![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
- Én is…
- Biztosan nagyon szép lesz. Angel azt mondja, hogy szerinte beteg, de ez butaság.
- Figyelj Jade. – sóhajt fel. – Egyszer… a saját babánknak is fogsz így örülni?
- Én örülök. – mondja, majd szorosan magához húzza a fiút. – Olyan jó, hogy itt vagy.
- Igen… De a forgatás áll miattam.
- Óh, neked ott kellene lenned.
- Csak kellene… ma reggel… nem ébredtem fel. Jade… azt hiszem miután elmentél… - elengedi a lányt. – Megint túl sokat ittam és nem emlékszem semmire sem.
- Ittál? Megint?
- Fogalmam sincs mennyit. A padlón ébredtem fel és baromira fáj a fejem.
- Jared. – elkomorul az arca. – Ezt nem szabad.
- Tudom. – bólogat. – Csak… muszáj volt.
- Miattam?
- Csak kivettem egy sört a hűtőből.
- Egy üveg sörtől, még nem issza az ember a padlóig magát.
- Sorra vettem ki az üvegeket, aztán sötétség. Ha velem lettél volna és nem mész el, akkor biztosan nem a padlón ébredek.
- Mondtam… dolgom volt.
- Miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat?
- Miért? Kellene bármiről is beszélnünk?
- A tegnap éjszakáról. Amikor leléptél. Mondtam, hogy ne menj, de te csak úgy fogod magad… Én sajnálom a történteket Jade, de te most úgy viselkedsz, mintha semmi sem történt volna. Pedig nagyon is tudod miről van szó.
- Fogalmam sincs. – jelenti ki, majd megfogja Jared kezét. – Ígérd meg, hogy többet nem iszol.
- Miért csinálod ezt? Ezzel az őrületbe kergetsz.
- Mivel? Csak arra kérlek, hogy ne igyál.
- Nem erre gondoltam Jade! Hanem arra, hogy miért teszel úgy, mintha semmi sem történt volna? És ez mindig így van velünk. – mondja, amikor az ajtó nyílik és Chris lép be rajta.
- Szia Chris! – kiált a lány és a fiúra mosolyog, aki azonnal végigméri Jaredet, aztán visszapillant Jadere.
- Minden rendben? – kérdezi.
- Miért ne lenne? – pislog rá Jared és összehúzza szemöldökét.
- Mert tudom milyen voltál tegnap. Jade beállított hozzám az éjszaka közepén pizsamában…
- Hozzá mentél? – kérdezi a magas fiú a lánytól, aztán csípőre teszi kezét. – Ezt valahogy elfelejtetted közölni az előbb. Azt mondtad a titkos helyedre mentél.
- Nem mondtam ilyet. – sóhajt fel a lány, majd a két fiú közé áll. – Hagyjátok egymást. Rendben?
- Még el sem kezdtem cseszegetni. – beszél gúnyos hangon Jared.
- Szerintem jobb, ha befogod. – vág vissza Chris. – Állandóan csak bánatot okozol neki.
- Befoghatod.
- Fejezzétek be! – kiált a lány.
- Szóval nála van a titkos helyed, igaz? – kérdezi Jared ingerülten.
- Hozzám csak azért jött, mert megbántottad és valakivel szeretett volna beszélni. – jelenti ki Chris. – Talán nem így kellene viselkedned a barátnőddel.
- Úgy viselkedek vele, ahogy akarok.
- Most már tényleg elég! – kiált a lány. – Fejezzétek be! Kérlek titeket. – mondja.
- Miért mentél hozzá? – kérdezi Jared.
- Mert a barátja vagyok. – jelenti ki Chris. – És hozzám bármikor eljöhet.
- Jade, miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat? Miért mész máshoz? – kérdezi a fiú, majd felsóhajt, a lány pedig hallgat. – Ok. Kár volt megkérdeznem, mert úgysem válaszolsz. Inkább megyek. Mert így is elkéstem már. –mondja, aztán megérinti a lány arcát. – Majd… majd beszélünk. – sóhajt egy nagyot, aztán kimegy az ajtón. Lehajtott fejjel, búsan lépked a lifthez, s megnyomja a hívó gombot.
- Várj! – szólal meg mögötte Chris és megfogja vállát, ám a fiú elhúzódik tőle és nem is akar foglalkozni vele. nyomogatja a hívó gombot, de persze a lift nem jön.
- Hagyj békén! – kiált.
- Jared ideje lenne, ha kicsit magadba néznél.
- Ugyan minek? Kösz, hogy így ápolgatod Jadet… - sóhajt. – Mi van már ezzel a lifttel?
- Nem gondolod, hogy azért van ez így, mert benned nem bízik meg?
- Most még az én lelkivilágomat is kezelésbe veszed?
- Szeret téged és azt hiszem valahol te is szereted őt…
- Valahol? Mit tudsz te rólunk!?
- Sok mindet… emlékezz csak vissza… voltak közös dolgaink.
- Bár kitörölhetném őket!
- Szerintem gondolkozz el. Ennyit tanácsolhatok neked.
- Na és Jadenek mit tanácsoltál?
- Semmit. Meghallgattam. Ez éppen elég volt neki.
- Jobban tennéd, ha a saját életeddel lennél elfoglalva.
- Miért vagy ennyire ellenséges? Ártottam neked?
- Nem kellett volna megismernem téged… máris jobb lenne nekem. – s nyomogatja a liftet, de az még mindig nem akar jönni. – Elromlott, vagy mi a franc van már?
- Jared… - sóhajt fel. – Megoldottad már Jensennel a…
- Semmi közöd hozzá! – löki a falhoz a fiút. – És ha eljár a szád…
- Akkor mi lesz? – kérdezi Chris és ellöki magáról Jared kezeit. – Berezeltél, hogy nem tudok titkot tartani?
- Fogalmam sincs mit kavarsz, de jobban teszed, ha befejezed.
- Nem kavarok.
- Ha Jade bármit is megtud… - lehalkítja a hangját. – Kiheréllek.
- Én inkább a te golyóid miatt aggódnék.
- Mit mondtál neki?
- Semmit! Megmondtam. De ha így folytatod, akkor Jade magától is rájön, hogy milyen alak vagy.
- Te utálsz engem.
- Őszintén? Nem kedvellek. Miért talán vágjak jó arcot ahhoz, hogy kicsinálod az egyik legjobb barátomat?
- Én nem…
- De Jared! – kiált.
- Nem várom meg ezt a rohadt liftet! – s belevág annak ajtajába. – Megyek, mert nem érek erre rá.
- Ahogy érzed. – ingatja fejét Chris. – De jobb, ha elgondolkozol!
- Nem kérek többet a buzis szövegedből!
- Ezt éppen te mondod? – kérdez vissza, Jared pedig meglendíti a karját ökölbe szorított kézzel, hogy behúzzon egyet a fiúnak, de az utolsó pillanatban mégis vissza ejti maga mellé, aztán szó nélkül elrohan a lépcsőház felé. Chris nagyot sóhajt, aztán visszamegy a lányhoz, aki az íróasztala mögött ül és laptopján pötyögteti a billentyűt. Fel sem néz barátjára, aki leül vele szembe és szó nélkül lehajtja a laptop fedelét, hogy Jade végre ráfigyeljen.
- Miért teszed magad tönkre egy ilyen fickó miatt? Tudom, szereted. Amikor éjjel átjöttél hozzám, legszívesebben elmentem volna Jaredhez és kicsit elbeszélgettem volna vele…
- És… és most miről beszéltetek?
- A fickó meg sem hallgatott.
- Megint itt hagyott. – sóhajt fel a lány.
- Mindig csak otthagy Jade. Annyit beszéltünk már erről és te kitartasz mellette. – ingatja fejét. – Mindig azt mondom neked, hogy az élet nem olyan, mint a regények…
- Tudom. – mondja búsan.
- És mégis azt gondolod, hogy Jared egyszer megváltozik.
- Mert… mert megváltozhat még.
- Kihasználja, hogy szereted őt és megbocsátasz neki. Annyi rosszat tett… Iszik…
- Én mondtam már neki, hogy hagyja abba.
- Nem hiszem, hogy rád fog hallgatni. Ezt is annyiszor megbeszéltük már.
- Tudom. – bólogat.
- És most? Elrohant. Jade, ha baj van, tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz. – mondja. – Azt mondtam neki, hogy gondolkozzon el. Bár ez nem sokat segít… Tényleg egy ilyen embernek szülsz gyereket? Megcsal, iszik, megaláz. Jade, ez így nem jó!
- Tudom, hogy nem jó. De én azt hittem, hogy Jared más… mert ő Jared és szeretem… - súgja.
- Ennek az egésznek a baba issza meg a levét.
- Én nem akartam… csak… lett.
- Szerintem el kellene engedned. Neked is jobb volna és neki is.
- Ne mondd ezt!
- De, én így gondolom. – bólogat. – Ha hetero lennék, már rég elvettelek volna és akkor ez az egész történtet nem lenne Jareddel.
- Kár, hogy nem vagy az. – mosolyodik el halványan Jade.
- Pedig próbálkoztam megfelelni, hogy az legyek…
- Tudom. Még meg is csókoltál. – súgja.
- Hidd el, hogy én szerettem volna, de…
- Neked a fiúk jobban tetszenek.
- Ez van.
- És Jared is tetszik.
- Persze, hogy tetszik. De tudom milyen, így inkább lemondok róla. – mosolyog.
- Köszi. – mosolyog rá vissza Jade.
- És persze Jensen sem piskóta. Bejön a srác.
- Nem szabad! Ő Angelé!
- Hát persze… Angelé.
- Babájuk lesz, és úgy örülök neki. Végre valami jó is történik körülöttem.
- Azt mondtad az éjjel, hogy Angel annyira nem örül.
- Mert azt hiszi, hogy baja lesz a babynek! De csak rémeket lát.
- Jade, azért van abban valami, hogy fél. Hiszen kórházban volt… sőt… meg is halt, ha azt vesszük, és akkor lehet, hogy már terhes volt.
- Minden rendben lenne, ha az a teszt megmondaná, hogy mennyi idős a baba. – mondja a lány. – De én nem aggódom. – jelenti ki.
