![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jóllakottan simulnak egymáshoz a széles kanapén. Jensen édesen simogatja kedvese arcát, ami ölében nyugszik. Eljátszadozik hajtincseivel és halvány mosollyal figyeli, ahogy a lány csukott szemmel évezi érintéseit.
- Ang. – súgja. – Talán… mégis meg kellene gondolni, amit anyu mondott. Jobb most megtudni…
- Nem. – mondja és felül. Megtapogatja Jensen arcát, majd végighúzza ujjait száján. – Én nem akarom.
- Még eltelik pár nap mire otthon leszünk. És addig csak a kétség marad, és félelem. – mondja, miközben ajkain a lány ujjai nyugszanak. – Talán még sincs baj és pár óra múlva boldogok lehetünk.
- Félek.
- Én is félek. De ha most kiderül…
- Megöltem…
- Dehogy ölted meg.
- És mi van, ha meg kell tennem. Önző vagyok. Ha beteg, csak magam miatt tenném, hogy ne kelljen egy olyan gyerekről gondoskodnom, aki beteg…
- Ha így lesz, akkor neki is jobb, ha nem születik meg. És nem vagy önző.
- De. – bólogat. – Soha sem akarnék a babámnak rosszat, akármilyen is legyen…
- Ha beteg, vagy bármi baja van és te úgy döntesz, hogy nem akarod, megértem és tudni fogom, hogy csak azért tetted, mert jobb így. Neki is és neked is… És ha így van ,akkor majd… majd összehozunk egy másik babát.
- Nem!
- Nem akarsz másikat?
- De… csak… Ne zavarj össze!
- Menjünk el most orvoshoz! Derüljön ki, és utána gondolkozhatunk mit tegyünk. Az is lehet, hogy azt mondja nincs baj és minden rendben.
- És ha… ha az derül ki, hogy Jaredé is lehet? Belehalnék! Attól a fickótól nem kell gyerek! És… és… azt sem tudnám igazából, ki is az apa… Ez ebben a legszörnyűbb. Hogy én mekkora hülye voltam akkor!
- Megtörtént és kész. Lépjünk túl ezen a dolgon.
- Ezen nem lehet csak úgy túllépni, főleg nem úgy, hogy akár az övé is lehet. És addig ki sem lehet deríteni ezt, míg meg nem születik.
- Ha megszületik, akkor… kiderítjük.
- És ha nem a tiéd?
- Figyelj Ang. Én is bűnös vagyok amiért az az éjszaka megtörtént, ugyanúgy, mint te, vagy Jared. A fene sem gondolt akkor még arra, hogy baba is lehet belőle!
- Kösz… megnyugtató.
- Ha Jaredé… talán jobb, ha nem tudja meg.
- Mi? Azt mondod, hogy felneveled a gyerekét? Nem!
- Tudsz jobbat? Ha elmondod neki sem tud mit tenni… Csak még jobban kikészül. Ha tényleg az övé, én szeretni fogom, mert tudom, hogy nem a te hibád és közösen voltunk benne.
- Az én hibám!
- Ang! Fájna, hogy az övé, de ugyanúgy lehetne az enyém is. Abban a kavarodásban…
- Fejezd be! Már hánynom kell az egésztől.
- Ok. – bólogat. – Ha most elmegyünk, akkor talán ezen is túlléphetünk. Nem gondolod?
- Már nem gondolok semmit sem.
- Akkor… hallgass rám! Vagyis anyura. Tudjuk meg most.
- Nekem már mindegy. – sóhajt fel a lány és elhúzódik a fiútól. – Ha azt akarod, hogy fájjon nekem.
- Nem. Ang! Én csak biztosan tudni akarom, hogy mi vár ránk. És igen… ez is önzőség.
- Megmondtam. Mindegy! – jelenti ki, majd lehajtja fejét.
- Ma elmegyünk orvoshoz.
- Ha neked ez jól esik. – megrántja vállát.
- Angel, ne csináld ezt!
- Én nem csinálok semmit. De azt hittem mindenben közösen döntünk. De most te akarod ezt az egészet annyira.
- Ok… - sóhajt egy nagyot. – Gondold át. Én addig kerítek valakit, aki tud segíteni.
- Mit kell azon átgondolni, amit már eldöntöttél? – kérdezi, de választ nem kap, csak hallja, hogy a fiú felegyenesedik. – Most hová mész?
- Kerítek egy dokit.
- Szerinted van nőgyógyász a hotelban? – kérdezi gúnyosan.
- Nem. De orvos biztosan van. Ő majd segít.
- Hogyan. Előkapja az ultrahangot a sarokból?
- Ang, fejezd be!
- El sem kezdtem. – mondja és összehúzza magát. – Miért csinálod ezt? – motyog az orra alatt, Jensen nem is érti szavait. Megérinti a lány fejét, megsimogatja, majd kimegy a lakosztályból. Angel pedig egyedül marad. Nem érti meg, hogy miért kell a fiúnak ezt tennie. Megbeszélték, hogy együtt hozzák meg a döntéseket. De most a fiú egyedül döntött. Ez fáj neki. Nem lenne jobb otthon megtudni az igazat? Úgy fél. Retteg attól, hogy kiderül Jaredé a gyerek, de még jobban attól tart, hogy beteg. És ha így lesz, akkor talán mégsem úgy alakul a kapcsolatuk, ahogy eddig… Hiába mondja azt Jensen, hogy vele marad, hogy segít. Most sem segít! Csak elrohan orvosért! Megy a saját feje után. Őt kizárta! Lehet, hogy ezután mindig így lesz? Talán mégsem fog ráhallgatni a fiú? Nem tartja be az ígéreteit sem? Mi van, ha tényleg egyedül marad? Ha Jensen fogja magát és egyik pillanatról a másikra lelép? Megteheti. S ha a baba tényleg beteg? De ő megtartja? Miért maradna velük kedvese? Szebb az élet, ha nem arra kell hazajönnie, hogy a gyereke béna… vagy… ki tudja, mi baja lehet. Kezébe temeti arcát. Már nem biztos semmiben sem. Még Jensenben sem. Önkényesen eldöntötte, hogy akkor is elmennek egy orvoshoz! És nem foglalkozott az ő érzelmeivel! Talán mégsem ismeri olyan jól a fiút? Mély levegőt vesz és összeszorítja ajkait, amikor hallja, hogy kedvese visszatér és leül mellé. Megfogja a kezét gyengéden.
