monkeyjade (![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png)
monkeyjade) wrote2008-09-05 09:52 am
monkeyjade) wrote2008-09-05 09:52 am
Entry tags:
Human Nature - J2 FanFic
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Mikor Jared felébred, már süt a nap, hunyorogva néz körül, s megpillantja Jadet, aki folyamatosan körmöl kint a teraszon. Nagyot nyújtózik, s megvakarja kobakját. Ásítozva felöltözik. Kimegy a lányhoz, akinek talán fel sem tűnik, hogy mögötte áll, csak akkor rándul össze, mikor hozzáér vállához, s megcsókolja nyakát.
-Jó reggelt. –súgja Jade fülébe, de az nem viszonozza ezt, csak ír, akár egy megszállott. Serceg a toll a papíron. A fiú felsóhajt, majd letérdel mellé. –Sajnálom a tegnapot. Otthagytunk téged, a beígért tánc is elmaradt… és nem is jöttem vissza, csak nagyon későn… vagy… vagy korán? Lényegtelen. –rázza meg fejét. –Jade? – de a lány mintha meg sem hallaná. –Dühös vagy rám, igaz? Megértelek. Soha többé nem fordul elő. Rendben? Az lesz amit csak szeretnél… csak mondj valamit. Ordítsd le a fejem, vagy… vagy mindegy… De nem, te… te nem ordítanál… inkább írogatsz. Ok. –megnyalja száját. –Kerestél? –nincs válasz. –Mi csak… tudod… egészen elszaladt az idő… aztán mire észbe kaptam már késő volt. Aludtál, mikor hazaértem. Betakargattalak, mert tudom, hogy szereted. –még mindig nincs reakció. –Jól van, ne beszélj. Érthető… Reggeliztél? Látom, már meghozták… -néz a zsúrkocsira. –Hozzá sem értél! Én sem vagyok éhes. Ez pedig elég ritka. –halványan elmosolyodik. –Rendben van, ha nem akarsz beszélgetni. –felegyenesedik, mikor az ajtó nyílik és Jensen kukkant be rajta.
-Indulunk. –mondja kimért hangon, de egy gyors pillantást vet Jadere, aki ekkor leteszi a tollát, de nem néz fel a füzetből.
-Ok. Egy perc! –kiált Jared, s megvárja, míg barátja magukra hagyja őket. –Jade… tegnap… azt beszéltük, ma hazamegyünk és ezt sem…
-Jó. –súgja a lány, felegyenesedik, majd pakolgatni kezdi holmiját, de füzetét mindenhová viszi magával, még akkor sem engedi el, mikor a bőröndbe csomagol, hóna alól kandikál kifelé. A repülőn sem szól egy szót sem, azt teszi amit a kis házikóban, csak ír és ír, szerencse, hogy a füzetbe elég sok lapot fűztek össze. Angelt a sírás ke-rülgeti ha csak nővérére néz, aki még csak pillantásával sem méltatta mióta csak elindultak. Érzi, hogy valami nagyon nincs rendben… Tudja… Talán tudja! Jensen az egész repülőút alatt fogta kezét, nem engedte el egy pillanatra sem, még akkor is tenyerébe zárta ujjait, mikor felállt, hogy hátranézzen mit csinál nővére Jared mellett. De változás nem történt. Lehajtott kis asztalka, toll, füzet, írás. A fiú is aggódó pillantásokkal adta tudtára, hogy egyre jobban félti Jadet, de ez mégjobban kikészítette Angelt. S ha Jaredre néz, a bűnét látja benne. Pedig ez a kisfiús pofi csak nővére „A Barátját” jelentette számára, de most… most egy kéjtől és gyönyörtől feltüzelt éjszakát, s őrült kielégülést. A repülő leszállt, visszatértek az esős Kanadába, még a holdat is felhők takarják el, mikor kocsiba szállnak. Hiába repültek több mint 10 órát, plusz 3 órás időeltolódás, mégsem fáradtak igazán. Mindenki Jadért aggódik. Jared és Jensen a csomagtartóba dobálták a kicsi bőröndöket, s elindultak Jade háza felé. Angel testvérével ül a hátsó ülésen, s némi vigaszt nyújt neki, hogy nővére már nem körmöl, csak bámul kifelé az ablakon. Szorítja magához a füzetet, mintha az élete lenne. Ők is szótlanok egész út alatt. Jared a lány háza előtt megállítja a motort, s azonnal kiszáll. Kinyitja Jade előtt az ajtót, s megfogja kezét, hogy kisegítse őt, talán most ér hozzá először reggel óta. Jade indulni akar háza felé, de a fiú megállítja. Elé áll, s megfogja vállát.
-Jade, figyelj rám! Csak… csak most. Kérlek! –a lány pedig végre szemébe néz. –Tényleg sajnálom. –tenyerébe zárja a kicsi kezeket. –Holnap felhívlak rendben? Csak bólogass, ha… ha szeretnéd! –de Jade nem tesz semmit. Lehajtja fejét. –Nem szeretnéd, hogy hívjalak? –erre sincs válasz. Jared nagyot nyel. –Akkor… hívlak. –elengedi a lány kezeit, s Jade köszönés nélkül a házba siet. Angel sem szól, kiveszi Jensen kezéből a bőröndöket, de egy apró csók azért elcsattan köztük, ám Jaredre ő sem néz, nővére után siet, s becsukódik az ajtó mögötte. A két fiú összenéz, aztán a fiatalabb beszáll a kormány mögé, s megvárja, hogy barátja is mellé üljön. A gázra lép, s végigszáguld az utcán, ahol csak a piros lámpa állítja meg. Idegesen túr a hajába, s dobolni kezd a kormányon. Jensen megpróbál higgadt maradni.
-A fenébe! –kiált Jared, rácsap a kormánykerékre.
-Ezzel semmit nem érsz el.
-Akkor adj tanácsot!
-Ne verd szét a kocsidat haver! –mondja.
-Hülyeség volt az éjszaka. –jelenti ki halkan. –Mi a francot csináltunk? Nem vagyunk normálisak. –sóhajt, a lámpa zöldre vált és elindul. –Akkor észbontó megoldásnak tűnt, de most… a rohadt életbe!
-Nyugodj meg!
-Látom téged egyáltalán nem kavar fel a dolog.
-De… csak próbálom higgadtan kezelni.
-Bevettél valamit? Adj nekem is belőle! Jó szernek tűnik. Még az sem ráz fel, hogy a barátnőddel… Én és Angel! Fogod? –pislant fél szemmel Jensenre, aki bólogat. –Ez egyáltalán nem helyes!
-Nem az. Én is jól tudom.
-És ennyi? –kérdezi Jared. –„Nem az”? Kész? Ennyi a hozzáfűznivalód?
-Te nem ezért vagy ilyen ideges.
-Valóban? Akkor meséld el mégis mi húzott fel ennyire!
-Jade… nem tudsz vele mit kezdeni… azzal, ahogyan ma viselkedett…
-Igen… meglehet… Mégis… mit csináljak?
-Hívd fel, ahogy ígérted. Próbálkozz!
-Szerinted azért ilyen, mert sejti?
-Fogalmam sincs.
-Vagy azzal bántottam meg, hogy nem mentem vissza hozzá… igen, biztosan így van. Hozzám sem szólt egész idő alatt! Csak írogatott.
-Talán az segít neki. Nem tudja még kezelni ezeket a dolgokat. Még kislány és úgy tűnik szörnyen megbántottad.
-Ccc… megbántottam? Lefeküdtem a húgával!
-De ő ezt nem tudja.
-Vagy mégis? Mondd, téged tényleg ennyire hidegen hagy az, hogy Angellel megtörtént? Azt sem tudom hány-szor és ez… ez gáz…
-És „mondd”, téged miért nem érdekelt Jade, mikor mi együtt voltunk?
-Hagyd ezt! Válaszolj arra, amit kérdeztem!
-Őszintén?
-Őszintén. –helyesel, s várja mit is mond barátja, aki mély levegőt vesz.
-Tetszett a látvány, izgatott.
-Mi? –s megáll egy lámpánál fék csikorgatva.
-Azt kérted, az igazat mondjam. Tetszett az, ahogy együtt voltatok. Szép volt… mert… mert… te voltál és ő.
-Aha. Szóval tetszett. Hm… Fogalmam sincs, hogy én hogyan reagálnék arra, ha te és Jade összejönnétek, de hogy nem tetszene az is biztos.
-Miért vagy ebben ilyen biztos?
-Mert nem! –kiált. –Gondoltam neheztelsz rám és féltékeny leszel, vagy… vagy talán még el is hagysz, mert lehet, hogy akkor és ott jó volt az a hármas dolog, de utána… -a lámpa zöldre vált, elindul.
-Utána is itt vagy nekem, ahogy Angel is. –válaszolja halkan.
-Azzal remélem, hogy tisztában vagy, hogy a barátnőd főnyeremény és most nem a szexre gondolok, hanem arra, hogy képes elfogadni azt, hogy mi… mi együtt vagy…
-Te szeretnéd még? –szól Jared szavába. –Csak mi ketten!
-I… ig… igen. –egy gyors mosoly fut végig arcán. –Csak… Angelnek kell jelentenünk… igaz, ezek után. Ilyen nem fordulhat elő többé! Nekem kell Jade! Azt, hogy… hogy a te barátnőddel… Áh, kizárt! Azt sem tudom, hogy Angel most mit érez, bár sejtem. Beszéltem vele a teraszon amíg te távol voltál. Nem igazán fog kedvelni. Csak az a baj, hogy ő is ugyanúgy benne volt. És rendesen belemélyült a dolgokba! OK, mint mindenki! Csak vitt minket az ár, de… figyelj, nem tagadom, hogy nem volt őrületesen jó. Az volt! WOW! Veled is az volt, vele is, minek tagadjam. Azért az a teljes összekavarodás a végén? Azt sem tudtam ki kivel van. –elmosolyodik. –Itt egy kéz, ott egy láb, amott meg egy… Úristen, hagyjuk! Szép volt, jó volt, de ennyi! –legyint. –Angel utál, ez a lé-nyeg.
-Nem hiszem, hogy utál téged!
-Nem? Ha nem is, de a háta közepére kíván.
-Belegondoltál, hogy ő a testvérét veszítheti el?
-Igen… bele… de én nem akarom elveszíteni Jadet.
-Angel elmondja.
-Nem érdekel! Már nem! Jade velem marad, mert rájöttem valamire… Azt hiszem megszerettem… jó, ez nem szerelem, de… komolyan hiányzott a csiripelése és a hangja ma. Talán… mégis érzek valamit! Te kérdezted ezt… emlékszel, hát most válaszoltam. Kell Jade! Akármilyen is! Tudom, problémás lány, de még így is bejön. –jelenti ki.
-És te kellesz majd neki így?
-Nem. –sóhajt fel Jared.
-Ő fog dönteni és nem te!
-Angel nem teheti meg, hogy beszél.
-Pedig megteheti… Szerinted hogy érezheti magát? –kérdezi, Jared nem válaszol és nem is beszélnek tovább, míg Jensen házához nem érnek. A fiú leállítja a motort, majd barátjára néz.
-Itthon vagy.
-Itthon. –ismétli.
-Azért… mindent összevetve jó volt ez a pár nap… és… bocs, hogy bevertem a képed.
-Nem számít. –legyint.
-De számít. Sajnálom… azt is…
-Inkább megyek. –nyitja ki a kocsi ajtaját és a csomagtartóhoz sétál.
-Elmegyek Sandyhez. –kiált. Jensen csak bólogat, és kiveszi kicsi táskáját. –Tényleg szakítunk… vagyis elhozom a kutyáimat!
-Ok… -lecsukja a kocsit. –Most menj!
-Csak így?
-Igen, így!
-Holnap?
-Nem Sandyhez mész? Azt hiszem nekem jut az a megtiszteltetés, hogy beszéljek a stábbal és Erickel… Már be sem merem kapcsolni a mobilom! Tartom a hátam. De most indulj! Pihend ki magad, majd kimagyarázlak! –hesegeti barátját, aki bólogat, jobbnak látja, ha most tényleg megy, mert úgysem tudnának mit mondani egymás-nak.