- És… amit mondtál… hogy… Jaredé? Mi van, ha ez fog kiderülni?
- Inkább hagyjuk… – sóhajt fel búsan.
- Rendben. Tudom, hogy mennyire fáj. Jade, én még mindig azt mondom, hogy hagyd ott. Keresünk neked egy jó srácot. Hidd el, én találnék neked. Van érzékem hozzá.
- És aztán kiderül, hogy meleg. – mosolyog fejét ingatva. – Inkább nem.
- Mit is mondtál Jaredről nem is olyan rég? Hogy szerinted Jensennel…
- Hagyjuk! Nem! Ez csak az én hülye gondolatom volt! Mert… mert rosszul láttam a dolgokat.
- És ha nem? – kérdezi. Most elmondhatná amit tud, de inkább hallgat róla. Tudja jól, hogy rosszat tesz, de jobb ez így… egyenlőre. – Mi van, ha Jared és Jensen tényleg együtt?
- Biztosan nem. És ne mondj ilyeneket! Fejezd be! – ingatja fejét. – Elég!
- Jade, valami miatt biztosan volt rá okod, hogy ezt gondold.
- Semmi okom nem volt rá, csak… csak… buta voltam. És most beszéljünk másról!
- Rendben… legyen az a téma, hogy kiverem a szép kis buksidból ezt a srácot. Nem éri meg vele lenni. Ha folyton csak fáj amit tesz. Még akkor is, ha szereted. Na és ő? Ő is szeret?
- Szeret. – bólogat.
- Akkor nem viselkedne így. Valóban elhiszed, hogy szeret?
- Tudom. Ő rendes srác. Csak… néha… néha nem az…
- Szóval bunkó!
- Nem!
- Jade! – ingatja fejét. – Ha legközelebb megbánt, akkor nem fogom hagyni, hogy csak úgy annyiban maradjon.
- Nem lesz több ilyen.
- Honnan tudod? És mi van az ivással?
- Majd megbeszélem vele.
- Eddig sem sikerült. – felsóhajt. – Miért szereted ennyire?
- Nem tudom… mert ő Jared és… szeretem. – jelenti ki. – Meg fog változni. Megígérte, hogy mellettem marad és többé nem csal meg…
- Te ezt elhiszed? Én nem tenném a helyedben.
- Ki nem állhatod őt.
- Ez így van. – helyesel. – Szemlélem a dolgokat, mint egy kívülálló és csak azt látom, hogy szenvedsz. És akkor a babáról még nem is beszéltem.
- Ő akarja.
- De te nem. És azon kívül, hogy még nem akarsz gyereket, s hátráltat a munkádban, más oka is van ennek. Nem bízol benne. Ez ennyire egyszerű és én sem bíznék. Túl sok rosszat tett már és azt hiszem sok minden van még, amit nem tudsz róla. Higgy nekem. Elhiszem, hogy szereted őt, sőt még azt is elhiszem, hogy ő is érez valamit…
- Szeret.
- Naiv vagy Jade. Mondani könnyű. De ha igazán szeretne és tisztelne téged, akkor most nem beszélgetnénk erről.
- Igen, lehet, hogy egy kicsit naiv vagyok…
- Nem kicsit Jade. – állapítja meg, majd elmosolyodik. – Bennem jobban bízol, mint benne és ez nem helyes… Szerintem. – jelenti ki.
- Te vagy a legjobb barátom.
- Tudom. Éppen ezért kell hinned nekem. De tudom, hogy úgysem tudlak lebeszélni a fickóról.
- Nem. – rázza fejét.
- És még sok ilyen beszélgetésünk lesz. Ebben is biztos vagyok. Aztán a végén rájössz, hogy nekem volt igazam.
- Lehet.
- Ez biztos. – mondja, majd a lány mellé lép és megfogja kezét. – De én mindig melletted leszek, ha ez a barom megbánt téged.
- Nem barom… csak kicsit.
- És mi lesz? Hozzáköltözöl?
- Nem is tudom… azt sem tudom, hogy most mi lesz.
- Látod, ez sem túl jó dolog. Elrohant, itt hagyott.
- Azért jött, hogy bocsánatot kérjen.
- Legalább van lelkiismerete. Ez már pozitív.
- Biztosan fel fog hívni. Azt mondta.
- És ha nem?
- Fel fog. Tudom. – bólogat.
- És este megint nála találod magad. Jade én a helyedben biztosan nem intézném el annyival a dolgot, hogy megsimogatom a fejét és azt mondom, semmi baj.
- Nem akarok veszekedést. Inkább elfelejtem, hogy miket tett, az úgy sokkal jobb nekem.
- Ez sem túl nyerő.
- Nem érdekel. Nekem jó így. – jelenti ki.
- Te tudod. – ingatja fejét. – De ha nem mondod el neki a kétségeidet, és nem vagy őszinte vele, akkor nincs sok értelme ennek az egésznek. Mert így te is ugyan olyan vagy, mint ő.
- Félek attól, hogy megharagszik és csak megint megbánt.
- Ha ez így van, akkor tényleg nem tudom mit keresel még mellette. Jó tudom, megint kilyukadunk a szerelemhez. Látod, én ezért nem vagyok az soha sem.
- De! Már voltál!
- És miután elhagyott hónapokig szenvedtem. Inkább nem kérek belőle, köszönöm.
- Ha minden rendben van, akkor nagyon jó szerelmesnek lenni.
- Olyan nincs, hogy minden rendben.
- De! Angel és Jensen olyan édesek!
- Az ő életük sem fenékig tejfel. De az biztos, hogy valamit jól csinálnak, ha együtt maradtak azok után, hogy Jared és Angel… érdekes… - elgondolkodik egy pillanatra. – Szerintem nekik is vannak nehézségeik, csak éppen te nem tudsz róluk! – mondja.
- Angel mindent elmond nekem. Nincs velük semmi baj! Olyan boldogok!
- Biztos vagy abban, hogy mindent elmond?
- Igen! A húgom miért titkolná el, ha baj lenne?
- Nem tudom… Lehet, hogy én vagyok pesszimista…
- Te! Ők a legszebb pár!
- Neked és Jarednek kellene lennie a legszebb párnak! És mégsem vagytok azok!
- De még lehetünk!
- Igen, ha Jared végre rádöbben milyen hülye volt eddig. Bár ezt kétlem. Jensen és Angel helyesek…
- Nagyon helyesek! Tökéletes mind a kettő.
- Azért ez elég erős. De abban egészen biztos vagyok, hogy ők legalább megbeszélik a gondjaikat egymással és megpróbálnak mindent megoldani. És… meg is oldottak pár dolgot, hogy még mindig együtt vannak. Jensen sem lehet egy egyszerű eset. De a húgod… le a kalappal, hogy még mindig vele van.
- Miért mondod ezt?
- Hallok ezt-azt…
- Mit? – kérdezi a lány és tágra nyitja szemeit.
- Semmit. Titok!
- Nem mondod el nekem?
- Nem akarok illúzióromboló lenni. Tudom, hogy mennyire imádod a srácot.
- A kedvencem és nem imádom!
- Óh, dehogynem! – mosolyog Chris és megöleli a lányt, mielőtt még rákérdez mit is tud. Éppen elég ha ő tudja, hogy a két barát között mi volt… esetleg még mindig van… Angel pedig képes szemet hunyni felettük… - Mi lenne, ha elmennénk inni egy kávét levezetésnek? Elég volt a lelkizésből.
- Dolgoznom kell.
- Ugyan már! Csak egy kávé! És beszéljünk másról, mert már elfáradtam! Mondjuk mesélj a könyvedről, mostanában nem is meséltél róla.
- Jarednek sem olvastam fel belőle.
- Itt vagyok én! Nekem olvashatsz!
- De… van más dolgom is.
- Csak egy óra.
- Nem is tudom…
- Én meg mesélek arról, hogy új kialítást szeretnék.
- Angel nem lesz túl lelkes, ha megtudja, hogy leszeded a képeit a galéria faláról.
- Nem! Marad… Vele szeretnék valami újat. Tudom, hogy nem lát…
- De fog! – kiált Jade.
- Igen… biztosan. – mosolyog Chris. – De addig is annyi jó képe van még. Kell egy új téma és máris nyithatunk.
- És ezt mondtad már neki?
- Nem. De majd ha hazajött megkeresem. Szerintem örülni fog neki.
- Szerintem is. – helyesel a lány. – Boldog lesz!
- Akkor te is úgy gondolod, hogy jó ötlet?
- Igen! Csak… hogyan válogatja ki a képeket, ha nem lát?
- Majd mi segítünk neki. Megoldjuk! – mosolyog. – Akkor… mehetünk?
- De csak egy óra, mert tényleg sok dolgom van.
- Rendben. – és felsegíti a lányt. – Meghívlak egy sütire.
- Most nem kérek! Inkább sült krumplit ennék.
- Ilyenkor? Ok… gondolom a baby éhes!
- Mindig éhes.
- Akkorára fog nőni, mint az apja.
- Akkor majd ő is szüli meg helyettem.
- Szeretnéd, hogy ott legyen amikor megszületik?
- Nem! És azt sem szeretném, hogy mások ott legyenek. Olyan kínos.
- De valahogy ki kell jönnie. – mosolyog Chris. – És segítenek neked ebben.
- Akkor sem szeretném, hogy ott nézegessenek engem.
- Hát Jade… pedig fognak.
- Beszéljünk inkább másról! – kiált, majd átfogja Chris derekát. – Menjünk. – mondja és kisétálnak az ajtón.
Angelt a kanapén, mobilját szorongatva, észrevétlenül hatalmába kerítette az álom, elfáradt már a sok sírásba és a gondolataiba. Arra eszmél, hogy egy meleg tenyér ér arcához, majd puha ajkak követik az ujjakat.
- Szia. – súgja Jensen és csókot lehel a lány szájára. – Végre vége van mára. – mosolyog, majd megsimogatja kedvese homlokát, aki ásít egy aprót, majd kinyitja szemét. Bár csak láthatná a fiút. Szomorúan sóhajt fel erre a gondolatra, aztán megérinti Jensen ujjait arcán.
- Azt hiszem kicsit elaludtam. – mondja halkan. – Csak arra vártam, hogy Jade visszahív, de belealudtam. Pedig nem akartam. – beszél, kedvese mellékucorodik, s átöleli.
