![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jensen próbál ugyan olyan észrevétlenül visszaosonni a szállodába, ahogy kifelé menet. Végigszalad a konyhán, majd a lépcsőházban, fel az emeletre és csak akkor fújja ki magát, amikor belép lakosztályába. Clif a kanapén ül és chipset eszik, amit a bárszekrényben talált.
- Angel? – kérdezi a fiú és elé áll.
- Alszik… De… mi volt olyan fontos? – néz a zacskóra a fiú kezében.
- Az teljesen mindegy. – sóhajt. – Egyben vagyok… ez a lényeg. Nem? – kérdezi. – Kösz, hogy segítettél, de most már itt vagyok szóval…
- Ok, megyek. – bólogat a testőr. – De jobb lenne, ha máskor nem önállósítanád magad.
- Tudom… de ez most fontos volt. – mondja. – Kösz.
- Jó, megyek. – felegyenesedik. – Holnap jövök érted.
- Igen… tudom. – bólogat. – Jó éjt.
- Neked is. – s kimegy a lakosztályból. Jensen végre egyedül marad. Megdörzsöli arcát, majd a kezében szorongatott zacskóra néz. Fogalma sincs, hogy mit csináljon. Nem keltheti fel Angelt, hiszen végre pihen. De ha reggel felébred, akkor mit fog mondani neki? Kizárt, hogy a lány nem akadjon ki azon, hogy mit vett és, hogy tudni akarja az igazságot. Nem tudja, hogy magyarázza majd meg. De muszáj tudnia. Az is elképzelhető, hogy valami más baja van, nem is gyerek… de mi van, ha mégis? Akkor mihez kezdenek? Fogalma sincs… De addig nem is mer erre gondolni, amíg Angel meg nem csinálja a tesztet… Csak… Hogyan vegye rá erre? Itt ülhet naphosszat, akkor sem jut eszébe egy okos gondolat sem. És ha tényleg gyerek? Egy kisbaba? Vajon mikor történt, hogy ő úgy gondolta, hogy lesz? Nem… erre nem gondol, amíg nincs bizonyosság. De ha mégis? Megfogja fejét, majd mélyet sóhajt és a bárhoz lép. Megint tölt magának valami erőset, de most jég nélkül. Akkor jobban hat. Az ablakhoz sétál. A park már üres. A fiatal lányok már nem sétálgatnak benne. Készülne a holnapra. Neki is ideje lenne aludni, de így képtelen. Megtámasztja homlokát az üvegen, majd iszik a pohárból és az alkohol rögtön megteszi hatását. Elzsibbad pár pillanatig. Ki kell találnia valamit, mert Angel elküldi a fenébe, ha csak úgy elé áll ezzel. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha most otthon lennének és nem itt. Nagyot sóhajt, amikor kopognak az ajtón. Ki a fene az? Odamegy és a kis kémlelőn kinéz. Megpillantja rég nem látott barátját Jasont. Lassan kinyitja az ajtót.
- Jason. – mosolyodik el, majd kezet ráznak és megölelik egymást.
- Itt kell találkoznunk? – kérdezi fejét ingatva. – Lejössz kicsit inni? Látom már bemelegítettél? – néz a fiú kezében a pohárra.
- N… nem… most nem. Inkább majd holnap este.
- Angel is itt van?
- Már alszik…
- Akkor nem fogja megtudni. – mosolyog Jason. – Sajnálom, ami történt vele…
- Nem szereti ha sajnálják. Ügyes lány. Együtt mindent megoldunk…
- Azért egy kicsit itt hagyhatnád… Csak egy sör.
- Nem. Egy kicsit egyedül szeretnék lenni.
- Mi történt veled? Mit tett ez a lány.
- Semmit. Csak most nincs kedvem iszogatni.
- De ott a pohár a kezedben. – mosolyog.
- Figyelj… holnap beszélünk, de most tényleg egyedül szeretnék lenni.
- Hát jó… - sóhajt. – De szavadon foglak.
- Megígérem.
- De azért még áll, hogy holnap együtt elénekeljük a Crazy Love-ot…
- Persze…
- És gondolom Angel is megengedi?
- Fogd be Jason! Jó éjt! – s becsukja az ajtót barátja orra előtt, majd felsóhajt. Megissza a maradék italt, s a hálóba lép. Angel édesen alszik. Meg sem mozdult azóta, hogy az ágyra dőlt és becsukta szemét. Ezen a fiú elmosolyodik, de hamar el is komorul, hiszen ki tudja mi lesz holnap. Muszáj valahogy elmondani a lánynak, hogy mit gondol. Érzi, hogy Angel elküldi a fenébe, de meg kell tennie. Tudnia kell, hogy valóban lesz egy baba, vagy téves riasztás. Az is elképzelhető, hogy egészen más a baj. Lehet, hogy Jadenek igaza van és csak azért maradt ki, mert kórházban volt és túl sok stressz érte. Fogalma sincs hogyan működik ez a nőknél, de a stressz jó érvnek tűnik. Csak legyenek már túl rajta. Megsimogatja kedvese arcát, majd zuhanyozni megy, de a tus alatt sem jár más a fejében, mint az hogyan is adagolja be a dolgot reggel. Persze semmi értelmes sem jut az eszébe és ez aggasztó. Mikor a lány mellé bújik sincs ötlete még. Megöleli, de képtelen behunyni szemét. Egyre csak zakatol az agya és ez így nem lesz jó. Holnap rengeteg dolga van. Fellépés több száz ember előtt. Aláírás osztás, fényképek… S ki tudja még mi. Jobb lenne, ha pihenne kicsit. De így képtelenség. Megpuszilja Angel arcát, aki végre felé fordul, és szorosan hozzá bújik. Mi lenne, ha most felkeltené és túl lennének az egészen? Nincs szíve hozzá. Aludjon csak, hiszen fáradt lehet és elcsigázott. Egész úton rosszul volt, s most jobb ha alszik a lány és kipiheni magát. És ha tényleg van egy baba, akkor egészen biztosan jobb, ha a mama most alszik… Óh ne. Mama? Papa? Ő, mint apa? Ez elképzelhetetlen. Nem… addig nem gondol erre, amíg nem tudja a választ. Jobb, ha inkább becsukja a szemét és aludni próbál, mert holnap le fog esni a színpadról, ha nem pihen kicsit. Legalább pár órát aludjon, s tiszta fejjel a gondolkodás is jobban megy majd. Megpuszilgatja Angel homlokát, majd mélyet sóhajt, s behunyja szemét. De hiába. Agya nem akar pihenni, egyre csak küldi a gondolatokat, amiktől képtelen pihenni. De nem fogja kinyitni szemét. S terve célt ér. Igaz, hogy legalább egy órát fent van még, de lassan gondolatai is csitulnak, majd az álmok világába lép.
Hajnalban arra ébred, hogy Angel simogatja arcát. Kinyitja szemét, s elmosolyodik. A lány érzi ezt, s ujjaival végigsimít száján, majd megcsókolja.
- Jó reggelt. – súgja.
- Neked is. – mondja a fiú halkan, majd megfogja kedvese ujjait és megpuszilja őket.
- Ne haragudj… de tegnap teljesen kidőltem… nem tudom mi volt velem…
- S… semmi baj. – s azonnal eszébe jut, amit muszáj ma megtennie. De még mindig nem tudja, hogyan is adja elő a dolgot. – É… és… már jobban vagy?
- Egy kicsit. De most sem az igazi. Talán túl sokat ettem és elrontottam a gyomrom.
- Lehet… de ha… ha nem?
- De biztosan.
- Tegnap nem is ettél sokat. Sőt… semmit. Minden kijött belőled.
- Már tényleg jobb. Ne aggódj!
- Ang… tudod… - kezdene bele, de a lány végigsimogatja állát.
- Szőrős majom vagy. – mosolyog.
- Nem tetszik?
- De… csak… kezd hosszú lenni. Apóka. – mosolyog.
- Hé! Nem vagyok az!
- De ha így folytatod, az leszel. Nem foglak megtalálni a szakáll alatt. – megcsókolja a fiú száját.