Angel elterülve fekszik ágyán és a plafont bámulja. Csak a lámpák kintről beszűrődő fénye ad némi világosságot a sötétben. Már nem sír, képtelen a könnyekre, és azok úgysem oldanak meg semmit sem. Szívére teszi kezét. Kalapál, de bárcsak ne dobogna. Mardosó lelkénél még a halál is jobb, akkor legalább nem fájna így. De fáj és nincs rá gyógyszer. Nővére bezárkózott szobájába és egy árva hangot sem hall onnan azóta. Már nem hiszi, hogy csak Jared miatt ilyen… Egy ötlete van, hogy miért omlott így össze… Mégis tudja… Biztosan. Behunyja szemét és rögtön az éjszaka képei villannak elé. Kéj, gyönyör, vágy és ösztön. Mezítelen testek ahogy összeérnek és szomjazzák a másikat. Ezt nem törölheti ki semmi sem. Ahogy Jared csókolta, tartotta izmos karjaiban, magáévá tette újra meg újra és jó volt, gyönyörű! Tagadni képtelen, mert az volt, minek hazudna önmagának? És a két fiú… Szeretkezésük felülmúlt mindent. Láthatta, érezhette, szagolhatta, s megkapta őket azonnal, ahogy becézték őt, ujjacskák sokassága, forró nyelvek játszottak vele. Hol az egyiket szerette, hol a másikat, miközben odaadta magát nekik minduntalan. Nem kell ennél nagyobb gyönyör és mégis inkább meghal, minthogy átélje újból! Pedig megkapott mindent. Jensen és Jared kényeztették egymást, s olyan dolgokat tapasztalhatott, amit eddig soha. Két gyönyörű férfi egymásban leli meg az örömöt. Izmok feszültek, erős mellkasok értek össze… s a kielégülés csodája amit egymásnak adtak, tökéletes összhangban volt, annyira természetesnek tűnt akkor… két szerető férfi, két barát… Szép volt. És tessék. Most is ezen töri a fejét. Elég ebből. Felül, soha többé nem akarja becsukni sze-mét, mert csak özönlenek a képek. Kihúzódik ágya szélére és az ajtót kezdi bámulni. Talán itt az idő. Beszélniük kell! Muszáj! Ha magában tartja, még rosszabb lesz, félti testvérét aki úgy viselkedett ma mint egy megszállott. Mi lesz, ha baja esik? Vagy éppen most készül valami őrültségre? Lehet, hogy azért nem hall tőle semmit, mert… Nem! Felugrik. Elég ebből! Elmondja és ettől talán könnyebb lesz lelke is… Könnyebb? Kizárt! Talán még nehezebb is, hiszen Jade árulónak fogja tartani és ha csak annyival megússza, hogy kidobja a házból, még örülhet is. De mi lesz utána? Önző dolog maga miatt aggódni, de akkor is fél a következményektől. Jobb lett volna, ha akkor aggodalmaskodik, amikor Jared először megcsókolta. Volt rá lehetősége, hogy nemet mondjon, de nem tette… Elrontott mindent és ez lett a veszte. Erőt kell vennie magán és át kell mennie nővéréhez, elmondani mindent. És valahogy kihagyni belőle Jensent… Jensen… mi lesz így velük? Tényleg ilyen egyszerűen elfogadta a tényt, hogy Jareddel lefeküdt? Igaz, ő is elfogadta titkos viszonyát… Ez olyan oda-vissza dolog? De hogyan alakul ezután a kapcsolatuk? Már nincsenek Bora-borán. Itthon vannak a valóságban, nem pedig egy álomszigeten. Neki munkát kell találnia. Életre szeretné kelteni elképzeléseit, pénzt akar keresni. Jensen pedig visszamegy forgatni. Egyáltalán, milyen egy színésszel járni? És ha már itt tart, akkor járnak? Na és Daniel? Te jó ég, hogy jön ide Daniel? Volt barátja, még vígan aludt, mikor elindultak! És hogy a fenébe gondol most rá? Nem fognak találkozni soha többé… De valahol része volt abban a kalamajkában amibe most került… Jensen kiköltözött tőle, mert látta őket, aztán… nem is szeretné részletezni, milyen eseményeket indított el ez.
-Most már elég! –kiált, mert szétrobban a feje. Megfogja a kilincset. Ha most kilép ezen az ajtón, tudja megváltozik az élete, de ő csinált bődületes hülyeséget! És meg fogja oldani, bármi is történik. Legyen őszinte? Nem lesz az, mert a Jensen és Jared közötti viszonyról hallgatni fog, csak azt nem tudja, hogyan még. Mély levegőt vesz, bent tartja amíg lehet, aztán kilép. Testvére ajtaja zárva. Kopog, de nincs válasz. Még ezzel is húzza az időt kicsit. Igaz, jobb lenne előbb túllenni az egészen, hogy vehesse a kis motyóját és leléphessen… De hová fog menni? Ezen kár töprengenie, ráér utána is. Mikor vége mindennek és elmondhatja magáról, volt egy testvére… Ismét kopog, de most már lenyomja a kilincset és benéz a résen. Nem látja Jadet. Vízcsobogást hall. Zuhanyozik. Még ezzel is telik az idő! Jobb volna hamar túllenni ezen a dolgon, de a kádban nem fogja ezzel lerohanni. Belép, az ajtó kattan mögötte. Innen nincs visszaút. Összeszorított fogakkal ül az ágy végébe, amin ott az a rengeteg papír, egy halom toll és egy kicsi bőrönd. Ki sem pakolt. Lehorgasztja fejét, kezeit tördeli. Hallgatja a víz zubogását. Mikor zárja el végre a csapot? Aztán tekintete az egyik csíkos papírra téved, amin hatalmas betűkkel a neve áll, többször áthúzogatva a betűk körvonala. Összeráncolja homlokát, odanyúl és az alatta lévő papíron is megpillantja: Angel. Sohasem kíváncsiskodott nővére holmija között, de ez most érdekli. Nagy gonddal húzza magához az egyik papírt, szemei rögtön a sorokra siklanak.
„Nem jött vissza, itt hagyott. Nem vagyok fontos neki. Akkor nekem miért olyan fontos? Vártam rá, de minek. Eldobott, hirtelen itt hagyott. Azt ígérte táncolunk, mégsem jött. Hülye libának gondol! Ha hazamegyünk, soha többé nem fogom látni! Helló és viszlát! Azt hiszem érthető, ki akar úgy igazán egy ilyen lányt? Ő? Pont Ő? De…” –ám itt megszakad az írás és sokkal lejjebb folytatódik, elmaszatoltan, dőlt betűkkel, a toll szinte átlyukasztotta a papírt. „Simogatja őt! Meztelenül áll előtte! Az ujjai hozzáértek! Nem értem! Képzelődöm! Ez csak valami rossz álom! NEM! Látom őket! Oh, hogy néz rá! Undorító az egész! UNDORÍTÓ! Utálom, gyűlölöm! Angel nem tehet róla, csak belekeveredett ebbe az egészbe! Mert szeret. Ugye szeret engem? Én szeretem őt, a testvérem! A TESTVÉREM! És ahogy hozzáért… Nem akarom tudni, nem akarom látni! Gyűlöllek Jared! GYŰLÖLLEK téged! Mit akarsz a húgomtól? Miért tetted ezt? Mert szép? Igen, ő csodaszép lány! Hol van Jensen? JENSEN! Ég a villany! Nincs velük! Járkál! Hát nem látod mit tettek? Nem fogod fel? Nem is érdekel? Ott vannak, nézz csak! Ott! Az az érintés! Hozzám is így ért! De csak játszott! Most már tudom! Mindenkivel csak játszik! Még Angelt is belerángatta! Segítsen valaki! Annyira fáj! Meghalok! Már tudom miért nem jött! Ezt forgatta a fejében! Lerázta Jensent is! Kettesben maradt a testvéremmel és tőrbe csalta őt! UNDORODOM TŐLED JARED! Inkább meghalok, de nem akarom, hogy hozzám érj, vagy, hogy lássalak! UTÁLLAK! UTÁLLAK! VALAKI SEGÍTSEN!” –a többi sort már képtelen elolvasni, mert könnyeitől alig látja az írást. Elég ennyi is. Jade látta őket a teraszon… tudja, tényleg tudja mit tettek. Remegve szorongatja a papírt, s fuldokolva zokog. Minden lapon ezeket a betűket, ezeket a mondatokat látja, bárhová is pillant. Hát ezt körmölte egész nap? Feláll, könnyeit nyeli. Jade a testvérének mondja és szereti? Ezek után is képes erre? Egy árulót szeretni? Őt is gyűlölje, ne csak a fiút! Tőle is undorodjon! Szorongatja a papírt, összegyűrte markában, s csak sír. Legszívesebben elszaladna, ki a világból, ki az életből is! Mindegy, csak megszabadulna attól a kínzó érzéstől, mely mardossa őt. És ez az írás. Jade ahogyan felfogta az egészet és megértette mi történt... Tegyen vele nővére bármit, csak ne írja le, hogy a „testvérem és szeretem”. Nem érdemli meg. Ezek után, már semmit. Még a levegőt sem amit belélegzik. Szipog, arcát törölgeti, mikor Jade lép ki a fürdőből, puha köntösében, vizes hajjal és ahogy meglátja őt, elfehéredik arca. Tekintete a kezében tartott, gyűrött papírra vetül. Nem mondd semmit, csak odamegy és kikapja ujjai közül, és a melléhez szorítja. Angel nedves arccal néz rá, Jade pedig hátrálni kezd az ablakhoz, majd a lapra néz. Beleolvas, aztán visszamegy az ágyhoz és az összeset magához öleli.
-Ők az enyémek! Ne érj hozzájuk!
-Jade. –suttog.
-Miért olvastál bele? Miért nézted meg? Az enyém! Mind az enyém!
-Jade, én…
-Csak zuhanyozni mentem, te pedig átjössz ide és beletúrsz a dolgaimba!
-Én csak…
-Most hagyj békén! Nekem írnom kell! Mindig írnom kell! Olyan sok minden van a fejemben! Muszáj mindent leírnom! Kell! Mert ha nem, akkor szétrobban!
-Jade, kérlek!
-Menj ki! Egyedül szeretnék lenni! Írnom kell! Így nem tudok!
-De mindig ugyanazt írod!
-Nem! Soha nem ugyanaz! Mert nem lehet, hogy ugyanaz legyen! Valamit biztos nem láttam! Hülye vagyok! –kiált és a fejéhez kap, az összes papír a földre hullik. –Mindjárt szétrobban! Hagyj engem! –kiált fel és az íróasztalához megy. Felkap egy tollat és körmölni kezd egy cetlire. Angel sírva lép hozzá. Kicsavarja kezéből az író-szerszámot, majd maga felé fordítja, de Jade nem néz szemébe, elfordítja fejét.
-Figyelj rám! Kérlek!
-Nem! Nekem nagyon fontos dolgom van!
-Nem Jade, hallgass meg!
-Fáj a fejem! Kavarog belül! Eressz el!
-Nem! Muszáj, hogy beszéljünk! Nézz rám, kérlek!
-Olyan fontos lenne! Itt van a fejemben! Annyi minden!
-Csak nézz rám!
-Késő van! Ilyenkor már mindenki alszik. De én nem tehetem meg.
-Jade… -s hangja elfull a zokogástól. Nővérét még sohasem látta ilyen zavarodottnak. Talán fogalma sincs arról amit beszél. Tekintete eszelős, akár egy megszállotté.
-Már aludnod kellene! Miért vagy itt? –néz rá végre Jade.
-Ne csináld ezt, kérlek!
-Nekem dolgoznom kell! Hol van a füzetem?
-Nincs füzet, Jade! Csak én, és hallgass meg…
-Nem akarom hallani! Én nem tudok semmit sem! Hülye gondolatok vannak itt benn! –mutat fejére. –Megbolondulok tőlük! Mit keresel itt?
-Mert beszélnünk kell, csak… csak… mi van veled?
-Velem? Semmi! Írok! De te itt vagy és most nem tudok!
-Ma egész nap írtál a repülőn…
-Repülő? Oh, igen! Már nem is emlékszem! Miért ültünk repülőn?
-Ne tedd ezt Jade! Könyörgöm! Megrémítesz! –kiált, s meg akarná ölelni, de nővére ellöki magától.
-Eressz el! Őt is így ölelted? –fakad ki hirtelen. –Tűnj el a szobámból! Kifelé!