- Alig vártam, hogy végre itt legyek. – mosolyodik el a fiú, majd megsimogatja kedvese hasát. – Itt van ő. Még fel sem fogtam igazán, mi is történik velünk. De egy biztos, apa leszek!
- És én félek mi lesz… egész nap csak azon járt az eszem, hogy baja esett, hogy rossz anya vagyok, mert észre sem vettem őt. Mi van, ha tényleg beteg?
- Dehogy vagy rossz anya. – ingatja fejét. – És mondtam, hogy addig ne gondolj arra, hogy beteg, amíg nem látott egy orvos. Rendben?
- De csak ezen jár az eszem és azon amit… amit Jared mondott.
- Jared egy barom!
- És ha mégis az övé? Mi van, ha… ha mégis?
- Nem Angel! Erre ne is gondolj! Felejtsd el! Nem lehet az övé!
- De igen. A francba! Miért nem tudja megmondani az az izé, hogy mióta vagyok terhes?
- Ang. – simogatja a lány arcát. – Nyugodj meg!
- Nem tudok megnyugodni. Képtelen vagyok rá. Itt voltam egyedül és csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Bele fogok őrülni ebbe az egészbe!
- Dehogy fogsz. Itt vagyok melletted és nem lesz semmi baj. – megpuszilja kedvese homlokát. – Higgy nekem! Akár mi is lesz, a mi babánk.
- Miért nem tudok örülni neki? Tudom, hogy baj van.
- Ang, ha ezen gondolkozol, csak magadat teszed tönkre vele.
- Hogy tudsz ilyen higgadt maradni?
- Mert addig a pillanatig nem akarok arra gondolni, hogy beteg, vagy valami baja van, amíg nem látta orvos. És mert… szükséged van rám. – súgja és aprót csókol a lány szájába. – Nem akarok azzal foglalkozni még, hogy baj van…
- De…
- Ang, ha így is van… én elfogadom akár hogyan is döntesz majd.
- Tudom. De… beteg babát nem szeretnék. Csak ha elvetetem, akkor megölöm.
- Ne gondolj még erre.
- Nem lehet egészséges!
- És ha mégis? Valóban így érzed?
- Így. – bólogat, majd a fiúhoz bújik. – És ha Jared gyereke… akkor… mi lesz?
- Akkor annyi idős lennél, mint Jade és lenne egy pici pocak.
- Az nem jelent semmit sem! Úgy félek! Mi lesz velünk?
- Együtt vagyunk és mindent megoldunk, ahogyan eddig is. Ang, szeretlek és akár mi is történik, veled maradok. – mondja. – Ettől ne félj! És ha… ha kiderülne… hogy annyi idős lehet, hogy akár Jared is lehet az apja…
- Nem akarom!
- Nem mondom, hogy nem akadnék ki rajta… De még akkor is ott az esély, hogy az enyém…
- Mi van, ha így van?
- Fogalmam sincs… De, nem lehet így!
- Felnevelnéd Jared gyerekét?
- Ang, még nem tudunk semmi biztosat. Szerintem várjunk ezzel a kérdéssel, addig míg a doki mond valamit.
- Megőrülök már a gondolatától is.
- Hát… ha ez tényleg kiderül… - sóhajt fel. – Nem! Ez nem lehet így! – jelenti ki.
- Egyáltalán nem vagyunk boldogok most… Baba lesz és mégsem vagyok képes örülni. És te sem… érzem és hallom.
- Mert nem merek. – súgja a fiú. – Mondogatom, hogy apa leszek, de félek örülni, mert mi van, ha… ha elveszítjük a babát? Ha valóban igaz lesz, az amit mondtál… hogy beteg… és úgy döntesz, hogy ne szülessen meg. De arra egyenlőre nem gondolok, hogy Jared az apja. – mondja, majd szorosan megöleli a lányt. – Haragszol, mert így érzek?
- Nem. Egyáltalán nem. – ingatja fejét s megérinti a fiú arcát. – Ez az egész csak miattam van így.
- Nem, Angel! Nem hibáztathatod magad. Megbeszéltük, hogy ugyan úgy hibás vagyok én is. Ezen tényleg ne törd a fejed. Rendben?
- Ha nem kerülök kórházba, akkor minden másképp lenne.
- Megtörtént. Azt tetted, amit minden normális ember tett volna. Daniel után ugortál…
- De még azt is elszúrtam és bevertem a fejem. Vak lettem… Bár ne találkoztunk volna vele!
- Így hozta az élet. – mondja, majd halványan elmosolyodik. – Már megint kezdek túl bölcs lenni, nem gondolod?
- Nem foglak fényezni. – suttogja bújva.
- Hiába… öregszem és egyre bölcsebb leszek.
- Ezért növesztesz szakállat is?
- Igen. Minden koponyának van szakálla. Nem lóghatok ki a sorból.
- És a kedvemért sem vágod le a szőrt az arcodról?
- Még meglátom. De mi lesz, ha megteszem és a bölcsességemet is elveszítem?
- Hülye vagy. – mosolyodik el Angel.
- Tudom, de így szeretsz. – megcsókolja a lányt.
- Valahogy mindig az ilyen srácokhoz vonzódtam, de senkinek sem volt ekkora egója, mint neked.
- Nem tehetek róla, hogy tökéletességem születési hibám.
- Ok, azt hiszem ha így folytatod, akkor inkább kiugrom az ablakon.
- Ne tedd! – mosolyog. – Abbahagyom… mára.
- Köszönöm.
- Úgy terveztem az estét, hogy felhozatok valami vacsorát, aztán lemegyünk a többiekhez a bárba.
- De… a rajongók…
- Oda nem jöhetnek be. Szeretném, ha mindenki megismerne téged.
- Nem is tudom… Most, lehet, hogy inkább kihagynám ezt. De te csak menj nyugodtan.
- Nem! Velem jössz. Tudod, megbeszéltük a táncot! – mondja, s megfogja Angel kezét, aki megszorítja. – Egy kicsit elfeledkezünk arról az egészről, ami történik velünk.
- Arra képtelen vagyok. – sóhajt.
- Egy kis társaság jót tenne neked. És velem lehetsz. Régen táncoltunk már. – szájához emeli Angel kezét és megcsókolja kézfejét. – Le kell dolgozni a vacsorát.
- Nem vagyok éhes.
- Ang, tudom, hogy titokban sütikre gondolsz. – mosolyog.
- Csak… csak pár falat csokis sütire… de megvagyok nélkülük.
- Ang. – ingatja fejét. – Rendelek valami finomat.
- Talán még egy eper turmixot is meginnék.
- Jó! – bólogat. – Lehet, hogy én is bevállalok egyet.
- És egy kicsi céklát is ennék.
- Céklát? Ok… te tudod. – mosolyog. – Rendelek azt is. De turmix és cékla? Nem túl vad ötlet?
- Nem. Valahogy most jól esne.
- Rendben. – bólogat, majd megpuszilja a lány homlokát. – Azért rendelek valami normális kaját is. Mondjuk steaket.
- Eszek egy kicsit belőle.
- Ezt akartam hallani. Utána pedig lemegyünk és letáncoljuk.
- De előtte egy kicsit pihenjünk, lehet, hogy nem tesz jót a mozgás a sok kaja után.
- Ok. – mondja és felegyenesedne, de a lány nem engedi még.
- Várj! Te még semmit sem meséltél nekem. Milyen volt a nap?
- Fárasztó. Vártam, hogy vége legyen. Kicsit zsibbasztott már a sok rajongó.
- Elhiszem.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretem őket… De már veled akartam lenni. Egész végig azon járt az eszem, hogy itt lehessek. Rengetegen vannak itt. És próbáltam mindenkivel egy pillanatra kedves lenni. De szerintem rájöttek, hogy van valami... Talán némelyikre csúnyán néztem. Pedig nem volt szándékos. A szemem kicsit jojózik még a sok vakutól… De azt hiszem jól sikerült a mai nap.
- És… kérdeztek rólam? Kettőnkről?
- Nem. – rázza fejét. – Talán majd holnap. Ha kell, mesélek nekik arról, hogy mennyire szeretlek. – mosolyog.
- A lelkükbe tipornál vele.
- Gondolod?
- Biztos. – mondja. – És… az éneklés Jasonnel?
- Próbáltam nem izgulni, de szerintem ez nem jött össze.
- Elrontottad?
- Nem… de az biztos, hogy soha többé nem lépek fel rajongók előtt… sőt… senki előtt…
- Ezt nem hiszem.
- Szerintem béna voltam… És fogalmam sincs, hogy ezek után a jövő hónapban hogyan akarok színpadra lépni a darabban. Lehet, hogy mégsem vagyok jó színész?
- Ugyan már!
- Még a szöveget is elfelejtettem egy pillanatra… De aztán beugrott. Jason segített.
- Akkor semmi baj. Én bízok benned. – mosolyodik el a lány.
- Tudom és ez erőt ad nekem. – megérinti kedvese karját és végigsimít rajta ujjaival. – Te vagy a kabalám. – súgja.
- Óh, köszönöm.
- Csak az a baj, hogy nem férsz el a zsebemben. Akkor mindenhová vinnélek. – megcsókolja a lány arcát. – Rendelek kaját. – mondja és feláll, majd telefonon hívja a szobaszervizt és mindent felsorol, amit megbeszéltek, aztán visszaül Angel mellé és megfogja kezét. Összekulcsolják ujjaikat.
- Ha mind megeszed, amit kértem, lehet, hogy elmarad a ma esti tánc. – mosolyog a fiú.
- Nem hiszem… de lehet, hogy közben elalszom. – mondja, s kedvese vállára hajtja fejét. – Szörnyű volt ez a nap.
- Tudom. És bárcsak veled lehettem volna.
- Mindegy. Neked dolgoznod kellett és ezzel nincs is semmi baj. – mondja. – Nem megy kikapcsolni. Állandóan csak a babára gondolok. Borzalmas anya vagyok.
- Ang, nem vagy az. A te anyád, na ő borzalmas! Azt sem tudjuk hol van, vagy mit csinál, életjelet sem ad magáról. Csak úgy lelép!