- Szerintem jól áll egy kis borosta.
- Ez már erdő, Raszputyin! – nevet, s kedveséhez bújik – Szeretlek.
- Én is szeretlek Angel.
- Nem is tudom mit fogok csinálni addig, amíg nem leszel velem.
- Ott az a pár könyv…
- Igen… De most nem kötne le.
- Sajnálom, hogy dolgoznom kell, és nem tehetjük azt, amit akarunk.
- Semmi gond… én mondtam, hogy eljövök veled.
- S tudod mennyire félek, hogy bajod esik?
- Nem fog. Ígérem. Rendes kislány leszek és itt maradok. – mosolyog.
- Hatalmas a lakosztály. Mire felfedezed le is megy a nap.
- Szép?
- Igen az. És egy parkra néz az összes ablak.
- Hm… az jó. Biztosan gyönyörű.
- Már zöldek a fák és rengeteg a virág. – súgja a fiú.
- Látni akarom. – sóhajt fel Angel búsan.
- Tudom…
- De… nem fogom… - legörbíti száját.
- Elmeséljem neked?
- Ide felé a kocsiban is meséltél, de annyira nem éreztem jól magam, hogy alig bírtam odafigyelni. – sóhajt. – Ne haragudj. – megpuszilja a fiú arcát.
- Semmi baj.
- Fogalmam sincs mi történt… Nem szoktam rosszul lenni… De már jól vagyok.
- Biztos?
- Egészen biztos. – mondja és lassan felül. – Azt hiszem… elmegyek zuhanyozni. Segítesz? – kérdezi. – Nem tudom merre induljak.
- Persze! – mosolyog Jensen, de közben agya egyre csak azon jár, hogyan is kezdjen bele abba, hogy talán terhes… De ha most jobban van… talán tényleg csak elrontotta a gyomrát. De mivel? Nem is evett semmit… Mélyet sóhajt és feláll az ágyról, majd felsegíti kedvesét, aki belékapaszkodik és ahogy talpra áll megszédül, s csak azért nem esik el, mert kedvese erősen tartja őt.
- Jaj… kicsit imbolyog a talaj. – suttogja Angel.
- Biztosan minden rendben?
- Azt hiszem a lábaim még nem bírnak el… Talán ennem kéne valamit. – jelenti ki a lány és ujjai szinte belemélyednek a fiú karjába, úgy kapaszkodik belé. Nem szeretne elesni. Érzi, hogy mindjárt összerogy és megint émelyegni kezd. Próbál úrrá lenni ezen és szabad kezével maga mellett tapogat. Hogy tudja merre is induljon, ha egyedül lesz. Jensen búsan figyeli őt, miközben leírja a szobát és elmondja, hogy melyik bútor hol van. Aztán a fürdőbe lépnek, aminek a közepén egy hatalmas pezsgőfürdő. Angel kitapogatja azt is. Mellette egy gőz és zuhanykabin, amiben még egy kis ülőke is van márványkőből. Ez tetszik a lánynak, de most leginkább egy WC-re lenne szüksége, mert mindjárt hányni fog… Felkavarodott a gyomra ettől a pár lépéstől.
- A…azt hiszem, hogy… megint hánynom kell. – súgja öklendezve.
- Igen? – néz rá a fiú és azonnal a WC-hez vezeti. A lány kezeit a szélére teszi, hogy érezze itt van. Nyugodtan hányhat, de Angel csak öklendezik. Jensen megsimogatja hátát, majd felhúzza magához és megöleli.
- Ang… ez így… ez így nem jó.
- Nekem mondod? – kérdezi. – Nem tudom mi van velem. – néz a fiú arcába üres tekintettel, fehér arccal. – Nem vagyok túl jól… Biztosan a repülő az oka…
- És ha… ha nem?
- Mi más? – sóhajt. – Ez… annyira kényelmetlen nekem. Ilyenkor bezárkóznék. Nem kell, hogy te is lásd, hogy nem vagyok túl jól.
- Figyelj Angel, engem nem zavar…
- De engem igen. – mondja, s megint öklendezni kezd, de semmi sem történik. – A francba! – kiált.
- Tudod… én… gondolkoztam tegnap este… hogy mi lehet a baj…
- Elrontottam a gyomrom.
- Nem.
- Nem? – kérdezi, majd eltávolodik a fejével a fiú arcától. – Egészen biztos. – bólogat. – Megpróbálok letusolni. – elengedi Jensent. – Az talán megy egyedül is. – megtapogatja a zuhanyfüle ajtaját.
- Figyelj Ang, valamiről beszélnünk kell…
- Igen… Hol a törülköző? – kérdezi. A fiú levesz egyet a polcról és a kezébe nyomja. – Köszönöm.
- Várj… Mondtam, hogy gondolkoztam és… mi lenne, ha kicsit várnál ezzel a zuhanyozással?
- Ezen gondolkoztál? Édes. – mosolyodik el. - Hidd el tényleg menni fog egyedül is.
- Nem ezt akartam mondani.
- Kérlek.
- Ok… De… siess! Mert beszélnünk kell!
- Komolyan hangzik!
- Mert komoly!
- Kezdjek izgulni?
- Hát… Szerintem… igen. – mondja s megsimogatja a lány arcát.
- Valami baj van?
- Még… még nem tudom.
- Nagyon titokzatos vagy.
- Mert be vagyok parázva. –jelenti ki.
- Félsz? Mitől? A mai naptól? Elhiszem… De gondolj arra, hogy itt vagyok veled. És ha elmenekülnél, csak gyere fel hozzám. – mosolyog.
- Nem erről van szó.
- Most már érdekel. Mi az?
- Inkább zuhanyozz le… aztán megbeszéljük.
- Nem mondod el?
- Nem. – jelenti ki és megpuszilja a lány fejét. – Siess. De ha baj van, akkor kiabálj!
- Rendben. – bólogat. Jensen pedig magára hagyja őt és a hálóban fel-alá kezd járkálni. Aztán eszébe jutnak a tesztek. Hol is hagyta őket tegnap? A tágas nappalban, a kanapén. Beviszi őket a hálóba és az ágyra dobja mindkettőt. Még mindig nem tudja, hogyan is mondja el félelmét, de muszáj lesz. Idegesen nézi a fürdő ajtaját, hallgatja, ahogy a lány zuhanyozik, s képtelen nyugton maradni. Járkál. Kinéz az ablakon. A rajongók kisebb csoportjai ismét feltűntek a parkban. Bárcsak ne kellene ma megjelennie… De nincs mit tenni. Clif lassan jön érte és még nincs kész. Mit tegyen? Felöltözik. De közben egy pillanatra sem veszti szem elől a fürdő ajtaját, hiszen Angel bármikor szólhat, hogy baj van és segítsen. Idegesen járkál tovább. Képtelen nyugton maradni. És még mindig nem tudja, hogyan is kezdjen bele a mondandójába. Megdörzsöli homlokát, s nagyot nyel, mert az ajtó végre kinyílik és Angel a hotel fürdőköpenyében lép ki hozzá. Azonnal ott terem és megfogja a lány kezét.
- Itt vagyok. – mondja, s magához öleli kedvesét. Belesimít vizes hajába, majd megcsókolja.
- Te valami rosszban sántikálsz. – állapítja meg Angel.
- N… nem…
- Aha. – ingatja fejét. – Milyen vagyok ebben a köpenyben? Annyira puha volt, hogy fel kellett vennem. – mondja. – Kell egy ilyen otthonra. – mosolyog. – De… mondd el végre, hogy mi az a hatalmas titok.
- Akkor… gyere. – megfogja a lány kezét, az ágyhoz vezeti és leülteti rá, majd letérdel elé s mindkét kezét tenyerébe helyezi, s megpuszilgatja.
- Most már tényleg tudni akarom.
- Ang… lehet, hogy… anyunak… szóval… lehet, hogy igaza volt.
- Nem értem. Miben volt igaza?
- Hát… hogy rosszul vagy…
- Már sokkal jobban érzem magam. Ennék valami finomat! – mosolyog.
- Mondjuk… sütit?
- Azt minden mennyiségben. De most olyan… diós hangulatban vagyok.