-Én… én… sajnálom, úgy sajnálom!
-Csinálnom kell valamit! A fejem! –fogja. –Úgy utálom! Gyűlölöm! –kiabál. –De te nem tehetsz róla! Ő a szemét, nem te! Várj, maradj, ne menj sehová! Megmutatom neked, hogy… -és a földről felveszi füzetét. –Ezt írtam! Elolvashatod!
-Már olvastam!
-Nem, ezt biztosan nem! –rázza fejét, majd szédelegve az ágyhoz megy és lerogy rá. –Azt hittem ő az enyém, de tévedtem. Ő egy mocskos fiú. Nem is kell! Ugye jól teszem? -pislog húgára. –Az ilyen disznókkal nem szabad… -felsóhajt. –Tudod, hogy kicsi volt neki ez az ágy? Ő olyan nagy. –elmosolyodik. –Hagytad magad? Igen, az em-bert csak behálózza. Mondtam, hogy utálom? Oh, igen, azt hiszem. –bólogat.
-Jade. –és leül mellé, megsimogatja arcát.
-Azt hiszem valami fura dolog történik velem. Nem vagyok jól és nagyon fáj… itt… -szívére teszi kezét. –Csak… csak azt mondd meg, miért!
-Tudom. –rázza meg fejét. –Tudom, hogy fáj…
-Nem haragszom. –jelenti ki. –Nem a te hibád!
-Az én hibám Jade!
-Nem! Az nem lehet a te hibád, hogy szép vagy!
-Jade, ne mondd ezt!
-Ez így van. Én nem haragszom rád, mert a húgom vagy, igaz? És te mindig itt vagy ha kellesz! Ő meg… sohasem volt velem igazán. Nem is szeret! Én sem szeretem… De… szeretem. –súgja és lehajtja fejét. –Miért csináltad ezt? Nem értem, nem értem.
-Fogalmam sincs.
-Nem tudod? Hm… Tetszettél neki, biztosan ezért csábított el! Te tényleg nem tehetsz róla!
-De igen, én is ott voltam!
-Lerázta Jensent is! Láttam! Mászkált a házában! Én csak levegőzni mentem ki! Mert nem jött, pedig azt ígérte, hogy táncolni is elvisz, de otthagyott! Olyan sokat vártam rá. –sóhajt fel. –Akkor már tudtam, hogy valamiért nem akar velem lenni! Sehol sem voltatok! Sehol! Visszamentem. Írogattam, ő meg nem jött! Egész éjszaka… aztán láttam, hogy… -és sírni kezd. –Láttam, hogy ott simogat a teraszon és nincs rajtad semmi, ő meg sört iszik és félmeztelen… tudod, úgy simogatott… -nyeli könnyeit. – És akkor megértettem! Vagyis nem értettem! És most sem értem! De akárhányszor leírom, mindig ugyanaz a vége! –szipog. –Belehalok.
-Hibás vagyok.
-Megmondtam, nem vagy az!
-Miért nem hiszel nekem?
-Mert nem akarok hinni és a húgom vagy.
-Gyűlölj, kérlek!
-Nem tudlak gyűlölni, de őt igen! –kiált. –Ha most kiírom ami kavarog a fejemben, talán más lesz!
-Nem lesz más Jade! Én és Jared… tényleg… tényleg együtt voltunk.
-Tudod, hogy szeretlek? –kérdezi zokogva.
-Miért nem utálsz? Miért? –sír ő is.
-Mert nem megy! Próbáltam, de nem sikerült.
-Elárultalak.
-Lehet…
-Lehet?
-Igen. De… többször nem fogsz! –hagyja abba a sírást. –Igaz?
-I… igen.
-Ő csak egy fiú volt!
-Számodra több!
-Már nem. –törölgeti arcát. –Megcsalt.
-Velem.
-Szerintem mással is megtette volna… Inkább veled, mint egy tök idegennel.
-Jade!
-Felejtsük el. Már a múlté!
-Én nem tudom elfelejteni!
-De én igen. Csak most… most kicsit egyedül szeretnék maradni. És te egyedül is fogsz hagyni. Menj el.
-Maradni szeretnék.
-Nem szeretnél, csak aggódsz! Nem kell! Már jól vagyok Angel! –s húga könnyes szemébe néz. –Légy szíves. –megvárja, míg a lány bólogat és felegyenesedik, majd lassan otthagyja őt, pedig maradni szeretne még, ám ha Jade ezt akarja, jobb a békesség, így is egy hajszálon táncol. Őrület ahogy testvére felfogja mi is történt… És a látvány, mikor zavartan hadovált össze-vissza, megrémítette, képtelen megnyugodni. Az ágyhoz lép, de nem fekszik le rá, csak bámulja a párnákat, aztán ismét sírni kezd.
-Jó reggelt. –súgja Jade fülébe, de az nem viszonozza ezt, csak ír, akár egy megszállott. Serceg a toll a papíron. A fiú felsóhajt, majd letérdel mellé. –Sajnálom a tegnapot. Otthagytunk téged, a beígért tánc is elmaradt… és nem is jöttem vissza, csak nagyon későn… vagy… vagy korán? Lényegtelen. –rázza meg fejét. –Jade? – de a lány mintha meg sem hallaná. –Dühös vagy rám, igaz? Megértelek. Soha többé nem fordul elő. Rendben? Az lesz amit csak szeretnél… csak mondj valamit. Ordítsd le a fejem, vagy… vagy mindegy… De nem, te… te nem ordítanál… inkább írogatsz. Ok. –megnyalja száját. –Kerestél? –nincs válasz. –Mi csak… tudod… egészen elszaladt az idő… aztán mire észbe kaptam már késő volt. Aludtál, mikor hazaértem. Betakargattalak, mert tudom, hogy szereted. –még mindig nincs reakció. –Jól van, ne beszélj. Érthető… Reggeliztél? Látom, már meghozták… -néz a zsúrkocsira. –Hozzá sem értél! Én sem vagyok éhes. Ez pedig elég ritka. –halványan elmosolyodik. –Rendben van, ha nem akarsz beszélgetni. –felegyenesedik, mikor az ajtó nyílik és Jensen kukkant be rajta.
-Indulunk. –mondja kimért hangon, de egy gyors pillantást vet Jadere, aki ekkor leteszi a tollát, de nem néz fel a füzetből.
-Ok. Egy perc! –kiált Jared, s megvárja, míg barátja magukra hagyja őket. –Jade… tegnap… azt beszéltük, ma hazamegyünk és ezt sem…
-Jó. –súgja a lány, felegyenesedik, majd pakolgatni kezdi holmiját, de füzetét mindenhová viszi magával, még akkor sem engedi el, mikor a bőröndbe csomagol, hóna alól kandikál kifelé. A repülőn sem szól egy szót sem, azt teszi amit a kis házikóban, csak ír és ír, szerencse, hogy a füzetbe elég sok lapot fűztek össze. Angelt a sírás ke-rülgeti ha csak nővérére néz, aki még csak pillantásával sem méltatta mióta csak elindultak. Érzi, hogy valami nagyon nincs rendben… Tudja… Talán tudja! Jensen az egész repülőút alatt fogta kezét, nem engedte el egy pillanatra sem, még akkor is tenyerébe zárta ujjait, mikor felállt, hogy hátranézzen mit csinál nővére Jared mellett. De változás nem történt. Lehajtott kis asztalka, toll, füzet, írás. A fiú is aggódó pillantásokkal adta tudtára, hogy egyre jobban félti Jadet, de ez mégjobban kikészítette Angelt. S ha Jaredre néz, a bűnét látja benne. Pedig ez a kisfiús pofi csak nővére „A Barátját” jelentette számára, de most… most egy kéjtől és gyönyörtől feltüzelt éjszakát, s őrült kielégülést. A repülő leszállt, visszatértek az esős Kanadába, még a holdat is felhők takarják el, mikor kocsiba szállnak. Hiába repültek több mint 10 órát, plusz 3 órás időeltolódás, mégsem fáradtak igazán. Mindenki Jadért aggódik. Jared és Jensen a csomagtartóba dobálták a kicsi bőröndöket, s elindultak Jade háza felé. Angel testvérével ül a hátsó ülésen, s némi vigaszt nyújt neki, hogy nővére már nem körmöl, csak bámul kifelé az ablakon. Szorítja magához a füzetet, mintha az élete lenne. Ők is szótlanok egész út alatt. Jared a lány háza előtt megállítja a motort, s azonnal kiszáll. Kinyitja Jade előtt az ajtót, s megfogja kezét, hogy kisegítse őt, talán most ér hozzá először reggel óta. Jade indulni akar háza felé, de a fiú megállítja. Elé áll, s megfogja vállát.
-Jade, figyelj rám! Csak… csak most. Kérlek! –a lány pedig végre szemébe néz. –Tényleg sajnálom. –tenyerébe zárja a kicsi kezeket. –Holnap felhívlak rendben? Csak bólogass, ha… ha szeretnéd! –de Jade nem tesz semmit. Lehajtja fejét. –Nem szeretnéd, hogy hívjalak? –erre sincs válasz. Jared nagyot nyel. –Akkor… hívlak. –elengedi a lány kezeit, s Jade köszönés nélkül a házba siet. Angel sem szól, kiveszi Jensen kezéből a bőröndöket, de egy apró csók azért elcsattan köztük, ám Jaredre ő sem néz, nővére után siet, s becsukódik az ajtó mögötte. A két fiú összenéz, aztán a fiatalabb beszáll a kormány mögé, s megvárja, hogy barátja is mellé üljön. A gázra lép, s végigszáguld az utcán, ahol csak a piros lámpa állítja meg. Idegesen túr a hajába, s dobolni kezd a kormányon. Jensen megpróbál higgadt maradni.
-A fenébe! –kiált Jared, rácsap a kormánykerékre.
-Ezzel semmit nem érsz el.
-Akkor adj tanácsot!
-Ne verd szét a kocsidat haver! –mondja.
-Hülyeség volt az éjszaka. –jelenti ki halkan. –Mi a francot csináltunk? Nem vagyunk normálisak. –sóhajt, a lámpa zöldre vált és elindul. –Akkor észbontó megoldásnak tűnt, de most… a rohadt életbe!
-Nyugodj meg!
-Látom téged egyáltalán nem kavar fel a dolog.
-De… csak próbálom higgadtan kezelni.
-Bevettél valamit? Adj nekem is belőle! Jó szernek tűnik. Még az sem ráz fel, hogy a barátnőddel… Én és Angel! Fogod? –pislant fél szemmel Jensenre, aki bólogat. –Ez egyáltalán nem helyes!
-Nem az. Én is jól tudom.
-És ennyi? –kérdezi Jared. –„Nem az”? Kész? Ennyi a hozzáfűznivalód?
-Te nem ezért vagy ilyen ideges.
-Valóban? Akkor meséld el mégis mi húzott fel ennyire!
-Jade… nem tudsz vele mit kezdeni… azzal, ahogyan ma viselkedett…
-Igen… meglehet… Mégis… mit csináljak?
-Hívd fel, ahogy ígérted. Próbálkozz!
-Szerinted azért ilyen, mert sejti?
-Fogalmam sincs.
-Vagy azzal bántottam meg, hogy nem mentem vissza hozzá… igen, biztosan így van. Hozzám sem szólt egész idő alatt! Csak írogatott.
-Talán az segít neki. Nem tudja még kezelni ezeket a dolgokat. Még kislány és úgy tűnik szörnyen megbántottad.
-Ccc… megbántottam? Lefeküdtem a húgával!
-De ő ezt nem tudja.
-Vagy mégis? Mondd, téged tényleg ennyire hidegen hagy az, hogy Angellel megtörtént? Azt sem tudom hány-szor és ez… ez gáz…
-És „mondd”, téged miért nem érdekelt Jade, mikor mi együtt voltunk?
-Hagyd ezt! Válaszolj arra, amit kérdeztem!
-Őszintén?
-Őszintén. –helyesel, s várja mit is mond barátja, aki mély levegőt vesz.
-Tetszett a látvány, izgatott.
-Mi? –s megáll egy lámpánál fék csikorgatva.
-Azt kérted, az igazat mondjam. Tetszett az, ahogy együtt voltatok. Szép volt… mert… mert… te voltál és ő.