- Mindjárt itt a doki.
- Remek.
- Megmondtam Clifnek, hogy erről senki sem tudhat.
- Tök mindegy.
- Ang. Ne csináld már!
- Te eldöntöttél valamit és nem érdekelt az, amit én gondolok! – elhúzza kezeit a fiú tenyeréből. – Hagyj!
- Ne kezd Ang!
- Csak folytatom. Közösen döntünk. Nem? És akkor te csak úgy kitalálod, hogy akkor most hívsz egy orvost. Nem hallgattál meg. Nem érdekelt, hogy én nem akarom. Majd otthon! Elég akkor megtudnom az igazságot.
- Csak végiggondoltam, amit anyu mondott és igazat adok neki.
- Te adsz neki igazat, de én nem! Feltűnt?
- És most veszekedni fogunk?
- Csinálj amit akarsz! – megrántja vállát.
- Hogy most ilyen vagy, ráfogom a hormonokra. – jelenti ki a fiú.
- Nem, ez nem a hormonok miatt van. Csak miattad! – kiált, amikor kopognak az ajtón.
- Itt az orvos.
- Nagyszerű. – morog a lány, miközben Jensen ajtót nyit és bekíséri az orvost, aki megáll a lány előtt. Azonnal feltűnik neki, hogy Angel nem lát, hiszen felemeli fejét, de elnéz mellette. Jensen csak megáll a kanapé mögött és figyel csípőre tett kézzel. Úgy érzi, hogy akkor is neki van igaza. De ezt nem akarja ragozni.
- Dr. Jonathan Cambel vagyok…
- Az orvos, akit Jensen szerzett… Tudom… - sóhajt fel a lány. – Angel. – mondja halkan. Az orvos egy pillanatra a fiúra néz, aki egy pillanatra legörbíti száját, majd alig észrevehetően megingatja fejét.
- Mr. Ackles nagy vonalakban elmondta mi a probléma…
- Az a probléma, hogy engem kihagyott ebből az egészből. – puffog tovább a lány, de már maga sem tudja miért. Bele kellene törődnie ebbe az egész szituációba. Jonathan leül mellé. Angel pedig felé fordítja fejét. Fura, mert ahogy meghallotta az orvos hangját, egy kellemes megjelenésű, középkorú, fehérköpenyes férfi jutott eszébe. De egészen biztosan nincs köpenye… de attól még lehet középkorú… aki dohányzik. Ebből a pár szóból leszűrte, hogy a hangja fátyolosan cseng. Biztosan dohányzik. De a levegőbe szippantva, mostanában nem szívott el cigarettát. Még szerencse, mert rosszul lenne a szagától is, ha csak rá gondol, máris émelyegni kezd.
- Hogy érzi magát?
- Remekül. Soha jobban. Leszámítva azt, hogy a barátom nem figyel rám… De jól vagyok.
- Azért jöttem, hogy segítsek kideríteni, hogy minden rendben van-e. Tudom, hogy fél. De nem jobb most túlesni ezen az egészen?
- Most már teljesen mindegy, hogy én mit gondolok.
- Higgye el, hogy jobb lesz így. – mondja és megérinti Angel kezét, mely a lány ölében nyugszik. – Ne féljen!
- Amikor kórházban voltam, akkor miért nem tudták megmondani?
- Mikor volt kórházban?
- Úgy egy hónapja. – vágja rá Jensen, a lány pedig csak felsóhajt. – Amikor… amikor…
- Megvakultam. – fejezi be a mondatot Angel.
- Talán utána lett terhes. – feleli az orvos. – Kiderül. Ne aggódjon. Nappal egy klinikán dolgozom. Most bemegyünk oda és a kollégám megvizsgálja. Rendben?
- Nekem mindegy. – rántja meg vállát.
- Akkor most jöjjenek velem. – mondja és feláll. Ránéz Jensenre, aki kifújja a levegőt, majd a lány elé lép és megfogja kezét.
- Gyere Angel. Tényleg jobb lesz így. Túlesünk rajta. – súgja és megcsókolja kedves homlokát, aki nem szól. – Igen, ezt most én döntöttem el. De ugyan úgy félek, mint te. S nem fog számítani mi is lesz ezután, melletted maradok.
- De most sem voltál mellettem.
- Nem, ez igaz.
- Akkor miért higgyem el, hogy később velem maradsz?
- Mert együtt csináljuk végig. Ez csak egy vizsgálat…
- Ami mindet eldönt… az egész életünket…
- Így van. És miért várjunk vele még napokat? S otthon vajon mikor szántad volna rá magad, hogy orvoshoz menj?
- Mentem volna…
- Most itt mész el. S veled leszek. – súgja, s megcsókolja kedvese kiszáradt ajkait.
- Az a baj veled, hogy képes vagy mindenre rábeszélni…
- Tudom. Szóval?
- Nem tudok mást tenni.
- Gyere. – s felhúzza a lányt gyengéden a kanapéról, majd átkarolja. – Vegyünk nagy levegőt és induljunk. – mondja halkan. – Talán… mi leszünk a legboldogabbak, ha visszajövünk… és tudod… a tánc!
- Vagy a sírás. – sóhajt fel Angel, majd erősen megkapaszkodik a fiúban, aki az ajtó felé vezeti őt.
Egy vizsgálóba vezetik őket a kórházban és alig fogják fel hogy itt vannak, már nyílik is az ajtó és egy orvos jelenik meg benne, aki rájuk mosolyog, de ők képtelenek visszamosolyogni.
- Dr. Andrew Meen vagyok – nyújtja a kezét Jensennek, aki megszorítja és bemutatkozik, majd a lány is, de alig bírja elmondani a nevét. – A kollegától hallottam, hogy aggódnak.