- Ang… a sütizés is… meg a sok édesség… És… diós hangulatban vagy.
- Most simán ölni tudnék érte. – nevet.
- Hát ez az.
- Micsoda? Semmit sem értek!
- Jade csokit eszik…
- És?
- Meg ájuldozik…
- Igen? Hogy jön ide Jade?
- Emlékszel, amikor azt meséltem neked, hogy anyu azt hiszi terhes vagy?
- Igen… elég vad ötlet.
- Hát… most… most én is azt hiszem.
- Tessék? – felpattan. – Mi?
- Csak… minden összevág. – egyenesedik fel ő is. – Szóval… lehet, hogy… anyunak igaza van.
- Ezt most nem gondolod komolyan. Csak mert szeretem a sütit és most majd meghalok egy diósért… - elgondolkodik egy pillanatra. – S egy kicsit rosszul érzem magam, akkor már rögtön terhes vagyok?
- N… nem… de… mi van, ha mégis?
- Nem vagyok terhes!
- Biztos?
- Ne csináld ezt!
- Angel… én tudom, hogy nem tartozik rám de… tudod… szóval… mikor volt meg utoljára?
- Fontos erről beszélgetnünk?
- Fontos!
- Nem tudom…
- Nem tudod?
- Szerinted a kórházban nem mondták volna meg, hogy bocs, de gyerek lesz?
- De… talán…
- Akkor?
- Én csak… tudni szeretném, hogy mi van most.
- Semmi!
- Mikor volt meg utoljára?
- Ne faggass már! Nem tudom… Március…
- Ang… május 11 van. – sóhajt.
- Na és? Meghaltam… kórházban voltam. Biztosan ez az oka, hogy…
- Vagy egy baba.
- Nem! – kiált. – Baba nem! – s lehuppan az ágyra, mert megszédült. – A fenébe… már megint jön…
- Rosszul vagy?
- Nem érzem jól magam… De nem azért, mert terhes vagyok.
- Talán becsúszott. Előfordul.
- Nem! Ez nem fordulhat elő.
- És ha mégis?
- Fáj a fejem. – súgja. – És… és megint hányingerem van. – szája elé teszi kezét és nagyot nyel. – A francba!
- Ang… mi lenne, ha tisztáznánk ezt a dolgot?
- Gyerek? Nem.
- Tegnap óta ezen gondolkozom…
- Micsoda?
- Ez motoszkál a fejemben és nem hagy nyugodni.
- Ez most komoly?
- Tudom, hogy most kiakasztottalak…
- Nem is kicsit.
- De jobb, ha kiderítjük.
- S mit akarsz csinálni? Elviszel egy nőgyógyászhoz most rögtön?
- Nem…
- Akkor hogyan akarod kideríteni?
- Tegnap este, amikor aludtál elmentem és…
- Elmentél? Hova? Itt hagytál?
- Clif vigyázott rád.
- Jó tudni.
- Szóval elmentem és vettem… vettem tesztet… Tudod… terhességi tesztet?
- Mi?
- Muszáj volt!
- Nem… nem volt muszáj! Elmentél és bevásároltál egy terhességi tesztet csak azért, hogy megnyugodj?
- Kettőt vettem.
- Óh, remek! Kettő!
- Ang… tudom, hogy ez az egész dolog kicsit gáz…
- Nem hiszel nekem.
- Nem.
- Köszönöm szépen! – kiált.
- Arra gondoltam, hogy meg kellene csinálnod az egyiket.
- Tényleg?
- Ne gúnyolódj!
- Csak nem térek magamhoz, hogy ezt így kitaláltad.
- Ang… Kérlek…
- Egy kis rosszullét és te már rögtön azt gondolod, hogy gyerek lesz.
- Meg az a sok más…
- Jaj, majd elfelejtettem… A sütik…
- És hogy márciusban volt meg utoljára…
- Kikészítesz!
- Ang. Már túl lennénk az egészen ha… megcsinálnád az egyiket.
- És megnyugszol majd ha negatív?
- Meg… De mi van, ha nem?
- Kizárt.
- Angel, megcsinálod?
- Addig úgysem hagysz békén ezzel, igaz?
- Nem.
- És miért itt jutott ez az eszedbe?
- Csak… csináld meg az egyiket. – s a lány hallja, ahogy a fiú kibontja az egyik dobozt, majd a kezébe adja a tesztet. – Itt van… Azt írják, hogy rá kell…
- Tudom…
- Ne olvassam fel?
- Nem kell.
- Segítsek?
- Pisilsz helyettem?
- N… nem. – sóhajt, majd felsegíti a lányt, aki kikapja karját kezéből.
- Egyedül megyek. – s tapogatva elindul. Emlékszik merre van a fürdő. Jensen szorosan a nyomában, de az ajtót bevágja a lány az orra előtt.
- Akkor… szólj! – kiált a fiú, majd felsóhajt. Nem érti, hogy Angel, hogyan tud ilyen nyugodt maradni és miért ennyire biztos magában. Lehet, hogy tényleg túlreagálja a helyzetet… Sőt biztosan. De mi van, ha nem téved? Ha tényleg terhes? Akkor mihez kezdenek? Az ajtófélfának támasztja vállát és vár. Szíve a torkában dobog. Tudni akarja a választ. De várnia kell. Nézi az órát. Már legalább 5 perce bement a lány és nem szól? Idegesen kopog.
- Ang? Minden rendben?
- Nincs. – jön a válasz alig hallhatóan. Beront. Angel éppen a száját törölgeti a WC felett és lehúzza.
- Angel! – érinti meg kedvese karját.
- Már megint hánytam.
- Semmi baj. – s a tesztre néz, ami a pezsgőfürdő szélén hever. Felsóhajt, majd felemeli a lányt, s a mosdóhoz vezeti, hogy megtörölhesse magát.
- Tényleg azt gondolod, hogy… hogy terhes vagyok? – kérdezi, miközben a vizet folyatja, és tenyeréből kelyhet csinál, hogy ihasson.
- Mindjárt kiderül.
- Az… az nem lenne jó… igaz?
- Hát… nem…
- Biztosan szóltak volna a kórházban. Hiszen észre kellett volna venniük.
- Nem tudom… lehet…
- Megnézed?
- Azt hiszem… meg. – nagy levegőt vesz, megfogja Angel kezét, aztán felemeli a tesztet s torkán akad a szó.
- M… mi az? – kérdezi Angel idegesen. – Az nem jó, ha hallgatsz!
- Azt hiszem…
- Mondd, mi van?
- A… a kereszt nem túl jó, igaz?
- Kereszt?
- Az… az nem jó… azt írták, hogy akkor… Ang… azt hiszem… óh a francba! – kiált.
- Terhes vagyok? – kérdezi. – Az vagyok?
- I… igen…
- Óh ne! –s megfogja fejét. – Ne!
- Talán… nézzük meg a másikkal? Nem?
- Terhes vagyok! – kiált és majdnem összerogy, de a fiú erősen tartja.
- Azt hiszem… hogy… bajban vagyunk. – súgja.
- Jaj ne, jaj ne, jaj ne. – ismételgeti a lány és összeszorítja egy pillanatra száját. – Elfelejtettem… Tudom már! Én vagyok a hülye! De még mekkora hülye!
- Mi az?
- Le kell ülnöm… most. – lábai nem bírják tovább. Feladták. Jensen kisegíti a hálóba és leülteti az ágyra. Letérdel elé.
- Ang… nem vagy hülye… inkább… hülyék vagyunk. Mind a ketten.
- Nem.
- De. Hiszen… én is ott voltam… amikor… - mélyet sóhajt. – Egy baba? Óh, te jó ég!
- Én nem vigyáztam…
- De azt mondtad minden rendben!
- Igen… azt hittem, hogy tényleg minden rendben van! Hogy én mekkora idióta vagyok!
- Ang, nem.
- De! Vissza kellett volna mennem az orvoshoz!
- Az orvoshoz?
- Már egy éve! És én nem mentem! Mert teljesen elfeledkeztem róla! – kiált idegesen.
- Ezt most nem értem.