- Nem ellenkezem… mert így van. Mindig is olyan anyát szerettem volna, mint Donna.
- Anyu! – kiált fel Jensen és erre Angel megrezzen.
- Mi az?
- Azt hiszem beszélnem kell vele… mert… igaza volt.
- Fogalmam sincs, hogy miből gondolta, de… tényleg igaza volt. Látod, ő is előbb tudta, mint én! – sóhajt fel.
- Felhívom… és… elmondom. Rendben?
- Persze. De… azt is mondd meg neki, hogy szörnyű vagyok és lehet, hogy beteg… biztosan az!
- Ang, az orvos még nem látott és…
- Tudom. – mondja búsan. – Nem is tudom mit tegyek… talán nekem is fel kellene hívni aput, de lehet, hogy ő nem fogadná túl jól. Mind a két lánya terhes. Sokkot kap! – elmosolyodik halványan.
- James biztosan örülne.
- A sokk után. – mondja, majd felsóhajt. – Hívd fel a mamád, de… de mondd meg neki, hogy lehet, hogy meg fog halni a kicsi és én vagyok az oka az egésznek, ha ez megtörténik. – lehajtja fejét.
- Kicsi Ang, ne mondd ezt. – súgja s magához öleli kedvesét. – Nem vagy az oka semminek sem.
- De.
- Akkor… mondjuk azt, hogy mind a ketten oka vagyunk annak, hogy ő most van és…
- De én estem a medencébe és…
- Ezt már megbeszéltük. – folytja csókkal belé a szót Jensen. – Felhívom anyut, de ezt nem fogom mondani neki. – zsebéből előveszi mobilját, majd tárcsáz. Pár csörgés Donna felveszi a kagylót.
- Sz… szia anyu. Én vagyok.
- Szia kisfiam. Minden rendben?
- Persze, hogy rendben van… csak…
- Mi az a csak? – kérdezi az anya és nagyot sóhajt. – Mi történt. Ez a „csak”, pontosan olyan „csak” volt, amikor valami rosszba kezd bele az ember.
- Ne aggódj anyu, jól vagyunk. Tényleg.
- Nem vagy meggyőző kisfiam.
- Szóval… Az a helyzet…
- Mondd azt, hogy baj van inkább, mint hogy így kezdj bele!
- Nincs baj. Csak…
- Már megint az a „csak”. – sóhajt fel.
- Igazad volt anyu.
- Tudom. Nekem mindig igazam van. De mire is gondolsz? – kérdezi.
- Kisbabánk lesz. – mondja halkan.
- Kisbaba? – kérdezi belekiáltva a kagylóba. – Angelnek babája lesz?
- Igen.
- Én tudtam! Megmondtam neked!
- Ezért mondtam, hogy igazad volt.
- Óh, istenem! Egy kisbaba! – kiált mosolyogva. – Biztos voltam benne, és te nem hallgattál rám. – ingatja fejét. – Erre vártam. Végre! Mindent tudni akarok! Az elejétől.
- Anyu, az elejét te is tudod…
- Nem arra gondoltam, hogy azt meséld el, hogy lett az unokám, hanem onnan, hogy hogyan derült ki… miért vagytok olyan messze? Hogy ne tudjak azonnal elmenni hozzátok?
- Pár nap és otthon vagyunk…
- Várni foglak titeket Vancouverben…
- Anyu…
- Nincs anyu. Apád is jön. Miért vagyok most egyedül itthon? Úgy elmondanám neki és a húgodnak is. Vele még nem beszéltél, igaz? És a bátyád? Ő sem tudja még ugye?
- Anyu… téged hívtunk fel először. – mondja halvány mosollyal az ajkán. – Hiszen te már úgyis tudtad. Lehet, hogy így nincs is akkora meglepetés? – kérdezi és elmosolyodik.
- Tudtam… De akkor is IMÁDOM az ilyen meglepetéseket! – kiált. – Mondj el mindent!
- Vettem teszteket és… pozitív lett.
- Te vetted?
- Hosszú történet. De igen. Aztán Angel megcsinálta őket és úgy tűnik, jön az unoka.
- Beszélnem kell Angellel! Add nekem őt!
- Rendben. – bólogat és Angel kezébe adja a telefont. – Anyu veled szeretne beszélni. –a lány füléhez emeli a mobilt.
- Szia. – szól bele csendesen.
- Annyira boldog vagyok! – kiált Donna. – Nem is tudod milyen öröm ez most nekem! De az egész családnak is! És jól vagy? Minden rendben?
- N… nem… semmi sincs rendben. – mondja és hírtelen sírni kezd.
- Angel? – kérdezi az anya, de Jensen rögtön visszaveszi a telefont.
- Anyu azt hiszem most leteszem.
- Ne tedd le! Mi a baj?
- Te is tudod mi a baj, ha belegondolsz mik is történtek velünk mostanában. – mondja, miközben másik kezével Angel arcát simogatja. – Félünk attól, hogy valami baja van a babának. És valljuk be őszintén elég nagy az esély arra, hogy beteg lesz vagy… vagy meghal…
- Elég volt!
- Nem anyu, nem elég! Angelt itt kellett hagynom egész napra, mert nekem muszáj volt dolgoznom és ő mást sem csinált, csak ezen gondolkozott. És igaza van… anyu… nem tudnunk igazán örülni ennek a babának, mert… mert… nem szabad…
- Ebből tényleg elég kisfiam. Még nem jártatok orvosnál, nem tudhatjátok, hogy mi van a kicsivel. Addig ezen nem szabad gondolkozni.
- Pedig csak ezen tudunk gondolkozni.
- Nem mondhatom azt, hogy nem lehet így… De addig, míg egy orvos nem mondja, hogy beteg, vagy bármi baja van, addig nem lehet, hogy ezen törjétek a fejeteket. Nem mondhatom azt, hogy talán a kórház után lett a baba, hiszen már sokkal előbb észrevettem Angelön, hogy talán terhes… de az is lehet, hogy én tévedtem és utána fogant meg a kicsi… - sóhajt fel. – Úgy tűnik, hogy csak én örülök, igaz?
- Mi most… most nem tudunk veled örülni anyu. Ez az igazság.
- És ha tényleg van valami baja?
- Angel fog dönteni, hogy mit szeretne és akárhogyan is, de én vele maradok.
- Tudom… de előbb nézze meg egy orvos. Ha most ott lennék, nem haboznék ezzel és azonnal elvinném egyhez.
- Majd otthon…
- De addig, amíg hazaértek napok telnek el. Buták vagytok.
- Nem baj. Ang azt mondta, hogy otthon elmegyünk egy orvoshoz.
- Nem jó ez így. – rázza fejét. – Ha most elmennétek, akkor lehet, hogy boldogan távoztok tőle…
- És ha nem? Inkább otthon!
- Nem szólhatok bele, mert nektek kell döntenek mindenben. Csak tanácsot adtam.
- És köszönjük.
- Ha várni akartok még és ezen törni a fejeteket…
- Anyu.
- Rendben. Befejeztem.
- És mert így van… Szerintem még várj azzal, hogy apunak elmondod. Kérlek. Megérted, ugye? Elmondjuk neki, de jobb, ha ő nem idegeskedik ezen.
- Rendben van. De én azt mondom, most menjetek el orvoshoz.
- Tudod… azon is gondolkoztunk, hogy a kórházban egyik sem mondta azt, hogy Angel terhes… És annyi gyógyszert kapott… Mi van ha akkor esett baja a babának? Miért nem figyeltek rá?
- Nem tudom… lehet, hogy meg sem nézték, hogy terhes.
- Pedig meg kellett volna! Nem értem! Ekkora hibát!
- Még mindig ott van az, hogy talán később esett teherbe. Egy teszt nem tudja megmondani, hogy mennyi idős.
- Mind a ketten tudjuk, hogy régebben… Talán… De inkább ne is menjünk bele abba, hogy mi még a félelmünk…
- Micsoda? Van még valami, amiről nem tudok?
- Hidd el anyu… sok minden van amiről nem tudsz…
- Köszönöm szépen, hogy mindig mindent elmondasz nekem. – sóhajt fel búsan.
- Ezt nem azért mondtam. – beszél a fiú.
- Akkor most mit fogtok tenni?
- Elmondtuk neked de… örülni csak akkor fogunk, ha minden rendben lesz. Most nem merünk.
- És ha minden jól végződik? Nincs semmi baj?
- Akkor én leszek a legboldogabb! – s halványan elmosolyodik.
- Kisfiam, azt gondoltam, hogy ha babátok érkezik, boldogok lesztek… De… nincs így.
- Félünk. – súgja, majd megsimogatja a még mindig könnyes arcocskát maga mellet. – Ezt meg kell értened.
- Értem. – mondja Donna halkan.
- Anyu… most leteszlek…
- De hívjatok fel, ha bármi gond van. És ígérem nem mondom el még senkinek sem.
- Köszönjük. – bólogat a fiú. – Szia.
- Vigyázz Angelre!
- Vigyázok. – s leteszi a telefont, majd magához öleli a lányt. – Ne haragudj anyura, csak örül, hogy igaza volt és…
- Nem haragszom. – szipog. – Csak boldog.
- Lehet, hogy meg kellene fogadnunk a tanácsát és talán mégis el kellene mennünk ma orvoshoz.
- Otthon.
- Azt mondta, ha most megtudjuk mi a helyzet, talán pár óra múlva boldogok lennék…
- Vagy… nem. – súgja a lány.
- Ha nem, nem. – simítja végig Angel arcát.
- Én tudom, hogy baj van.
- Ang…
- Ne mondj semmit! – megdörzsöli szemét, ami már fáj a sok sírástól.
- Felhívjuk Jamest?
- Ha hazamentünk találkozom vele.
- És én is ott leszek. Ha Jared tökei a helyén maradtak, akkor azt hiszem, az enyémeket is megkíméli.
- Bolond. – mosolyodik el halványan, amikor kopognak az ajtón.
- Azt hiszem megérkezett a kaja! – pattan fel a fiú. – Már kezdett korogni a gyomrom! – kiált és sietősen az ajtóhoz megy, Angel pedig kezébe fogja arcát és legszívesebben tovább zokogna, de csak nagyot sóhajt, s próbál úrrá lenni fájdalmas érzelmein.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
- Én is…
- Biztosan nagyon szép lesz. Angel azt mondja, hogy szerinte beteg, de ez butaság.
- Figyelj Jade. – sóhajt fel. – Egyszer… a saját babánknak is fogsz így örülni?
- Én örülök. – mondja, majd szorosan magához húzza a fiút. – Olyan jó, hogy itt vagy.
- Igen… De a forgatás áll miattam.
- Óh, neked ott kellene lenned.
- Csak kellene… ma reggel… nem ébredtem fel. Jade… azt hiszem miután elmentél… - elengedi a lányt. – Megint túl sokat ittam és nem emlékszem semmire sem.
- Ittál? Megint?
- Fogalmam sincs mennyit. A padlón ébredtem fel és baromira fáj a fejem.
- Jared. – elkomorul az arca. – Ezt nem szabad.
- Tudom. – bólogat. – Csak… muszáj volt.
- Miattam?
- Csak kivettem egy sört a hűtőből.
- Egy üveg sörtől, még nem issza az ember a padlóig magát.
- Sorra vettem ki az üvegeket, aztán sötétség. Ha velem lettél volna és nem mész el, akkor biztosan nem a padlón ébredek.
- Mondtam… dolgom volt.
- Miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat?
- Miért? Kellene bármiről is beszélnünk?
- A tegnap éjszakáról. Amikor leléptél. Mondtam, hogy ne menj, de te csak úgy fogod magad… Én sajnálom a történteket Jade, de te most úgy viselkedsz, mintha semmi sem történt volna. Pedig nagyon is tudod miről van szó.
- Fogalmam sincs. – jelenti ki, majd megfogja Jared kezét. – Ígérd meg, hogy többet nem iszol.
- Miért csinálod ezt? Ezzel az őrületbe kergetsz.
- Mivel? Csak arra kérlek, hogy ne igyál.
- Nem erre gondoltam Jade! Hanem arra, hogy miért teszel úgy, mintha semmi sem történt volna? És ez mindig így van velünk. – mondja, amikor az ajtó nyílik és Chris lép be rajta.
- Szia Chris! – kiált a lány és a fiúra mosolyog, aki azonnal végigméri Jaredet, aztán visszapillant Jadere.
- Minden rendben? – kérdezi.
- Miért ne lenne? – pislog rá Jared és összehúzza szemöldökét.
- Mert tudom milyen voltál tegnap. Jade beállított hozzám az éjszaka közepén pizsamában…
- Hozzá mentél? – kérdezi a magas fiú a lánytól, aztán csípőre teszi kezét. – Ezt valahogy elfelejtetted közölni az előbb. Azt mondtad a titkos helyedre mentél.
- Nem mondtam ilyet. – sóhajt fel a lány, majd a két fiú közé áll. – Hagyjátok egymást. Rendben?
- Még el sem kezdtem cseszegetni. – beszél gúnyos hangon Jared.
- Szerintem jobb, ha befogod. – vág vissza Chris. – Állandóan csak bánatot okozol neki.
- Befoghatod.
- Fejezzétek be! – kiált a lány.
- Szóval nála van a titkos helyed, igaz? – kérdezi Jared ingerülten.
- Hozzám csak azért jött, mert megbántottad és valakivel szeretett volna beszélni. – jelenti ki Chris. – Talán nem így kellene viselkedned a barátnőddel.
- Úgy viselkedek vele, ahogy akarok.
- Most már tényleg elég! – kiált a lány. – Fejezzétek be! Kérlek titeket. – mondja.
- Miért mentél hozzá? – kérdezi Jared.
- Mert a barátja vagyok. – jelenti ki Chris. – És hozzám bármikor eljöhet.
- Jade, miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat? Miért mész máshoz? – kérdezi a fiú, majd felsóhajt, a lány pedig hallgat. – Ok. Kár volt megkérdeznem, mert úgysem válaszolsz. Inkább megyek. Mert így is elkéstem már. –mondja, aztán megérinti a lány arcát. – Majd… majd beszélünk. – sóhajt egy nagyot, aztán kimegy az ajtón. Lehajtott fejjel, búsan lépked a lifthez, s megnyomja a hívó gombot.
- Várj! – szólal meg mögötte Chris és megfogja vállát, ám a fiú elhúzódik tőle és nem is akar foglalkozni vele. nyomogatja a hívó gombot, de persze a lift nem jön.
- Hagyj békén! – kiált.
- Jared ideje lenne, ha kicsit magadba néznél.
- Ugyan minek? Kösz, hogy így ápolgatod Jadet… - sóhajt. – Mi van már ezzel a lifttel?
- Nem gondolod, hogy azért van ez így, mert benned nem bízik meg?
- Most még az én lelkivilágomat is kezelésbe veszed?
- Szeret téged és azt hiszem valahol te is szereted őt…
- Valahol? Mit tudsz te rólunk!?
- Sok mindet… emlékezz csak vissza… voltak közös dolgaink.
- Bár kitörölhetném őket!
- Szerintem gondolkozz el. Ennyit tanácsolhatok neked.
- Na és Jadenek mit tanácsoltál?
- Semmit. Meghallgattam. Ez éppen elég volt neki.
- Jobban tennéd, ha a saját életeddel lennél elfoglalva.
- Miért vagy ennyire ellenséges? Ártottam neked?
- Nem kellett volna megismernem téged… máris jobb lenne nekem. – s nyomogatja a liftet, de az még mindig nem akar jönni. – Elromlott, vagy mi a franc van már?
- Jared… - sóhajt fel. – Megoldottad már Jensennel a…
- Semmi közöd hozzá! – löki a falhoz a fiút. – És ha eljár a szád…
- Akkor mi lesz? – kérdezi Chris és ellöki magáról Jared kezeit. – Berezeltél, hogy nem tudok titkot tartani?
- Fogalmam sincs mit kavarsz, de jobban teszed, ha befejezed.
- Nem kavarok.
- Ha Jade bármit is megtud… - lehalkítja a hangját. – Kiheréllek.
- Én inkább a te golyóid miatt aggódnék.
- Mit mondtál neki?
- Semmit! Megmondtam. De ha így folytatod, akkor Jade magától is rájön, hogy milyen alak vagy.
- Te utálsz engem.
- Őszintén? Nem kedvellek. Miért talán vágjak jó arcot ahhoz, hogy kicsinálod az egyik legjobb barátomat?
- Én nem…
- De Jared! – kiált.
- Nem várom meg ezt a rohadt liftet! – s belevág annak ajtajába. – Megyek, mert nem érek erre rá.
- Ahogy érzed. – ingatja fejét Chris. – De jobb, ha elgondolkozol!
- Nem kérek többet a buzis szövegedből!
- Ezt éppen te mondod? – kérdez vissza, Jared pedig meglendíti a karját ökölbe szorított kézzel, hogy behúzzon egyet a fiúnak, de az utolsó pillanatban mégis vissza ejti maga mellé, aztán szó nélkül elrohan a lépcsőház felé. Chris nagyot sóhajt, aztán visszamegy a lányhoz, aki az íróasztala mögött ül és laptopján pötyögteti a billentyűt. Fel sem néz barátjára, aki leül vele szembe és szó nélkül lehajtja a laptop fedelét, hogy Jade végre ráfigyeljen.
- Miért teszed magad tönkre egy ilyen fickó miatt? Tudom, szereted. Amikor éjjel átjöttél hozzám, legszívesebben elmentem volna Jaredhez és kicsit elbeszélgettem volna vele…
- És… és most miről beszéltetek?
- A fickó meg sem hallgatott.
- Megint itt hagyott. – sóhajt fel a lány.
- Mindig csak otthagy Jade. Annyit beszéltünk már erről és te kitartasz mellette. – ingatja fejét. – Mindig azt mondom neked, hogy az élet nem olyan, mint a regények…
- Tudom. – mondja búsan.
- És mégis azt gondolod, hogy Jared egyszer megváltozik.
- Mert… mert megváltozhat még.
- Kihasználja, hogy szereted őt és megbocsátasz neki. Annyi rosszat tett… Iszik…
- Én mondtam már neki, hogy hagyja abba.
- Nem hiszem, hogy rád fog hallgatni. Ezt is annyiszor megbeszéltük már.
- Tudom. – bólogat.
- És most? Elrohant. Jade, ha baj van, tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz. – mondja. – Azt mondtam neki, hogy gondolkozzon el. Bár ez nem sokat segít… Tényleg egy ilyen embernek szülsz gyereket? Megcsal, iszik, megaláz. Jade, ez így nem jó!
- Tudom, hogy nem jó. De én azt hittem, hogy Jared más… mert ő Jared és szeretem… - súgja.
- Ennek az egésznek a baba issza meg a levét.
- Én nem akartam… csak… lett.
- Szerintem el kellene engedned. Neked is jobb volna és neki is.
- Ne mondd ezt!
- De, én így gondolom. – bólogat. – Ha hetero lennék, már rég elvettelek volna és akkor ez az egész történtet nem lenne Jareddel.
- Kár, hogy nem vagy az. – mosolyodik el halványan Jade.
- Pedig próbálkoztam megfelelni, hogy az legyek…
- Tudom. Még meg is csókoltál. – súgja.
- Hidd el, hogy én szerettem volna, de…
- Neked a fiúk jobban tetszenek.
- Ez van.
- És Jared is tetszik.
- Persze, hogy tetszik. De tudom milyen, így inkább lemondok róla. – mosolyog.
- Köszi. – mosolyog rá vissza Jade.
- És persze Jensen sem piskóta. Bejön a srác.
- Nem szabad! Ő Angelé!
- Hát persze… Angelé.
- Babájuk lesz, és úgy örülök neki. Végre valami jó is történik körülöttem.
- Azt mondtad az éjjel, hogy Angel annyira nem örül.
- Mert azt hiszi, hogy baja lesz a babynek! De csak rémeket lát.
- Jade, azért van abban valami, hogy fél. Hiszen kórházban volt… sőt… meg is halt, ha azt vesszük, és akkor lehet, hogy már terhes volt.
- Minden rendben lenne, ha az a teszt megmondaná, hogy mennyi idős a baba. – mondja a lány. – De én nem aggódom. – jelenti ki.