- Csak ma derült ki az egész. – kezd bele Jensen, miközben összekulcsolják ujjaikat a lánnyal. – Egy hónapja kórházban volt Angel és ott nem mondták, hogy terhes. Rengeteg gyógyszert kapott… - sóhajt. – Úgy került kórházba, hogy… igazából… megfulladt a medencénkben… De még idejében kihúztam és el is látták… De sajnos annyira beverte a fejét, hogy…
- Megvakultam. – fejezi be a fiú mondatát. – Én nem tudtam, hogy terhes vagyok! Nem is számoltam ezzel… mert azt hittem, hogy még van időm. A kis kapszula, amit a bőröm alá ültettek… azt hittem véd. De… már régen el kellett volna mennem orvoshoz! Az én hibám az egész! Biztosan béna!
- Ang. Nyugodj meg! – súgja a fiú.
- A barátjának igaza van. Nyugodjon meg.
- És… meghaltam! És… ő is!
- Mikor volt meg utoljára? – kérdezi az orvos.
- Nem tudom. – sóhajt Angel.
- Március! – válaszolja Jensen.
- Te ezt honnan tudod? – kérdezi a lány.
- Tudom. – mondja a fiú. – És… voltak jelek is, hogy terhes… de ezekre nem is figyeltünk oda igazán. – beszél tovább.
- Értem.
- Jelek… – ismétli meg a szót Angel.
- A sok süti. – mosolyog a fiú és megcsókolja kedvese homlokát. – Meg anyu… aki már akkor tudta mi van. – megsimogatja Angel arcát.
- Szerintem ne is hallogassuk tovább. Nézzük a babát. – mosolyodik el az orvos, majd a fiúra néz. – Itt marad?
- Itt! – válaszolja a két fiatal egyszerre, majd Jensen segít a lánynak felfeküdni az ágyra. Az orvos beállítgatja az ultrahangot, aztán hideg zselét ken a lány hasára. Ettől a lány megborzong.
- V… várjon! – kiált. – Nem akarom tudni!
- Ang. Nem lesz semmi baj. Megbeszéltük. – csitítja a fiú homlokát simogatva.
- Nem fogom látni. – súgja a lány. – Nem fogom… - s könnyek gyűlnek a szemébe. S érzi, ahogy az orvos ráhelyezi a műszert. A fiú rögtön a képernyőre néz. És nem akarja azt mondani a lánynak, hogy ne aggódjon, ő sem lát semmit. Csak nagyot sóhajt és Angel érzi, hogy kedvese bizonytalan. Megszorítja Jensen kezét, aki próbál valamit leolvasni a képernyőről. Hol az orvost, hol pedig a képet nézi. Aztán meghallanak egy nagyon gyorsan dobogó szívhangot.
- Ang! Ne izgulj. – súgja a fiú.
- Ez nem a kismama szíve, hanem a babáé. – mosolyodik el az orvos és tovább nézi a képet.
- A… a… babáé? – kérdezik egyszerre, Jensen szeme pedig tágra kerekedik, annyira szeretné tudni mit lát a képernyőn az orvos, mert ő semmit.
- Igen. Ez a baba szíve. Ilyenkor még nagyon gyorsan ver. Kétszer olyan gyorsan, mint a mama szíve.
- Tényleg az övé? Biztos? – kérdezi Angel, miközben könnyes szemekkel hallgatja a kicsi szív dobogását.
- Igen. – mondja az orvos. – Nagyon erős kis ember. – mondja. – Ott az a folt. – mutat a képre. – Ez ő!
- Látod? Te is látod? – kérdezi Angel a fiú kezét szorítva. – Ott van? Tényleg ott van?
- I… igen. – hajol közelebb a fiú a képernyőhöz. – Látom! – kiált, és széles mosolyt vág. – Tényleg ott van!
- Igen. Itt a feje. – mutatja az orvos. – És ez itt a kicsi keze…
- Van keze! – kiált a lány. – És lába?
- A lába is alakul. – mosolyog tovább az orvos. – Úgy látom, mindene megvan a kis lurkónak, ami csak kell, szépen fejlődik. Tökéletes kisbaba. – s tovább nézi a képet, miközben a gépet mozgatja. – A szíve is úgy ver, ahogy kell. – beszél. – Úgy ítélem meg, hogy szépen fejlődik és így külsőleg nincs baj… a 8. héten jár.
- A 8.? – kérdezik megint egyszerre.
- Igen. És pont olyan a baba, mint egy 8 hetes magzat. Semmi baj sincs.
- De… azt mondta, hogy… külsőleg minden rendben. – kezd bele Jensen. – Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy még sincs rendben…
- Azt nem tudom még megmondani, hogy a kórház, és az, hogy Angel sokáig nem kapott oxigént, hogyan hatott a babára… De így elnézve jól fejlődik. És mindene ott van, ahol annak lennie kell. De persze ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben gondok lehetnek. Ha nagyobb lesz, akkor okosabbak lehetünk. De ezt már az orvosukkal kell megbeszélniük. Én azt tanácsolom, hogy ahogy hazaértek keressenek egyet és mindent mondjanak el neki. Ha bármi van, tudjon az előzményekről. De még így sem kizárt, hogy valami rendellenességgel születik. Hiszen pont a terhesség legelején történt Angellel a baleset.
- De most jól van? – kérdezi Jensen.
- Jól. Eddig minden rendben. És azt tanácsolom, hogy vigyázzon magára. – mondja az orvos, s megérinti Angel karját, aki könnyes szemekkel hallgatta az orvos szavait, miközben a kicsi szívverése megnyugvást hozott neki. – Ha szereti a kávét, akkor búcsúzzon el tőle, vagy nagyon gyengét igyon…
- Sok kávét iszok. – súgja a lány, de még mindig a pici szívét hallgatja elvarázsoltan.
- Akkor inkább Cappuccino és csak módjával. Ne stresszeljen annyit! De nyugodtan csináljon mindent úgy, ahogy szokott, csak kicsit óvatosabban, Ilyenkor még nagy a vetélés kockázata.
- Nem akarom elveszíteni. – súgja.
- Nem is fogja. – mosolyog az orvos, majd készít egy képet a babáról, amit a fiú kezébe nyom, aki elkerekedett szemekkel bámulja a fotót, aztán kikapcsolja a gépet. – Most egyedül hagyom magukat egy kicsit. – beszél az orvos és kimegy.
- Milyen? – kérdezi Angel. – Szép?
- A legszebb. – mosolyodik el a fiú, majd Angel egyik ujját a képre teszi, s mozgatni kezdi rajta. – Ez itt a feje… aztán itt van a karja. Nagyon kicsi még, alig látszik, de ott van. Látom. Itt a teste, és a lábai. Tényleg ő az. – mosolyog. – És nagyon szép.
- Hallottad, hogyan dobogott a kicsi szíve? – kérdezi a lány, majd hirtelen sírni kezd. – Él. – zokog, Jensen pedig megöleli. – Hallottam, hogy él.
- És gyönyörű. – súgja a fiú.
- 8 hetes… akkor… akkor Jarednek semmi köze hozzá.
- Nem bizony. Az enyém! – kiált Jensen. – Apa leszek! Tényleg apa leszek!
- De még… még mindig félek. Azt mondta, az orvos, hogy akkor lehetünk biztosak abban, hogy teljesen egészséges, amikor megszületik… Mi lesz ha…
- Nem Angel! Erre most ne gondolj! Most az a fontos, hogy minden rendben van vele. – s ismét a képre néz. – Egy igazi kisbaba. A mi kisbabánk!
- Nem látom… de hallottam őt. Édes.
- Bizony az. – bólogat a fiú. – Azt hiszem mindent be kell tartanunk amit a doki mondott. Nincs kávé.
- Azért egy gyenge kávé, sok tejjel nem fog megártani.
- Rendben. De csak egy!
- Igen főnök, csak egy. – bólogat, majd megérinti Jensen arcát. – Milyen apának lenni?
- Nagyon jó érzés! És itt van a kezemben az első fotója is. Na és… milyen mamának lenni?
- Eddig jó… leszámítva az egész napot eddig… - sóhajt. – Azt hiszem… azt hiszem hülye voltam veled… Mert úgy éreztem, hogy helyettem döntöttél…
- Tényleg nem hallgattam rád…
- Hisztis voltam és undok.
- Az voltál. – bólogat a fiú. – Megbocsájtok.
- Milyen nagylelkű. – ingatja fejét a lány, majd megtörölgeti szemét. – Csak… féltem.
- Én is. De látod, anyunak megint igaza volt. Szerinted felhívjuk, ha visszaértünk?
- Igen. – bólogat a lány. – Mindenképpen.
- Elmondom neki, hogy csodaszép az unokája, igaz még úgy néz ki, mint egy csinos kis felhő…
- Nem az!
- Amikor néztem a képernyőt és a doki még nem mutatta őt… semmit sem láttam. Elég zavaros odabent. – mosolyog.
- Bárcsak láthatnám.
- Ang, talán meggyógyulsz…
- Nem. Soha sem fogok. – rázza fejét. – Nem fogom látni, amikor megszületik. – sóhajt fel búsan, Jensen pedig megcsókolja.
- Majd én elmondom neked milyen szép.
- De azt is ha… ha nem az.
- Ang, ha rád fog hasonlítani, akkor csak az lehet.
- És ha rád, akkor is. – mosolyog, majd hosszú csókban forrnak össze.
- Szerinted mikor hoztuk össze?
- Már nem emlékszem mi történt 8 héttel ezelőtt. – mondja a lány. – De ezek szerint jól éreztük magunkat.
- Az biztos. – bólogat a fiú.
- Ígérem, hogy nem fogok hisztizni többet.
- Irtó szexi vagy, ha hisztizel. Nekem bejön. – súgja. – Megértettelek. De látod, minden rendben van.
- És mi van, ha csak azután derül ki, hogy baj van, ha megszületik?
- Ang, mondom erre most ne gondolj! Ha így is lesz. A miénk és vállaltuk…
- Örülök, hogy nem Jaredé.
- Én is! – kiált a fiú.
- Majd elküldöm a fenébe, ha hazamentünk…
- Szerintem semmire sem fog emlékezni.
- Nem érdekel. Szemét alak. És Jade még mindig szereti. Ha tudná, hogy mit mondott rá…
- Ha problémájuk van egymással, oldják meg ők. És most ne is foglalkozzunk velük. Vár ránk az este. Táncolnom kell a világ legszebb kismamájával.
- Igen? – mosolyog a lány.
- Igen. Aztán… kettesben is ünnepelhetnénk kicsit fent a lakosztályban.
- Huncutkodni akarsz?
- Csak bejelentkeznék a kisöregnél, hogy én vagyok az apja.
- Még megrémül, ha kopogtatsz nála.
- Dehogy. Csak tudni fogja, hogy nagyon szeretem a mamáját.
- Hát… csak akkor engedlek be ha… szerzel valahonnan egy kis epret. Valahogy… muszáj azt ennem.
- Nem lesz gond. – ajkuk összeér. – Akkor… mehetünk táncolni és utána eper rendel aztán… kopogtatok.
- Csak fel ne keltsd.
- Finom leszek. – súgja, s szorosan megölelik egymást. – Szeretlek.
- Én is szeretlek és ne haragudj rám!
- Nem.
- És nem fogsz akkor sem haragudni, ha mégis beteg lesz, ha megszületik?
- Ang!
- Ettől még félek és megőrülök, hogy nem tudhatjuk.
- A lényeg, hogy az orvos szerint jól van. Másra ne gondolj… Ja, de igen. Az eperre és rám. – mosolyog. – Szólok az orvosnak, hogy megyünk. – elengedi a lányt. – Megkeresem.
- Rendben.
- Ne szökj meg addig innen!