-Aha. Szóval tetszett. Hm… Fogalmam sincs, hogy én hogyan reagálnék arra, ha te és Jade összejönnétek, de hogy nem tetszene az is biztos.
-Miért vagy ebben ilyen biztos?
-Mert nem! –kiált. –Gondoltam neheztelsz rám és féltékeny leszel, vagy… vagy talán még el is hagysz, mert lehet, hogy akkor és ott jó volt az a hármas dolog, de utána… -a lámpa zöldre vált, elindul.
-Utána is itt vagy nekem, ahogy Angel is. –válaszolja halkan.
-Azzal remélem, hogy tisztában vagy, hogy a barátnőd főnyeremény és most nem a szexre gondolok, hanem arra, hogy képes elfogadni azt, hogy mi… mi együtt vagy…
-Te szeretnéd még? –szól Jared szavába. –Csak mi ketten!
-I… ig… igen. –egy gyors mosoly fut végig arcán. –Csak… Angelnek kell jelentenünk… igaz, ezek után. Ilyen nem fordulhat elő többé! Nekem kell Jade! Azt, hogy… hogy a te barátnőddel… Áh, kizárt! Azt sem tudom, hogy Angel most mit érez, bár sejtem. Beszéltem vele a teraszon amíg te távol voltál. Nem igazán fog kedvelni. Csak az a baj, hogy ő is ugyanúgy benne volt. És rendesen belemélyült a dolgokba! OK, mint mindenki! Csak vitt minket az ár, de… figyelj, nem tagadom, hogy nem volt őrületesen jó. Az volt! WOW! Veled is az volt, vele is, minek tagadjam. Azért az a teljes összekavarodás a végén? Azt sem tudtam ki kivel van. –elmosolyodik. –Itt egy kéz, ott egy láb, amott meg egy… Úristen, hagyjuk! Szép volt, jó volt, de ennyi! –legyint. –Angel utál, ez a lé-nyeg.
-Nem hiszem, hogy utál téged!
-Nem? Ha nem is, de a háta közepére kíván.
-Belegondoltál, hogy ő a testvérét veszítheti el?
-Igen… bele… de én nem akarom elveszíteni Jadet.
-Angel elmondja.
-Nem érdekel! Már nem! Jade velem marad, mert rájöttem valamire… Azt hiszem megszerettem… jó, ez nem szerelem, de… komolyan hiányzott a csiripelése és a hangja ma. Talán… mégis érzek valamit! Te kérdezted ezt… emlékszel, hát most válaszoltam. Kell Jade! Akármilyen is! Tudom, problémás lány, de még így is bejön. –jelenti ki.
-És te kellesz majd neki így?
-Nem. –sóhajt fel Jared.
-Ő fog dönteni és nem te!
-Angel nem teheti meg, hogy beszél.
-Pedig megteheti… Szerinted hogy érezheti magát? –kérdezi, Jared nem válaszol és nem is beszélnek tovább, míg Jensen házához nem érnek. A fiú leállítja a motort, majd barátjára néz.
-Itthon vagy.
-Itthon. –ismétli.
-Azért… mindent összevetve jó volt ez a pár nap… és… bocs, hogy bevertem a képed.
-Nem számít. –legyint.
-De számít. Sajnálom… azt is…
-Inkább megyek. –nyitja ki a kocsi ajtaját és a csomagtartóhoz sétál.
-Elmegyek Sandyhez. –kiált. Jensen csak bólogat, és kiveszi kicsi táskáját. –Tényleg szakítunk… vagyis elhozom a kutyáimat!
-Ok… -lecsukja a kocsit. –Most menj!
-Csak így?
-Igen, így!
-Holnap?
-Nem Sandyhez mész? Azt hiszem nekem jut az a megtiszteltetés, hogy beszéljek a stábbal és Erickel… Már be sem merem kapcsolni a mobilom! Tartom a hátam. De most indulj! Pihend ki magad, majd kimagyarázlak! –hesegeti barátját, aki bólogat, jobbnak látja, ha most tényleg megy, mert úgysem tudnának mit mondani egymás-nak.
Angel elterülve fekszik ágyán és a plafont bámulja. Csak a lámpák kintről beszűrődő fénye ad némi világosságot a sötétben. Már nem sír, képtelen a könnyekre, és azok úgysem oldanak meg semmit sem. Szívére teszi kezét. Kalapál, de bárcsak ne dobogna. Mardosó lelkénél még a halál is jobb, akkor legalább nem fájna így. De fáj és nincs rá gyógyszer. Nővére bezárkózott szobájába és egy árva hangot sem hall onnan azóta. Már nem hiszi, hogy csak Jared miatt ilyen… Egy ötlete van, hogy miért omlott így össze… Mégis tudja… Biztosan. Behunyja szemét és rögtön az éjszaka képei villannak elé. Kéj, gyönyör, vágy és ösztön. Mezítelen testek ahogy összeérnek és szomjazzák a másikat. Ezt nem törölheti ki semmi sem. Ahogy Jared csókolta, tartotta izmos karjaiban, magáévá tette újra meg újra és jó volt, gyönyörű! Tagadni képtelen, mert az volt, minek hazudna önmagának? És a két fiú… Szeretkezésük felülmúlt mindent. Láthatta, érezhette, szagolhatta, s megkapta őket azonnal, ahogy becézték őt, ujjacskák sokassága, forró nyelvek játszottak vele. Hol az egyiket szerette, hol a másikat, miközben odaadta magát nekik minduntalan. Nem kell ennél nagyobb gyönyör és mégis inkább meghal, minthogy átélje újból! Pedig megkapott mindent. Jensen és Jared kényeztették egymást, s olyan dolgokat tapasztalhatott, amit eddig soha. Két gyönyörű férfi egymásban leli meg az örömöt. Izmok feszültek, erős mellkasok értek össze… s a kielégülés csodája amit egymásnak adtak, tökéletes összhangban volt, annyira természetesnek tűnt akkor… két szerető férfi, két barát… Szép volt. És tessék. Most is ezen töri a fejét. Elég ebből. Felül, soha többé nem akarja becsukni sze-mét, mert csak özönlenek a képek. Kihúzódik ágya szélére és az ajtót kezdi bámulni. Talán itt az idő. Beszélniük kell! Muszáj! Ha magában tartja, még rosszabb lesz, félti testvérét aki úgy viselkedett ma mint egy megszállott. Mi lesz, ha baja esik? Vagy éppen most készül valami őrültségre? Lehet, hogy azért nem hall tőle semmit, mert… Nem! Felugrik. Elég ebből! Elmondja és ettől talán könnyebb lesz lelke is… Könnyebb? Kizárt! Talán még nehezebb is, hiszen Jade árulónak fogja tartani és ha csak annyival megússza, hogy kidobja a házból, még örülhet is. De mi lesz utána? Önző dolog maga miatt aggódni, de akkor is fél a következményektől. Jobb lett volna, ha akkor aggodalmaskodik, amikor Jared először megcsókolta. Volt rá lehetősége, hogy nemet mondjon, de nem tette… Elrontott mindent és ez lett a veszte. Erőt kell vennie magán és át kell mennie nővéréhez, elmondani mindent. És valahogy kihagyni belőle Jensent… Jensen… mi lesz így velük? Tényleg ilyen egyszerűen elfogadta a tényt, hogy Jareddel lefeküdt? Igaz, ő is elfogadta titkos viszonyát… Ez olyan oda-vissza dolog? De hogyan alakul ezután a kapcsolatuk? Már nincsenek Bora-borán. Itthon vannak a valóságban, nem pedig egy álomszigeten. Neki munkát kell találnia. Életre szeretné kelteni elképzeléseit, pénzt akar keresni. Jensen pedig visszamegy forgatni. Egyáltalán, milyen egy színésszel járni? És ha már itt tart, akkor járnak? Na és Daniel? Te jó ég, hogy jön ide Daniel? Volt barátja, még vígan aludt, mikor elindultak! És hogy a fenébe gondol most rá? Nem fognak találkozni soha többé… De valahol része volt abban a kalamajkában amibe most került… Jensen kiköltözött tőle, mert látta őket, aztán… nem is szeretné részletezni, milyen eseményeket indított el ez.
-Most már elég! –kiált, mert szétrobban a feje. Megfogja a kilincset. Ha most kilép ezen az ajtón, tudja megváltozik az élete, de ő csinált bődületes hülyeséget! És meg fogja oldani, bármi is történik. Legyen őszinte? Nem lesz az, mert a Jensen és Jared közötti viszonyról hallgatni fog, csak azt nem tudja, hogyan még. Mély levegőt vesz, bent tartja amíg lehet, aztán kilép. Testvére ajtaja zárva. Kopog, de nincs válasz. Még ezzel is húzza az időt kicsit. Igaz, jobb lenne előbb túllenni az egészen, hogy vehesse a kis motyóját és leléphessen… De hová fog menni? Ezen kár töprengenie, ráér utána is. Mikor vége mindennek és elmondhatja magáról, volt egy testvére… Ismét kopog, de most már lenyomja a kilincset és benéz a résen. Nem látja Jadet. Vízcsobogást hall. Zuhanyozik. Még ezzel is telik az idő! Jobb volna hamar túllenni ezen a dolgon, de a kádban nem fogja ezzel lerohanni. Belép, az ajtó kattan mögötte. Innen nincs visszaút. Összeszorított fogakkal ül az ágy végébe, amin ott az a rengeteg papír, egy halom toll és egy kicsi bőrönd. Ki sem pakolt. Lehorgasztja fejét, kezeit tördeli. Hallgatja a víz zubogását. Mikor zárja el végre a csapot? Aztán tekintete az egyik csíkos papírra téved, amin hatalmas betűkkel a neve áll, többször áthúzogatva a betűk körvonala. Összeráncolja homlokát, odanyúl és az alatta lévő papíron is megpillantja: Angel. Sohasem kíváncsiskodott nővére holmija között, de ez most érdekli. Nagy gonddal húzza magához az egyik papírt, szemei rögtön a sorokra siklanak.
„Nem jött vissza, itt hagyott. Nem vagyok fontos neki. Akkor nekem miért olyan fontos? Vártam rá, de minek. Eldobott, hirtelen itt hagyott. Azt ígérte táncolunk, mégsem jött. Hülye libának gondol! Ha hazamegyünk, soha többé nem fogom látni! Helló és viszlát! Azt hiszem érthető, ki akar úgy igazán egy ilyen lányt? Ő? Pont Ő? De…” –ám itt megszakad az írás és sokkal lejjebb folytatódik, elmaszatoltan, dőlt betűkkel, a toll szinte átlyukasztotta a papírt. „Simogatja őt! Meztelenül áll előtte! Az ujjai hozzáértek! Nem értem! Képzelődöm! Ez csak valami rossz álom! NEM! Látom őket! Oh, hogy néz rá! Undorító az egész! UNDORÍTÓ! Utálom, gyűlölöm! Angel nem tehet róla, csak belekeveredett ebbe az egészbe! Mert szeret. Ugye szeret engem? Én szeretem őt, a testvérem! A TESTVÉREM! És ahogy hozzáért… Nem akarom tudni, nem akarom látni! Gyűlöllek Jared! GYŰLÖLLEK téged! Mit akarsz a húgomtól? Miért tetted ezt? Mert szép? Igen, ő csodaszép lány! Hol van Jensen? JENSEN! Ég a villany! Nincs velük! Járkál! Hát nem látod mit tettek? Nem fogod fel? Nem is érdekel? Ott vannak, nézz csak! Ott! Az az érintés! Hozzám is így ért! De csak játszott! Most már tudom! Mindenkivel csak játszik! Még Angelt is belerángatta! Segítsen valaki! Annyira fáj! Meghalok! Már tudom miért nem jött! Ezt forgatta a fejében! Lerázta Jensent is! Kettesben maradt a testvéremmel és tőrbe csalta őt! UNDORODOM TŐLED JARED! Inkább meghalok, de nem akarom, hogy hozzám érj, vagy, hogy lássalak! UTÁLLAK! UTÁLLAK! VALAKI SEGÍTSEN!” –a többi sort már képtelen elolvasni, mert könnyeitől alig látja az írást. Elég ennyi is. Jade látta őket a teraszon… tudja, tényleg tudja mit tettek. Remegve szorongatja a papírt, s fuldokolva zokog. Minden lapon ezeket a betűket, ezeket a mondatokat látja, bárhová is pillant. Hát ezt körmölte egész nap? Feláll, könnyeit nyeli. Jade a testvérének mondja és szereti? Ezek után is képes erre? Egy árulót szeretni? Őt is gyűlölje, ne csak a fiút! Tőle is undorodjon! Szorongatja a papírt, összegyűrte markában, s csak sír. Legszívesebben elszaladna, ki a világból, ki az életből is! Mindegy, csak megszabadulna attól a kínzó érzéstől, mely mardossa őt. És ez az írás. Jade ahogyan felfogta az egészet és megértette mi történt... Tegyen vele nővére bármit, csak ne írja le, hogy a „testvérem és szeretem”. Nem érdemli meg. Ezek után, már semmit. Még a levegőt sem amit belélegzik. Szipog, arcát törölgeti, mikor Jade lép ki a fürdőből, puha köntösében, vizes hajjal és ahogy meglátja őt, elfehéredik arca. Tekintete a kezében tartott, gyűrött papírra vetül. Nem mondd semmit, csak odamegy és kikapja ujjai közül, és a melléhez szorítja. Angel nedves arccal néz rá, Jade pedig hátrálni kezd az ablakhoz, majd a lapra néz. Beleolvas, aztán visszamegy az ágyhoz és az összeset magához öleli.