- És… amit mondtál… hogy… Jaredé? Mi van, ha ez fog kiderülni?
- Inkább hagyjuk… – sóhajt fel búsan.
- Rendben. Tudom, hogy mennyire fáj. Jade, én még mindig azt mondom, hogy hagyd ott. Keresünk neked egy jó srácot. Hidd el, én találnék neked. Van érzékem hozzá.
- És aztán kiderül, hogy meleg. – mosolyog fejét ingatva. – Inkább nem.
- Mit is mondtál Jaredről nem is olyan rég? Hogy szerinted Jensennel…
- Hagyjuk! Nem! Ez csak az én hülye gondolatom volt! Mert… mert rosszul láttam a dolgokat.
- És ha nem? – kérdezi. Most elmondhatná amit tud, de inkább hallgat róla. Tudja jól, hogy rosszat tesz, de jobb ez így… egyenlőre. – Mi van, ha Jared és Jensen tényleg együtt?
- Biztosan nem. És ne mondj ilyeneket! Fejezd be! – ingatja fejét. – Elég!
- Jade, valami miatt biztosan volt rá okod, hogy ezt gondold.
- Semmi okom nem volt rá, csak… csak… buta voltam. És most beszéljünk másról!
- Rendben… legyen az a téma, hogy kiverem a szép kis buksidból ezt a srácot. Nem éri meg vele lenni. Ha folyton csak fáj amit tesz. Még akkor is, ha szereted. Na és ő? Ő is szeret?
- Szeret. – bólogat.
- Akkor nem viselkedne így. Valóban elhiszed, hogy szeret?
- Tudom. Ő rendes srác. Csak… néha… néha nem az…
- Szóval bunkó!
- Nem!
- Jade! – ingatja fejét. – Ha legközelebb megbánt, akkor nem fogom hagyni, hogy csak úgy annyiban maradjon.
- Nem lesz több ilyen.
- Honnan tudod? És mi van az ivással?
- Majd megbeszélem vele.
- Eddig sem sikerült. – felsóhajt. – Miért szereted ennyire?
- Nem tudom… mert ő Jared és… szeretem. – jelenti ki. – Meg fog változni. Megígérte, hogy mellettem marad és többé nem csal meg…
- Te ezt elhiszed? Én nem tenném a helyedben.
- Ki nem állhatod őt.
- Ez így van. – helyesel. – Szemlélem a dolgokat, mint egy kívülálló és csak azt látom, hogy szenvedsz. És akkor a babáról még nem is beszéltem.
- Ő akarja.
- De te nem. És azon kívül, hogy még nem akarsz gyereket, s hátráltat a munkádban, más oka is van ennek. Nem bízol benne. Ez ennyire egyszerű és én sem bíznék. Túl sok rosszat tett már és azt hiszem sok minden van még, amit nem tudsz róla. Higgy nekem. Elhiszem, hogy szereted őt, sőt még azt is elhiszem, hogy ő is érez valamit…
- Szeret.
- Naiv vagy Jade. Mondani könnyű. De ha igazán szeretne és tisztelne téged, akkor most nem beszélgetnénk erről.
- Igen, lehet, hogy egy kicsit naiv vagyok…
- Nem kicsit Jade. – állapítja meg, majd elmosolyodik. – Bennem jobban bízol, mint benne és ez nem helyes… Szerintem. – jelenti ki.
- Te vagy a legjobb barátom.
- Tudom. Éppen ezért kell hinned nekem. De tudom, hogy úgysem tudlak lebeszélni a fickóról.
- Nem. – rázza fejét.
- És még sok ilyen beszélgetésünk lesz. Ebben is biztos vagyok. Aztán a végén rájössz, hogy nekem volt igazam.
- Lehet.
- Ez biztos. – mondja, majd a lány mellé lép és megfogja kezét. – De én mindig melletted leszek, ha ez a barom megbánt téged.
- Nem barom… csak kicsit.
- És mi lesz? Hozzáköltözöl?
- Nem is tudom… azt sem tudom, hogy most mi lesz.
- Látod, ez sem túl jó dolog. Elrohant, itt hagyott.
- Azért jött, hogy bocsánatot kérjen.
- Legalább van lelkiismerete. Ez már pozitív.
- Biztosan fel fog hívni. Azt mondta.
- És ha nem?
- Fel fog. Tudom. – bólogat.
- És este megint nála találod magad. Jade én a helyedben biztosan nem intézném el annyival a dolgot, hogy megsimogatom a fejét és azt mondom, semmi baj.
- Nem akarok veszekedést. Inkább elfelejtem, hogy miket tett, az úgy sokkal jobb nekem.
- Ez sem túl nyerő.
- Nem érdekel. Nekem jó így. – jelenti ki.
- Te tudod. – ingatja fejét. – De ha nem mondod el neki a kétségeidet, és nem vagy őszinte vele, akkor nincs sok értelme ennek az egésznek. Mert így te is ugyan olyan vagy, mint ő.
- Félek attól, hogy megharagszik és csak megint megbánt.
- Ha ez így van, akkor tényleg nem tudom mit keresel még mellette. Jó tudom, megint kilyukadunk a szerelemhez. Látod, én ezért nem vagyok az soha sem.
- De! Már voltál!
- És miután elhagyott hónapokig szenvedtem. Inkább nem kérek belőle, köszönöm.
- Ha minden rendben van, akkor nagyon jó szerelmesnek lenni.
- Olyan nincs, hogy minden rendben.
- De! Angel és Jensen olyan édesek!
- Az ő életük sem fenékig tejfel. De az biztos, hogy valamit jól csinálnak, ha együtt maradtak azok után, hogy Jared és Angel… érdekes… - elgondolkodik egy pillanatra. – Szerintem nekik is vannak nehézségeik, csak éppen te nem tudsz róluk! – mondja.
- Angel mindent elmond nekem. Nincs velük semmi baj! Olyan boldogok!
- Biztos vagy abban, hogy mindent elmond?
- Igen! A húgom miért titkolná el, ha baj lenne?
- Nem tudom… Lehet, hogy én vagyok pesszimista…
- Te! Ők a legszebb pár!
- Neked és Jarednek kellene lennie a legszebb párnak! És mégsem vagytok azok!
- De még lehetünk!
- Igen, ha Jared végre rádöbben milyen hülye volt eddig. Bár ezt kétlem. Jensen és Angel helyesek…
- Nagyon helyesek! Tökéletes mind a kettő.
- Azért ez elég erős. De abban egészen biztos vagyok, hogy ők legalább megbeszélik a gondjaikat egymással és megpróbálnak mindent megoldani. És… meg is oldottak pár dolgot, hogy még mindig együtt vannak. Jensen sem lehet egy egyszerű eset. De a húgod… le a kalappal, hogy még mindig vele van.
- Miért mondod ezt?
- Hallok ezt-azt…
- Mit? – kérdezi a lány és tágra nyitja szemeit.
- Semmit. Titok!
- Nem mondod el nekem?
- Nem akarok illúzióromboló lenni. Tudom, hogy mennyire imádod a srácot.
- A kedvencem és nem imádom!
- Óh, dehogynem! – mosolyog Chris és megöleli a lányt, mielőtt még rákérdez mit is tud. Éppen elég ha ő tudja, hogy a két barát között mi volt… esetleg még mindig van… Angel pedig képes szemet hunyni felettük… - Mi lenne, ha elmennénk inni egy kávét levezetésnek? Elég volt a lelkizésből.
- Dolgoznom kell.
- Ugyan már! Csak egy kávé! És beszéljünk másról, mert már elfáradtam! Mondjuk mesélj a könyvedről, mostanában nem is meséltél róla.
- Jarednek sem olvastam fel belőle.
- Itt vagyok én! Nekem olvashatsz!
- De… van más dolgom is.
- Csak egy óra.
- Nem is tudom…
- Én meg mesélek arról, hogy új kialítást szeretnék.
- Angel nem lesz túl lelkes, ha megtudja, hogy leszeded a képeit a galéria faláról.
- Nem! Marad… Vele szeretnék valami újat. Tudom, hogy nem lát…
- De fog! – kiált Jade.
- Igen… biztosan. – mosolyog Chris. – De addig is annyi jó képe van még. Kell egy új téma és máris nyithatunk.
- És ezt mondtad már neki?
- Nem. De majd ha hazajött megkeresem. Szerintem örülni fog neki.
- Szerintem is. – helyesel a lány. – Boldog lesz!
- Akkor te is úgy gondolod, hogy jó ötlet?
- Igen! Csak… hogyan válogatja ki a képeket, ha nem lát?
- Majd mi segítünk neki. Megoldjuk! – mosolyog. – Akkor… mehetünk?
- De csak egy óra, mert tényleg sok dolgom van.
- Rendben. – és felsegíti a lányt. – Meghívlak egy sütire.
- Most nem kérek! Inkább sült krumplit ennék.
- Ilyenkor? Ok… gondolom a baby éhes!
- Mindig éhes.
- Akkorára fog nőni, mint az apja.
- Akkor majd ő is szüli meg helyettem.
- Szeretnéd, hogy ott legyen amikor megszületik?
- Nem! És azt sem szeretném, hogy mások ott legyenek. Olyan kínos.
- De valahogy ki kell jönnie. – mosolyog Chris. – És segítenek neked ebben.
- Akkor sem szeretném, hogy ott nézegessenek engem.
- Hát Jade… pedig fognak.
- Beszéljünk inkább másról! – kiált, majd átfogja Chris derekát. – Menjünk. – mondja és kisétálnak az ajtón.
Angelt a kanapén, mobilját szorongatva, észrevétlenül hatalmába kerítette az álom, elfáradt már a sok sírásba és a gondolataiba. Arra eszmél, hogy egy meleg tenyér ér arcához, majd puha ajkak követik az ujjakat.
- Szia. – súgja Jensen és csókot lehel a lány szájára. – Végre vége van mára. – mosolyog, majd megsimogatja kedvese homlokát, aki ásít egy aprót, majd kinyitja szemét. Bár csak láthatná a fiút. Szomorúan sóhajt fel erre a gondolatra, aztán megérinti Jensen ujjait arcán.
- Azt hiszem kicsit elaludtam. – mondja halkan. – Csak arra vártam, hogy Jade visszahív, de belealudtam. Pedig nem akartam. – beszél, kedvese mellékucorodik, s átöleli.
- Alig vártam, hogy végre itt legyek. – mosolyodik el a fiú, majd megsimogatja kedvese hasát. – Itt van ő. Még fel sem fogtam igazán, mi is történik velünk. De egy biztos, apa leszek!
- És én félek mi lesz… egész nap csak azon járt az eszem, hogy baja esett, hogy rossz anya vagyok, mert észre sem vettem őt. Mi van, ha tényleg beteg?
- Dehogy vagy rossz anya. – ingatja fejét. – És mondtam, hogy addig ne gondolj arra, hogy beteg, amíg nem látott egy orvos. Rendben?
- De csak ezen jár az eszem és azon amit… amit Jared mondott.
- Jared egy barom!
- És ha mégis az övé? Mi van, ha… ha mégis?
- Nem Angel! Erre ne is gondolj! Felejtsd el! Nem lehet az övé!
- De igen. A francba! Miért nem tudja megmondani az az izé, hogy mióta vagyok terhes?
- Ang. – simogatja a lány arcát. – Nyugodj meg!
- Nem tudok megnyugodni. Képtelen vagyok rá. Itt voltam egyedül és csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Bele fogok őrülni ebbe az egészbe!
- Dehogy fogsz. Itt vagyok melletted és nem lesz semmi baj. – megpuszilja kedvese homlokát. – Higgy nekem! Akár mi is lesz, a mi babánk.
- Miért nem tudok örülni neki? Tudom, hogy baj van.
- Ang, ha ezen gondolkozol, csak magadat teszed tönkre vele.
- Hogy tudsz ilyen higgadt maradni?
- Mert addig a pillanatig nem akarok arra gondolni, hogy beteg, vagy valami baja van, amíg nem látta orvos. És mert… szükséged van rám. – súgja és aprót csókol a lány szájába. – Nem akarok azzal foglalkozni még, hogy baj van…
- De…
- Ang, ha így is van… én elfogadom akár hogyan is döntesz majd.
- Tudom. De… beteg babát nem szeretnék. Csak ha elvetetem, akkor megölöm.
- Ne gondolj még erre.
- Nem lehet egészséges!
- És ha mégis? Valóban így érzed?
- Így. – bólogat, majd a fiúhoz bújik. – És ha Jared gyereke… akkor… mi lesz?
- Akkor annyi idős lennél, mint Jade és lenne egy pici pocak.
- Az nem jelent semmit sem! Úgy félek! Mi lesz velünk?
- Együtt vagyunk és mindent megoldunk, ahogyan eddig is. Ang, szeretlek és akár mi is történik, veled maradok. – mondja. – Ettől ne félj! És ha… ha kiderülne… hogy annyi idős lehet, hogy akár Jared is lehet az apja…
- Nem akarom!
- Nem mondom, hogy nem akadnék ki rajta… De még akkor is ott az esély, hogy az enyém…
- Mi van, ha így van?
- Fogalmam sincs… De, nem lehet így!
- Felnevelnéd Jared gyerekét?
- Ang, még nem tudunk semmi biztosat. Szerintem várjunk ezzel a kérdéssel, addig míg a doki mond valamit.
- Megőrülök már a gondolatától is.
- Hát… ha ez tényleg kiderül… - sóhajt fel. – Nem! Ez nem lehet így! – jelenti ki.
- Egyáltalán nem vagyunk boldogok most… Baba lesz és mégsem vagyok képes örülni. És te sem… érzem és hallom.
- Mert nem merek. – súgja a fiú. – Mondogatom, hogy apa leszek, de félek örülni, mert mi van, ha… ha elveszítjük a babát? Ha valóban igaz lesz, az amit mondtál… hogy beteg… és úgy döntesz, hogy ne szülessen meg. De arra egyenlőre nem gondolok, hogy Jared az apja. – mondja, majd szorosan megöleli a lányt. – Haragszol, mert így érzek?
- Nem. Egyáltalán nem. – ingatja fejét s megérinti a fiú arcát. – Ez az egész csak miattam van így.
- Nem, Angel! Nem hibáztathatod magad. Megbeszéltük, hogy ugyan úgy hibás vagyok én is. Ezen tényleg ne törd a fejed. Rendben?
- Ha nem kerülök kórházba, akkor minden másképp lenne.
- Megtörtént. Azt tetted, amit minden normális ember tett volna. Daniel után ugortál…
- De még azt is elszúrtam és bevertem a fejem. Vak lettem… Bár ne találkoztunk volna vele!
- Így hozta az élet. – mondja, majd halványan elmosolyodik. – Már megint kezdek túl bölcs lenni, nem gondolod?
- Nem foglak fényezni. – suttogja bújva.
- Hiába… öregszem és egyre bölcsebb leszek.
- Ezért növesztesz szakállat is?
- Igen. Minden koponyának van szakálla. Nem lóghatok ki a sorból.
- És a kedvemért sem vágod le a szőrt az arcodról?
- Még meglátom. De mi lesz, ha megteszem és a bölcsességemet is elveszítem?
- Hülye vagy. – mosolyodik el Angel.
- Tudom, de így szeretsz. – megcsókolja a lányt.
- Valahogy mindig az ilyen srácokhoz vonzódtam, de senkinek sem volt ekkora egója, mint neked.
- Nem tehetek róla, hogy tökéletességem születési hibám.
- Ok, azt hiszem ha így folytatod, akkor inkább kiugrom az ablakon.
- Ne tedd! – mosolyog. – Abbahagyom… mára.
- Köszönöm.
- Úgy terveztem az estét, hogy felhozatok valami vacsorát, aztán lemegyünk a többiekhez a bárba.
- De… a rajongók…
- Oda nem jöhetnek be. Szeretném, ha mindenki megismerne téged.
- Nem is tudom… Most, lehet, hogy inkább kihagynám ezt. De te csak menj nyugodtan.
- Nem! Velem jössz. Tudod, megbeszéltük a táncot! – mondja, s megfogja Angel kezét, aki megszorítja. – Egy kicsit elfeledkezünk arról az egészről, ami történik velünk.
- Arra képtelen vagyok. – sóhajt.
- Egy kis társaság jót tenne neked. És velem lehetsz. Régen táncoltunk már. – szájához emeli Angel kezét és megcsókolja kézfejét. – Le kell dolgozni a vacsorát.
- Nem vagyok éhes.
- Ang, tudom, hogy titokban sütikre gondolsz. – mosolyog.
- Csak… csak pár falat csokis sütire… de megvagyok nélkülük.
- Ang. – ingatja fejét. – Rendelek valami finomat.
- Talán még egy eper turmixot is meginnék.
- Jó! – bólogat. – Lehet, hogy én is bevállalok egyet.
- És egy kicsi céklát is ennék.
- Céklát? Ok… te tudod. – mosolyog. – Rendelek azt is. De turmix és cékla? Nem túl vad ötlet?
- Nem. Valahogy most jól esne.
- Rendben. – bólogat, majd megpuszilja a lány homlokát. – Azért rendelek valami normális kaját is. Mondjuk steaket.
- Eszek egy kicsit belőle.
- Ezt akartam hallani. Utána pedig lemegyünk és letáncoljuk.
- De előtte egy kicsit pihenjünk, lehet, hogy nem tesz jót a mozgás a sok kaja után.
- Ok. – mondja és felegyenesedne, de a lány nem engedi még.
- Várj! Te még semmit sem meséltél nekem. Milyen volt a nap?
- Fárasztó. Vártam, hogy vége legyen. Kicsit zsibbasztott már a sok rajongó.
- Elhiszem.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretem őket… De már veled akartam lenni. Egész végig azon járt az eszem, hogy itt lehessek. Rengetegen vannak itt. És próbáltam mindenkivel egy pillanatra kedves lenni. De szerintem rájöttek, hogy van valami... Talán némelyikre csúnyán néztem. Pedig nem volt szándékos. A szemem kicsit jojózik még a sok vakutól… De azt hiszem jól sikerült a mai nap.
- És… kérdeztek rólam? Kettőnkről?
- Nem. – rázza fejét. – Talán majd holnap. Ha kell, mesélek nekik arról, hogy mennyire szeretlek. – mosolyog.
- A lelkükbe tipornál vele.
- Gondolod?
- Biztos. – mondja. – És… az éneklés Jasonnel?
- Próbáltam nem izgulni, de szerintem ez nem jött össze.
- Elrontottad?
- Nem… de az biztos, hogy soha többé nem lépek fel rajongók előtt… sőt… senki előtt…
- Ezt nem hiszem.
- Szerintem béna voltam… És fogalmam sincs, hogy ezek után a jövő hónapban hogyan akarok színpadra lépni a darabban. Lehet, hogy mégsem vagyok jó színész?
- Ugyan már!
- Még a szöveget is elfelejtettem egy pillanatra… De aztán beugrott. Jason segített.
- Akkor semmi baj. Én bízok benned. – mosolyodik el a lány.
- Tudom és ez erőt ad nekem. – megérinti kedvese karját és végigsimít rajta ujjaival. – Te vagy a kabalám. – súgja.
- Óh, köszönöm.
- Csak az a baj, hogy nem férsz el a zsebemben. Akkor mindenhová vinnélek. – megcsókolja a lány arcát. – Rendelek kaját. – mondja és feláll, majd telefonon hívja a szobaszervizt és mindent felsorol, amit megbeszéltek, aztán visszaül Angel mellé és megfogja kezét. Összekulcsolják ujjaikat.
- Ha mind megeszed, amit kértem, lehet, hogy elmarad a ma esti tánc. – mosolyog a fiú.
- Nem hiszem… de lehet, hogy közben elalszom. – mondja, s kedvese vállára hajtja fejét. – Szörnyű volt ez a nap.
- Tudom. És bárcsak veled lehettem volna.
- Mindegy. Neked dolgoznod kellett és ezzel nincs is semmi baj. – mondja. – Nem megy kikapcsolni. Állandóan csak a babára gondolok. Borzalmas anya vagyok.
- Ang, nem vagy az. A te anyád, na ő borzalmas! Azt sem tudjuk hol van, vagy mit csinál, életjelet sem ad magáról. Csak úgy lelép!