- Azt hittem védekeztünk…
- Ha megnyugtat… én is ezt gondoltam. – sóhajt a fiú. – Hogy… gyógyszert szedsz…
- Nem szedek…
- Oh… akkor… Ez…
- Egy kis kapszulát ültettek a bőröm alá… olyan, mint a gyógyszer, csak 3 évig tart… és én elfelejtettem, hogy már nem használ… Már tavaly el kellett volna mennem!
- Tavaly?
- Én vagyok a legnagyobb idióta a világon! Eszembe sem jutott, hogy baj lehet!
- Hát… most… azt hiszem… az van. – mondja, amikor kopognak az ajtón. – Ez Clif! A francba! – kiált.
- Most… most mit csinálunk? – kérdezi a fiút és ijedt arccal néz rá.
- Nem tudom…
- Egy gyerek? Így? Nem.
- Majd… kitaláljuk. Megoldjuk. Tudod. Mindig mindent megoldunk.
- De ez egy baba!
- Tudom.
- Jézusom… azt sem tudom mióta… - szája elé teszi kezét. – A kórházban észre kellett volna venniük, nem?
- D… de… az is lehet, hogy akkor még nem volt meg… Igaz… ebben nem hiszek…
- Meghaltam! Te mentettél meg! Ő akkor már megvolt?
- Lehet…
- Jaj ne! Oh Istenem! Nem! Mi van ha… - és könnyek gyűlnek szemébe. – Az a sok gyógyszer, amit a kórházban kaptam… Mi van, ha nyomorék vagy béna lesz?
- Nyugalom Angel… most… most csak arra gondolj, hogy minden rendben.
- Nem! – kiált, s megint kopognak.
- Mennem kell!
- Ne! Maradj! – megöleli a fiút, aki csókot lehel a nyakára. – Mit csinálunk most? Beteg! Biztosan beteg!
- Nem. Addig ne gondolj erre. Elmegyünk egy orvoshoz és…
- Ha nyomorék? Nincs keze lába?
- Ang. – súgja.
- Ha így van? – szipog.
- Nem tudom…
- Megöltem.
- Dehogy ölted meg! – mondja. - Senki nem ölt meg senkit. Rendben?
- Béna lesz!
- Nem lesz az! – megsimogatja a lány arcát. – Csak nyugodjunk meg!
- Nem! Én nem tudok megnyugodni!
- Gyerekünk lesz. Óh… - kifújja a levegőt. – Ez… ez… kicsit gyorsan jött, de a miénk és megtartjuk.
- És ha mégis megöltem már és…
- Nem Angel! Addig ne beszélj erről. Elmegyünk egy orvoshoz otthon.
- Otthon? Az túl sok idő múlva lesz!
- Nyugodj meg! – szorosan megöleli kedvesét.
- Zakatol a szíved.
- Ne is mondd. – mosolyodik el a fiú. – Kicsit kiakadtam… de… legalább most már tudom, hogy miért eszel annyi sütit. Szerzek neked diósat. Felküldetem.
- Nem kell! Én csak azt akarom tudni, hogy mi a baj vele.
- Semmi baja sincs…
- Ezt ugye te sem hiszed el. Neked kell a legjobban tudni, hogy… amikor a víz alatt voltam ő sem kapott levegőt… ő is meghalt és az a sok gyógyszer, amit kaptam… Vakon nem lehetek anya! Nem fogom látni őt! – zokogni kezd, de megint kopognak türelmetlenül. A fiú megmozdul, fel szeretne állni, de Angel kapaszkodik belé. – Ne menj!
- Muszáj!
- Nem akarom!
- Én sem. De mennem kell!
- És én mit csinálok addig itt? Segíts!
- Csak nyugodj meg!
- Akkor ezt magadnak is mondd. – sír.
- A francba, hogy mennem kell!
- Mert… - szipog. – Most… ez a dolgod…
- Amint tudok, visszajövök hozzád. – puszilgatja a lány arcáról a könnyeket.
- Gyere hamar!
- Ígérem sietek.
- És… tényleg szerezz olyan sütit.
- Csak akkor, ha te pedig azt ígéred meg nekem, hogy nem gondolsz ara, hogy a babának valami baja van.
- Ezt nem tudom megígérni. – súgja.
- Tudtad, hogy… hogy szülők leszünk? – mosolyog.
- De máris? És így? – kérdezi és sírásra görbül szája. Ismét szorosan összeölelkeznek, majd a fiú feláll.
- Mennem kell. Clif kinyír… és a rajongók is, ha nem vagyok ott.
- Gyere hamar!
- Megígértem. – megcsókolja a lány száját. – Szeretlek. – suttogja lágyan, majd kisiet a hálóból és Angel hallja amint kilép a lakosztályból. A lány pedig keservesen sírni kezd az ágyra borulva. Az nem lehet, hogy terhes! De igen… mert elfelejtett elmenni az orvoshoz, egy újabb kis kapszuláért. Bolond volt, hogy elfelejtette! És most itt az eredménye! Boldognak kellene lennie, hiszen a baba apját mindenkinél jobban szereti és igen… tőle szeretett volna gyereket… egyszer! De nem most! És nem így? Vakon! Látni szeretné a babáját, hiszen egy anyának a legszebb pillanat, ha meglátja gyermekét, amikor megszületik… de ő nem fogja… Soha sem fogja! Nem látja felnőni. Azt sem fogja tudni milyen. Így nem lehet jó anya és eddig sem volt az. Belefulladt egy medencébe… biztosan a babának is baja esett… és az a sok gyógyszer… Miért mondja azt Jensen, hogy nyugodjon meg, amikor képtelen megnyugodni és máson sem jár az esze, csak azon, hogy a babának valami baja van! Miért nem mondták meg a kórházban, hogy terhes! Miért nem tették? Nem vették észre? Kizárt! Vagy… akkor még nem volt az? Beleőrül ebbe… Tudja… érzi… hogy a kicsi már akkor is megvolt, amikor a medencébe esett… akkor is Jensen süteményért ment el… Óh bár maradt volna és akkor minden rendben lenne! Látna és boldogan várná a babát! De így nem… Arcát a párnába fúrva sír és csak magát okolja, amiért ez megtörtént. Ha figyelt volna, nem lenne terhes. És nem lenne a baba beteg… tudja, hogy beteg! Biztos benne! És mi lesz így? Ő egy édes kicsit babát képzelt el magának, aki boldogan nő fel… És végig látná, ahogy a kicsi emberből, felnőtt lesz. Vakon képtelen elképzelni. Lehet, hogy meg kell ölnie? Ha tényleg valami baj van, akkor… És mi van, ha már most annyira rosszul van a baba, hogy haldoklik? Az ő hibája! Minden az ő hibája! Magához öleli a párnát. Miért nincs itt Jensen. Őt akarja most. Akkor talán megnyugodna kicsit… Felül a párnával s megtörölgeti szemét. Meddig kell várnia rá? Tudja, hogy most ment csak el a kedves, de máris hiányzik. Egyedül képtelen megmaradni itt. Fél… Lesz egy babája… kezébe temeti arcát és úgy sírdogál tovább. S még az sem nyugtatja meg, hogy Jensen tényleg szerzett süteményt. A szobapincér az ágyára tett egy egész tálcával. Édes fiú, tényleg gondol rá. De jöjjön ő és legyen vele. Retteg, mi lesz most. Kitapogatja a finomságot, majd bekapja az egyik kisebb szeletet. Ez most jól esik neki, de nem nyugszik meg tőle. Búsan néz a semmibe, majd lemászik az ágyról. És körbetapogat. Már fázik a köntösben. Ideje lenne felöltöznie. De azt sem tudja hol vannak a ruhái. Elindul. S pár pillanat múlva megbotlik valamiben. Lehajol és kitapogatja, hogy ez az ő mobilja. Megismeri. Kiesett a zsebéből. Most felhívná a fiút. De nem teheti. Dolgozik. Úgysem venné fel a rengeteg rajongó előtt. Visszabotorkál az ágyhoz, ügyelve arra, hogy ne a sütikbe üljön, majd a paplan alá bújik.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jensen próbál ugyan olyan észrevétlenül visszaosonni a szállodába, ahogy kifelé menet. Végigszalad a konyhán, majd a lépcsőházban, fel az emeletre és csak akkor fújja ki magát, amikor belép lakosztályába. Clif a kanapén ül és chipset eszik, amit a bárszekrényben talált.