-Ők az enyémek! Ne érj hozzájuk!
-Jade. –suttog.
-Miért olvastál bele? Miért nézted meg? Az enyém! Mind az enyém!
-Jade, én…
-Csak zuhanyozni mentem, te pedig átjössz ide és beletúrsz a dolgaimba!
-Én csak…
-Most hagyj békén! Nekem írnom kell! Mindig írnom kell! Olyan sok minden van a fejemben! Muszáj mindent leírnom! Kell! Mert ha nem, akkor szétrobban!
-Jade, kérlek!
-Menj ki! Egyedül szeretnék lenni! Írnom kell! Így nem tudok!
-De mindig ugyanazt írod!
-Nem! Soha nem ugyanaz! Mert nem lehet, hogy ugyanaz legyen! Valamit biztos nem láttam! Hülye vagyok! –kiált és a fejéhez kap, az összes papír a földre hullik. –Mindjárt szétrobban! Hagyj engem! –kiált fel és az íróasztalához megy. Felkap egy tollat és körmölni kezd egy cetlire. Angel sírva lép hozzá. Kicsavarja kezéből az író-szerszámot, majd maga felé fordítja, de Jade nem néz szemébe, elfordítja fejét.
-Figyelj rám! Kérlek!
-Nem! Nekem nagyon fontos dolgom van!
-Nem Jade, hallgass meg!
-Fáj a fejem! Kavarog belül! Eressz el!
-Nem! Muszáj, hogy beszéljünk! Nézz rám, kérlek!
-Olyan fontos lenne! Itt van a fejemben! Annyi minden!
-Csak nézz rám!
-Késő van! Ilyenkor már mindenki alszik. De én nem tehetem meg.
-Jade… -s hangja elfull a zokogástól. Nővérét még sohasem látta ilyen zavarodottnak. Talán fogalma sincs arról amit beszél. Tekintete eszelős, akár egy megszállotté.
-Már aludnod kellene! Miért vagy itt? –néz rá végre Jade.
-Ne csináld ezt, kérlek!
-Nekem dolgoznom kell! Hol van a füzetem?
-Nincs füzet, Jade! Csak én, és hallgass meg…
-Nem akarom hallani! Én nem tudok semmit sem! Hülye gondolatok vannak itt benn! –mutat fejére. –Megbolondulok tőlük! Mit keresel itt?
-Mert beszélnünk kell, csak… csak… mi van veled?
-Velem? Semmi! Írok! De te itt vagy és most nem tudok!
-Ma egész nap írtál a repülőn…
-Repülő? Oh, igen! Már nem is emlékszem! Miért ültünk repülőn?
-Ne tedd ezt Jade! Könyörgöm! Megrémítesz! –kiált, s meg akarná ölelni, de nővére ellöki magától.
-Eressz el! Őt is így ölelted? –fakad ki hirtelen. –Tűnj el a szobámból! Kifelé!
-Én… én… sajnálom, úgy sajnálom!
-Csinálnom kell valamit! A fejem! –fogja. –Úgy utálom! Gyűlölöm! –kiabál. –De te nem tehetsz róla! Ő a szemét, nem te! Várj, maradj, ne menj sehová! Megmutatom neked, hogy… -és a földről felveszi füzetét. –Ezt írtam! Elolvashatod!
-Már olvastam!
-Nem, ezt biztosan nem! –rázza fejét, majd szédelegve az ágyhoz megy és lerogy rá. –Azt hittem ő az enyém, de tévedtem. Ő egy mocskos fiú. Nem is kell! Ugye jól teszem? -pislog húgára. –Az ilyen disznókkal nem szabad… -felsóhajt. –Tudod, hogy kicsi volt neki ez az ágy? Ő olyan nagy. –elmosolyodik. –Hagytad magad? Igen, az em-bert csak behálózza. Mondtam, hogy utálom? Oh, igen, azt hiszem. –bólogat.
-Jade. –és leül mellé, megsimogatja arcát.
-Azt hiszem valami fura dolog történik velem. Nem vagyok jól és nagyon fáj… itt… -szívére teszi kezét. –Csak… csak azt mondd meg, miért!
-Tudom. –rázza meg fejét. –Tudom, hogy fáj…
-Nem haragszom. –jelenti ki. –Nem a te hibád!
-Az én hibám Jade!
-Nem! Az nem lehet a te hibád, hogy szép vagy!
-Jade, ne mondd ezt!
-Ez így van. Én nem haragszom rád, mert a húgom vagy, igaz? És te mindig itt vagy ha kellesz! Ő meg… sohasem volt velem igazán. Nem is szeret! Én sem szeretem… De… szeretem. –súgja és lehajtja fejét. –Miért csináltad ezt? Nem értem, nem értem.
-Fogalmam sincs.
-Nem tudod? Hm… Tetszettél neki, biztosan ezért csábított el! Te tényleg nem tehetsz róla!
-De igen, én is ott voltam!
-Lerázta Jensent is! Láttam! Mászkált a házában! Én csak levegőzni mentem ki! Mert nem jött, pedig azt ígérte, hogy táncolni is elvisz, de otthagyott! Olyan sokat vártam rá. –sóhajt fel. –Akkor már tudtam, hogy valamiért nem akar velem lenni! Sehol sem voltatok! Sehol! Visszamentem. Írogattam, ő meg nem jött! Egész éjszaka… aztán láttam, hogy… -és sírni kezd. –Láttam, hogy ott simogat a teraszon és nincs rajtad semmi, ő meg sört iszik és félmeztelen… tudod, úgy simogatott… -nyeli könnyeit. – És akkor megértettem! Vagyis nem értettem! És most sem értem! De akárhányszor leírom, mindig ugyanaz a vége! –szipog. –Belehalok.
-Hibás vagyok.
-Megmondtam, nem vagy az!
-Miért nem hiszel nekem?
-Mert nem akarok hinni és a húgom vagy.
-Gyűlölj, kérlek!
-Nem tudlak gyűlölni, de őt igen! –kiált. –Ha most kiírom ami kavarog a fejemben, talán más lesz!
-Nem lesz más Jade! Én és Jared… tényleg… tényleg együtt voltunk.
-Tudod, hogy szeretlek? –kérdezi zokogva.
-Miért nem utálsz? Miért? –sír ő is.
-Mert nem megy! Próbáltam, de nem sikerült.
-Elárultalak.
-Lehet…
-Lehet?
-Igen. De… többször nem fogsz! –hagyja abba a sírást. –Igaz?
-I… igen.
-Ő csak egy fiú volt!
-Számodra több!
-Már nem. –törölgeti arcát. –Megcsalt.
-Velem.
-Szerintem mással is megtette volna… Inkább veled, mint egy tök idegennel.
-Jade!
-Felejtsük el. Már a múlté!
-Én nem tudom elfelejteni!
-De én igen. Csak most… most kicsit egyedül szeretnék maradni. És te egyedül is fogsz hagyni. Menj el.
-Maradni szeretnék.
-Nem szeretnél, csak aggódsz! Nem kell! Már jól vagyok Angel! –s húga könnyes szemébe néz. –Légy szíves. –megvárja, míg a lány bólogat és felegyenesedik, majd lassan otthagyja őt, pedig maradni szeretne még, ám ha Jade ezt akarja, jobb a békesség, így is egy hajszálon táncol. Őrület ahogy testvére felfogja mi is történt… És a látvány, mikor zavartan hadovált össze-vissza, megrémítette, képtelen megnyugodni. Az ágyhoz lép, de nem fekszik le rá, csak bámulja a párnákat, aztán ismét sírni kezd.
Jade azonnal írni kezd, amint becsukja Angel maga mögött az ajtót, de most nem azokat a mondatokat ismétli újra meg újra, hanem egy történet kezd kibontakozni, mely egy kettétört szívről szól, ami haldoklik, de mégsem képes meghalni. Belemerül a szavakba és fel sem tűnik neki, hogy ablaka, mely résnyire nyitva volt feltárul, és egy hosszú láb lép a párkányra, aztán még egy, s végül Jared áll az ablakban, kapaszkodva a fa ágában, amire felmászott, hogy itt lehessen. Kicsit bizonytalan ugyan még, de ha elengedi talán nem szédül le. Megkapaszkodik a keretben és elengedi az ágat. Arra nem igazán van felkészülve, hogy emeleteket mászik, de nem akart az ajtón jönni. Még összefut Angellel. Mikor Jensentől eljött, tudta vissza kell mennie a lányhoz. Hogy miért? Fogalma sincs, de helyes döntés, ez biztos! Jade hason fekve írogat még mindig. Egész nap ír! Sohasem aggódott még enynyire, de ez a lány különleges és ha ezt teszi, ott nagy baj van… Lelép a padlóra ahol lapok szerte szét. Nem akar rájuk lépni, de ez nem sikerül, talpa nyoma ott marad egy-kettőn. Odamegy az ágyhoz és lehajol a lányhoz, megsimogatja hátát és megcsókolja tarkóját, amire Jade tolla kicsúszik kezéből, megrezzen, nem mozdul.
-Szia. –súgja Jared és mellé hasal. –Azt mondtam hívlak, de nem tudtam annyit várni. Inkább eljöttem. Féltelek. Egy szót sem szóltál egész nap. Most is írsz. –simogatja meg karját. –Nem mentem táncolni… igen… ez így van. Bocsáss meg. De ha táncolni szeretnél, annyi helyre elviszlek, amennyire és ahányszor csak szeretnéd. Ígérem! Nem szeretnélek elveszíteni! Te vagy Jade! Az én kicsi írónőm. –megcsókolja vállát. –Bocsáss meg nekem. Majdnem leestem ám! Megmásztam ezt a fát az ablakod alatt. De legalább kétszer majdnem fejest ugrottam. Az ajtón olyan unalmas bejönni. –nem akarja elmondani az igazi okát. –Jade, tudom hülye ötlet, hogy csakúgy betörök az ablakon át, és haragszol érte… -sóhajt. –De te nem ezért vagy ma egész nap ilyen. –megcsókolja a lány arcát, aki elhúzódik tőle. –Mi a baj? Nem mondod el nekem? Sajnálom, hogy nem táncoltunk. Ha akarod, most is elmehetünk, csak egy szavadba kerül! Az én hibám és jóvá szeretném tenni. Persze, ha hagyod. –mondja és közelebb húzódik Jadehez, de az gyorsan felpattan és az egyik sarokba menekül, majd lehajtja fejét és sírni kezd. Jared értetlenül néz rá. Fogalma sincs mit tegyen. Szép lassan felül, majd mélyen felsóhajt. Bár tudna mondani valami értelmeset, vagy kiszedné a lányból mi bántja. Lehorgasztja fejét, jár az agya, aztán eszébe ötlik egy lehetetlen dolog. Angel elmondta? Kizárt! Nem tehette! Hajába túr és feláll az ágyról. Csípőre teszi kezét, próbálja keresni Jade tekintetét, de a lány csak sír teljesen megtörten a sarokban.
-Nem szeretnél beszélni róla? Talán… talán kitalálnánk valamit együtt! Nem mondod el nekem mi a baj? –kérdezi, de válasz helyett Jade csak könnyes szemeivel az ágyon nyugvó kis papírkupacra mutat. A halom papír és a füzet ott hever. A fiú feléjük nyúl.
-Olvassam el? Azért vagy szomorú, mert valami nem sikerült? De hát írtál egész nap! –felemeli az egyik lapot, amit Angel is olvasott. –Tényleg olvassam el? Szeretem, ha te olvasod fel nekem, miért nem ülünk le, és… -kérdezi, de nincs válasz, Jade a fürdőbe szalad és ott zokog tovább a kád szélén ülve, még a csapot is megengedte, hogy ne lehessen hallani hangos sírását. Az ajtó pedig nagy sokára nyílik és Jared áll meg a küszöbön, kezében a lapot szorongatja, arca fehér, még szájából is eltűnt a rózsaszínes árnyalat. Hosszan néz Jadere, aki próbálja összeszedni minden erejét, hogy innen is elmeneküljön, de már nem tud hová szaladni. Megtörölgeti könnyes arcát és szipog. Már nem sír, úgy érzi összes könnye lecsordogált az arcán. Feltápászkodik és elzárja a csapot gépies mozdulatokkal.
-Annyi mindent kell még írnom. -dünnyög és elengedi a kád szélét, de látja, Jared mellett nem tud kisétálni csak-úgy.
-Jade…
-Angel szép lány és nem olyan mint én! Tudom, hogy mindenki butának tart, egy őrült marslakónak! De nem vagyok az! Csak más! Itt! –mutat homlokára. –És most sok dolgom van, egy új írásba kezdtem és azt sem tudom hol áll a fejem! Csak kavarog még, de kitalálom! –kiált. –Angel nagyon szép. –jelenti ki megint. –Ő mindenkinek tetszik! Én is tudom! A húgom! Ismerem!
-Jade, nekem… nekem nem tetszik Angel.
-Tegnap még tetszett. –válaszolja.
-Nem tudom, hogy…
-Nem kell tudnod semmit sem. Ez van! Jól vagyok, tényleg! Az volt a hülye ötlet, hogy nem zártam be az ablakot. Legközelebb megteszem. És… és neked most Sandyvel kellene lenned! Ő is szép, és vár! Ott vannak a kutyáid is! Biztosan hiányzol nekik!
-Most… most vége? –kérdezi a fiú, de Jade hallgat. –Az az éjszaka… véletlen volt… az én hibám, én vagyok ilyen barom!
-Angel nem akart rosszat. –válaszolja Jade. –Mert ő tényleg tökéletes és mert a húgom és szeretem… ő is szeret, tudom. –bólogat. –Csak most… most azt hiszi haragszom rá, pedig nem! Sohasem haragudnék rá! Nekem csak ő van. És te? … Ki vagy te?
-Gyűlölsz engem. –suttogja Jared. –Értem. –bólogat. –Akkor… -és hátrálni kezd. –Én most… azt hiszem… -s leteszi a papírt az ágyra. –Elmegyek… -az ablakhoz lép, ám megfordul. A lány ott áll pár lépésre tőle, de nem szól, csak figyeli mozdulatait. –Akkor… akkor… szia. –súgja és fellép a párkányra.
-Le fogsz esni. –mondja halkan, Jared megfordul és ráfigyel.
-I… Igaz. –bólogat. –Megyek az ajtón, az egyszerűbb. –lelép a puha szőnyegre és a szoba ajtajához siet, megfogja a kilincset.
-Miért csináltad? –kérdezi Jade hirtelen. –Mi baj velem?
-Veled nincs semmi gond, én vagyok a hülye!
-Mondd meg, hogy miért!
-Nem tudom. –ingatja fejét. –Csak… csak megtörtént.
-Az ilyen nem történik meg csak úgy. Én tudom jól, hogy Angel csodaszép lány, de akkor sem értem meg.
-Mondtam, nekem nem tetszik. –suttogja, majd az ajtónak dől.
Jade közelebb lép hozzá, ám megtartja a 3 lépés távolságot.
-Ha ez még igaz is lenne… akkor az egésznek semmi értelme. Hol volt Jensen? Láttam őt! Miért nem csinált semmit sem? Tudja már? Tudnia kell! Ha egy ilyen bolond, észrevette! Még szép, hogy észrevette, mert látta! Szóval biztos vagyok benne, hogy tudja és mégsem csinál semmit?! Igaz, mit csinálhatna? Nem akarom, hogy szakítson Angellel. Mert Jensen egy rendes srác és olyan szépek együtt! Csak úgy hagyott titeket? Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Vagy… olyan furcsa dolgai vannak, mint minden híres, nagy sztárnak? Azt mondta, próbáld ki? Tudod, olyan dolgokat hall az ember… Oh, de miről beszélek, te is híres vagy! Az is lehet, hogy egyáltalán nem is azok vagytok, mint amilyennek mutattátok magatokat ott Bora-borán! És Angel csak áldozat! Igen! Ebben egészen biztos vagyok! A húgom nem tehet semmiről! Igen szép… De most már értem… Az nem hiba, ha valaki gyönyörű! És te csak kihasználtad őt! Kihasználtad azt is, hogy Jensen nem volt vele! Milyen gonoszság van benned? Te nem az a Jared vagy akit megismertem! Ő olyan más! Kedves, aranyos… várj, ez sem igaz! El akartál hagyni Sandy miatt… -sóhajt. –Beverted Jensen képét és megrángattad Angelt… Aztán… aztán ezt csináltad! Utána mentél! Igen! Biztosan akkor, mikor láttad, hogy Jensen nincs vele. –lehajtja fejét. –Nem hiszem el… nem akarom elhinni! És akkor én veled… Nem lehettem az a lány. Ez valami tévedés! Segítenie kell valakinek! –kiált, majd megszédül, s a fiú úgy kapja el, hogy ne roskadjon össze. Jade kinyitja száját, de nem jön ki hang a torkán, csak levegőért kapkod. Jared rémülten kapja fel, majd az ágyra fekteti, fejét a párnára hajtja, aztán megsimogatja homlokát ujjbegyeivel. A lány tekintete zavaros, próbál kapaszkodni a fiú szemeiben, segítséget kér. Keze meg-szorítja Jared csuklóját, szavak helyett, mert még mindig képtelen bármit is kinyögni. Rosszul van, émelyeg. Úgy érzi megbolondul a fejében hasogató fájdalomtól. Az írásba menekülne, de az összes erejét abba az egy mozdulatba öli, és csak szorítja Jared erős csuklóját.
-Jade? –kérdezi rémülten, de választ nem kap, csak segítséget kérő, könyörgő pillantást, mely üvölt felé. –Hívok orvost. –s másik kezével mobilja után nyúl, farmerja hátsó zsebébe.
-Ne! –suttog Jade nehezen, de torkából megszületik ez a két hang.
-De! Kell! –kiált. –Valami történt veled! Baj van!
-Nincs semmi baj. –beszél erőtlenül. –Elmúlik.
-Az orvos segít! Ad valamit és jobban leszel! Megvizsgál és…
-Aggódsz… -mosolyodik el halványan. –Értem.
-Igen, aggódom.
-Tedd le a mobilt!
-Ez így nem jó! Összeestél. Valami nagy baj van! Az én orvosom a legjobb.
-Az a baj, hogy te vagy Jared. –súgja és becsukja szemét. –Fáradt vagyok. Azt hiszem alszom.
-Jade? –ráncolja homlokát. –Ne aludj el… vagy… mit tegyek?
-Nincs semmi baj. Mondtam… már…
-Inkább hívom az orvost.
-Nem. Már… már jól vagyok. –és enyhül szorítása Jared csuklóján.
-Mit csináljak Jade? Hogyan segítsek? Féltelek! Én vagyok a legnagyobb balfácán az egész földön! Megismerek egy ilyen lányt! És akár „marslakó” akár nem, nekem kell…
-Kellek? –hangját alig hallani.
-Kellesz! Igen! Elbaltáztam mi? Hülye voltam! Túl sablonos, hogy te más vagy… de ha egyszer tényleg más vagy? Ki a fenét érdekel az, hogy Angel szép, amikor te is az vagy, csak észre sem veszed ezt. Mert még sohasem mondták neked… -mélázik. –A dolog Angellel… nem számított semmit sem! Most mondhatnám azt, hogy nem fog megtörténni soha többé, de úgysem hinnéd el nekem. Hülye voltam! Nincs mentségem, és ezért tényleg utálhatsz, gyűlölhetsz! Tégy csak úgy, megértem, de Angelt nem szabad. Nem is tudom mi lesz most, kár ezen töprengenem, igaz? Ki vagyok rúgva! Ok! –bólogat. –De… attól még tényleg kellesz! A szerelem nem jön csakúgy, és amit érzek, még nem az, de… az az érzés csak megtörténik, nincs megszabva mikor, vagy miért, jön és kész! És te elindítottál valamit… Annyira… annyira Jade vagy. –elmosolyodik. –Ez pedig tetszik. Tudod? Mit mondjak, hogy el hidd barom vagyok, de megbántam már, hogy igen, a farkam után mentem, de nem vagyok olyan mint a hollywoodi sztárocskák! Mert híres vagyok, még nem kell annak lennem, nem igaz? Azt mondod, menjek Sandyhez? Nem érdekel! Tudod az okokat miért! Azt nem tagadom, hogy még mindig érzek valamit iránta, de elmúlik, ha találok valakit, aki feledteti… és te… téged találtalak. Nem Angelt! Angel… -ingatja fejét. –Bánom. Nem szeretném, hogy elrontsam a kapcsolatot kettőtök között. Tudom, csak ő van neked és mennyire szereted, ahogyan ő is téged… Sejtem, hogyan érezheti magát… Miattam… -súgja. –Jensen pedig… i… igen… tudja… de… Jade? –kérdezi, ám a lány nem válaszol, mélyen elaludt. Jared észre sem vette a mentegetőzésben. Felsóhajt, aztán megcsókolja homlokát. –Aludj csak. Nem is volt fontos amit mondtam… csak próbáltam védeni magam… És igazad van, gyűlölj ezért. –súgja és feláll az ágyról. Óvatosan csukja be a hálószoba ajtaját. Leszalad a lépcsőn, talpa szinte nem is érinti a fokokat, legszívesebben fogná magát és betérne az első kocsmába. Még sohasem érezte magát ilyen ramatyul. A kijárat felé veszi az irányt, de látja a konyhában ég a villany. Összehúzza szemöldökét, s belép. Kíváncsi. Angel az asztal felett gubbaszt. Előtte egy hatalmas doboz fagylalt, körülötte csoki papírok, azokat már mind felfalta. Nem volt képes megnyugodni. Tennie kellett valamit és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Addig eszik, ameddig csak bírja. A hűtő már üres. Most jön a desszertek desszertje, a fagylalt. Szerencsétlenségére, csak dió volt itthon… és mi jut eszébe a diófagyiról? Az, amit tett… Észre sem veszi a fiút, aki legszívesebben kifordulna, mégsem teszi, pedig a kocsmázás nem is rossz gondolat, igaz, nem éppen az ő stílusa, de lehet, hogy az most segítene rajta. Vagy egy hely, ahol kitombolhatja magából azt ami benne lappang. Azt az őrületet, bánatot, és fájdalmat amit érez. Mindent elrontott… Jade olyan jó lány… De vége… mit tehetne, indul. Ám késő, Angel észreveszi a doboz mögül, amibe szinte beleesik arca. Torkán akad a falat és csak nagy nehezen nyeli le. Jared int kezével és kihúzza magát, majd leül vele szembe. Ez nem túl jó ötlet. Miért van itt még?
-Sz… szia. –mondja.
-Mi a fenét keresel itt?
-Jadehez jöttem. Bemásztam az ablakán.
-Nem vagy normális. –rázza fejét a lány.
-Csak… csak… el akartalak kerülni.
-És ezért bemászol az ablakán? Gratulálok. Hibbant vagy.
-Az… -megvakarja fejét. –Beszéltem vele… Tudja.
-Tudom. –és a fagyiba nyomja kanalát, majd egy jó nagy adagot töm szájába.
-Azok a papírok… mindegyiken ugyan az… Látott. Olvastam! Nem mondott semmit sem, csak olvassam el! Látott minket Angel… látott a teraszon, amikor…
-Én is olvastam. –sóhajt fel. –Nagyon féltem őt. Azt hiszem valami történik vele. Megrémített, amikor… mindegy… ez az én dolgom, és nem a tiéd.
-Nem Angel, ez a közös ügyünk.
-Szerelmes beléd, te barom!
-Tudom. –bólogat.
-Hol van most?
-Elaludt.
-Elaludt? –hökken meg. –Nem is baj… De az óriási hiba amit tettünk.
-Igen… t… tud…
-Mi a francnak jöttél ide?
-Beszélnem kellett vele! Aggódtam!
-Akkor kellett volna, amikor…
-Bemásztam hozzá, ő meg csak írogatott, aztán… sírt… elolvastam amit írt és mindent megértettem. Miért volt ma egésznap olyan, mint egy…
-Megszállott? Csodálkozol? Jade nem az a lány, aki elküld a fenébe két pofon között és le is rendezi magában. Bár ilyen lenne! Szerinted, hogy érzem magam? Én is elolvastam. A testvérem! Felfogtad? Dehogy fogtad!
-I… Igen…
-De most alszik, legalább kipiheni magát és holnapra jobban lesz, igaz, ezt kétlem, de addig sem gondol ránk… Egy szerencsénk van, már ha szerencse, hogy fogalma sincs Jensenről. Csak azt látta, amikor elment a cuccaiért.
-Féltem.
-Későn.
-Összeesett.
-Tessék? Mit beszélsz?
-Orvost akartam hívni, de nem engedte meg.
-És te magára hagytad? Elment az eszed? –felpattan.
-Elaludt. Mit csináljak?
-Mondd, neked tényleg elmentek otthonról? –előveszi mobilját.
-Állj! Ne! Most alszik.
-De összeesett… a francba! –megfogja fejét. –Mit csináljak? Ha láttad volna milyen volt, amikor beszélt velem. Mint egy eszelős. Legszívesebben ordítanék, de az sem segítene. Sírjak? Az sem jó… nincs értelme! Talán lőjem főbe magam! Oh, igen, remek megoldás! Van egy pisztolyod?
-Angel, hagy abba. Ülj le… kérlek!
-Próbálom kitalálni mi a jó.
-Csak te vagy neki. Szeret téged.
-Szeret? Gyűlölöm magam. Nem érdemlem meg. –a fagyiba nyal. –Talán tényleg kell az az orvos. Mi van, ha… ha… becsavarodik?
-Az én hibám…
-Nem! A kettőnké! –kiált. –Csak mondom a hülyeségeimet, hogy miért nem tudtam befogni?! Akkor nem történt volna meg.
-Ott voltam én is… Nem álltam meg.
-Simán otthagytalak volna titeket, de…
-Nem tetted.
-Nem! Mert egy hülye liba vagyok! Érdekelt. Most már hallani sem akarok róla!
-Túl messzire mentünk.
-Tényleg? Na ne mondd! –kiált. –Inkább felmegyek és megnézem.
-Maradj. Aludjon csak.
-Hirtelen olyan aggályos lettél!
-Megmondtam neki, hogy kell!
-És? Remélem azért még elküldött a fenébe.
-Már elaludt.
-Oh, beszéltél és elaludt? Nem lehettél akkor túl meggyőző!
-Lehet, de kell a nővéred!
-Már nem kapod meg.
-Tévedsz.
-Gyűlöl. Olvashattad.
-Akkor majd úgy próbálkozom… De nem te mondtad, hogy szeret?
-Igen, de a szerelem nem áll messze a gyűlölettől. Nem? Mondd, miért ragaszkodsz hozzá ilyen hirtelen?
-Megmondtam. Akarom.
-Miért?
-Mert olyan más. Olyan érdekes. Mert tetszik és jó vele. Miért akarsz indokot?
-Na és Jensen?
-Mi van vele?
-Ő? Ő is kell? Ha még vissza is kapod Jadet, Jensen is megmaradna? A piszkos kis dolgaitokat ugyanúgy folytatnátok?
-Nem tudom.
-Szerinted Jensen ezt szeretné?
-Nem veszítettem el.
-Ennek most örülnöm kellene? –kérdezi, majd a fagyiba nyal, Jared hallgat, aztán a konyhapulton árválkodó kanál után nyúl és ő is belemélyeszti azt az olvadozó édességbe. Némán eszik a hideg nyalánkságot , de hiába az élvezet ízlelőbimbóikon, mégsem feledteti velük amit tettek. Egymásra pislognak néha, de rögtön el is fordítják pillantásukat, inkább az olvadt fagylaltban csordogáló apró patakokat figyelik.
-Szia. –súgja Jared és mellé hasal. –Azt mondtam hívlak, de nem tudtam annyit várni. Inkább eljöttem. Féltelek. Egy szót sem szóltál egész nap. Most is írsz. –simogatja meg karját. –Nem mentem táncolni… igen… ez így van. Bocsáss meg. De ha táncolni szeretnél, annyi helyre elviszlek, amennyire és ahányszor csak szeretnéd. Ígérem! Nem szeretnélek elveszíteni! Te vagy Jade! Az én kicsi írónőm. –megcsókolja vállát. –Bocsáss meg nekem. Majdnem leestem ám! Megmásztam ezt a fát az ablakod alatt. De legalább kétszer majdnem fejest ugrottam. Az ajtón olyan unalmas bejönni. –nem akarja elmondani az igazi okát. –Jade, tudom hülye ötlet, hogy csakúgy betörök az ablakon át, és haragszol érte… -sóhajt. –De te nem ezért vagy ma egész nap ilyen. –megcsókolja a lány arcát, aki elhúzódik tőle. –Mi a baj? Nem mondod el nekem? Sajnálom, hogy nem táncoltunk. Ha akarod, most is elmehetünk, csak egy szavadba kerül! Az én hibám és jóvá szeretném tenni. Persze, ha hagyod. –mondja és közelebb húzódik Jadehez, de az gyorsan felpattan és az egyik sarokba menekül, majd lehajtja fejét és sírni kezd. Jared értetlenül néz rá. Fogalma sincs mit tegyen. Szép lassan felül, majd mélyen felsóhajt. Bár tudna mondani valami értelmeset, vagy kiszedné a lányból mi bántja. Lehorgasztja fejét, jár az agya, aztán eszébe ötlik egy lehetetlen dolog. Angel elmondta? Kizárt! Nem tehette! Hajába túr és feláll az ágyról. Csípőre teszi kezét, próbálja keresni Jade tekintetét, de a lány csak sír teljesen megtörten a sarokban.
-Nem szeretnél beszélni róla? Talán… talán kitalálnánk valamit együtt! Nem mondod el nekem mi a baj? –kérdezi, de válasz helyett Jade csak könnyes szemeivel az ágyon nyugvó kis papírkupacra mutat. A halom papír és a füzet ott hever. A fiú feléjük nyúl.
-Olvassam el? Azért vagy szomorú, mert valami nem sikerült? De hát írtál egész nap! –felemeli az egyik lapot, amit Angel is olvasott. –Tényleg olvassam el? Szeretem, ha te olvasod fel nekem, miért nem ülünk le, és… -kérdezi, de nincs válasz, Jade a fürdőbe szalad és ott zokog tovább a kád szélén ülve, még a csapot is megengedte, hogy ne lehessen hallani hangos sírását. Az ajtó pedig nagy sokára nyílik és Jared áll meg a küszöbön, kezében a lapot szorongatja, arca fehér, még szájából is eltűnt a rózsaszínes árnyalat. Hosszan néz Jadere, aki próbálja összeszedni minden erejét, hogy innen is elmeneküljön, de már nem tud hová szaladni. Megtörölgeti könnyes arcát és szipog. Már nem sír, úgy érzi összes könnye lecsordogált az arcán. Feltápászkodik és elzárja a csapot gépies mozdulatokkal.
-Annyi mindent kell még írnom. -dünnyög és elengedi a kád szélét, de látja, Jared mellett nem tud kisétálni csak-úgy.
-Jade…
-Angel szép lány és nem olyan mint én! Tudom, hogy mindenki butának tart, egy őrült marslakónak! De nem vagyok az! Csak más! Itt! –mutat homlokára. –És most sok dolgom van, egy új írásba kezdtem és azt sem tudom hol áll a fejem! Csak kavarog még, de kitalálom! –kiált. –Angel nagyon szép. –jelenti ki megint. –Ő mindenkinek tetszik! Én is tudom! A húgom! Ismerem!
-Jade, nekem… nekem nem tetszik Angel.
-Tegnap még tetszett. –válaszolja.
-Nem tudom, hogy…
-Nem kell tudnod semmit sem. Ez van! Jól vagyok, tényleg! Az volt a hülye ötlet, hogy nem zártam be az ablakot. Legközelebb megteszem. És… és neked most Sandyvel kellene lenned! Ő is szép, és vár! Ott vannak a kutyáid is! Biztosan hiányzol nekik!
-Most… most vége? –kérdezi a fiú, de Jade hallgat. –Az az éjszaka… véletlen volt… az én hibám, én vagyok ilyen barom!
-Angel nem akart rosszat. –válaszolja Jade. –Mert ő tényleg tökéletes és mert a húgom és szeretem… ő is szeret, tudom. –bólogat. –Csak most… most azt hiszi haragszom rá, pedig nem! Sohasem haragudnék rá! Nekem csak ő van. És te? … Ki vagy te?
-Gyűlölsz engem. –suttogja Jared. –Értem. –bólogat. –Akkor… -és hátrálni kezd. –Én most… azt hiszem… -s leteszi a papírt az ágyra. –Elmegyek… -az ablakhoz lép, ám megfordul. A lány ott áll pár lépésre tőle, de nem szól, csak figyeli mozdulatait. –Akkor… akkor… szia. –súgja és fellép a párkányra.
-Le fogsz esni. –mondja halkan, Jared megfordul és ráfigyel.
-I… Igaz. –bólogat. –Megyek az ajtón, az egyszerűbb. –lelép a puha szőnyegre és a szoba ajtajához siet, megfogja a kilincset.
-Miért csináltad? –kérdezi Jade hirtelen. –Mi baj velem?
-Veled nincs semmi gond, én vagyok a hülye!
-Mondd meg, hogy miért!
-Nem tudom. –ingatja fejét. –Csak… csak megtörtént.
-Az ilyen nem történik meg csak úgy. Én tudom jól, hogy Angel csodaszép lány, de akkor sem értem meg.
-Mondtam, nekem nem tetszik. –suttogja, majd az ajtónak dől.
Jade közelebb lép hozzá, ám megtartja a 3 lépés távolságot.
-Ha ez még igaz is lenne… akkor az egésznek semmi értelme. Hol volt Jensen? Láttam őt! Miért nem csinált semmit sem? Tudja már? Tudnia kell! Ha egy ilyen bolond, észrevette! Még szép, hogy észrevette, mert látta! Szóval biztos vagyok benne, hogy tudja és mégsem csinál semmit?! Igaz, mit csinálhatna? Nem akarom, hogy szakítson Angellel. Mert Jensen egy rendes srác és olyan szépek együtt! Csak úgy hagyott titeket? Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Vagy… olyan furcsa dolgai vannak, mint minden híres, nagy sztárnak? Azt mondta, próbáld ki? Tudod, olyan dolgokat hall az ember… Oh, de miről beszélek, te is híres vagy! Az is lehet, hogy egyáltalán nem is azok vagytok, mint amilyennek mutattátok magatokat ott Bora-borán! És Angel csak áldozat! Igen! Ebben egészen biztos vagyok! A húgom nem tehet semmiről! Igen szép… De most már értem… Az nem hiba, ha valaki gyönyörű! És te csak kihasználtad őt! Kihasználtad azt is, hogy Jensen nem volt vele! Milyen gonoszság van benned? Te nem az a Jared vagy akit megismertem! Ő olyan más! Kedves, aranyos… várj, ez sem igaz! El akartál hagyni Sandy miatt… -sóhajt. –Beverted Jensen képét és megrángattad Angelt… Aztán… aztán ezt csináltad! Utána mentél! Igen! Biztosan akkor, mikor láttad, hogy Jensen nincs vele. –lehajtja fejét. –Nem hiszem el… nem akarom elhinni! És akkor én veled… Nem lehettem az a lány. Ez valami tévedés! Segítenie kell valakinek! –kiált, majd megszédül, s a fiú úgy kapja el, hogy ne roskadjon össze. Jade kinyitja száját, de nem jön ki hang a torkán, csak levegőért kapkod. Jared rémülten kapja fel, majd az ágyra fekteti, fejét a párnára hajtja, aztán megsimogatja homlokát ujjbegyeivel. A lány tekintete zavaros, próbál kapaszkodni a fiú szemeiben, segítséget kér. Keze meg-szorítja Jared csuklóját, szavak helyett, mert még mindig képtelen bármit is kinyögni. Rosszul van, émelyeg. Úgy érzi megbolondul a fejében hasogató fájdalomtól. Az írásba menekülne, de az összes erejét abba az egy mozdulatba öli, és csak szorítja Jared erős csuklóját.
-Jade? –kérdezi rémülten, de választ nem kap, csak segítséget kérő, könyörgő pillantást, mely üvölt felé. –Hívok orvost. –s másik kezével mobilja után nyúl, farmerja hátsó zsebébe.
-Ne! –suttog Jade nehezen, de torkából megszületik ez a két hang.
-De! Kell! –kiált. –Valami történt veled! Baj van!
-Nincs semmi baj. –beszél erőtlenül. –Elmúlik.
-Az orvos segít! Ad valamit és jobban leszel! Megvizsgál és…
-Aggódsz… -mosolyodik el halványan. –Értem.
-Igen, aggódom.
-Tedd le a mobilt!
-Ez így nem jó! Összeestél. Valami nagy baj van! Az én orvosom a legjobb.
-Az a baj, hogy te vagy Jared. –súgja és becsukja szemét. –Fáradt vagyok. Azt hiszem alszom.
-Jade? –ráncolja homlokát. –Ne aludj el… vagy… mit tegyek?
-Nincs semmi baj. Mondtam… már…
-Inkább hívom az orvost.
-Nem. Már… már jól vagyok. –és enyhül szorítása Jared csuklóján.
-Mit csináljak Jade? Hogyan segítsek? Féltelek! Én vagyok a legnagyobb balfácán az egész földön! Megismerek egy ilyen lányt! És akár „marslakó” akár nem, nekem kell…
-Kellek? –hangját alig hallani.
-Kellesz! Igen! Elbaltáztam mi? Hülye voltam! Túl sablonos, hogy te más vagy… de ha egyszer tényleg más vagy? Ki a fenét érdekel az, hogy Angel szép, amikor te is az vagy, csak észre sem veszed ezt. Mert még sohasem mondták neked… -mélázik. –A dolog Angellel… nem számított semmit sem! Most mondhatnám azt, hogy nem fog megtörténni soha többé, de úgysem hinnéd el nekem. Hülye voltam! Nincs mentségem, és ezért tényleg utálhatsz, gyűlölhetsz! Tégy csak úgy, megértem, de Angelt nem szabad. Nem is tudom mi lesz most, kár ezen töprengenem, igaz? Ki vagyok rúgva! Ok! –bólogat. –De… attól még tényleg kellesz! A szerelem nem jön csakúgy, és amit érzek, még nem az, de… az az érzés csak megtörténik, nincs megszabva mikor, vagy miért, jön és kész! És te elindítottál valamit… Annyira… annyira Jade vagy. –elmosolyodik. –Ez pedig tetszik. Tudod? Mit mondjak, hogy el hidd barom vagyok, de megbántam már, hogy igen, a farkam után mentem, de nem vagyok olyan mint a hollywoodi sztárocskák! Mert híres vagyok, még nem kell annak lennem, nem igaz? Azt mondod, menjek Sandyhez? Nem érdekel! Tudod az okokat miért! Azt nem tagadom, hogy még mindig érzek valamit iránta, de elmúlik, ha találok valakit, aki feledteti… és te… téged találtalak. Nem Angelt! Angel… -ingatja fejét. –Bánom. Nem szeretném, hogy elrontsam a kapcsolatot kettőtök között. Tudom, csak ő van neked és mennyire szereted, ahogyan ő is téged… Sejtem, hogyan érezheti magát… Miattam… -súgja. –Jensen pedig… i… igen… tudja… de… Jade? –kérdezi, ám a lány nem válaszol, mélyen elaludt. Jared észre sem vette a mentegetőzésben. Felsóhajt, aztán megcsókolja homlokát. –Aludj csak. Nem is volt fontos amit mondtam… csak próbáltam védeni magam… És igazad van, gyűlölj ezért. –súgja és feláll az ágyról. Óvatosan csukja be a hálószoba ajtaját. Leszalad a lépcsőn, talpa szinte nem is érinti a fokokat, legszívesebben fogná magát és betérne az első kocsmába. Még sohasem érezte magát ilyen ramatyul. A kijárat felé veszi az irányt, de látja a konyhában ég a villany. Összehúzza szemöldökét, s belép. Kíváncsi. Angel az asztal felett gubbaszt. Előtte egy hatalmas doboz fagylalt, körülötte csoki papírok, azokat már mind felfalta. Nem volt képes megnyugodni. Tennie kellett valamit és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Addig eszik, ameddig csak bírja. A hűtő már üres. Most jön a desszertek desszertje, a fagylalt. Szerencsétlenségére, csak dió volt itthon… és mi jut eszébe a diófagyiról? Az, amit tett… Észre sem veszi a fiút, aki legszívesebben kifordulna, mégsem teszi, pedig a kocsmázás nem is rossz gondolat, igaz, nem éppen az ő stílusa, de lehet, hogy az most segítene rajta. Vagy egy hely, ahol kitombolhatja magából azt ami benne lappang. Azt az őrületet, bánatot, és fájdalmat amit érez. Mindent elrontott… Jade olyan jó lány… De vége… mit tehetne, indul. Ám késő, Angel észreveszi a doboz mögül, amibe szinte beleesik arca. Torkán akad a falat és csak nagy nehezen nyeli le. Jared int kezével és kihúzza magát, majd leül vele szembe. Ez nem túl jó ötlet. Miért van itt még?
-Sz… szia. –mondja.
-Mi a fenét keresel itt?
-Jadehez jöttem. Bemásztam az ablakán.
-Nem vagy normális. –rázza fejét a lány.
-Csak… csak… el akartalak kerülni.
-És ezért bemászol az ablakán? Gratulálok. Hibbant vagy.
-Az… -megvakarja fejét. –Beszéltem vele… Tudja.
-Tudom. –és a fagyiba nyomja kanalát, majd egy jó nagy adagot töm szájába.
-Azok a papírok… mindegyiken ugyan az… Látott. Olvastam! Nem mondott semmit sem, csak olvassam el! Látott minket Angel… látott a teraszon, amikor…
-Én is olvastam. –sóhajt fel. –Nagyon féltem őt. Azt hiszem valami történik vele. Megrémített, amikor… mindegy… ez az én dolgom, és nem a tiéd.
-Nem Angel, ez a közös ügyünk.
-Szerelmes beléd, te barom!
-Tudom. –bólogat.
-Hol van most?
-Elaludt.
-Elaludt? –hökken meg. –Nem is baj… De az óriási hiba amit tettünk.
-Igen… t… tud…
-Mi a francnak jöttél ide?
-Beszélnem kellett vele! Aggódtam!
-Akkor kellett volna, amikor…
-Bemásztam hozzá, ő meg csak írogatott, aztán… sírt… elolvastam amit írt és mindent megértettem. Miért volt ma egésznap olyan, mint egy…
-Megszállott? Csodálkozol? Jade nem az a lány, aki elküld a fenébe két pofon között és le is rendezi magában. Bár ilyen lenne! Szerinted, hogy érzem magam? Én is elolvastam. A testvérem! Felfogtad? Dehogy fogtad!
-I… Igen…
-De most alszik, legalább kipiheni magát és holnapra jobban lesz, igaz, ezt kétlem, de addig sem gondol ránk… Egy szerencsénk van, már ha szerencse, hogy fogalma sincs Jensenről. Csak azt látta, amikor elment a cuccaiért.
-Féltem.
-Későn.
-Összeesett.
-Tessék? Mit beszélsz?
-Orvost akartam hívni, de nem engedte meg.
-És te magára hagytad? Elment az eszed? –felpattan.
-Elaludt. Mit csináljak?
-Mondd, neked tényleg elmentek otthonról? –előveszi mobilját.
-Állj! Ne! Most alszik.
-De összeesett… a francba! –megfogja fejét. –Mit csináljak? Ha láttad volna milyen volt, amikor beszélt velem. Mint egy eszelős. Legszívesebben ordítanék, de az sem segítene. Sírjak? Az sem jó… nincs értelme! Talán lőjem főbe magam! Oh, igen, remek megoldás! Van egy pisztolyod?
-Angel, hagy abba. Ülj le… kérlek!
-Próbálom kitalálni mi a jó.
-Csak te vagy neki. Szeret téged.
-Szeret? Gyűlölöm magam. Nem érdemlem meg. –a fagyiba nyal. –Talán tényleg kell az az orvos. Mi van, ha… ha… becsavarodik?
-Az én hibám…
-Nem! A kettőnké! –kiált. –Csak mondom a hülyeségeimet, hogy miért nem tudtam befogni?! Akkor nem történt volna meg.
-Ott voltam én is… Nem álltam meg.
-Simán otthagytalak volna titeket, de…
-Nem tetted.
-Nem! Mert egy hülye liba vagyok! Érdekelt. Most már hallani sem akarok róla!
-Túl messzire mentünk.
-Tényleg? Na ne mondd! –kiált. –Inkább felmegyek és megnézem.
-Maradj. Aludjon csak.
-Hirtelen olyan aggályos lettél!
-Megmondtam neki, hogy kell!
-És? Remélem azért még elküldött a fenébe.
-Már elaludt.
-Oh, beszéltél és elaludt? Nem lehettél akkor túl meggyőző!
-Lehet, de kell a nővéred!
-Már nem kapod meg.
-Tévedsz.
-Gyűlöl. Olvashattad.
-Akkor majd úgy próbálkozom… De nem te mondtad, hogy szeret?
-Igen, de a szerelem nem áll messze a gyűlölettől. Nem? Mondd, miért ragaszkodsz hozzá ilyen hirtelen?
-Megmondtam. Akarom.
-Miért?
-Mert olyan más. Olyan érdekes. Mert tetszik és jó vele. Miért akarsz indokot?
-Na és Jensen?
-Mi van vele?
-Ő? Ő is kell? Ha még vissza is kapod Jadet, Jensen is megmaradna? A piszkos kis dolgaitokat ugyanúgy folytatnátok?
-Nem tudom.
-Szerinted Jensen ezt szeretné?
-Nem veszítettem el.
-Ennek most örülnöm kellene? –kérdezi, majd a fagyiba nyal, Jared hallgat, aztán a konyhapulton árválkodó kanál után nyúl és ő is belemélyeszti azt az olvadozó édességbe. Némán eszik a hideg nyalánkságot , de hiába az élvezet ízlelőbimbóikon, mégsem feledteti velük amit tettek. Egymásra pislognak néha, de rögtön el is fordítják pillantásukat, inkább az olvadt fagylaltban csordogáló apró patakokat figyelik.
no subject
no subject
no subject
no subject
no subject
no subject
mellesleg egy kicsit leesett az állam, hogy ez a sztori tényleg ennyire hosszú. anyám borogass! és nekem úgy kell túlélnem a szexjeleneteket, hogy nincs senkim, és magamban remegek, mint egy szűz kora-tinédzser.
és ráadásul most akkor egész héten semmit nem fogok tudni csinálni... kösz szépen XD
no subject
Ez a Human Nature meg úgysincsen kész, most nem tudtam írni hónapokig mert tanulnom kellett :( De most így kari körül, folytatom. Az első kötet pedig itt fent olvasgasd megtalálod a folytatásokat is. Eddig csupán csak 800 oldal a wordben! :)
no subject
jaj, akkor mégis lassabban olvasok majd, hogy mire a végére érek, folytasd =P nem, vicceltem, tökre elmebeteg vagyok, úgyis seperc átrágom magam az egészen, és akkor majd depresszióba esek, hogy nincs befejezve XD
no subject
Van novellám is! Az tényleg egy perc az is fent van! :) de köszike, próbálom magam behozni! :)
no subject