… - sóhajt. – És… otrombán is viselkedtem…
- Azt ne mondd, hogy azt is miattam.
- Pedig miattad. – helyesel. – Rendbe kell tennem a dolgokat. És te most nem férsz bele a képbe. Dolgozz, érezd jól magad, piálj, engem és az egész családomat, beleértve Jadet is, messze kerüld el egy ideig, ok?
- Nem.
- Jared. Abba a nagy fejedbe mekkora agyat növesztettél? Mi ezen a nem érthető?
- Miért hiszi azt mindenki, hogy én vagyok a bűnös mindenért?
- Mert… te vagy.
- Mi közöm van ahhoz, hogy Angel úgy gondolja lelép tőled?
- Megmondtam miért…
- És mi van, ha megunta a képed, és én vagyok rá az ürügy?
- Nem hiszem, hogy ez történt. Jared fejezzük be. Gondolkozz el kicsit magadon és azon, hogy egy lány miattad majdnem meghalt a te gyerekeddel együtt… És ha csak egy sajnálomot tudsz elmakogni, akkor ott régen baj van. És most leteszem, mert lassan kész a reggeli…
- Reggeli? Nekem is ennem kéne valamit!
- Remek, foglald el magad és minket hagyj békén. Reggelizgess, aztán találj ki programokat magadnak, szórakozz el a kutyákkal, vagy mit tudom én… Szia Jared! – s leteszi a mobilt, majd a pincér felé néz, aki már hozza is a becsomagolt reggelit, a fiú amennyi pénzt csak talál magánál, azt a kezébe nyomja, többet is mint amennyi a rendelés és gyorsan távozik. Visszasiet a kórházba, de az alatt a rövid út alatt zsebében a mobil folyamatosan rezeg és megnéznie sem kell, hogy ki az… Amint visszaér a folyosóra és a nagy papírzacskót leteszi anyja mellé, előveszi a telefont és kikacsolja, Jared talán tanul ebből és végre békén hagyja ahogy kérte rá. Jensen megkéri Donnát hogy a zacskóból ossza szét a reggelit, ő pedig halkan benyit Jadehez, aki mintha megállt volna az idő, ugyan olyan mozdulatlan és merev pillantással néz ki az ablakon. Chris a fiúra figyel és tekintetével követi minden mozdulatát. Jensen megérinti Angel vállát, majd ujjaival végigsimogatja a bóbiskoló lány nyakát, arcát és a füléhez hajol.
- Ang? –súgja, a lány megrezzen. – Muszáj enned valamit. – súgja Jensen és megcsókolja lágyan a kedves arcát.
- El… elaludtam. – motyog a lány maga elé.
- El. – mosolyodik el.
- Nem szabadott volna. Jade? – megszorítja nővére kezét.
- Jól van. – súgja Jensen. – Chris addig vigyáz rá, amíg te szépen megreggelizel. Vettem kaját…
- Nem vagyok éhes.
- Angel, erről nem nyitok vitát.
- Nem hagyom itt a testvérem…
- Addig itt maradok vele, nem lesz semmi baj. – mondja Chris. – Jó étvágyat.
- De ha bármi van… szólj!
- Rendben. – bólogat a fiú. Angel ajkaihoz emeli nővére hideg kézfejét és megpuszilja, majd megkapaszkodik Jensen karjában és kimennek, a lány rögtön megérzi a finom illatokat, amik hívogatják őt és nagyokat nyelve ül le Donna mellé, a fiú segítségével.
- Itt a reggeli. – mosolyog az anya és megsimogatja a lány arcát.
- Először kávét kérek.
- Narancslevet hoztam neked. – mondja a fiú.
- De egy kis kávét is kaphatsz, az enyémből. – beszél Donna és Angel kezébe adja óvatosan. A lány rögtön belekortyol.
- Ez kellett.
- Ne igyál sokat. – mondja Jensen miközben mellé ül. – Tudod, hogy nem nagyon szabad.
- Ahogyan rángatni sem kellene, ugye? – kérdez vissza és ismét a kávéba kortyol.