- Nem fogok. – mosolyog a lány s nagyot sóhajt, amikor hallja, hogy Jensen kilép az ajtón.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jóllakottan simulnak egymáshoz a széles kanapén. Jensen édesen simogatja kedvese arcát, ami ölében nyugszik. Eljátszadozik hajtincseivel és halvány mosollyal figyeli, ahogy a lány csukott szemmel évezi érintéseit.
- Ang. – súgja. – Talán… mégis meg kellene gondolni, amit anyu mondott. Jobb most megtudni…
- Nem. – mondja és felül. Megtapogatja Jensen arcát, majd végighúzza ujjait száján. – Én nem akarom.
- Még eltelik pár nap mire otthon leszünk. És addig csak a kétség marad, és félelem. – mondja, miközben ajkain a lány ujjai nyugszanak. – Talán még sincs baj és pár óra múlva boldogok lehetünk.
- Félek.
- Én is félek. De ha most kiderül…
- Megöltem…
- Dehogy ölted meg.
- És mi van, ha meg kell tennem. Önző vagyok. Ha beteg, csak magam miatt tenném, hogy ne kelljen egy olyan gyerekről gondoskodnom, aki beteg…
- Ha így lesz, akkor neki is jobb, ha nem születik meg. És nem vagy önző.
- De. – bólogat. – Soha sem akarnék a babámnak rosszat, akármilyen is legyen…
- Ha beteg, vagy bármi baja van és te úgy döntesz, hogy nem akarod, megértem és tudni fogom, hogy csak azért tetted, mert jobb így. Neki is és neked is… És ha így van ,akkor majd… majd összehozunk egy másik babát.
- Nem!
- Nem akarsz másikat?
- De… csak… Ne zavarj össze!
- Menjünk el most orvoshoz! Derüljön ki, és utána gondolkozhatunk mit tegyünk. Az is lehet, hogy azt mondja nincs baj és minden rendben.
- És ha… ha az derül ki, hogy Jaredé is lehet? Belehalnék! Attól a fickótól nem kell gyerek! És… és… azt sem tudnám igazából, ki is az apa… Ez ebben a legszörnyűbb. Hogy én mekkora hülye voltam akkor!
- Megtörtént és kész. Lépjünk túl ezen a dolgon.
- Ezen nem lehet csak úgy túllépni, főleg nem úgy, hogy akár az övé is lehet. És addig ki sem lehet deríteni ezt, míg meg nem születik.
- Ha megszületik, akkor… kiderítjük.
- És ha nem a tiéd?
- Figyelj Ang. Én is bűnös vagyok amiért az az éjszaka megtörtént, ugyanúgy, mint te, vagy Jared. A fene sem gondolt akkor még arra, hogy baba is lehet belőle!
- Kösz… megnyugtató.
- Ha Jaredé… talán jobb, ha nem tudja meg.
- Mi? Azt mondod, hogy felneveled a gyerekét? Nem!
- Tudsz jobbat? Ha elmondod neki sem tud mit tenni… Csak még jobban kikészül. Ha tényleg az övé, én szeretni fogom, mert tudom, hogy nem a te hibád és közösen voltunk benne.
- Az én hibám!
- Ang! Fájna, hogy az övé, de ugyanúgy lehetne az enyém is. Abban a kavarodásban…
- Fejezd be! Már hánynom kell az egésztől.
- Ok. – bólogat. – Ha most elmegyünk, akkor talán ezen is túlléphetünk. Nem gondolod?
- Már nem gondolok semmit sem.
- Akkor… hallgass rám! Vagyis anyura. Tudjuk meg most.
- Nekem már mindegy. – sóhajt fel a lány és elhúzódik a fiútól. – Ha azt akarod, hogy fájjon nekem.
- Nem. Ang! Én csak biztosan tudni akarom, hogy mi vár ránk. És igen… ez is önzőség.
- Megmondtam. Mindegy! – jelenti ki, majd lehajtja fejét.
- Ma elmegyünk orvoshoz.
- Ha neked ez jól esik. – megrántja vállát.
- Angel, ne csináld ezt!
- Én nem csinálok semmit. De azt hittem mindenben közösen döntünk. De most te akarod ezt az egészet annyira.
- Ok… - sóhajt egy nagyot. – Gondold át. Én addig kerítek valakit, aki tud segíteni.
- Mit kell azon átgondolni, amit már eldöntöttél? – kérdezi, de választ nem kap, csak hallja, hogy a fiú felegyenesedik. – Most hová mész?
- Kerítek egy dokit.
- Szerinted van nőgyógyász a hotelban? – kérdezi gúnyosan.
- Nem. De orvos biztosan van. Ő majd segít.
- Hogyan. Előkapja az ultrahangot a sarokból?
- Ang, fejezd be!
- El sem kezdtem. – mondja és összehúzza magát. – Miért csinálod ezt? – motyog az orra alatt, Jensen nem is érti szavait. Megérinti a lány fejét, megsimogatja, majd kimegy a lakosztályból. Angel pedig egyedül marad. Nem érti meg, hogy miért kell a fiúnak ezt tennie. Megbeszélték, hogy együtt hozzák meg a döntéseket. De most a fiú egyedül döntött. Ez fáj neki. Nem lenne jobb otthon megtudni az igazat? Úgy fél. Retteg attól, hogy kiderül Jaredé a gyerek, de még jobban attól tart, hogy beteg. És ha így lesz, akkor talán mégsem úgy alakul a kapcsolatuk, ahogy eddig… Hiába mondja azt Jensen, hogy vele marad, hogy segít. Most sem segít! Csak elrohan orvosért! Megy a saját feje után. Őt kizárta! Lehet, hogy ezután mindig így lesz? Talán mégsem fog ráhallgatni a fiú? Nem tartja be az ígéreteit sem? Mi van, ha tényleg egyedül marad? Ha Jensen fogja magát és egyik pillanatról a másikra lelép? Megteheti. S ha a baba tényleg beteg? De ő megtartja? Miért maradna velük kedvese? Szebb az élet, ha nem arra kell hazajönnie, hogy a gyereke béna… vagy… ki tudja, mi baja lehet. Kezébe temeti arcát. Már nem biztos semmiben sem. Még Jensenben sem. Önkényesen eldöntötte, hogy akkor is elmennek egy orvoshoz! És nem foglalkozott az ő érzelmeivel! Talán mégsem ismeri olyan jól a fiút? Mély levegőt vesz és összeszorítja ajkait, amikor hallja, hogy kedvese visszatér és leül mellé. Megfogja a kezét gyengéden.
- Mindjárt itt a doki.
- Remek.
- Megmondtam Clifnek, hogy erről senki sem tudhat.
- Tök mindegy.
- Ang. Ne csináld már!
- Te eldöntöttél valamit és nem érdekelt az, amit én gondolok! – elhúzza kezeit a fiú tenyeréből. – Hagyj!
- Ne kezd Ang!
- Csak folytatom. Közösen döntünk. Nem? És akkor te csak úgy kitalálod, hogy akkor most hívsz egy orvost. Nem hallgattál meg. Nem érdekelt, hogy én nem akarom. Majd otthon! Elég akkor megtudnom az igazságot.
- Csak végiggondoltam, amit anyu mondott és igazat adok neki.
- Te adsz neki igazat, de én nem! Feltűnt?
- És most veszekedni fogunk?
- Csinálj amit akarsz! – megrántja vállát.
- Hogy most ilyen vagy, ráfogom a hormonokra. – jelenti ki a fiú.
- Nem, ez nem a hormonok miatt van. Csak miattad! – kiált, amikor kopognak az ajtón.
- Itt az orvos.
- Nagyszerű. – morog a lány, miközben Jensen ajtót nyit és bekíséri az orvost, aki megáll a lány előtt. Azonnal feltűnik neki, hogy Angel nem lát, hiszen felemeli fejét, de elnéz mellette. Jensen csak megáll a kanapé mögött és figyel csípőre tett kézzel. Úgy érzi, hogy akkor is neki van igaza. De ezt nem akarja ragozni.
- Dr. Jonathan Cambel vagyok…
- Az orvos, akit Jensen szerzett… Tudom… - sóhajt fel a lány. – Angel. – mondja halkan. Az orvos egy pillanatra a fiúra néz, aki egy pillanatra legörbíti száját, majd alig észrevehetően megingatja fejét.
- Mr. Ackles nagy vonalakban elmondta mi a probléma…
- Az a probléma, hogy engem kihagyott ebből az egészből. – puffog tovább a lány, de már maga sem tudja miért. Bele kellene törődnie ebbe az egész szituációba. Jonathan leül mellé. Angel pedig felé fordítja fejét. Fura, mert ahogy meghallotta az orvos hangját, egy kellemes megjelenésű, középkorú, fehérköpenyes férfi jutott eszébe. De egészen biztosan nincs köpenye… de attól még lehet középkorú… aki dohányzik. Ebből a pár szóból leszűrte, hogy a hangja fátyolosan cseng. Biztosan dohányzik. De a levegőbe szippantva, mostanában nem szívott el cigarettát. Még szerencse, mert rosszul lenne a szagától is, ha csak rá gondol, máris émelyegni kezd.
- Hogy érzi magát?
- Remekül. Soha jobban. Leszámítva azt, hogy a barátom nem figyel rám… De jól vagyok.
- Azért jöttem, hogy segítsek kideríteni, hogy minden rendben van-e. Tudom, hogy fél. De nem jobb most túlesni ezen az egészen?
- Most már teljesen mindegy, hogy én mit gondolok.
- Higgye el, hogy jobb lesz így. – mondja és megérinti Angel kezét, mely a lány ölében nyugszik. – Ne féljen!
- Amikor kórházban voltam, akkor miért nem tudták megmondani?
- Mikor volt kórházban?
- Úgy egy hónapja. – vágja rá Jensen, a lány pedig csak felsóhajt. – Amikor… amikor…
- Megvakultam. – fejezi be a mondatot Angel.
- Talán utána lett terhes. – feleli az orvos. – Kiderül. Ne aggódjon. Nappal egy klinikán dolgozom. Most bemegyünk oda és a kollégám megvizsgálja. Rendben?
- Nekem mindegy. – rántja meg vállát.
- Akkor most jöjjenek velem. – mondja és feláll. Ránéz Jensenre, aki kifújja a levegőt, majd a lány elé lép és megfogja kezét.
- Gyere Angel. Tényleg jobb lesz így. Túlesünk rajta. – súgja és megcsókolja kedves homlokát, aki nem szól. – Igen, ezt most én döntöttem el. De ugyan úgy félek, mint te. S nem fog számítani mi is lesz ezután, melletted maradok.
- De most sem voltál mellettem.
- Nem, ez igaz.
- Akkor miért higgyem el, hogy később velem maradsz?
- Mert együtt csináljuk végig. Ez csak egy vizsgálat…
- Ami mindet eldönt… az egész életünket…
- Így van. És miért várjunk vele még napokat? S otthon vajon mikor szántad volna rá magad, hogy orvoshoz menj?
- Mentem volna…
- Most itt mész el. S veled leszek. – súgja, s megcsókolja kedvese kiszáradt ajkait.
- Az a baj veled, hogy képes vagy mindenre rábeszélni…
- Tudom. Szóval?
- Nem tudok mást tenni.
- Gyere. – s felhúzza a lányt gyengéden a kanapéról, majd átkarolja. – Vegyünk nagy levegőt és induljunk. – mondja halkan. – Talán… mi leszünk a legboldogabbak, ha visszajövünk… és tudod… a tánc!
- Vagy a sírás. – sóhajt fel Angel, majd erősen megkapaszkodik a fiúban, aki az ajtó felé vezeti őt.
Egy vizsgálóba vezetik őket a kórházban és alig fogják fel hogy itt vannak, már nyílik is az ajtó és egy orvos jelenik meg benne, aki rájuk mosolyog, de ők képtelenek visszamosolyogni.
- Dr. Andrew Meen vagyok – nyújtja a kezét Jensennek, aki megszorítja és bemutatkozik, majd a lány is, de alig bírja elmondani a nevét. – A kollegától hallottam, hogy aggódnak.
- Csak ma derült ki az egész. – kezd bele Jensen, miközben összekulcsolják ujjaikat a lánnyal. – Egy hónapja kórházban volt Angel és ott nem mondták, hogy terhes. Rengeteg gyógyszert kapott… - sóhajt. – Úgy került kórházba, hogy… igazából… megfulladt a medencénkben… De még idejében kihúztam és el is látták… De sajnos annyira beverte a fejét, hogy…
- Megvakultam. – fejezi be a fiú mondatát. – Én nem tudtam, hogy terhes vagyok! Nem is számoltam ezzel… mert azt hittem, hogy még van időm. A kis kapszula, amit a bőröm alá ültettek… azt hittem véd. De… már régen el kellett volna mennem orvoshoz! Az én hibám az egész! Biztosan béna!
- Ang. Nyugodj meg! – súgja a fiú.
- A barátjának igaza van. Nyugodjon meg.
- És… meghaltam! És… ő is!
- Mikor volt meg utoljára? – kérdezi az orvos.
- Nem tudom. – sóhajt Angel.
- Március! – válaszolja Jensen.
- Te ezt honnan tudod? – kérdezi a lány.
- Tudom. – mondja a fiú. – És… voltak jelek is, hogy terhes… de ezekre nem is figyeltünk oda igazán. – beszél tovább.
- Értem.
- Jelek… – ismétli meg a szót Angel.
- A sok süti. – mosolyog a fiú és megcsókolja kedvese homlokát. – Meg anyu… aki már akkor tudta mi van. – megsimogatja Angel arcát.
- Szerintem ne is hallogassuk tovább. Nézzük a babát. – mosolyodik el az orvos, majd a fiúra néz. – Itt marad?
- Itt! – válaszolja a két fiatal egyszerre, majd Jensen segít a lánynak felfeküdni az ágyra. Az orvos beállítgatja az ultrahangot, aztán hideg zselét ken a lány hasára. Ettől a lány megborzong.
- V… várjon! – kiált. – Nem akarom tudni!
- Ang. Nem lesz semmi baj. Megbeszéltük. – csitítja a fiú homlokát simogatva.
- Nem fogom látni. – súgja a lány. – Nem fogom… - s könnyek gyűlnek a szemébe. S érzi, ahogy az orvos ráhelyezi a műszert. A fiú rögtön a képernyőre néz. És nem akarja azt mondani a lánynak, hogy ne aggódjon, ő sem lát semmit. Csak nagyot sóhajt és Angel érzi, hogy kedvese bizonytalan. Megszorítja Jensen kezét, aki próbál valamit leolvasni a képernyőről. Hol az orvost, hol pedig a képet nézi. Aztán meghallanak egy nagyon gyorsan dobogó szívhangot.
- Ang! Ne izgulj. – súgja a fiú.
- Ez nem a kismama szíve, hanem a babáé. – mosolyodik el az orvos és tovább nézi a képet.
- A… a… babáé? – kérdezik egyszerre, Jensen szeme pedig tágra kerekedik, annyira szeretné tudni mit lát a képernyőn az orvos, mert ő semmit.
- Igen. Ez a baba szíve. Ilyenkor még nagyon gyorsan ver. Kétszer olyan gyorsan, mint a mama szíve.
- Tényleg az övé? Biztos? – kérdezi Angel, miközben könnyes szemekkel hallgatja a kicsi szív dobogását.
- Igen. – mondja az orvos. – Nagyon erős kis ember. – mondja. – Ott az a folt. – mutat a képre. – Ez ő!
- Látod? Te is látod? – kérdezi Angel a fiú kezét szorítva. – Ott van? Tényleg ott van?
- I… igen. – hajol közelebb a fiú a képernyőhöz. – Látom! – kiált, és széles mosolyt vág. – Tényleg ott van!
- Igen. Itt a feje. – mutatja az orvos. – És ez itt a kicsi keze…
- Van keze! – kiált a lány. – És lába?
- A lába is alakul. – mosolyog tovább az orvos. – Úgy látom, mindene megvan a kis lurkónak, ami csak kell, szépen fejlődik. Tökéletes kisbaba. – s tovább nézi a képet, miközben a gépet mozgatja. – A szíve is úgy ver, ahogy kell. – beszél. – Úgy ítélem meg, hogy szépen fejlődik és így külsőleg nincs baj… a 8. héten jár.
- A 8.? – kérdezik megint egyszerre.
- Igen. És pont olyan a baba, mint egy 8 hetes magzat. Semmi baj sincs.
- De… azt mondta, hogy… külsőleg minden rendben. – kezd bele Jensen. – Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy még sincs rendben…
- Azt nem tudom még megmondani, hogy a kórház, és az, hogy Angel sokáig nem kapott oxigént, hogyan hatott a babára… De így elnézve jól fejlődik. És mindene ott van, ahol annak lennie kell. De persze ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben gondok lehetnek. Ha nagyobb lesz, akkor okosabbak lehetünk. De ezt már az orvosukkal kell megbeszélniük. Én azt tanácsolom, hogy ahogy hazaértek keressenek egyet és mindent mondjanak el neki. Ha bármi van, tudjon az előzményekről. De még így sem kizárt, hogy valami rendellenességgel születik. Hiszen pont a terhesség legelején történt Angellel a baleset.
- De most jól van? – kérdezi Jensen.
- Jól. Eddig minden rendben. És azt tanácsolom, hogy vigyázzon magára. – mondja az orvos, s megérinti Angel karját, aki könnyes szemekkel hallgatta az orvos szavait, miközben a kicsi szívverése megnyugvást hozott neki. – Ha szereti a kávét, akkor búcsúzzon el tőle, vagy nagyon gyengét igyon…
- Sok kávét iszok. – súgja a lány, de még mindig a pici szívét hallgatja elvarázsoltan.
- Akkor inkább Cappuccino és csak módjával. Ne stresszeljen annyit! De nyugodtan csináljon mindent úgy, ahogy szokott, csak kicsit óvatosabban, Ilyenkor még nagy a vetélés kockázata.
- Nem akarom elveszíteni. – súgja.
- Nem is fogja. – mosolyog az orvos, majd készít egy képet a babáról, amit a fiú kezébe nyom, aki elkerekedett szemekkel bámulja a fotót, aztán kikapcsolja a gépet. – Most egyedül hagyom magukat egy kicsit. – beszél az orvos és kimegy.
- Milyen? – kérdezi Angel. – Szép?
- A legszebb. – mosolyodik el a fiú, majd Angel egyik ujját a képre teszi, s mozgatni kezdi rajta. – Ez itt a feje… aztán itt van a karja. Nagyon kicsi még, alig látszik, de ott van. Látom. Itt a teste, és a lábai. Tényleg ő az. – mosolyog. – És nagyon szép.
- Hallottad, hogyan dobogott a kicsi szíve? – kérdezi a lány, majd hirtelen sírni kezd. – Él. – zokog, Jensen pedig megöleli. – Hallottam, hogy él.
- És gyönyörű. – súgja a fiú.
- 8 hetes… akkor… akkor Jarednek semmi köze hozzá.
- Nem bizony. Az enyém! – kiált Jensen. – Apa leszek! Tényleg apa leszek!
- De még… még mindig félek. Azt mondta, az orvos, hogy akkor lehetünk biztosak abban, hogy teljesen egészséges, amikor megszületik… Mi lesz ha…
- Nem Angel! Erre most ne gondolj! Most az a fontos, hogy minden rendben van vele. – s ismét a képre néz. – Egy igazi kisbaba. A mi kisbabánk!
- Nem látom… de hallottam őt. Édes.
- Bizony az. – bólogat a fiú. – Azt hiszem mindent be kell tartanunk amit a doki mondott. Nincs kávé.
- Azért egy gyenge kávé, sok tejjel nem fog megártani.
- Rendben. De csak egy!
- Igen főnök, csak egy. – bólogat, majd megérinti Jensen arcát. – Milyen apának lenni?
- Nagyon jó érzés! És itt van a kezemben az első fotója is. Na és… milyen mamának lenni?
- Eddig jó… leszámítva az egész napot eddig… - sóhajt. – Azt hiszem… azt hiszem hülye voltam veled… Mert úgy éreztem, hogy helyettem döntöttél…
- Tényleg nem hallgattam rád…
- Hisztis voltam és undok.
- Az voltál. – bólogat a fiú. – Megbocsájtok.
- Milyen nagylelkű. – ingatja fejét a lány, majd megtörölgeti szemét. – Csak… féltem.
- Én is. De látod, anyunak megint igaza volt. Szerinted felhívjuk, ha visszaértünk?
- Igen. – bólogat a lány. – Mindenképpen.
- Elmondom neki, hogy csodaszép az unokája, igaz még úgy néz ki, mint egy csinos kis felhő…
- Nem az!
- Amikor néztem a képernyőt és a doki még nem mutatta őt… semmit sem láttam. Elég zavaros odabent. – mosolyog.
- Bárcsak láthatnám.
- Ang, talán meggyógyulsz…
- Nem. Soha sem fogok. – rázza fejét. – Nem fogom látni, amikor megszületik. – sóhajt fel búsan, Jensen pedig megcsókolja.
- Majd én elmondom neked milyen szép.
- De azt is ha… ha nem az.
- Ang, ha rád fog hasonlítani, akkor csak az lehet.
- És ha rád, akkor is. – mosolyog, majd hosszú csókban forrnak össze.
- Szerinted mikor hoztuk össze?
- Már nem emlékszem mi történt 8 héttel ezelőtt. – mondja a lány. – De ezek szerint jól éreztük magunkat.
- Az biztos. – bólogat a fiú.
- Ígérem, hogy nem fogok hisztizni többet.
- Irtó szexi vagy, ha hisztizel. Nekem bejön. – súgja. – Megértettelek. De látod, minden rendben van.
- És mi van, ha csak azután derül ki, hogy baj van, ha megszületik?
- Ang, mondom erre most ne gondolj! Ha így is lesz. A miénk és vállaltuk…
- Örülök, hogy nem Jaredé.
- Én is! – kiált a fiú.
- Majd elküldöm a fenébe, ha hazamentünk…
- Szerintem semmire sem fog emlékezni.
- Nem érdekel. Szemét alak. És Jade még mindig szereti. Ha tudná, hogy mit mondott rá…
- Ha problémájuk van egymással, oldják meg ők. És most ne is foglalkozzunk velük. Vár ránk az este. Táncolnom kell a világ legszebb kismamájával.
- Igen? – mosolyog a lány.
- Igen. Aztán… kettesben is ünnepelhetnénk kicsit fent a lakosztályban.
- Huncutkodni akarsz?
- Csak bejelentkeznék a kisöregnél, hogy én vagyok az apja.
- Még megrémül, ha kopogtatsz nála.
- Dehogy. Csak tudni fogja, hogy nagyon szeretem a mamáját.
- Hát… csak akkor engedlek be ha… szerzel valahonnan egy kis epret. Valahogy… muszáj azt ennem.
- Nem lesz gond. – ajkuk összeér. – Akkor… mehetünk táncolni és utána eper rendel aztán… kopogtatok.
- Csak fel ne keltsd.
- Finom leszek. – súgja, s szorosan megölelik egymást. – Szeretlek.
- Én is szeretlek és ne haragudj rám!
- Nem.
- És nem fogsz akkor sem haragudni, ha mégis beteg lesz, ha megszületik?
- Ang!
- Ettől még félek és megőrülök, hogy nem tudhatjuk.
- A lényeg, hogy az orvos szerint jól van. Másra ne gondolj… Ja, de igen. Az eperre és rám. – mosolyog. – Szólok az orvosnak, hogy megyünk. – elengedi a lányt. – Megkeresem.
- Rendben.
- Ne szökj meg addig innen!
- Nem fogok. – mosolyog a lány s nagyot sóhajt, amikor hallja, hogy Jensen kilép az ajtón.
Tags:
![[identity profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/openid.png){kind=small}
From:
no subject