- Nem ellenkezem… mert így van. Mindig is olyan anyát szerettem volna, mint Donna.
- Anyu! – kiált fel Jensen és erre Angel megrezzen.
- Mi az?
- Azt hiszem beszélnem kell vele… mert… igaza volt.
- Fogalmam sincs, hogy miből gondolta, de… tényleg igaza volt. Látod, ő is előbb tudta, mint én! – sóhajt fel.
- Felhívom… és… elmondom. Rendben?
- Persze. De… azt is mondd meg neki, hogy szörnyű vagyok és lehet, hogy beteg… biztosan az!
- Ang, az orvos még nem látott és…
- Tudom. – mondja búsan. – Nem is tudom mit tegyek… talán nekem is fel kellene hívni aput, de lehet, hogy ő nem fogadná túl jól. Mind a két lánya terhes. Sokkot kap! – elmosolyodik halványan.
- James biztosan örülne.
- A sokk után. – mondja, majd felsóhajt. – Hívd fel a mamád, de… de mondd meg neki, hogy lehet, hogy meg fog halni a kicsi és én vagyok az oka az egésznek, ha ez megtörténik. – lehajtja fejét.
- Kicsi Ang, ne mondd ezt. – súgja s magához öleli kedvesét. – Nem vagy az oka semminek sem.
- De.
- Akkor… mondjuk azt, hogy mind a ketten oka vagyunk annak, hogy ő most van és…
- De én estem a medencébe és…
- Ezt már megbeszéltük. – folytja csókkal belé a szót Jensen. – Felhívom anyut, de ezt nem fogom mondani neki. – zsebéből előveszi mobilját, majd tárcsáz. Pár csörgés Donna felveszi a kagylót.
- Sz… szia anyu. Én vagyok.
- Szia kisfiam. Minden rendben?
- Persze, hogy rendben van… csak…
- Mi az a csak? – kérdezi az anya és nagyot sóhajt. – Mi történt. Ez a „csak”, pontosan olyan „csak” volt, amikor valami rosszba kezd bele az ember.
- Ne aggódj anyu, jól vagyunk. Tényleg.
- Nem vagy meggyőző kisfiam.
- Szóval… Az a helyzet…
- Mondd azt, hogy baj van inkább, mint hogy így kezdj bele!
- Nincs baj. Csak…
- Már megint az a „csak”. – sóhajt fel.
- Igazad volt anyu.
- Tudom. Nekem mindig igazam van. De mire is gondolsz? – kérdezi.
- Kisbabánk lesz. – mondja halkan.
- Kisbaba? – kérdezi belekiáltva a kagylóba. – Angelnek babája lesz?
- Igen.
- Én tudtam! Megmondtam neked!
- Ezért mondtam, hogy igazad volt.
- Óh, istenem! Egy kisbaba! – kiált mosolyogva. – Biztos voltam benne, és te nem hallgattál rám. – ingatja fejét. – Erre vártam. Végre! Mindent tudni akarok! Az elejétől.
- Anyu, az elejét te is tudod…
- Nem arra gondoltam, hogy azt meséld el, hogy lett az unokám, hanem onnan, hogy hogyan derült ki… miért vagytok olyan messze? Hogy ne tudjak azonnal elmenni hozzátok?
- Pár nap és otthon vagyunk…
- Várni foglak titeket Vancouverben…
- Anyu…
- Nincs anyu. Apád is jön. Miért vagyok most egyedül itthon? Úgy elmondanám neki és a húgodnak is. Vele még nem beszéltél, igaz? És a bátyád? Ő sem tudja még ugye?
- Anyu… téged hívtunk fel először. – mondja halvány mosollyal az ajkán. – Hiszen te már úgyis tudtad. Lehet, hogy így nincs is akkora meglepetés? – kérdezi és elmosolyodik.
- Tudtam… De akkor is IMÁDOM az ilyen meglepetéseket! – kiált. – Mondj el mindent!
- Vettem teszteket és… pozitív lett.
- Te vetted?
- Hosszú történet. De igen. Aztán Angel megcsinálta őket és úgy tűnik, jön az unoka.
- Beszélnem kell Angellel! Add nekem őt!
- Rendben. – bólogat és Angel kezébe adja a telefont. – Anyu veled szeretne beszélni. –a lány füléhez emeli a mobilt.
- Szia. – szól bele csendesen.
- Annyira boldog vagyok! – kiált Donna. – Nem is tudod milyen öröm ez most nekem! De az egész családnak is! És jól vagy? Minden rendben?
- N… nem… semmi sincs rendben. – mondja és hírtelen sírni kezd.
- Angel? – kérdezi az anya, de Jensen rögtön visszaveszi a telefont.
- Anyu azt hiszem most leteszem.
- Ne tedd le! Mi a baj?
- Te is tudod mi a baj, ha belegondolsz mik is történtek velünk mostanában. – mondja, miközben másik kezével Angel arcát simogatja. – Félünk attól, hogy valami baja van a babának. És valljuk be őszintén elég nagy az esély arra, hogy beteg lesz vagy… vagy meghal…
- Elég volt!
- Nem anyu, nem elég! Angelt itt kellett hagynom egész napra, mert nekem muszáj volt dolgoznom és ő mást sem csinált, csak ezen gondolkozott. És igaza van… anyu… nem tudnunk igazán örülni ennek a babának, mert… mert… nem szabad…
- Ebből tényleg elég kisfiam. Még nem jártatok orvosnál, nem tudhatjátok, hogy mi van a kicsivel. Addig ezen nem szabad gondolkozni.
- Pedig csak ezen tudunk gondolkozni.
- Nem mondhatom azt, hogy nem lehet így… De addig, míg egy orvos nem mondja, hogy beteg, vagy bármi baja van, addig nem lehet, hogy ezen törjétek a fejeteket. Nem mondhatom azt, hogy talán a kórház után lett a baba, hiszen már sokkal előbb észrevettem Angelön, hogy talán terhes… de az is lehet, hogy én tévedtem és utána fogant meg a kicsi… - sóhajt fel. – Úgy tűnik, hogy csak én örülök, igaz?
- Mi most… most nem tudunk veled örülni anyu. Ez az igazság.
- És ha tényleg van valami baja?
- Angel fog dönteni, hogy mit szeretne és akárhogyan is, de én vele maradok.
- Tudom… de előbb nézze meg egy orvos. Ha most ott lennék, nem haboznék ezzel és azonnal elvinném egyhez.
- Majd otthon…
- De addig, amíg hazaértek napok telnek el. Buták vagytok.
- Nem baj. Ang azt mondta, hogy otthon elmegyünk egy orvoshoz.
- Nem jó ez így. – rázza fejét. – Ha most elmennétek, akkor lehet, hogy boldogan távoztok tőle…
- És ha nem? Inkább otthon!
- Nem szólhatok bele, mert nektek kell döntenek mindenben. Csak tanácsot adtam.
- És köszönjük.
- Ha várni akartok még és ezen törni a fejeteket…
- Anyu.
- Rendben. Befejeztem.
- És mert így van… Szerintem még várj azzal, hogy apunak elmondod. Kérlek. Megérted, ugye? Elmondjuk neki, de jobb, ha ő nem idegeskedik ezen.
- Rendben van. De én azt mondom, most menjetek el orvoshoz.
- Tudod… azon is gondolkoztunk, hogy a kórházban egyik sem mondta azt, hogy Angel terhes… És annyi gyógyszert kapott… Mi van ha akkor esett baja a babának? Miért nem figyeltek rá?
- Nem tudom… lehet, hogy meg sem nézték, hogy terhes.
- Pedig meg kellett volna! Nem értem! Ekkora hibát!
- Még mindig ott van az, hogy talán később esett teherbe. Egy teszt nem tudja megmondani, hogy mennyi idős.
- Mind a ketten tudjuk, hogy régebben… Talán… De inkább ne is menjünk bele abba, hogy mi még a félelmünk…
- Micsoda? Van még valami, amiről nem tudok?
- Hidd el anyu… sok minden van amiről nem tudsz…
- Köszönöm szépen, hogy mindig mindent elmondasz nekem. – sóhajt fel búsan.
- Ezt nem azért mondtam. – beszél a fiú.
- Akkor most mit fogtok tenni?
- Elmondtuk neked de… örülni csak akkor fogunk, ha minden rendben lesz. Most nem merünk.
- És ha minden jól végződik? Nincs semmi baj?
- Akkor én leszek a legboldogabb! – s halványan elmosolyodik.
- Kisfiam, azt gondoltam, hogy ha babátok érkezik, boldogok lesztek… De… nincs így.
- Félünk. – súgja, majd megsimogatja a még mindig könnyes arcocskát maga mellet. – Ezt meg kell értened.
- Értem. – mondja Donna halkan.
- Anyu… most leteszlek…
- De hívjatok fel, ha bármi gond van. És ígérem nem mondom el még senkinek sem.
- Köszönjük. – bólogat a fiú. – Szia.
- Vigyázz Angelre!
- Vigyázok. – s leteszi a telefont, majd magához öleli a lányt. – Ne haragudj anyura, csak örül, hogy igaza volt és…
- Nem haragszom. – szipog. – Csak boldog.
- Lehet, hogy meg kellene fogadnunk a tanácsát és talán mégis el kellene mennünk ma orvoshoz.
- Otthon.
- Azt mondta, ha most megtudjuk mi a helyzet, talán pár óra múlva boldogok lennék…
- Vagy… nem. – súgja a lány.
- Ha nem, nem. – simítja végig Angel arcát.
- Én tudom, hogy baj van.
- Ang…
- Ne mondj semmit! – megdörzsöli szemét, ami már fáj a sok sírástól.
- Felhívjuk Jamest?
- Ha hazamentünk találkozom vele.
- És én is ott leszek. Ha Jared tökei a helyén maradtak, akkor azt hiszem, az enyémeket is megkíméli.
- Bolond. – mosolyodik el halványan, amikor kopognak az ajtón.
- Azt hiszem megérkezett a kaja! – pattan fel a fiú. – Már kezdett korogni a gyomrom! – kiált és sietősen az ajtóhoz megy, Angel pedig kezébe fogja arcát és legszívesebben tovább zokogna, de csak nagyot sóhajt, s próbál úrrá lenni fájdalmas érzelmein.
Tags: