![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel leül nővére ágya mellé. Chris csak sóhajtozva nézi őt. Hallgatnak hosszú perceken át. Majd a lány kitapogatja testvére hideg kezét az ágyon és megfogja.
- Chris, te tudod mi történt. Mondd el! Kérlek! – súgja, de a fiú nem felel. – Miért nem beszélsz? Mondj valamit!
- Nincs mit mondanom. – jelenti ki. – Megmondtam, hogy teljesen mindegy már, hogy mi volt...
- Nem Chris. Nincs így. Talán megelőzhettük volna a bajt.
- Persze. Azzal előzhettük volna meg, ha meg sem ismeri azt a rohadékot.
- Mit mondott neked?
- Semmit. És elég már! – szól erélyesen.
- Egyszer el fogod mondani nekem…
- Vagy rájössz magadtól…
- Tessék?
- Vagy majd te magad rájössz, hogy Jade miért van itt…
- Ezt hogy érted?
- Majd megérted. – jelenti ki, aztán átveszi Jade kezét gyengéden Angeltől. – Annyira sajnálom Jade. – súgja.
- Mit sajnálsz? - kérdezi Angel.
- Ezt az egészet… - sóhajt.
- De mit?
- Hagyjuk a témát, ok?
- Valamit elhallgatsz. Miért nem adsz egyenes válaszokat?
- Mondtam, hagyjuk!
- De te tudod, hogy miért tette ezt.
- Jared miatt, egyértelmű… nem?
- Rendben Chris, akkor hagyjuk ezt. – sóhajt fel. – Apunak telefonálnom kell. – súgja, majd tapogatva feláll és táskájában megkeresi mobilját, aztán próbál az ajtó felét tapogatózva eljutni. Chris nem segít neki ebben, így ügyetlenül előbb a falat találja meg, aminek mentén végre az ajtóra is ráakad. Kilép rajta és Jensen, aki még mindig anyjához bújik ráfigyel. Elengedi Donnát és odasiet a lányhoz, majd megérinti őt, de Angel megrázza magát, hogy nem kell a segítség, boldogul egyedül is. A fiú ajkába harap, és csak felsóhajt. Nem mozdul, a lány pedig a fal mellett haladva kicsit eltávolodik tőlük, majd a mobilon kitapogatja a 6-os gombot, azonnal hívja apját. Tudja, hogy Vancouverben is éjjel van már és hogy felkelti, de ez nem várhat.
- H… hallo? – szól bele James a kagylóba fáradt hangon.
- Szia apu. – suttogja Angel.
- Szia! – mosoly apja hangjában. – Ilyen korán… vagy későn eszedbe jutottam? Úgy tudom, hogy most neked Jensennel kell lenned…
- Apu… - sóhajt egy mélyet. – Baj van.
- Baj? A fiúval?
- Apu, Jade… Jade meg akarta ölni magát.
- Mi?
- Öngyilkos akart lenni… - súgja és próbál nem zokogásban kitörni.
- Tessék?
- Felvágta az ereit és… és… Chris talált rá… Apu, baj van!
- M… micsoda?
- Ide kell jönnöd. Én… én nem tudom mi lesz. – és már nem bírja tovább, ismét sírni kezd. – Gyere ide! Siess kérlek! Jade… nincs jól… és a baba sem.
- Nem!
- Nagyon félek, hogy… hogy valami nagy baj lesz.
- Nem! Nem veszíthetem el őt is! – kiált James.
- Annyira jó volt ez a nap, de… de aztán… otthagyott a színházban… és… elszaladt és most… most itt van a kórházban! Egy csomó gép van körülötte és fogalmam sincs mi lesz most! Gyere ide apu! Kérlek! – sír a telefonba.
- M… miért tette ezt? Nem halhat meg… - súgja James és őt is a sírás fojtogatja.
- Csak… csak gyere ide. – suttog a lány, majd könnyeit nyelve, remegő hangon próbálja elmondani a kórház nevét és több nem telik tőle, már csak sírni tud a kagylóba. Jensen átveszi tőle a mobilt, miközben megcirógatja a lány arcát, akinek most arra sincs ereje, hogy ellenkezzen. A fiú mélyet sóhajt, majd a kagylóba szól.
- Szia, Jensen vagyok…
- Miért tette ezt a lányom? – kérdezi az apa remegő hangon.
- Azt… nem tudom… de…
- Ő soha sem tenne… ilyet. A barátod miatt, igaz? Mit csinált vele?
- Hidd el, hogy semmiről sem tudok…
- Hazudsz!
- Nem hazudok! Fogalmam sincs mi történhetett…
- Kitekerem a nyakát…
- Inkább… csak gyere ide. Angelnek szüksége van rád. – mondja.
- Te is ezt fogod tenni a lányommal?
- Nem! – kiált.
- Véged, ha elhagyod!
- James, én nem vagyok a barátom… Inkább… gyere ide minél hamarabb. Ha felkel Jade…
- És mi van, ha nem ébred fel?
- Kérlek, csak gyere ide! – mondja, majd elköszön és leteszi a mobilt, majd ujjaival megérinti Angel arcát és végigsimogatja azt gyengéden. A lánynak jól esnek a mozdulatok és néhány pillanatra a haragját is elfelejti, de aztán elfordítja fejét. Jensen csak bólogat összeszorított ajkakkal. Nem tudja meddig fog tartani közöttük ez az egész, de most inkább hallgat és nem hozza szóba. Óvatosan a lány kezébe adja a telefont, majd megcsókolja homlokát és visszaül anyja mellé, akinek rögtön megfogja kezét és vállára hajtja fejét. Angel megtörli szemét, majd a fal mentén próbálja megtalálni a kórterem ajtaját, tudja, hogy a fiú és Donna őt nézi és azt is tudja milyen szerencsétlennek tűnik most, de nem érdekli. Amint kitapogatja a kilincset belép és eltűnik az ajtó mögött.
- Utálom ezt. – jegyezi meg Jensen anyja vállába bújva.
- Magadnak köszönheted.
- Köszi anyu. – sóhajt fel búsan. – Igen, tudom, hogy barom voltam. Rossz döntés… és most én iszom meg ennek a levét. El fog költözni…
- El. – bólogat Donna. – De minden rendbe fog jönni. Csak hagyj neki időt. Eltoltad.
- Nem kicsit… És még James is azt hiszi, hogy olyan vagyok mint Jared…
- De nem vagy ugyan olyan.
- Ezt magyarázd meg neki te. Úgyis régóta ismered. – mondja. – Nem értem, hogy ilyenkor az anyjuk hol van… Érdekes barátaid vannak, anyu.
- Nem tudom mi történhetett vele… Igaz, mindig is voltak hosszabb kimaradásai, de nem ennyi idő.
- És mi van, ha örökre lelépett?
- Nem hiszem.
- Nem reagál semmire sem. A telefonja rég kikapcsolva. És ha valami baja esett?
- Vissza fog jönni.
- Tudod… én igazából azt sem bánnám, ha ott maradna ahol most van. Semmiről sem tud, ami a lányaival történik. Anya az ilyen? Nem. – válaszolja meg magának a kérdést, aztán megszorítja Donna kezét. – Mondd azt, hogy pár nap múlva rendbe jönnek a dolgaink!
- Szerintem inkább pár hét.
- Kösz anyu. – ingatja fejét.
- Szeret téged.
- Tudom. – mondja. – Meg fogok őrülni addig, míg nem lesz mellettem. És… nem is értem, hogyan gondolta ezt az egészet. Ki fog segíteni neki, hiszen nem lát… Nem lesz könnyű hazamennie innen, aztán összecuccolni… Áh, nem teszi meg!
- Hidd el, hogy megteszi.
- Ti nők, folyton egymás pártját fogjátok.
- Te is mindig véded a barátod seggét, nem?
- A barátom. – jelenti ki.
- Tudod… voltak idők amikor… amikor többnek gondoltam a dolgot köztetek. – puhatolózik Donna, kíváncsi fia reakciójára. Jensen azonnal felül és ráfigyel.
- Tessék?
- Néha azon töprengtem, hogy vajon tényleg csak a barátod Jared? – kérdezi és halványan elmosolyodik.
- De anyu!
- Csak eszembe jutott, hogy…
- Jared a barátom.
- Igen, ezt én is tudom. De…
- Nincs de. – jelenti ki, majd elhúzódik anyjától.
- És régen?
- Régen is a barátom volt. – sóhajt fel.
- És még?
- Anyu! – kiált. – Most ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Pontosan tudod.
- Nem! És hagyjuk ezt a témát! Jézusom, az anyám azt hiszi meleg vagyok!
- Senki nem hisz semmit sem.
- Nem vagyok meleg!
- Tudom jól.
- Akkor? – ingatja fejét.
- Csak látok, amit látok. – mondja és megsimogatja fia arcát. – Nem baj, ha… ha… esetleg…
- Esetleg nem! – kiált.
- Rendben, ha nem, akkor nem. Tévedtem.
- Jared és én jó barátok vagyunk és kész. Tök mindegy, hogy mi volt régen. – hadarja el a mondatot.
- Szóval mi volt régen?
- Te az anyám vagy! És nem vagyok homokos!
- Ok!
- Az… az anyámmal nem fogok arról beszélni, hogy… hogy kivel, mikor és miért…
- Akkor, igaz amit gondoltam.
- Nem nyilatkozom. És elég már anyu! Ez egy kórház!
- Tehát, igaz. – mosolyodik el Donna. – Apádnak erről egy szót sem szóltam soha…
- Még szerencse. – suttog a fiú.
- De most már ugye nem?
- Anyu! A sírba viszel! Ez annyira… annyira… nem téma közöttünk.
- Most előhoztam.
- Mért pont most?
- Hosszú ez az éjszaka és együtt vagyunk… Te kitagadva… - mosolyog.
- Köszi anyu, hogy megint emlékeztetsz arra, hogy Angel most utál!
- Dehogy utál!
- Az anyámmal tényleg nem beszélhetek arról, hogy mit csinálok az ágyban, vagy hogy kivel csinálom.
- Jareddel meddig tartott?
- Engem ki akarsz csinálni, tudom.
- Csak érdekel.
- Nem sokáig. Ok… és most elég.
- Angel tudta, igaz? – persze, Donna ezzel tisztában van, de érdekli fia válasza.
- Tudta. – bólogat. – De ez már a múlt. És mielőtt megkérdezed, Jade nem tud az egészről semmit sem. És igen… ez szemét dolog.
- Lehet, hogy jobb is, hiszen Jade elég érzékeny…
- Nem is tudom mi lett volna, ha kiderül. Fogalmam sincs mit csinált Jared, de miatta történhetett az, ami miatt most itt van és meg akart halni…
- Mi a baj Jareddel? Annyira rendes fiú volt. Te tudod, hogy mi történik vele?!
- Nem tudom. – megrántja vállát. – Mostanában csak iszik és be van kattanva az agya. Elment az esze.
- Okok?
- Egyszerűen csak elmentek neki otthonról. Jade talán ezt elégelte meg… de azért még nem vágja fel valaki az ereit, mert a barátja egy hülye barom, vagy igen?
- Nem tudhatjuk, hogy Jade miért tette.
- De ha felkel, talán válaszokat fog adni erre. – mondja, aztán visszahajtja fejét anyja vállára. – És most… ha kérhetném… Ne tegyél fel több kérdést arról, hogy…
- Te és Jared.
- Pontosan. – bólogat. – Milyen könnyen viseled.
- Sokat láttam már kisfiam. És a sejtésem igaz lett. De most van egy gyönyörű barátnőd, aki babát vár és…
- És utál.
- Megmondtam, hogy nem utál.
- Akkor most úgy tesz, mint aki utál…
- Még csak azt sem. – mondja Donna és megsimítja Jensen karját. – Jaredet utálja, téged csak hanyagol kicsit, hogy észhez térj.
- Inkább ne hanyagoljon. Ok, felfogtam, megérdemeltem, hogy most nem akar velem lenni, de ne hagyjon el!
- Nem hagy el, csak azt szeretné, hogy gondolkozz el.
- Nem hiszem el, hogy ti ketten ennyire egymásra találtatok.
- Angel egy nagyon édes, helyes lány. És az unokámat várja.
- Szerinted mit mondana, ha most kérném meg a kezét?
- Egy hatalmas nemet!
- Én is erre tippelek.
- Nem hiszem, hogy egy lánykérésnek, most itt van a helye.
- Tudod hányszor próbáltam már megkérni a kezét? De mindig közbe jött valami.
- És úgy gondoltad, ha most, akkor megbocsát.
- Aha!
- Nem hiszem. – mosolyog Donna. – Férfi gondolkodás.
- Talán ha lecsengenek a dolgok, és Jade rendbe jön…
- Akkor tovább próbálkozhatsz.
- Nem is tudja, hogy már mióta meg akarom kérni.
- Nem is kell tudnia. De meg kell találnod a megfelelő időt és az nem most van.
- Igazad van. – bólogat. – Ám amilyen… lehet, hogy nemet mondana nekem.
- Gondolod?
- Hát… mi van, ha… ha annyira jól fogja magát egyedül érezni, hogy vissza sem akar jönni hozzám és keres magának valaki mást?
- Mondhatok valamit?
- Igen?
- Bolond vagy fiam.
- Tudom. De ha arra gondolok, hogy nem lesz mellettem…
- Ő pedig arra fog gondolni, hogy nem vagy mellette és hiányzol.
- Akkor meg mire jó ez az egész? – kérdezi fejét ingatva, amikor nyílik az ajtó és Angel lép ki rajta Chrisszel az oldalán, majd odalépnek Donna elé. A lány megkeresi az anya arcát és megsimogatja.
- Szeretném, ha eljönnél velem összepakolni.
- Ang! – kiált Jensen és felegyenesedik, megérinti karját, de Angel lerázza magáról.
- Eljössz segíteni nekem? – kérdezi nyugodt hangon. Donna a fiára néz egy pillanatra, majd bólogat.
- Rendben.
- Anyu!
- Nincs sok cuccom. De minél előbb végezni szeretnék a pakolással, hogy itt lehessek.
- Ang, erre nincs szükség.
- De, van. – bólogat a lány, miközben Donna belé karol. – Majd… majd jövünk. Addig… addig rátok hagyom Jadet. – súgja és az anyával elindulnak a liftek felé. Jensen csípőre tett kézzel néz utánuk és folyamatosan fejét ingatja, addig a pillanatig, amíg be nem szálnak a felvonóba és össze nem zárul annak ajtaja, aztán Chrisre pislog.
- Ez nagyszerű. – ingatja fejét Jensen. – Nem hiszem el, hogy megteszi.
- Pedig megteszi. – jelenti ki Chris.
- Mit mondott neked?
- Semmit sem…
- És te mit mondtál neki?
- Semmit. – válaszolja, majd lehuppan arra a székre ahol eddig Donna ült. Kinyújtja lábait és elhelyezkedik kényelmesen. – Biztosan megvan az oka, amiért úgy döntött, hogy kicsit otthagy.
- Inkább az meséld el nekem, amit tudsz erről az egészről.
- Megmondtam már, hogy szállj le rólam! Inkább annak örülj, hogy rátaláltam Jadere…
- Te a legjobb barátja vagy.
- És gondolod, hogy nekem mindent tudnom kell?
- Igen.
- Hát… tudom, amit tudok. Ennyi. Inkább foglalkozz azzal, hogy a barátodat minél távolabb tartsd tőle. Megkérlek rá.
- Hidd el én is ezt szeretném.
- És mondok még valamit… Jobb ha ezt te is megfogadod.
- Mi van?
- Szerintem az lenne a legjobb Jadenek ha se veled, sem Jareddel nem találkozna.
- Mi a bajod velem?
- Nekem? Semmi. De Jadenek jót tenne, ha titeket elfelejt.
- Nem gondolod, hogy ez nem lehetséges? Angel a barátnőm.
- Még…
- Chris? Menj a fenébe!
- Angel megkért arra, hogy ha Jade jobban lesz és hazamehet, akkor segítsek neki elköltözni tőled, vissza a nővéréhez. Én igent mondtam.
- Milyen segítőkész vagy.
- Miért ne segítenék?
- Fogalmad sincs arról, hogy most mi ez közöttünk.
- Nem is érdekel igazából. Angel megkért, én pedig megteszem. Jó is ha Jade nincs egyedül. – sóhajt. – Nem tudok mindig mellette lenni. Holnap egy tárgyaláson kellene lennem… de nem érek már oda.
- Nekem pedig a színházban kell fellépnem, és úgy tennem, mintha semmi sem történt volna… De közben széthullik az életem.
- Talán… nem gondolkoztál el azon, hogy hibás vagy benne?
- És te nem gondolkoztál el még azon, hogy semmi közöd az életemhez?
- Nem is érdekel, csak addig, amíg Jade is a részese…
- Jared nem fog találkozni vele, megígérem.
- És te?
- Ezt most nem mondod komolyan? Nehogy kitaláld, hogy az én hibám az, amit tett?
- Honnan tudod, hogy nem?
- Te nem vagy észnél!
- Ki tudja…
- Jadet egészen biztosan Jared bántotta meg valamivel. Nekem semmi közöm az egészhez.
- És ha te is megbántottad őt?
- Mivel? Ugyan már! – ingatja fejét.
- Ha akarja, elmondja. – jelenti ki Chris.
- Mit tudsz?
- Megmondtam, hogy semmit…
- Persze. Nekem ehhez semmi közöm!
- Hidd ezt! – válaszolja a fiú. – Iszok még egy kávét… kérsz?
- Ha nem teszel bele ciánt, akkor igen.
- Most nincs nálam.
- Még szerencse. – sóhajt fel Jensen és fejét ingatja. – Nekem ehhez semmi közöm. – mormogja, majd kezébe temeti arcát. – Semmi. – súgja és becsukja szemét. Nem képes felfogni, hogy Angel így elhatározta azt, hogy elköltözik tőle. Valóban megteszi ezt? Nem ülhet karba tett kézzel és nem nézheti végig, hogy a lány csak úgy fogja magát és elköltözik tőle. Ezt nem fogja annyiban hagyni. Vagy mégis? Az anyja azt tanácsolta neki, hogy hagyja… Ajkába harap és Chris felé néz. Vajon mit tud a fiú, mit titkol el? Ki kellene szednie belőle, de egyszerűen képtelen erre. Hajába túr, majd megdörzsöli arcát. És arra már gondolni sem akar, hogy az anyja pillanatok alatt kiszedte belőle, hogy Jared és ő nem csak barátok voltak régen… Vajon honnan tudta? Ennyire látszódott a vonzalom? Csak remélni meri, hogy az apjának nincs tudomása erről és nem is lesz… Ezen a napon minden összejött. Angel elhagyja, Jade majdnem meghal, Jared teljesen őrült, Chris tud valamit amiről hallgat, Donna rátapintott egy titkára és óh igen, sikeres premieren van túl… De ez a legkevesebb a mai napra. Chris az orra elé tartja a gőzölgő kávét, amit megköszön és elvesz, belekortyol és szétárad benne a forró ital, hátra hajtja fejét és megtámasztja feje tetejét a falon és a plafont kezdi bámulni. Hosszú éjszaka lesz, ami nem ér véget a napfelkeltével sem… Vajon mi jön még?
Reggel a kis csapatot az orvos ébreszti fel. Donna és Angel hajnalban értek vissza a kórházba. A lány egy, a kórházhoz közeli hotelbe költözött. Jensen pedig hiába próbálta még ekkor is lebeszélni erről, a lányt nem érdekelte a mondandója. Inkább Donnához bújt és el is aludt a vállán. A fiú sem tudott mit tenni, anyja másik vállán szenderedett el. Az anya volt az egyedüli, aki fent volt egész éjjel és nézte a fiatalokat. Tudja, hogy minden rendben lesz, de jó lecke ez a fiának. Természetesen arról hallgat, hogy Angel milyen nehezen is pakolt össze és indult el. Nem kell a fiának mindenről tudnia. Pár hét és kibékülnek, ebben egészen biztos. És minden olyan lesz, mint régen.
Az orvos annyi megnyugtató választ tud mondani kérdéseikre, hogy Jade reggel kinyitotta a szemét amíg bent volt nála és úgy tűnik lassan, de felépül, a baba pedig még él… de hogy valóban túléli-e ezt a sokkot, nem lehet tudni és ha igen, megjósolhatatlan, hogy a kis életét és a növekedését mennyiben és hogyan befolyásolta az amit Jade tett. Elképzelhető, hogy egyszer csak megáll a kicsi szíve… De most még élni szeretne. Mást nem tudnak tenni, csak reménykedni abban, hogy ez így marad. Ám az is elképzelhető, hogy ha megszületik, talán gondok lesznek vele… Az orvos ezt nem tudja megmondani. Viszont Jade mellé egy pszichológust kért, aki majd elbeszélget vele és megpróbálja kideríteni miért is tette amit tett, s megpróbál segíteni, hogy ne történjen ez meg ismét, mert úgy érzi, hogy talán Jade ismét képes lenne arra, hogy véget vessen az életének. Bemehetnek hozzá, de Jadenek most legjobb a pihenés és a nyugalom. Talán egy hét múlva haza is mehet, de még el kell telnie pár napnak, hogy a lány ismét erőre kaphasson, hiszen rengeteg vért veszített és a babát is megfigyelik.
Angel lép be elsőnek a kórterembe Donna oldalán, aki halványan elmosolyodik, hiszen Jade szeme nyitva és az ablakon átsütő meleg napsugarak játékát figyeli az ablakpárkányon. Nem néz rájuk, csak az árnyékok táncát figyeli. Az anya megérinti a lány kezét, ami hideg még, megsimogatja ujjaival, majd Angel kezébe helyezi, aki mindkét tenyerébe zárja azt. Próbálja felmelegíteni.
- Jó reggelt. – súgja Donna Jade fülébe és megpuszilja arcát, de a lány meg sem rezzen erre, vonásai akár egy halotté.
- Szia Jade. – mondja Angel, miközben leül testvére mellé az ágyra. Megdörzsöli a hideg ujjakat, amik mozdulatlanul nyugszanak tenyerében. Az anya felsóhajt látva, hogy Jade semmire sem reagál, csak bámul kifelé.
- Kinyitom egy kicsit az ablakot, rendben? – kérdezi, de a lány nem felel. Donna kinyitja az ablakot. – Kell egy kis friss levegő. Az mindig jót tesz. – mondja és visszamegy az ágyhoz, leül Angel mellé.
- Annyira megijedtünk. – suttogja a lány. – Úgy féltem, hogy baj lesz. – mondja, de az ujjak tenyerében ugyan olyan ernyedtek, mint eddig. Az anya pedig látja, hogy Jade semmire sem reagál. Lehajtja fejét. – T… Talán alszik? – fordul Donna felé a lány. Hiszen ő nem láthatja nővérét.
- Nem. – súgja az anya. – Csak néz kifelé.
- Majd… majd minden rendbe jön Jade. – fordul vissza testvére felé. – Ha jobban leszel, kimegyünk sétálni, rendben? De neked kell vezetned, mert én biztosan elbotlom az első kanyarban. Apa is nemsokára itt lesz. Majd hármasban elmegyünk valahová, ha jobban leszel. Csinálunk valami izgalmasat, csak mi hárman! – próbálja oldani a csendet, de Jade meg sem moccan. – Jade… sajnálhatod, hogy nem láttad Jensent… - erre a hideg ujjak menekülni próbálnak tenyeréből. – Jade? Valami baj van?
- Lehet jobb lenne, ha kicsit később visszajönnénk. – súgja Donna.
- Szeretnék itt maradni. – mondja a lány, de elengedi Jade kezeit, aki rögtön elhúzza tőle, de közben egy pillanatra sem veszíti szem elől a napsugarak táncát a fehér párkányon, aztán megrezzen, amikor nyílik az ajtó. Jensen és a barát az. Chris rögtön letérdel az ágy mellé és odadugja arcát a lányéhoz, majd megpuszilgatja a hideg arcocskát. Jade erre sem reagál. Csak nézi barátja mozdulatait, majd amint megpillantja az ablakot, rögtön ismét kibámul rajta.
- Szia Jade. – súgja Jensen és az ablak elé áll akaratlanul is, miközben halványan elmosolyodik. A lány erre hirtelen hisztérikus zokogásban tör ki, ami megrémíti Angelt, mert erre nem számított. Az egyik pillanatban minden nyugodt, majd nővére egyik pillanatról a másikra megváltozik. Chris azonnal megöleli őt, Jade pedig nyakába fúrja fejét és hangosan sír remegő testtel.
- Talán… talán mégis jobb lenne, ha kimennénk. Rendben? – súgja Donna és finoman felhúzza a lányt az ágyról, fiának pedig tekintetével int, hogy jöjjön ki velük. Jensen bólogat és kilépnek a folyosóra. Nem érti mi történhetett. Ő csak köszönt. Semmi rosszat sem tett. Donna magához öleli Angelt, Jensen pedig járkálni kezd a folyosón.
- Mi történt vele?
- Nem tudom. – suttogja az anya. – Talán megijedt valamitől.
- Tőlem? – kérdezi a fiú.
- Fogalmam sincs. –ingatja fejét Donna. – Most kelt csak fel, egészen biztosan időre van szüksége, hogy jobban legyen.
- Nem vagyok ijesztő. – állapítja meg a fiú. – Úgy látom egyedül Chris az, akire most szüksége van…
- Ez nem igaz! – mondja Angel. – Apura és rám van igazán szüksége…
- Mégis a barátja nyugtatja meg.
- Nem tudom mit tett vele Jared, de ne kerüljön a szemem elé. – mormogja Angel, majd felsóhajt. – Bemegyek hozzá!
- Ang…
- Visszamegyek. – súgja és elengedi Donnát, majd tapogatózva visszamegy a kórterembe, ahol Jade már nem sír. Megint csak bámul kifelé az ablakon, beesett, élettelen arccal. Chris a lányra figyel, aki leül az ágyra és megkeresi nővére kezét, és megint tenyerébe zárja hideg ujjait. Melengetni kezdi őket lágyan simogatva.
- Nem akartunk megijeszteni Jade. – mondja és szájához emeli nővére kezét és megpuszilgatja. – Jó, hogy itt vagy velünk. Nagyon aggódtam miattad. Meg kell gyógyulnod, hamar. – súgja, de testvére mintha meg sem hallaná, csak néz ki az ablakon. S hiába simogatja meg Chris az arcát és ad rá apró puszit, őt semmi más nem érdekli, csak a nap meleg sugarai és az árnyákok kavalkádja.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel leül nővére ágya mellé. Chris csak sóhajtozva nézi őt. Hallgatnak hosszú perceken át. Majd a lány kitapogatja testvére hideg kezét az ágyon és megfogja.
- Chris, te tudod mi történt. Mondd el! Kérlek! – súgja, de a fiú nem felel. – Miért nem beszélsz? Mondj valamit!
- Nincs mit mondanom. – jelenti ki. – Megmondtam, hogy teljesen mindegy már, hogy mi volt...
- Nem Chris. Nincs így. Talán megelőzhettük volna a bajt.
- Persze. Azzal előzhettük volna meg, ha meg sem ismeri azt a rohadékot.
- Mit mondott neked?
- Semmit. És elég már! – szól erélyesen.
- Egyszer el fogod mondani nekem…
- Vagy rájössz magadtól…
- Tessék?
- Vagy majd te magad rájössz, hogy Jade miért van itt…
- Ezt hogy érted?
- Majd megérted. – jelenti ki, aztán átveszi Jade kezét gyengéden Angeltől. – Annyira sajnálom Jade. – súgja.
- Mit sajnálsz? - kérdezi Angel.
- Ezt az egészet… - sóhajt.
- De mit?
- Hagyjuk a témát, ok?
- Valamit elhallgatsz. Miért nem adsz egyenes válaszokat?
- Mondtam, hagyjuk!
- De te tudod, hogy miért tette ezt.
- Jared miatt, egyértelmű… nem?
- Rendben Chris, akkor hagyjuk ezt. – sóhajt fel. – Apunak telefonálnom kell. – súgja, majd tapogatva feláll és táskájában megkeresi mobilját, aztán próbál az ajtó felét tapogatózva eljutni. Chris nem segít neki ebben, így ügyetlenül előbb a falat találja meg, aminek mentén végre az ajtóra is ráakad. Kilép rajta és Jensen, aki még mindig anyjához bújik ráfigyel. Elengedi Donnát és odasiet a lányhoz, majd megérinti őt, de Angel megrázza magát, hogy nem kell a segítség, boldogul egyedül is. A fiú ajkába harap, és csak felsóhajt. Nem mozdul, a lány pedig a fal mellett haladva kicsit eltávolodik tőlük, majd a mobilon kitapogatja a 6-os gombot, azonnal hívja apját. Tudja, hogy Vancouverben is éjjel van már és hogy felkelti, de ez nem várhat.
- H… hallo? – szól bele James a kagylóba fáradt hangon.
- Szia apu. – suttogja Angel.
- Szia! – mosoly apja hangjában. – Ilyen korán… vagy későn eszedbe jutottam? Úgy tudom, hogy most neked Jensennel kell lenned…
- Apu… - sóhajt egy mélyet. – Baj van.
- Baj? A fiúval?
- Apu, Jade… Jade meg akarta ölni magát.
- Mi?
- Öngyilkos akart lenni… - súgja és próbál nem zokogásban kitörni.
- Tessék?
- Felvágta az ereit és… és… Chris talált rá… Apu, baj van!
- M… micsoda?
- Ide kell jönnöd. Én… én nem tudom mi lesz. – és már nem bírja tovább, ismét sírni kezd. – Gyere ide! Siess kérlek! Jade… nincs jól… és a baba sem.
- Nem!
- Nagyon félek, hogy… hogy valami nagy baj lesz.
- Nem! Nem veszíthetem el őt is! – kiált James.
- Annyira jó volt ez a nap, de… de aztán… otthagyott a színházban… és… elszaladt és most… most itt van a kórházban! Egy csomó gép van körülötte és fogalmam sincs mi lesz most! Gyere ide apu! Kérlek! – sír a telefonba.
- M… miért tette ezt? Nem halhat meg… - súgja James és őt is a sírás fojtogatja.
- Csak… csak gyere ide. – suttog a lány, majd könnyeit nyelve, remegő hangon próbálja elmondani a kórház nevét és több nem telik tőle, már csak sírni tud a kagylóba. Jensen átveszi tőle a mobilt, miközben megcirógatja a lány arcát, akinek most arra sincs ereje, hogy ellenkezzen. A fiú mélyet sóhajt, majd a kagylóba szól.
- Szia, Jensen vagyok…
- Miért tette ezt a lányom? – kérdezi az apa remegő hangon.
- Azt… nem tudom… de…
- Ő soha sem tenne… ilyet. A barátod miatt, igaz? Mit csinált vele?
- Hidd el, hogy semmiről sem tudok…
- Hazudsz!
- Nem hazudok! Fogalmam sincs mi történhetett…
- Kitekerem a nyakát…
- Inkább… csak gyere ide. Angelnek szüksége van rád. – mondja.
- Te is ezt fogod tenni a lányommal?
- Nem! – kiált.
- Véged, ha elhagyod!
- James, én nem vagyok a barátom… Inkább… gyere ide minél hamarabb. Ha felkel Jade…
- És mi van, ha nem ébred fel?
- Kérlek, csak gyere ide! – mondja, majd elköszön és leteszi a mobilt, majd ujjaival megérinti Angel arcát és végigsimogatja azt gyengéden. A lánynak jól esnek a mozdulatok és néhány pillanatra a haragját is elfelejti, de aztán elfordítja fejét. Jensen csak bólogat összeszorított ajkakkal. Nem tudja meddig fog tartani közöttük ez az egész, de most inkább hallgat és nem hozza szóba. Óvatosan a lány kezébe adja a telefont, majd megcsókolja homlokát és visszaül anyja mellé, akinek rögtön megfogja kezét és vállára hajtja fejét. Angel megtörli szemét, majd a fal mentén próbálja megtalálni a kórterem ajtaját, tudja, hogy a fiú és Donna őt nézi és azt is tudja milyen szerencsétlennek tűnik most, de nem érdekli. Amint kitapogatja a kilincset belép és eltűnik az ajtó mögött.
- Utálom ezt. – jegyezi meg Jensen anyja vállába bújva.
- Magadnak köszönheted.
- Köszi anyu. – sóhajt fel búsan. – Igen, tudom, hogy barom voltam. Rossz döntés… és most én iszom meg ennek a levét. El fog költözni…
- El. – bólogat Donna. – De minden rendbe fog jönni. Csak hagyj neki időt. Eltoltad.
- Nem kicsit… És még James is azt hiszi, hogy olyan vagyok mint Jared…
- De nem vagy ugyan olyan.
- Ezt magyarázd meg neki te. Úgyis régóta ismered. – mondja. – Nem értem, hogy ilyenkor az anyjuk hol van… Érdekes barátaid vannak, anyu.
- Nem tudom mi történhetett vele… Igaz, mindig is voltak hosszabb kimaradásai, de nem ennyi idő.
- És mi van, ha örökre lelépett?
- Nem hiszem.
- Nem reagál semmire sem. A telefonja rég kikapcsolva. És ha valami baja esett?
- Vissza fog jönni.
- Tudod… én igazából azt sem bánnám, ha ott maradna ahol most van. Semmiről sem tud, ami a lányaival történik. Anya az ilyen? Nem. – válaszolja meg magának a kérdést, aztán megszorítja Donna kezét. – Mondd azt, hogy pár nap múlva rendbe jönnek a dolgaink!
- Szerintem inkább pár hét.
- Kösz anyu. – ingatja fejét.
- Szeret téged.
- Tudom. – mondja. – Meg fogok őrülni addig, míg nem lesz mellettem. És… nem is értem, hogyan gondolta ezt az egészet. Ki fog segíteni neki, hiszen nem lát… Nem lesz könnyű hazamennie innen, aztán összecuccolni… Áh, nem teszi meg!
- Hidd el, hogy megteszi.
- Ti nők, folyton egymás pártját fogjátok.
- Te is mindig véded a barátod seggét, nem?
- A barátom. – jelenti ki.
- Tudod… voltak idők amikor… amikor többnek gondoltam a dolgot köztetek. – puhatolózik Donna, kíváncsi fia reakciójára. Jensen azonnal felül és ráfigyel.
- Tessék?
- Néha azon töprengtem, hogy vajon tényleg csak a barátod Jared? – kérdezi és halványan elmosolyodik.
- De anyu!
- Csak eszembe jutott, hogy…
- Jared a barátom.
- Igen, ezt én is tudom. De…
- Nincs de. – jelenti ki, majd elhúzódik anyjától.
- És régen?
- Régen is a barátom volt. – sóhajt fel.
- És még?
- Anyu! – kiált. – Most ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Pontosan tudod.
- Nem! És hagyjuk ezt a témát! Jézusom, az anyám azt hiszi meleg vagyok!
- Senki nem hisz semmit sem.
- Nem vagyok meleg!
- Tudom jól.
- Akkor? – ingatja fejét.
- Csak látok, amit látok. – mondja és megsimogatja fia arcát. – Nem baj, ha… ha… esetleg…
- Esetleg nem! – kiált.
- Rendben, ha nem, akkor nem. Tévedtem.
- Jared és én jó barátok vagyunk és kész. Tök mindegy, hogy mi volt régen. – hadarja el a mondatot.
- Szóval mi volt régen?
- Te az anyám vagy! És nem vagyok homokos!
- Ok!
- Az… az anyámmal nem fogok arról beszélni, hogy… hogy kivel, mikor és miért…
- Akkor, igaz amit gondoltam.
- Nem nyilatkozom. És elég már anyu! Ez egy kórház!
- Tehát, igaz. – mosolyodik el Donna. – Apádnak erről egy szót sem szóltam soha…
- Még szerencse. – suttog a fiú.
- De most már ugye nem?
- Anyu! A sírba viszel! Ez annyira… annyira… nem téma közöttünk.
- Most előhoztam.
- Mért pont most?
- Hosszú ez az éjszaka és együtt vagyunk… Te kitagadva… - mosolyog.
- Köszi anyu, hogy megint emlékeztetsz arra, hogy Angel most utál!
- Dehogy utál!
- Az anyámmal tényleg nem beszélhetek arról, hogy mit csinálok az ágyban, vagy hogy kivel csinálom.
- Jareddel meddig tartott?
- Engem ki akarsz csinálni, tudom.
- Csak érdekel.
- Nem sokáig. Ok… és most elég.
- Angel tudta, igaz? – persze, Donna ezzel tisztában van, de érdekli fia válasza.
- Tudta. – bólogat. – De ez már a múlt. És mielőtt megkérdezed, Jade nem tud az egészről semmit sem. És igen… ez szemét dolog.
- Lehet, hogy jobb is, hiszen Jade elég érzékeny…
- Nem is tudom mi lett volna, ha kiderül. Fogalmam sincs mit csinált Jared, de miatta történhetett az, ami miatt most itt van és meg akart halni…
- Mi a baj Jareddel? Annyira rendes fiú volt. Te tudod, hogy mi történik vele?!
- Nem tudom. – megrántja vállát. – Mostanában csak iszik és be van kattanva az agya. Elment az esze.
- Okok?
- Egyszerűen csak elmentek neki otthonról. Jade talán ezt elégelte meg… de azért még nem vágja fel valaki az ereit, mert a barátja egy hülye barom, vagy igen?
- Nem tudhatjuk, hogy Jade miért tette.
- De ha felkel, talán válaszokat fog adni erre. – mondja, aztán visszahajtja fejét anyja vállára. – És most… ha kérhetném… Ne tegyél fel több kérdést arról, hogy…
- Te és Jared.
- Pontosan. – bólogat. – Milyen könnyen viseled.
- Sokat láttam már kisfiam. És a sejtésem igaz lett. De most van egy gyönyörű barátnőd, aki babát vár és…
- És utál.
- Megmondtam, hogy nem utál.
- Akkor most úgy tesz, mint aki utál…
- Még csak azt sem. – mondja Donna és megsimítja Jensen karját. – Jaredet utálja, téged csak hanyagol kicsit, hogy észhez térj.
- Inkább ne hanyagoljon. Ok, felfogtam, megérdemeltem, hogy most nem akar velem lenni, de ne hagyjon el!
- Nem hagy el, csak azt szeretné, hogy gondolkozz el.
- Nem hiszem el, hogy ti ketten ennyire egymásra találtatok.
- Angel egy nagyon édes, helyes lány. És az unokámat várja.
- Szerinted mit mondana, ha most kérném meg a kezét?
- Egy hatalmas nemet!
- Én is erre tippelek.
- Nem hiszem, hogy egy lánykérésnek, most itt van a helye.
- Tudod hányszor próbáltam már megkérni a kezét? De mindig közbe jött valami.
- És úgy gondoltad, ha most, akkor megbocsát.
- Aha!
- Nem hiszem. – mosolyog Donna. – Férfi gondolkodás.
- Talán ha lecsengenek a dolgok, és Jade rendbe jön…
- Akkor tovább próbálkozhatsz.
- Nem is tudja, hogy már mióta meg akarom kérni.
- Nem is kell tudnia. De meg kell találnod a megfelelő időt és az nem most van.
- Igazad van. – bólogat. – Ám amilyen… lehet, hogy nemet mondana nekem.
- Gondolod?
- Hát… mi van, ha… ha annyira jól fogja magát egyedül érezni, hogy vissza sem akar jönni hozzám és keres magának valaki mást?
- Mondhatok valamit?
- Igen?
- Bolond vagy fiam.
- Tudom. De ha arra gondolok, hogy nem lesz mellettem…
- Ő pedig arra fog gondolni, hogy nem vagy mellette és hiányzol.
- Akkor meg mire jó ez az egész? – kérdezi fejét ingatva, amikor nyílik az ajtó és Angel lép ki rajta Chrisszel az oldalán, majd odalépnek Donna elé. A lány megkeresi az anya arcát és megsimogatja.
- Szeretném, ha eljönnél velem összepakolni.
- Ang! – kiált Jensen és felegyenesedik, megérinti karját, de Angel lerázza magáról.
- Eljössz segíteni nekem? – kérdezi nyugodt hangon. Donna a fiára néz egy pillanatra, majd bólogat.
- Rendben.
- Anyu!
- Nincs sok cuccom. De minél előbb végezni szeretnék a pakolással, hogy itt lehessek.
- Ang, erre nincs szükség.
- De, van. – bólogat a lány, miközben Donna belé karol. – Majd… majd jövünk. Addig… addig rátok hagyom Jadet. – súgja és az anyával elindulnak a liftek felé. Jensen csípőre tett kézzel néz utánuk és folyamatosan fejét ingatja, addig a pillanatig, amíg be nem szálnak a felvonóba és össze nem zárul annak ajtaja, aztán Chrisre pislog.
- Ez nagyszerű. – ingatja fejét Jensen. – Nem hiszem el, hogy megteszi.
- Pedig megteszi. – jelenti ki Chris.
- Mit mondott neked?
- Semmit sem…
- És te mit mondtál neki?
- Semmit. – válaszolja, majd lehuppan arra a székre ahol eddig Donna ült. Kinyújtja lábait és elhelyezkedik kényelmesen. – Biztosan megvan az oka, amiért úgy döntött, hogy kicsit otthagy.
- Inkább az meséld el nekem, amit tudsz erről az egészről.
- Megmondtam már, hogy szállj le rólam! Inkább annak örülj, hogy rátaláltam Jadere…
- Te a legjobb barátja vagy.
- És gondolod, hogy nekem mindent tudnom kell?
- Igen.
- Hát… tudom, amit tudok. Ennyi. Inkább foglalkozz azzal, hogy a barátodat minél távolabb tartsd tőle. Megkérlek rá.
- Hidd el én is ezt szeretném.
- És mondok még valamit… Jobb ha ezt te is megfogadod.
- Mi van?
- Szerintem az lenne a legjobb Jadenek ha se veled, sem Jareddel nem találkozna.
- Mi a bajod velem?
- Nekem? Semmi. De Jadenek jót tenne, ha titeket elfelejt.
- Nem gondolod, hogy ez nem lehetséges? Angel a barátnőm.
- Még…
- Chris? Menj a fenébe!
- Angel megkért arra, hogy ha Jade jobban lesz és hazamehet, akkor segítsek neki elköltözni tőled, vissza a nővéréhez. Én igent mondtam.
- Milyen segítőkész vagy.
- Miért ne segítenék?
- Fogalmad sincs arról, hogy most mi ez közöttünk.
- Nem is érdekel igazából. Angel megkért, én pedig megteszem. Jó is ha Jade nincs egyedül. – sóhajt. – Nem tudok mindig mellette lenni. Holnap egy tárgyaláson kellene lennem… de nem érek már oda.
- Nekem pedig a színházban kell fellépnem, és úgy tennem, mintha semmi sem történt volna… De közben széthullik az életem.
- Talán… nem gondolkoztál el azon, hogy hibás vagy benne?
- És te nem gondolkoztál el még azon, hogy semmi közöd az életemhez?
- Nem is érdekel, csak addig, amíg Jade is a részese…
- Jared nem fog találkozni vele, megígérem.
- És te?
- Ezt most nem mondod komolyan? Nehogy kitaláld, hogy az én hibám az, amit tett?
- Honnan tudod, hogy nem?
- Te nem vagy észnél!
- Ki tudja…
- Jadet egészen biztosan Jared bántotta meg valamivel. Nekem semmi közöm az egészhez.
- És ha te is megbántottad őt?
- Mivel? Ugyan már! – ingatja fejét.
- Ha akarja, elmondja. – jelenti ki Chris.
- Mit tudsz?
- Megmondtam, hogy semmit…
- Persze. Nekem ehhez semmi közöm!
- Hidd ezt! – válaszolja a fiú. – Iszok még egy kávét… kérsz?
- Ha nem teszel bele ciánt, akkor igen.
- Most nincs nálam.
- Még szerencse. – sóhajt fel Jensen és fejét ingatja. – Nekem ehhez semmi közöm. – mormogja, majd kezébe temeti arcát. – Semmi. – súgja és becsukja szemét. Nem képes felfogni, hogy Angel így elhatározta azt, hogy elköltözik tőle. Valóban megteszi ezt? Nem ülhet karba tett kézzel és nem nézheti végig, hogy a lány csak úgy fogja magát és elköltözik tőle. Ezt nem fogja annyiban hagyni. Vagy mégis? Az anyja azt tanácsolta neki, hogy hagyja… Ajkába harap és Chris felé néz. Vajon mit tud a fiú, mit titkol el? Ki kellene szednie belőle, de egyszerűen képtelen erre. Hajába túr, majd megdörzsöli arcát. És arra már gondolni sem akar, hogy az anyja pillanatok alatt kiszedte belőle, hogy Jared és ő nem csak barátok voltak régen… Vajon honnan tudta? Ennyire látszódott a vonzalom? Csak remélni meri, hogy az apjának nincs tudomása erről és nem is lesz… Ezen a napon minden összejött. Angel elhagyja, Jade majdnem meghal, Jared teljesen őrült, Chris tud valamit amiről hallgat, Donna rátapintott egy titkára és óh igen, sikeres premieren van túl… De ez a legkevesebb a mai napra. Chris az orra elé tartja a gőzölgő kávét, amit megköszön és elvesz, belekortyol és szétárad benne a forró ital, hátra hajtja fejét és megtámasztja feje tetejét a falon és a plafont kezdi bámulni. Hosszú éjszaka lesz, ami nem ér véget a napfelkeltével sem… Vajon mi jön még?
Reggel a kis csapatot az orvos ébreszti fel. Donna és Angel hajnalban értek vissza a kórházba. A lány egy, a kórházhoz közeli hotelbe költözött. Jensen pedig hiába próbálta még ekkor is lebeszélni erről, a lányt nem érdekelte a mondandója. Inkább Donnához bújt és el is aludt a vállán. A fiú sem tudott mit tenni, anyja másik vállán szenderedett el. Az anya volt az egyedüli, aki fent volt egész éjjel és nézte a fiatalokat. Tudja, hogy minden rendben lesz, de jó lecke ez a fiának. Természetesen arról hallgat, hogy Angel milyen nehezen is pakolt össze és indult el. Nem kell a fiának mindenről tudnia. Pár hét és kibékülnek, ebben egészen biztos. És minden olyan lesz, mint régen.
Az orvos annyi megnyugtató választ tud mondani kérdéseikre, hogy Jade reggel kinyitotta a szemét amíg bent volt nála és úgy tűnik lassan, de felépül, a baba pedig még él… de hogy valóban túléli-e ezt a sokkot, nem lehet tudni és ha igen, megjósolhatatlan, hogy a kis életét és a növekedését mennyiben és hogyan befolyásolta az amit Jade tett. Elképzelhető, hogy egyszer csak megáll a kicsi szíve… De most még élni szeretne. Mást nem tudnak tenni, csak reménykedni abban, hogy ez így marad. Ám az is elképzelhető, hogy ha megszületik, talán gondok lesznek vele… Az orvos ezt nem tudja megmondani. Viszont Jade mellé egy pszichológust kért, aki majd elbeszélget vele és megpróbálja kideríteni miért is tette amit tett, s megpróbál segíteni, hogy ne történjen ez meg ismét, mert úgy érzi, hogy talán Jade ismét képes lenne arra, hogy véget vessen az életének. Bemehetnek hozzá, de Jadenek most legjobb a pihenés és a nyugalom. Talán egy hét múlva haza is mehet, de még el kell telnie pár napnak, hogy a lány ismét erőre kaphasson, hiszen rengeteg vért veszített és a babát is megfigyelik.
Angel lép be elsőnek a kórterembe Donna oldalán, aki halványan elmosolyodik, hiszen Jade szeme nyitva és az ablakon átsütő meleg napsugarak játékát figyeli az ablakpárkányon. Nem néz rájuk, csak az árnyékok táncát figyeli. Az anya megérinti a lány kezét, ami hideg még, megsimogatja ujjaival, majd Angel kezébe helyezi, aki mindkét tenyerébe zárja azt. Próbálja felmelegíteni.
- Jó reggelt. – súgja Donna Jade fülébe és megpuszilja arcát, de a lány meg sem rezzen erre, vonásai akár egy halotté.
- Szia Jade. – mondja Angel, miközben leül testvére mellé az ágyra. Megdörzsöli a hideg ujjakat, amik mozdulatlanul nyugszanak tenyerében. Az anya felsóhajt látva, hogy Jade semmire sem reagál, csak bámul kifelé.
- Kinyitom egy kicsit az ablakot, rendben? – kérdezi, de a lány nem felel. Donna kinyitja az ablakot. – Kell egy kis friss levegő. Az mindig jót tesz. – mondja és visszamegy az ágyhoz, leül Angel mellé.
- Annyira megijedtünk. – suttogja a lány. – Úgy féltem, hogy baj lesz. – mondja, de az ujjak tenyerében ugyan olyan ernyedtek, mint eddig. Az anya pedig látja, hogy Jade semmire sem reagál. Lehajtja fejét. – T… Talán alszik? – fordul Donna felé a lány. Hiszen ő nem láthatja nővérét.
- Nem. – súgja az anya. – Csak néz kifelé.
- Majd… majd minden rendbe jön Jade. – fordul vissza testvére felé. – Ha jobban leszel, kimegyünk sétálni, rendben? De neked kell vezetned, mert én biztosan elbotlom az első kanyarban. Apa is nemsokára itt lesz. Majd hármasban elmegyünk valahová, ha jobban leszel. Csinálunk valami izgalmasat, csak mi hárman! – próbálja oldani a csendet, de Jade meg sem moccan. – Jade… sajnálhatod, hogy nem láttad Jensent… - erre a hideg ujjak menekülni próbálnak tenyeréből. – Jade? Valami baj van?
- Lehet jobb lenne, ha kicsit később visszajönnénk. – súgja Donna.
- Szeretnék itt maradni. – mondja a lány, de elengedi Jade kezeit, aki rögtön elhúzza tőle, de közben egy pillanatra sem veszíti szem elől a napsugarak táncát a fehér párkányon, aztán megrezzen, amikor nyílik az ajtó. Jensen és a barát az. Chris rögtön letérdel az ágy mellé és odadugja arcát a lányéhoz, majd megpuszilgatja a hideg arcocskát. Jade erre sem reagál. Csak nézi barátja mozdulatait, majd amint megpillantja az ablakot, rögtön ismét kibámul rajta.
- Szia Jade. – súgja Jensen és az ablak elé áll akaratlanul is, miközben halványan elmosolyodik. A lány erre hirtelen hisztérikus zokogásban tör ki, ami megrémíti Angelt, mert erre nem számított. Az egyik pillanatban minden nyugodt, majd nővére egyik pillanatról a másikra megváltozik. Chris azonnal megöleli őt, Jade pedig nyakába fúrja fejét és hangosan sír remegő testtel.
- Talán… talán mégis jobb lenne, ha kimennénk. Rendben? – súgja Donna és finoman felhúzza a lányt az ágyról, fiának pedig tekintetével int, hogy jöjjön ki velük. Jensen bólogat és kilépnek a folyosóra. Nem érti mi történhetett. Ő csak köszönt. Semmi rosszat sem tett. Donna magához öleli Angelt, Jensen pedig járkálni kezd a folyosón.
- Mi történt vele?
- Nem tudom. – suttogja az anya. – Talán megijedt valamitől.
- Tőlem? – kérdezi a fiú.
- Fogalmam sincs. –ingatja fejét Donna. – Most kelt csak fel, egészen biztosan időre van szüksége, hogy jobban legyen.
- Nem vagyok ijesztő. – állapítja meg a fiú. – Úgy látom egyedül Chris az, akire most szüksége van…
- Ez nem igaz! – mondja Angel. – Apura és rám van igazán szüksége…
- Mégis a barátja nyugtatja meg.
- Nem tudom mit tett vele Jared, de ne kerüljön a szemem elé. – mormogja Angel, majd felsóhajt. – Bemegyek hozzá!
- Ang…
- Visszamegyek. – súgja és elengedi Donnát, majd tapogatózva visszamegy a kórterembe, ahol Jade már nem sír. Megint csak bámul kifelé az ablakon, beesett, élettelen arccal. Chris a lányra figyel, aki leül az ágyra és megkeresi nővére kezét, és megint tenyerébe zárja hideg ujjait. Melengetni kezdi őket lágyan simogatva.
- Nem akartunk megijeszteni Jade. – mondja és szájához emeli nővére kezét és megpuszilgatja. – Jó, hogy itt vagy velünk. Nagyon aggódtam miattad. Meg kell gyógyulnod, hamar. – súgja, de testvére mintha meg sem hallaná, csak néz ki az ablakon. S hiába simogatja meg Chris az arcát és ad rá apró puszit, őt semmi más nem érdekli, csak a nap meleg sugarai és az árnyákok kavalkádja.
Tags:
![[identity profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/openid.png){kind=small}
From:
no subject
From:
no subject
From:
no subject
Azért, mondjuk egy olyan felvezető után amit kaptam kommentekben... :)
Jaj, és Ang elköltözése... remélem azért sokat nem szenvednek, csak amit szükséges :P és hamar kibékülnek, bár amilyen makacs tud lenni Ang... :) abból tényleg csak hetek múlva lesz vmi :(
Ps bocsi hogy ilyen sokszor sokhelyre sokminden baromságot írtam :P
From:
no subject
Az az igazság, hogy Jensen megérdemelte, ok mind a két fél érthető és talán most Angel sokkal érzékenyebb, mint máskor. Majd kiderül hogy meddig tart a dolog, de jól gondolod hogy ha most Angelön múlna akkor elég sokáig lennének külön.... De... valami közbe fog jönni és akkor azt hiszem megint egymásra lesznek utalva. Hihihi! De nem lövöm le a poént! :)
Köszike hogy olvastad! :) :) :)