- Meddig lesz ez így? Bocsánatot kértem…
- De ez most nem elég. – jelenti ki a lány, majd ismét iszik. – De rendben… Ennyi elég lesz most. – s visszanyújtja a poharat Donna felé, aki helyette egy sonkás szendvicset tesz bele. A lány rögtön majszolni kezdi. Látszik, hogy éhes volt, hiába is mondta, hogy nem az. A fiú megingatja fejét és ő is enni kezd.
- Egy kicsit most én is bemegyek Jadehez. – súgja Donna és feláll. – És azt hiszem, egy szendvicset Chrisnek is viszek, mert egészen biztosan ő is éhes. És Jadenek is viszek valamit. A kórházi koszt nem a legjobb. – s bemegy a kórterembe. A fiatalok kettesben maradnak és kínos csend telepedik rájuk, csak ülnek egymás mellett és falatoznak, majd Jensen, miután az utolsó falat is lement a torkán felsóhajt.
- Csak… azt akarom mondani, hogy… beszéltem Jareddel arról, hogy hagyjon békén.
- És? Kit érdekel? Ja, téged…
- Felhívott és megmondtam neki, hogy most egy ideig hagyjon békén minket. Így lesz a legjobb mindenkinek.
- De ezzel semmi sincs megoldva.
- Azt nem is gondoltam, de legalább egy ideig biztosan nem fog találkozni vele Jade.
- Lehetséges… de erre sincs garancia. – mondja halkan. – Ok, hogy azt mondtad neki, hagyjon… de… tényleg így is gondoltad ezt?
- Persze. – bólogat. – Nem akarom a közelünkben látni őt.
- A közelünkben?
- Igen. Mert… mert… igazad van, hogy mindig minden miatta történik és ebből elég volt már. Nyugodtan akarok élni.
- És mi lett azzal, hogy a barátod és számít rád, neked?
- Most nem érdekel.
- Nem hiszem, hogy nem érdekel. – sóhajt fel. – Nagyon is érdekel téged. De… nem baj ez… már semmi sem baj. Az jó, ha leállítottad, hogy Jadet hagyja és engem is, köszönöm… ám te, tudom, hogy úgysem vagy képes nélküle hosszútávon létezni.
- Ang…
- Együtt dolgoztok, barátok vagytok… és ki tudja még mi…
- Angel!
- És ha Jadel hazaköltözöm, akkor miért ne beszélhetnél vele? Hiszen a barátod vagy mi a szösz… te mondtad nekem!
- De veled vagyok és fontos az, hogy tudja, mi összetartozunk.
- Pontosan tudja, hidd el. Jared csak gonosz, de nem hülye. Szerinted mennyire érdekli az, hogy összetartozunk… ám tényleg így van? Vagy csak most mondasz nekem valami megnyugtatót ezen a borzalmas napon?
- Nagyon fontos vagy nekem.
- Ő is fontos. Igaz? Igaz… Nem kell választanod… Ha én nem vagyok veled, azt csináltok, amit csak akartok.
- Ang!
- Miért? Mi a baj ezzel? Nem vagyok én házisárkány. Azzal érzed jól magad, akivel csak akarod.
- Nem hiszem el, hogy most ez van kettőnk között.
- Micsoda? Csak tudom, hogy… hogy hosszú távon úgysem bírnád ki, hogy ne találkozz vele. Hát tedd. Én is teszem a saját dolgom.
- Téged szeretlek és te sokkal fontosabb vagy.
- Én is szeretlek, és ezt tudod jól… Sőt Jared is szeret. – sóhajt fel.
- Ang! Mire jó ez az egész kiköltözés, meg a felhajtás? Mert elrontottam pár dolgot?
- Igen, mert elrontottál pár dolgot… ahogy mondtad és ennyi. És egy bocsánatkéréssel nem lehet elintézni már őket.
- Teljesen olyan, mint egy szakítás. Én nem akarok szakítani...
- Úgy értelmezed, ahogy akarod. Szakítás… ha te így gondolod…
- Elmész tőlem. Otthagysz. Mi ez, ha nem szakítás?
- Nekem idő kell most és szerintem neked is… És Jadenek, ha kijön a kórházból szüksége lesz rám. Vele kell foglalkoznom, most ő a legnagyobb gondom és nem az, hogy te és a barátod éppen mit csináltok, vagy mit nem…
- Ok… Jadet megértem.