- Angel? – kérdezi a fiú és elé áll.
- Alszik… De… mi volt olyan fontos? – néz a zacskóra a fiú kezében.
- Az teljesen mindegy. – sóhajt. – Egyben vagyok… ez a lényeg. Nem? – kérdezi. – Kösz, hogy segítettél, de most már itt vagyok szóval…
- Ok, megyek. – bólogat a testőr. – De jobb lenne, ha máskor nem önállósítanád magad.
- Tudom… de ez most fontos volt. – mondja. – Kösz.
- Jó, megyek. – felegyenesedik. – Holnap jövök érted.
- Igen… tudom. – bólogat. – Jó éjt.
- Neked is. – s kimegy a lakosztályból. Jensen végre egyedül marad. Megdörzsöli arcát, majd a kezében szorongatott zacskóra néz. Fogalma sincs, hogy mit csináljon. Nem keltheti fel Angelt, hiszen végre pihen. De ha reggel felébred, akkor mit fog mondani neki? Kizárt, hogy a lány nem akadjon ki azon, hogy mit vett és, hogy tudni akarja az igazságot. Nem tudja, hogy magyarázza majd meg. De muszáj tudnia. Az is elképzelhető, hogy valami más baja van, nem is gyerek… de mi van, ha mégis? Akkor mihez kezdenek? Fogalma sincs… De addig nem is mer erre gondolni, amíg Angel meg nem csinálja a tesztet… Csak… Hogyan vegye rá erre? Itt ülhet naphosszat, akkor sem jut eszébe egy okos gondolat sem. És ha tényleg gyerek? Egy kisbaba? Vajon mikor történt, hogy ő úgy gondolta, hogy lesz? Nem… erre nem gondol, amíg nincs bizonyosság. De ha mégis? Megfogja fejét, majd mélyet sóhajt és a bárhoz lép. Megint tölt magának valami erőset, de most jég nélkül. Akkor jobban hat. Az ablakhoz sétál. A park már üres. A fiatal lányok már nem sétálgatnak benne. Készülne a holnapra. Neki is ideje lenne aludni, de így képtelen. Megtámasztja homlokát az üvegen, majd iszik a pohárból és az alkohol rögtön megteszi hatását. Elzsibbad pár pillanatig. Ki kell találnia valamit, mert Angel elküldi a fenébe, ha csak úgy elé áll ezzel. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha most otthon lennének és nem itt. Nagyot sóhajt, amikor kopognak az ajtón. Ki a fene az? Odamegy és a kis kémlelőn kinéz. Megpillantja rég nem látott barátját Jasont. Lassan kinyitja az ajtót.
- Jason. – mosolyodik el, majd kezet ráznak és megölelik egymást.
- Itt kell találkoznunk? – kérdezi fejét ingatva. – Lejössz kicsit inni? Látom már bemelegítettél? – néz a fiú kezében a pohárra.
- N… nem… most nem. Inkább majd holnap este.
- Angel is itt van?
- Már alszik…
- Akkor nem fogja megtudni. – mosolyog Jason. – Sajnálom, ami történt vele…
- Nem szereti ha sajnálják. Ügyes lány. Együtt mindent megoldunk…
- Azért egy kicsit itt hagyhatnád… Csak egy sör.
- Nem. Egy kicsit egyedül szeretnék lenni.
- Mi történt veled? Mit tett ez a lány.
- Semmit. Csak most nincs kedvem iszogatni.
- De ott a pohár a kezedben. – mosolyog.
- Figyelj… holnap beszélünk, de most tényleg egyedül szeretnék lenni.
- Hát jó… - sóhajt. – De szavadon foglak.
- Megígérem.
- De azért még áll, hogy holnap együtt elénekeljük a Crazy Love-ot…
- Persze…
- És gondolom Angel is megengedi?
- Fogd be Jason! Jó éjt! – s becsukja az ajtót barátja orra előtt, majd felsóhajt. Megissza a maradék italt, s a hálóba lép. Angel édesen alszik. Meg sem mozdult azóta, hogy az ágyra dőlt és becsukta szemét. Ezen a fiú elmosolyodik, de hamar el is komorul, hiszen ki tudja mi lesz holnap. Muszáj valahogy elmondani a lánynak, hogy mit gondol. Érzi, hogy Angel elküldi a fenébe, de meg kell tennie. Tudnia kell, hogy valóban lesz egy baba, vagy téves riasztás. Az is elképzelhető, hogy egészen más a baj. Lehet, hogy Jadenek igaza van és csak azért maradt ki, mert kórházban volt és túl sok stressz érte. Fogalma sincs hogyan működik ez a nőknél, de a stressz jó érvnek tűnik. Csak legyenek már túl rajta. Megsimogatja kedvese arcát, majd zuhanyozni megy, de a tus alatt sem jár más a fejében, mint az hogyan is adagolja be a dolgot reggel. Persze semmi értelmes sem jut az eszébe és ez aggasztó. Mikor a lány mellé bújik sincs ötlete még. Megöleli, de képtelen behunyni szemét. Egyre csak zakatol az agya és ez így nem lesz jó. Holnap rengeteg dolga van. Fellépés több száz ember előtt. Aláírás osztás, fényképek… S ki tudja még mi. Jobb lenne, ha pihenne kicsit. De így képtelenség. Megpuszilja Angel arcát, aki végre felé fordul, és szorosan hozzá bújik. Mi lenne, ha most felkeltené és túl lennének az egészen? Nincs szíve hozzá. Aludjon csak, hiszen fáradt lehet és elcsigázott. Egész úton rosszul volt, s most jobb ha alszik a lány és kipiheni magát. És ha tényleg van egy baba, akkor egészen biztosan jobb, ha a mama most alszik… Óh ne. Mama? Papa? Ő, mint apa? Ez elképzelhetetlen. Nem… addig nem gondol erre, amíg nem tudja a választ. Jobb, ha inkább becsukja a szemét és aludni próbál, mert holnap le fog esni a színpadról, ha nem pihen kicsit. Legalább pár órát aludjon, s tiszta fejjel a gondolkodás is jobban megy majd. Megpuszilgatja Angel homlokát, majd mélyet sóhajt, s behunyja szemét. De hiába. Agya nem akar pihenni, egyre csak küldi a gondolatokat, amiktől képtelen pihenni. De nem fogja kinyitni szemét. S terve célt ér. Igaz, hogy legalább egy órát fent van még, de lassan gondolatai is csitulnak, majd az álmok világába lép.
Hajnalban arra ébred, hogy Angel simogatja arcát. Kinyitja szemét, s elmosolyodik. A lány érzi ezt, s ujjaival végigsimít száján, majd megcsókolja.
- Jó reggelt. – súgja.
- Neked is. – mondja a fiú halkan, majd megfogja kedvese ujjait és megpuszilja őket.
- Ne haragudj… de tegnap teljesen kidőltem… nem tudom mi volt velem…
- S… semmi baj. – s azonnal eszébe jut, amit muszáj ma megtennie. De még mindig nem tudja, hogyan is adja elő a dolgot. – É… és… már jobban vagy?
- Egy kicsit. De most sem az igazi. Talán túl sokat ettem és elrontottam a gyomrom.
- Lehet… de ha… ha nem?
- De biztosan.
- Tegnap nem is ettél sokat. Sőt… semmit. Minden kijött belőled.
- Már tényleg jobb. Ne aggódj!
- Ang… tudod… - kezdene bele, de a lány végigsimogatja állát.
- Szőrős majom vagy. – mosolyog.
- Nem tetszik?
- De… csak… kezd hosszú lenni. Apóka. – mosolyog.
- Hé! Nem vagyok az!
- De ha így folytatod, az leszel. Nem foglak megtalálni a szakáll alatt. – megcsókolja a fiú száját.