- A többit is értsd meg… Kérlek. - sóhajt fel.
- Utálom, ha nem vagy velem. – jelenti ki a fiú és megfogja Angel kezét. – Maradj velem!
- Nem. – ingatja fejét.
- És… és meddig fog ez így tartani?
- Nem tudom.
- Legalább egy időpontot mondj…
- Ezt nem lehet ahhoz kötni. Addig biztosan ott maradok, amíg Jade teljesen fel nem épül.
- Az mennyi, egy hónap?
- Ne faggass, fogalmam sincs!
- És utána? – kérdezi és két tenyerébe veszi kedvese kicsi kezét, aki el akarja húzni, de a fiú nem engedi és szorosan tartja ujjai között, Angel pedig hiába próbálkozik, hogy elrántsa. – Már… most hiányzol.
- Ezekkel a szavakkal most hiába is próbálsz rávenni arra, hogy ne tegyem meg. Nekem most Jade a fontos…
- Kössünk békét. Jaredet is elküldtem a fenébe…
- Nem. Majd… majd talán… egyszer megint itt lesz az ideje annak… - és végre elrántja kezét – Hogy összebútorozzunk.
- Mikor?
- Mondtam, hogy nem tudom még. És hagyjuk ezt. Inkább… visszamegyek!
- Várj! Ang! Egyszer megint itt lesz az idő? És ha nem?
- Most tényleg Jadenek van szüksége rám. Még akkor is tudok rá vigyázni, ha nem láthatom őt. Megoldom. Talán apu is ott lesz velünk kicsit… Nemsokára itt lesz ő is. – halványan elmosolyodik.
- Egészen biztosan siet, ahogy csak tud.
- Tudom. – bólogat és hátra hajtja fejét, de amint megérzi Jensen ujjait arcán elfordítja fejét.
- Legalább addig maradtál volna a hotelben, amíg haza nem mentek a nővéreddel.
- Máshogy alakultak a dolgok. És nem is akartam veled lenni. Túl sokat bántottál. Az elmúlt pár órában folyamatosan. Még akkor is, amikor tudtad, hogy nekem van szükségem rád… akkor is Jaredet választottad. Ennyi… egyenlőre.
- Ang.
- Komolyan beszélek. –ásít egy aprót - Fáradt vagyok. Kell még kávé.
- Nem ihatsz többet. Tudod, hogy a sok kávé árthat neked… vagyis a babánknak.
- Tudom. – bólogat. – Ő is egészen biztosan fáradt. Szerintem nem sokat aludhatott.
- Szerinted szokott aludni?
- Egészen biztos vagyok benne. – mosolyodik el és pocakjára teszi kezét. – És neki sem tetszik az, ami most van… De muszáj Jensen. Meg kell értened engem! Lehet, hogy hiba lesz, hogy most így alakul, de ha így is lesz vállalom, de idő kell nekünk. Lehet, hogy… hogy túl gyorsan zajlottak az események közöttünk és lassítanunk kell.
- Ang… akkor sem kell elhagynod.
- Gondolkoztam amíg bent voltam Jadenél... de persze belealudtam…
- Akkor annyira nem lehetett fontos amiről gondolkoztál.
- De. Arról, ami most van.
- És?
- Elmondtam. Majd… minden a régi lesz… egyszer, talán… De most… most ez kell.
- Nem kellhet az, hogy elhagyj! – fogja meg Jensen kedvese karját, aki eltolja magától.
- Elköltözöm… és lehet, hogy észhez térek…
- Ebbe belehülyülök lassan!
- Dehogy. Túléled. Senki sem fog meghülyülni.
- Csak én.
- Teljesen igaz, hogy minden Jared miatt történik.
- Tudom…
- De… azt is tudom, hogy neked a barátod… a legjobb barátod és régen mást is éreztél iránta.
- És?
- Soha nem mondtam, hogy válassz… Csak van, hogy jobban örülnék, ha bizonyos helyzetekben nem az ő pártját fognád, vagy védenéd a seggét… ennyi.
- Erről gondolkoztál.
- Erről… és ami ma történt az nagyon fájt. És most ki ne mondd, hogy sajnálod! Ok?
- Ok… De tényleg sajnálom. – mosolyog.
- Mondtam, hogy csak ezt ne! Kérlek szépen!
- Tudom.
- Ez egy kicsit aljas volt.
- Nem. – mondja, s megrántja vállát – És még? Miről gondolkoztál?
- Talán, ha nem lenne Jared, egészen máshogyan alakultak volna a dolgok.
- És?
- Lehet, hogy nem is így, és most nem Jadere gondolok és arra, hogy miatta akarta a halált választani… Hanem kettőnkre…
- Hogy érted?
- Talán nem is tartanák itt… mármint nem itt, hogy szépen hazamegyek és Jadel leszek…
- És amúgy nem szakítunk… persze…
- Érted mit akarok mondani. Hogy lehet, hogy semmi sem lenne közöttünk.
- Elképzelhető.
- Szóval lehet, hogy Jared kellett a képbe… de most már tűnjön el! Bár… az is lehet, hogy mégsem olyan szerencsés, hogy mi találkoztunk… - súgja.
- Angel!
- Mondtam, hogy nem érdekel, hogy mikor és hol találkozol vele… Csak a közelembe ne jöjjön. Széttépném és összeturmixolnám.
- Úh!
- Annyira tudni akarom mit tett… De Jadetől nem kérdezhetem meg… ha akarja, majd elmondja. Viszont Chris titkol valamit…
- Ő tisztában van vele.
- Igen. És nem árulja el… és ez szemét dolog tőle. Azt hittem a barátom. Tévedtem… és lehet, hogy sok minden másban is tévedtem…
- Kettőnkben nem tévedhettél.
- Gondolod? – kérdezi és füle mögé teszi haját. – Pedig meglehet. – suttogja.
- Nem! Angel! – ingatja fejét. – Christ talán jobban meg kell dolgozni, hogy kinyögje mit tud. De még nekem sem sikerült ez.
- A bájaddal nem ment? – kérdezi a lány kissé gúnyosan.
- Nem.
- Nem segített a mosolyod?
- Angel! – kiált, majd előre hajol és oldalra fordítja fejét a lány felé, aki üres tekintettel bámulja a semmit. A fiú búsan sóhajt, mert mindig belehal kicsit, hogy így kell látnia őt. - Anyu azt mondta, ha el akarsz menni, akkor hagyjam.
- Jó tanács. Mindig fogadd meg, amit mond.
- Bele fogok dögleni.
- Foglald el magad valamivel. Én is azt fogom tenni. Életet kell lehelnem a testvérembe, mert most borzalmas állapotban van és annyira félek, hogy nem fog sikerülni. A múltkor ő segített rajtam, és most nekem kell. De ez most sokkal nehezebb lesz… Fel kell őt vidítanom és elfogadtatni vele, hogy él és minden rendben lesz ezután.
- Én is segíthetek ebben.
- Nem. Amikor meglátott annyira megrémült tőled, hallottam. Nem. Inkább… jobb, ha nem találkoztok…
- Angel, talán csak megijedt valamitől.
- Tőled… és vajon miért?
- Nem tudom. – megrántja vállát. – Én tényleg csak annyit kérek tőled, hogy gondolkozz el rólunk az eddigi kis életünkön. Nem hosszú az az idő mióta együtt vagyunk, de annyi sok fájdalom ért engem… És igen, nagy részébe a barátod is közre játszott. Szeretném, ha gondolkoznál ezen… meg azon is, hogy ne úgy érj hozzám, ahogy egy rongybabához... lökdösöl… néha bekattan nálad valami. Ezt fogd vissza! Üvöltsd le a fejem, vagy mit tudom én, de állítsd le magad, mert igen, nem csak rólam van szó most már!
- Tudom.
- És jön a sajnálom szöveg. - ingatja a fejét.
- Nem.
- Jared a barátod… tisztában vagyok vele… felőlem lehet, csak ne lássam, vagyis halljam és ne őrülj meg, ha róla van szó. Ha tényleg fontos vagyok neked, akkor tudd mi a határ! De most nem tudod. Érted?
- Rendben.
- Jah… és jó lenne, ha a többi barátodnak pedig nem teregetnéd ki az összes szennyesünket.
- Megértettem.
- Főleg nem az intim szennyest.
- Jó, igaz. De… Jasonnel minden jól alakult.
- Lehet… de akkor se. Legyen más a sztori tárgya, ne az hogy hol, meg hogyan…
- Ok Ang… de ezekről együtt is lehet gondolkodni.
- Nem. Gondolkodj csak magadban… És kicsit hagyj engem.
- Átköltözöm Jadehez.
- Persze... – ingatja fejét- Inkább esténként elmélkedj. És talán rájössz, hogy miért kell ezt tennem.
- Majd meditálok.
- Mint Jim Carrey? – mosolyodik el halványan Angel.
- Mondjuk. – bólogat Jensen. – Valóban azt akarod, hogy legyünk külön? És hiszed, hogy ezzel minden megváltozik és jobb lesz?
- Megmondtam. És majd kialakul, hogy mi lesz tovább.
- Teljesen olyan, mintha elölről kezdenénk.
- Akár… - sóhajt, amikor a fiú meglátja Jamest, amint a folyosóra lép a liftből, s gyors léptekkel szinte fut feléjük. – Azt hiszem itt a papád. – mondja és felpattan, felsegíti a lányt is, aki most hagyja, hogy hozzá érjen, de pár pillanattal később az apja öleli szorosan magához már.
- Apu! – bújik a lány és hirtelen elsírja magát. – Annyira jó, hogy itt vagy.
- Ahogy beszéltünk azonnal indultam. Hol van Jade?
- Mutatom! – kiált a fiú és megérinti Angel hátát, finoman terelgetve őt a kórterem ajtaja felé. James szúrós pillantást vet rá közben.
- Hol van a barátod?
- Nincs itt…
- Ki akarom csinálni! – mondja az apa, majd belépnek Jadehez, akinél mintha megállt volna az idő. Meg sem mozdult. Ugyan abban a pózban, az ablakon kifelé bámulva fekszik az ágyon. Chris meglátva Jamest rögtön feláll az ágyról a lány mellől és átadja helyét. Donna halkan köszön, de a feldúlt apa csak biccent egyet felé és azonnal leül lánya mellé, megfogja kezét és rámosolyog, de nem tudja leplezni, fájdalmát, hogy így látja első szülöttjét, könny bukik ki szeméből.
- Szia. – súgja és mosolyogni próbál, miközben Donna finoman kihív mindenkit. Maradjon csak kettesben apa és lánya. – Szia kicsim. Jöttem, ahogy meghallottam, hogy itt vagy. – simogatja Jade arcát, aki nem figyel rá. – Annyira féltelek. De most már nem lesz semmi baj. Majd beszélek az orvosoddal és megkérem, hogy vigyázzon rád és most már én is itt vagyok melletted. – csókolja homlokon lányát. Könnyei végigsiklanak arcán, és forrón lecseppennek Jade bőrére, aki egy pillanatra megrázza fejét, majd ismét kibámul az ablakon. James érzi, hogy lánya, mintha itt sem lenne és ez még jobban szívébe mar. Végigpillant a műszereken. Hallja, ahogy a kisbaba szíve gyorsan ver, s bár megnyugtatja őt hogy vele is minden rendben, de most jobban aggódik lányáért, akinek mindkét csuklója bekötve, karjában infúzió, s ha ez nem elég, úgy viselkedik, mintha fel sem ismerné őt.
- Nem engedem, hogy az az alak a közeledbe jöjjön. Bántott téged. Most már biztonságban vagy kicsim. Csak ne csináld ezt többet. Apádra ne ijessz rá megint! Rendben? – kérdezi, de Jade hallgat és rá sem néz. James pillantása is az ablakra vetül, aztán visszapillant lányára. – Mi van ott ilyen érdekes? – kérdezi, miközben simogatja arcát. – Megnyugtat a napfény? Akkor… akkor nézzük együtt. – súgja és ő is kinéz az ablakon, de fél szemmel Jadet figyeli, aki még csak nem is pislog. Tekintete merev és halott. Jamest pedig ismét hatalmába keríti a sírás. Bár próbálja visszatartani könnyeit, nem sikerül. Hangosan felzokog.
Tags:
![[identity profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/openid.png){kind=small}
From:
no subject