- Szerintem jól áll egy kis borosta.
- Ez már erdő, Raszputyin! – nevet, s kedveséhez bújik – Szeretlek.
- Én is szeretlek Angel.
- Nem is tudom mit fogok csinálni addig, amíg nem leszel velem.
- Ott az a pár könyv…
- Igen… De most nem kötne le.
- Sajnálom, hogy dolgoznom kell, és nem tehetjük azt, amit akarunk.
- Semmi gond… én mondtam, hogy eljövök veled.
- S tudod mennyire félek, hogy bajod esik?
- Nem fog. Ígérem. Rendes kislány leszek és itt maradok. – mosolyog.
- Hatalmas a lakosztály. Mire felfedezed le is megy a nap.
- Szép?
- Igen az. És egy parkra néz az összes ablak.
- Hm… az jó. Biztosan gyönyörű.
- Már zöldek a fák és rengeteg a virág. – súgja a fiú.
- Látni akarom. – sóhajt fel Angel búsan.
- Tudom…
- De… nem fogom… - legörbíti száját.
- Elmeséljem neked?
- Ide felé a kocsiban is meséltél, de annyira nem éreztem jól magam, hogy alig bírtam odafigyelni. – sóhajt. – Ne haragudj. – megpuszilja a fiú arcát.
- Semmi baj.
- Fogalmam sincs mi történt… Nem szoktam rosszul lenni… De már jól vagyok.
- Biztos?
- Egészen biztos. – mondja és lassan felül. – Azt hiszem… elmegyek zuhanyozni. Segítesz? – kérdezi. – Nem tudom merre induljak.
- Persze! – mosolyog Jensen, de közben agya egyre csak azon jár, hogyan is kezdjen bele abba, hogy talán terhes… De ha most jobban van… talán tényleg csak elrontotta a gyomrát. De mivel? Nem is evett semmit… Mélyet sóhajt és feláll az ágyról, majd felsegíti kedvesét, aki belékapaszkodik és ahogy talpra áll megszédül, s csak azért nem esik el, mert kedvese erősen tartja őt.
- Jaj… kicsit imbolyog a talaj. – suttogja Angel.
- Biztosan minden rendben?
- Azt hiszem a lábaim még nem bírnak el… Talán ennem kéne valamit. – jelenti ki a lány és ujjai szinte belemélyednek a fiú karjába, úgy kapaszkodik belé. Nem szeretne elesni. Érzi, hogy mindjárt összerogy és megint émelyegni kezd. Próbál úrrá lenni ezen és szabad kezével maga mellett tapogat. Hogy tudja merre is induljon, ha egyedül lesz. Jensen búsan figyeli őt, miközben leírja a szobát és elmondja, hogy melyik bútor hol van. Aztán a fürdőbe lépnek, aminek a közepén egy hatalmas pezsgőfürdő. Angel kitapogatja azt is. Mellette egy gőz és zuhanykabin, amiben még egy kis ülőke is van márványkőből. Ez tetszik a lánynak, de most leginkább egy WC-re lenne szüksége, mert mindjárt hányni fog… Felkavarodott a gyomra ettől a pár lépéstől.
- A…azt hiszem, hogy… megint hánynom kell. – súgja öklendezve.
- Igen? – néz rá a fiú és azonnal a WC-hez vezeti. A lány kezeit a szélére teszi, hogy érezze itt van. Nyugodtan hányhat, de Angel csak öklendezik. Jensen megsimogatja hátát, majd felhúzza magához és megöleli.
- Ang… ez így… ez így nem jó.
- Nekem mondod? – kérdezi. – Nem tudom mi van velem. – néz a fiú arcába üres tekintettel, fehér arccal. – Nem vagyok túl jól… Biztosan a repülő az oka…
- És ha… ha nem?
- Mi más? – sóhajt. – Ez… annyira kényelmetlen nekem. Ilyenkor bezárkóznék. Nem kell, hogy te is lásd, hogy nem vagyok túl jól.
- Figyelj Angel, engem nem zavar…
- De engem igen. – mondja, s megint öklendezni kezd, de semmi sem történik. – A francba! – kiált.
- Tudod… én… gondolkoztam tegnap este… hogy mi lehet a baj…
- Elrontottam a gyomrom.
- Nem.
- Nem? – kérdezi, majd eltávolodik a fejével a fiú arcától. – Egészen biztos. – bólogat. – Megpróbálok letusolni. – elengedi Jensent. – Az talán megy egyedül is. – megtapogatja a zuhanyfüle ajtaját.
- Figyelj Ang, valamiről beszélnünk kell…
- Igen… Hol a törülköző? – kérdezi. A fiú levesz egyet a polcról és a kezébe nyomja. – Köszönöm.
- Várj… Mondtam, hogy gondolkoztam és… mi lenne, ha kicsit várnál ezzel a zuhanyozással?
- Ezen gondolkoztál? Édes. – mosolyodik el. - Hidd el tényleg menni fog egyedül is.
- Nem ezt akartam mondani.
- Kérlek.
- Ok… De… siess! Mert beszélnünk kell!
- Komolyan hangzik!
- Mert komoly!
- Kezdjek izgulni?
- Hát… Szerintem… igen. – mondja s megsimogatja a lány arcát.
- Valami baj van?
- Még… még nem tudom.
- Nagyon titokzatos vagy.
- Mert be vagyok parázva. –jelenti ki.
- Félsz? Mitől? A mai naptól? Elhiszem… De gondolj arra, hogy itt vagyok veled. És ha elmenekülnél, csak gyere fel hozzám. – mosolyog.
- Nem erről van szó.
- Most már érdekel. Mi az?
- Inkább zuhanyozz le… aztán megbeszéljük.
- Nem mondod el?
- Nem. – jelenti ki és megpuszilja a lány fejét. – Siess. De ha baj van, akkor kiabálj!
- Rendben. – bólogat. Jensen pedig magára hagyja őt és a hálóban fel-alá kezd járkálni. Aztán eszébe jutnak a tesztek. Hol is hagyta őket tegnap? A tágas nappalban, a kanapén. Beviszi őket a hálóba és az ágyra dobja mindkettőt. Még mindig nem tudja, hogyan is mondja el félelmét, de muszáj lesz. Idegesen nézi a fürdő ajtaját, hallgatja, ahogy a lány zuhanyozik, s képtelen nyugton maradni. Járkál. Kinéz az ablakon. A rajongók kisebb csoportjai ismét feltűntek a parkban. Bárcsak ne kellene ma megjelennie… De nincs mit tenni. Clif lassan jön érte és még nincs kész. Mit tegyen? Felöltözik. De közben egy pillanatra sem veszti szem elől a fürdő ajtaját, hiszen Angel bármikor szólhat, hogy baj van és segítsen. Idegesen járkál tovább. Képtelen nyugton maradni. És még mindig nem tudja, hogyan is kezdjen bele a mondandójába. Megdörzsöli homlokát, s nagyot nyel, mert az ajtó végre kinyílik és Angel a hotel fürdőköpenyében lép ki hozzá. Azonnal ott terem és megfogja a lány kezét.
- Itt vagyok. – mondja, s magához öleli kedvesét. Belesimít vizes hajába, majd megcsókolja.
- Te valami rosszban sántikálsz. – állapítja meg Angel.
- N… nem…
- Aha. – ingatja fejét. – Milyen vagyok ebben a köpenyben? Annyira puha volt, hogy fel kellett vennem. – mondja. – Kell egy ilyen otthonra. – mosolyog. – De… mondd el végre, hogy mi az a hatalmas titok.
- Akkor… gyere. – megfogja a lány kezét, az ágyhoz vezeti és leülteti rá, majd letérdel elé s mindkét kezét tenyerébe helyezi, s megpuszilgatja.
- Most már tényleg tudni akarom.
- Ang… lehet, hogy… anyunak… szóval… lehet, hogy igaza volt.
- Nem értem. Miben volt igaza?
- Hát… hogy rosszul vagy…
- Már sokkal jobban érzem magam. Ennék valami finomat! – mosolyog.
- Mondjuk… sütit?
- Azt minden mennyiségben. De most olyan… diós hangulatban vagyok.
- Ang… a sütizés is… meg a sok édesség… És… diós hangulatban vagy.
- Most simán ölni tudnék érte. – nevet.
- Hát ez az.
- Micsoda? Semmit sem értek!
- Jade csokit eszik…
- És?
- Meg ájuldozik…
- Igen? Hogy jön ide Jade?
- Emlékszel, amikor azt meséltem neked, hogy anyu azt hiszi terhes vagy?
- Igen… elég vad ötlet.
- Hát… most… most én is azt hiszem.
- Tessék? – felpattan. – Mi?
- Csak… minden összevág. – egyenesedik fel ő is. – Szóval… lehet, hogy… anyunak igaza van.
- Ezt most nem gondolod komolyan. Csak mert szeretem a sütit és most majd meghalok egy diósért… - elgondolkodik egy pillanatra. – S egy kicsit rosszul érzem magam, akkor már rögtön terhes vagyok?
- N… nem… de… mi van, ha mégis?
- Nem vagyok terhes!
- Biztos?
- Ne csináld ezt!
- Angel… én tudom, hogy nem tartozik rám de… tudod… szóval… mikor volt meg utoljára?
- Fontos erről beszélgetnünk?
- Fontos!
- Nem tudom…
- Nem tudod?
- Szerinted a kórházban nem mondták volna meg, hogy bocs, de gyerek lesz?
- De… talán…
- Akkor?
- Én csak… tudni szeretném, hogy mi van most.
- Semmi!
- Mikor volt meg utoljára?
- Ne faggass már! Nem tudom… Március…
- Ang… május 11 van. – sóhajt.
- Na és? Meghaltam… kórházban voltam. Biztosan ez az oka, hogy…
- Vagy egy baba.
- Nem! – kiált. – Baba nem! – s lehuppan az ágyra, mert megszédült. – A fenébe… már megint jön…
- Rosszul vagy?
- Nem érzem jól magam… De nem azért, mert terhes vagyok.
- Talán becsúszott. Előfordul.
- Nem! Ez nem fordulhat elő.
- És ha mégis?
- Fáj a fejem. – súgja. – És… és megint hányingerem van. – szája elé teszi kezét és nagyot nyel. – A francba!
- Ang… mi lenne, ha tisztáznánk ezt a dolgot?
- Gyerek? Nem.
- Tegnap óta ezen gondolkozom…
- Micsoda?
- Ez motoszkál a fejemben és nem hagy nyugodni.
- Ez most komoly?
- Tudom, hogy most kiakasztottalak…
- Nem is kicsit.
- De jobb, ha kiderítjük.
- S mit akarsz csinálni? Elviszel egy nőgyógyászhoz most rögtön?
- Nem…
- Akkor hogyan akarod kideríteni?
- Tegnap este, amikor aludtál elmentem és…
- Elmentél? Hova? Itt hagytál?
- Clif vigyázott rád.
- Jó tudni.
- Szóval elmentem és vettem… vettem tesztet… Tudod… terhességi tesztet?
- Mi?
- Muszáj volt!
- Nem… nem volt muszáj! Elmentél és bevásároltál egy terhességi tesztet csak azért, hogy megnyugodj?
- Kettőt vettem.
- Óh, remek! Kettő!
- Ang… tudom, hogy ez az egész dolog kicsit gáz…
- Nem hiszel nekem.
- Nem.
- Köszönöm szépen! – kiált.
- Arra gondoltam, hogy meg kellene csinálnod az egyiket.
- Tényleg?
- Ne gúnyolódj!
- Csak nem térek magamhoz, hogy ezt így kitaláltad.
- Ang… Kérlek…
- Egy kis rosszullét és te már rögtön azt gondolod, hogy gyerek lesz.
- Meg az a sok más…
- Jaj, majd elfelejtettem… A sütik…
- És hogy márciusban volt meg utoljára…
- Kikészítesz!
- Ang. Már túl lennénk az egészen ha… megcsinálnád az egyiket.
- És megnyugszol majd ha negatív?
- Meg… De mi van, ha nem?
- Kizárt.
- Angel, megcsinálod?
- Addig úgysem hagysz békén ezzel, igaz?
- Nem.
- És miért itt jutott ez az eszedbe?
- Csak… csináld meg az egyiket. – s a lány hallja, ahogy a fiú kibontja az egyik dobozt, majd a kezébe adja a tesztet. – Itt van… Azt írják, hogy rá kell…
- Tudom…
- Ne olvassam fel?
- Nem kell.
- Segítsek?
- Pisilsz helyettem?
- N… nem. – sóhajt, majd felsegíti a lányt, aki kikapja karját kezéből.
- Egyedül megyek. – s tapogatva elindul. Emlékszik merre van a fürdő. Jensen szorosan a nyomában, de az ajtót bevágja a lány az orra előtt.
- Akkor… szólj! – kiált a fiú, majd felsóhajt. Nem érti, hogy Angel, hogyan tud ilyen nyugodt maradni és miért ennyire biztos magában. Lehet, hogy tényleg túlreagálja a helyzetet… Sőt biztosan. De mi van, ha nem téved? Ha tényleg terhes? Akkor mihez kezdenek? Az ajtófélfának támasztja vállát és vár. Szíve a torkában dobog. Tudni akarja a választ. De várnia kell. Nézi az órát. Már legalább 5 perce bement a lány és nem szól? Idegesen kopog.
- Ang? Minden rendben?
- Nincs. – jön a válasz alig hallhatóan. Beront. Angel éppen a száját törölgeti a WC felett és lehúzza.
- Angel! – érinti meg kedvese karját.
- Már megint hánytam.
- Semmi baj. – s a tesztre néz, ami a pezsgőfürdő szélén hever. Felsóhajt, majd felemeli a lányt, s a mosdóhoz vezeti, hogy megtörölhesse magát.
- Tényleg azt gondolod, hogy… hogy terhes vagyok? – kérdezi, miközben a vizet folyatja, és tenyeréből kelyhet csinál, hogy ihasson.
- Mindjárt kiderül.
- Az… az nem lenne jó… igaz?
- Hát… nem…
- Biztosan szóltak volna a kórházban. Hiszen észre kellett volna venniük.
- Nem tudom… lehet…
- Megnézed?
- Azt hiszem… meg. – nagy levegőt vesz, megfogja Angel kezét, aztán felemeli a tesztet s torkán akad a szó.
- M… mi az? – kérdezi Angel idegesen. – Az nem jó, ha hallgatsz!
- Azt hiszem…
- Mondd, mi van?
- A… a kereszt nem túl jó, igaz?
- Kereszt?
- Az… az nem jó… azt írták, hogy akkor… Ang… azt hiszem… óh a francba! – kiált.
- Terhes vagyok? – kérdezi. – Az vagyok?
- I… igen…
- Óh ne! –s megfogja fejét. – Ne!
- Talán… nézzük meg a másikkal? Nem?
- Terhes vagyok! – kiált és majdnem összerogy, de a fiú erősen tartja.
- Azt hiszem… hogy… bajban vagyunk. – súgja.
- Jaj ne, jaj ne, jaj ne. – ismételgeti a lány és összeszorítja egy pillanatra száját. – Elfelejtettem… Tudom már! Én vagyok a hülye! De még mekkora hülye!
- Mi az?
- Le kell ülnöm… most. – lábai nem bírják tovább. Feladták. Jensen kisegíti a hálóba és leülteti az ágyra. Letérdel elé.
- Ang… nem vagy hülye… inkább… hülyék vagyunk. Mind a ketten.
- Nem.
- De. Hiszen… én is ott voltam… amikor… - mélyet sóhajt. – Egy baba? Óh, te jó ég!
- Én nem vigyáztam…
- De azt mondtad minden rendben!
- Igen… azt hittem, hogy tényleg minden rendben van! Hogy én mekkora idióta vagyok!
- Ang, nem.
- De! Vissza kellett volna mennem az orvoshoz!
- Az orvoshoz?
- Már egy éve! És én nem mentem! Mert teljesen elfeledkeztem róla! – kiált idegesen.
- Ezt most nem értem.
- Azt hittem védekeztünk…
- Ha megnyugtat… én is ezt gondoltam. – sóhajt a fiú. – Hogy… gyógyszert szedsz…
- Nem szedek…
- Oh… akkor… Ez…
- Egy kis kapszulát ültettek a bőröm alá… olyan, mint a gyógyszer, csak 3 évig tart… és én elfelejtettem, hogy már nem használ… Már tavaly el kellett volna mennem!
- Tavaly?
- Én vagyok a legnagyobb idióta a világon! Eszembe sem jutott, hogy baj lehet!
- Hát… most… azt hiszem… az van. – mondja, amikor kopognak az ajtón. – Ez Clif! A francba! – kiált.
- Most… most mit csinálunk? – kérdezi a fiút és ijedt arccal néz rá.
- Nem tudom…
- Egy gyerek? Így? Nem.
- Majd… kitaláljuk. Megoldjuk. Tudod. Mindig mindent megoldunk.
- De ez egy baba!
- Tudom.
- Jézusom… azt sem tudom mióta… - szája elé teszi kezét. – A kórházban észre kellett volna venniük, nem?
- D… de… az is lehet, hogy akkor még nem volt meg… Igaz… ebben nem hiszek…
- Meghaltam! Te mentettél meg! Ő akkor már megvolt?
- Lehet…
- Jaj ne! Oh Istenem! Nem! Mi van ha… - és könnyek gyűlnek szemébe. – Az a sok gyógyszer, amit a kórházban kaptam… Mi van, ha nyomorék vagy béna lesz?
- Nyugalom Angel… most… most csak arra gondolj, hogy minden rendben.
- Nem! – kiált, s megint kopognak.
- Mennem kell!
- Ne! Maradj! – megöleli a fiút, aki csókot lehel a nyakára. – Mit csinálunk most? Beteg! Biztosan beteg!
- Nem. Addig ne gondolj erre. Elmegyünk egy orvoshoz és…
- Ha nyomorék? Nincs keze lába?
- Ang. – súgja.
- Ha így van? – szipog.
- Nem tudom…
- Megöltem.
- Dehogy ölted meg! – mondja. - Senki nem ölt meg senkit. Rendben?
- Béna lesz!
- Nem lesz az! – megsimogatja a lány arcát. – Csak nyugodjunk meg!
- Nem! Én nem tudok megnyugodni!
- Gyerekünk lesz. Óh… - kifújja a levegőt. – Ez… ez… kicsit gyorsan jött, de a miénk és megtartjuk.
- És ha mégis megöltem már és…
- Nem Angel! Addig ne beszélj erről. Elmegyünk egy orvoshoz otthon.
- Otthon? Az túl sok idő múlva lesz!
- Nyugodj meg! – szorosan megöleli kedvesét.
- Zakatol a szíved.
- Ne is mondd. – mosolyodik el a fiú. – Kicsit kiakadtam… de… legalább most már tudom, hogy miért eszel annyi sütit. Szerzek neked diósat. Felküldetem.
- Nem kell! Én csak azt akarom tudni, hogy mi a baj vele.
- Semmi baja sincs…
- Ezt ugye te sem hiszed el. Neked kell a legjobban tudni, hogy… amikor a víz alatt voltam ő sem kapott levegőt… ő is meghalt és az a sok gyógyszer, amit kaptam… Vakon nem lehetek anya! Nem fogom látni őt! – zokogni kezd, de megint kopognak türelmetlenül. A fiú megmozdul, fel szeretne állni, de Angel kapaszkodik belé. – Ne menj!
- Muszáj!
- Nem akarom!
- Én sem. De mennem kell!
- És én mit csinálok addig itt? Segíts!
- Csak nyugodj meg!
- Akkor ezt magadnak is mondd. – sír.
- A francba, hogy mennem kell!
- Mert… - szipog. – Most… ez a dolgod…
- Amint tudok, visszajövök hozzád. – puszilgatja a lány arcáról a könnyeket.
- Gyere hamar!
- Ígérem sietek.
- És… tényleg szerezz olyan sütit.
- Csak akkor, ha te pedig azt ígéred meg nekem, hogy nem gondolsz ara, hogy a babának valami baja van.
- Ezt nem tudom megígérni. – súgja.
- Tudtad, hogy… hogy szülők leszünk? – mosolyog.
- De máris? És így? – kérdezi és sírásra görbül szája. Ismét szorosan összeölelkeznek, majd a fiú feláll.
- Mennem kell. Clif kinyír… és a rajongók is, ha nem vagyok ott.
- Gyere hamar!
- Megígértem. – megcsókolja a lány száját. – Szeretlek. – suttogja lágyan, majd kisiet a hálóból és Angel hallja amint kilép a lakosztályból. A lány pedig keservesen sírni kezd az ágyra borulva. Az nem lehet, hogy terhes! De igen… mert elfelejtett elmenni az orvoshoz, egy újabb kis kapszuláért. Bolond volt, hogy elfelejtette! És most itt az eredménye! Boldognak kellene lennie, hiszen a baba apját mindenkinél jobban szereti és igen… tőle szeretett volna gyereket… egyszer! De nem most! És nem így? Vakon! Látni szeretné a babáját, hiszen egy anyának a legszebb pillanat, ha meglátja gyermekét, amikor megszületik… de ő nem fogja… Soha sem fogja! Nem látja felnőni. Azt sem fogja tudni milyen. Így nem lehet jó anya és eddig sem volt az. Belefulladt egy medencébe… biztosan a babának is baja esett… és az a sok gyógyszer… Miért mondja azt Jensen, hogy nyugodjon meg, amikor képtelen megnyugodni és máson sem jár az esze, csak azon, hogy a babának valami baja van! Miért nem mondták meg a kórházban, hogy terhes! Miért nem tették? Nem vették észre? Kizárt! Vagy… akkor még nem volt az? Beleőrül ebbe… Tudja… érzi… hogy a kicsi már akkor is megvolt, amikor a medencébe esett… akkor is Jensen süteményért ment el… Óh bár maradt volna és akkor minden rendben lenne! Látna és boldogan várná a babát! De így nem… Arcát a párnába fúrva sír és csak magát okolja, amiért ez megtörtént. Ha figyelt volna, nem lenne terhes. És nem lenne a baba beteg… tudja, hogy beteg! Biztos benne! És mi lesz így? Ő egy édes kicsit babát képzelt el magának, aki boldogan nő fel… És végig látná, ahogy a kicsi emberből, felnőtt lesz. Vakon képtelen elképzelni. Lehet, hogy meg kell ölnie? Ha tényleg valami baj van, akkor… És mi van, ha már most annyira rosszul van a baba, hogy haldoklik? Az ő hibája! Minden az ő hibája! Magához öleli a párnát. Miért nincs itt Jensen. Őt akarja most. Akkor talán megnyugodna kicsit… Felül a párnával s megtörölgeti szemét. Meddig kell várnia rá? Tudja, hogy most ment csak el a kedves, de máris hiányzik. Egyedül képtelen megmaradni itt. Fél… Lesz egy babája… kezébe temeti arcát és úgy sírdogál tovább. S még az sem nyugtatja meg, hogy Jensen tényleg szerzett süteményt. A szobapincér az ágyára tett egy egész tálcával. Édes fiú, tényleg gondol rá. De jöjjön ő és legyen vele. Retteg, mi lesz most. Kitapogatja a finomságot, majd bekapja az egyik kisebb szeletet. Ez most jól esik neki, de nem nyugszik meg tőle. Búsan néz a semmibe, majd lemászik az ágyról. És körbetapogat. Már fázik a köntösben. Ideje lenne felöltöznie. De azt sem tudja hol vannak a ruhái. Elindul. S pár pillanat múlva megbotlik valamiben. Lehajol és kitapogatja, hogy ez az ő mobilja. Megismeri. Kiesett a zsebéből. Most felhívná a fiút. De nem teheti. Dolgozik. Úgysem venné fel a rengeteg rajongó előtt. Visszabotorkál az ágyhoz, ügyelve arra, hogy ne a sütikbe üljön, majd a paplan alá bújik.
Tags: