![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel dühösen fogja fejét. Mégis mit képzel Jensen? Valóban szövetkezik a háta mögött és folyamatosan megfigyelés alatt tartja? Ha látna, persze egészen más volna minden. Akkor nem lenne őrizet alatt 24 órában, és azt tehetne, amit csak akarna. Miért nem hiszi el a fiú, hogy egyedül is boldogul? Amikor Donna kilépett az ajtón és hazaindult, örült, hogy végre egyedül maradhat és felfedezheti a házat egymaga. Aztán jött Jared. Micsoda szöveg már, hogy jött vigyázni rá. Nem kell! Főleg Jared maradjon távol tőle! Valóban hazudhatott volna valami mást, mert ez így kiborító. Jensen minden nap beszámoltatja Jadet arról mi történt aznap? Ahogy valószínűleg Donnával is beszélt. Azt gondolta, hogy a fiú neki is hisz… Csak azért hívja fel naponta kétszer, hogy ellenőrizze él még? Kedves tőle. Meg sem érdemli ezek után a vacsorát! Pedig annyira várta ezt a napot! Jensen végre hazajön pár napra, s kettesben lehetnek! Mióta a baleset történt, még nem is voltak kettesben itthon. De ezek után nincs is kedve hozzá. Maradjon a fiú magának! Mérgesen csap maga mellé a kanapéra, majd feláll és ügyesen, a már kiismert útvonalon, lassan de biztosan felmegy szobájába. Már ahhoz sincs kedve, hogy felöltözzön. Minek? Hazajön a „főnök”! Megköszöni Jarednek, hogy így elrontotta az egész napját. Bemegy a gardróbba és megáll a közepén. Felsóhajt. Megérti Jensent, hogy aggódik… de ez már túlzás egy kicsit. Jared majd biztos beszámol arról, hogy jól elküldte a fenébe. De… ez egy kicsit Jensennek is szólt. Vajon ő is ezt tenné, ha kedvese lenne ilyen helyzetben? Talán… Megint matatni kezd a felső után, amit kigondolt magának. Ám most nem tud elszakadni attól a gondolattól, hogy Jensen minden percét figyeltetné. Igenis mérges rá. Reggel még azt gondolta, hogy ez ma egy gyönyörű nap lesz… Hát nem… Köszöni Jarednek, aki legalább most hazudhatott volna és befoghatta volna a száját. De nem… beszélt… sajnos az igazat. Nincs is kedve már semmihez sem. Megint úgy érzi magát, mint egy béna! Még mindig nem az. És milyen fura, de túlélte ezt a napot segítség nélkül is. Mindenképen beszélni fog a fiúval, hogy fejezze be a figyeltetését. Szeretne kicsit élni is!
Így ezek a napok úgy jönnek le, mintha Donna és Jade csak azt tették volna, amit Jensen mond nekik… Tudja jól, hogy ez nincs így… De akkor is… Nagyot sóhajt, majd kibontja köntöse övét. Felöltözik, aztán kiderül mi lesz… De muszáj beszélnie Jensennel, mert ez így nem mehet tovább.
A fiú boldogan öleli magához Angelt, ahogy belép az ajtón, s édes csókokkal halmozza el. A lány pedig pár percig elfelejti bánatát, s csak bújik hozzá. Végre itt van a kedves. Érzi az illatát, tapinthatja bőrét, csókolhatja puha, édes ajkait. Erre várt már napok óta. El sem akarja engedni őt. Maradna a karjaiban örökre.
- Ang. – súgja Jensen kedvese szájába, majd ismét megcsókolja, aztán szorosan megöleli. – Hiányoztál.
- Te is hiányoztál nekem. – mosolyog a fiú mellébe, miközben ingét szagolgatja. – Már el is felejtettem, hogy milyen az illatod… de… nagyon jó. – mondja, és karjaival teljesen körbeöleli kedvesét.
- Te is hiányoztál nekem Ang. Rossz volt nélküled. – mondja, s megpuszilja a lány fejét. – De végre itthon!
- Vártalak. – súgja bújva. – Máskor ne menj el ilyen hosszú időre… De tudom, csak pár napig vagy velem.
- Erről most ne is beszéljünk Ang! Itt vagyok és ez a lényeg! – jelenti ki, majd elengedi kedvesét. – Behozom a cuccaimat a kocsiból.
- Rendben. – bólogat. – Addig én... elkezdem a vacsorát.
- Vacsi?
- Persze! Meg kell ünnepelni, hogy itthon vagy.
- És mi lesz a menü?
- Lasagne. – mondja a lány mosolyogva.
- Óh… az finom.
- Én fogom megcsinálni. Nem kapsz mélyhűtöttet.
- Ez… ez nagyszerű.
- Donna megtanított rá.
- Anyu csinálja a legjobb lasagnet a földön.
- Remélem ízleni fog.
- Egészen biztosan. – megsimogatja Angel arcát. – Behozom a cuccaimat, aztán segítek.
- Nem kell. Menni fog egyedül is. – és eltávolodik a fiútól, majd a konyha felé indul, simogatva a falat, hogy megtalálja az ajtót. Jensen elnézi néhány pillanatig, aztán felsóhajt és kimegy a kocsihoz. Angel, már könnyedén odatalál a hűtőhöz, ahol az összes hozzávalót megtalálja. Donna segített neki reggel abban, hogy mindent előkészített a vacsorához, így a lánynak csak össze kell tennie a finomságot és máris mehet a sütőbe. Izgul, mert egyedül még nem főzött, de bízik magában. Egyesével tesz ki mindent a pultra, majd edényt vesz elő, amiben megpiríthatja a húst. Minden sikerülni fog és Jensen is csak ámul majd. S talán belátja, hogy nem kell folyamatosan azt ellenőriznie, hogy mit csinál, mert felesleges. Hallja, hogy a fiú becipekedik, aztán felmegy a lépcsőn. Bekapcsolja a villany tűzhelyet, majd az asztalon lévő egyik tálban megkeresi a húst. Vár még egy kicsit, hogy Jensen is lássa, milyen jól elboldogul. Kicsit izgul. Talán nem dobogna így a szíve ha látna, hiszen akkor felesleges lenne megmutatnia, hogy minden rendben és képes arra, hogy főzzön egy vacsorát. Hallgatózik, mikor jön már kedvese, aki ledobja a bőröndöket a hálójában, de az egyikből egy dobozt vesz elő. Angelnek szerzett egy olyan meglepetést, amitől egészen biztosan boldog lesz. Elmosolyodik, majd a dobozzal együtt lemegy a lányhoz.
- Itt vagyok! – mosolyog, a dobozt az asztalra teszi, aztán Angel mögé áll, átkarolja lágyan, megcsókolja tarkóját. – Ezt már régen szerettem volna. – súgja.
- Így nem tudok főzni. – mosolyog a lány.
- Hát… igazából nem is vagyok annyira éhes. – s maga felé fordítja a lányt karjaiban, aztán megcsókolja homlokát. – Na jó igen, de van valami, amit neked hoztam és szeretném odaadni.
- Mit hoztál nekem? – kérdezi Angel.
- Amikor megláttam, tudtam, hogy ez kell neked!
- Mi az? – kérdezi a lány, Jensen pedig megfogja karját és az asztalhoz vezeti, majd megállítja és odatolja elé a dobozt, aztán Angel kezeit ráhelyezi. – Jensen! Mi ez?
- Nyisd ki és megtudod. – jelenti ki, s megpuszilja kedvese arcát. – Annyira örültem amikor ráakadtam.
- De… mi ez? – kérdezi a lány izgatottan, s forgatni kezdi a dobozt az asztalon, majd felveszi onnan. Van egy súlya, éppen ezért el sem bírja képzelni mit rejt a doboz. Ujjaival próbálja megtalálni azt a pontot, ahol fel tudja nyitni. Érzi, hogy Jensen már kinyitotta, hiszen megtalálta a ragasztásnál azt a helyet, ahol a fiú felbontotta már. Óvatosan nyitja ki a dobozt és megérzi azt a fura, de nem kellemetlen szagot, amit az új dolgok árasztanak magukból. Ujjai műanyag zacskót tapintanak.
- Kicsomagoltam neked előre, hogy ne kelljen vele vesződni…
- Mi ez? – mosolyog a lány, s kihúzza a műanyag zacskót, benne pedig ott van az a valami. Megtapogatja, majd kiveszi és tenyerébe fogja. Az egész pontosan elfér benne.
- Na? – kérdezi Jensen izgatottan.
- Hát… - s megtapogatja. Próbál rájönni mi lehet ez. – Nem is tudom…
- Megláttam és tudtam, hogy ez kell neked! – kiált a fiú.
- Köszönöm, de… - s ujjai kitapintanak egy árulkodó részt a fura fogású tárgyon. – Ez… ez…
- Igen! Az! – mosolyog a fiú.
- Te vettél nekem egy fényképezőgépet? – kérdezi és hangja elcsuklik a mondat végére.
- Igen.
- Fényképezőgép? Hát ez… ez… - és leteszi az asztalra. – Erre nem gondoltam. – súgja és felsóhajt.
- Nem akármilyen gép…
- Jensen… ez… most kínozni szeretnél?
- Nem! Dehogy! – kiált. – Ez a gép vakoknak készült és…
- Kösz. – mondja a lány és elfordul. – Inkább… inkább csinálom a vacsorát. – s a pulthoz lép.
- Ang! Rád gondoltam, amikor…
- Kösz, hogy fájdítod a szívem. – súgja és szája remegni kezd, vissza kell, hogy tartsa könnyeit. Lehatja fejét, mert most képtelen a vacsorára gondolni.
- Nem akartam! – lép mellé a fiú.
- De… sikerült… - suttog. – Ez most… fáj…
- Ang, ezzel a géppel tudsz fotózni és a kijelzője olyan, hogy kitapinthatod a…
- Nem érdekel! Vakon fotózni. Remek! Micsoda ötlet! Gratulálok annak, aki kitalálta.
- Szerintem jó ötlet!
- Valóban? Akkor a tiéd lehet.
- Nem tetszik…
- Nem! Egyáltalán nem! Sőt, fáj!
- Azt hittem örülni fogsz…
- Hát nem! – kiált a lány és kitapogatja a húst az asztalon. – Inkább csinálom a vacsorát!
- Segítek!
- Nem kell segíteni!
- Ang… haragszol rám… Emiatt? Én tényleg azt hittem, hogy örülni fogsz ennek. Szeretsz fotózni és…
- Imádok… De az akkor volt, amikor még láttam. Tudod? Most már nem látok, így ez elég nehéz.
- De itt ez a gép…
- És gondolod, hogy én tapogatni szeretném a képeimet?
- Nem.
- Akkor… vidd ezt innen! – s olajat önt a serpenyőbe, s mindjárt sírva fakad attól, ahogy Jensen most megalázta. Mert úgy érzi most ezt tette. Észre sem veszi, hogy majdnem a karimáig töltötte az edényt.
- Ang! – szól rá Jensen és lefogja a kezét. – Túl sok az olaj, azt hiszem. – mondja, a lány pedig ujjával érzi, hogy tényleg majdnem sikerült az összes olajt beleönteni. – Tényleg ne segítsek?
- Nem kell! – mondja, majd felsóhajt. – Nem figyeltem oda. Ennyi.
- Mennyi olaj kell? – kérdezi a fiú, miközben elővesz egy másik serpenyőt. – Segítek megcsinálni.
- Egyedül is megy. – mondja Angel.
- Akkor legalább az olajat beleöntöm.
- Ne! – kiált. – Hagyd. Nem vagyok béna…
- Ok. – s eláll a pulttól. Figyeli ahogyan a lány kitapogatja a másik még üres serpenyőt, majd olajat önt bele, utána pedig a tűzhelyhez megy óvatosan és fölé teszi a kezét, mert elfelejtette, hogy melyik lapot gyújtotta meg, de annyira ideges, hogy a forró laphoz ér.
- ÁÁÁ! – és ujját azonnal szájához emeli.
- Angel! Megégetted magad…
- Tényleg? A fenébe! – s tapogatva a mosogatóhoz megy és ujjára ereszti a hideg vizet. A fiú mellé lép és megfogja fájó kezét.
- Elég csúnya lesz. Nagyon fáj? Hozzak valamit…
- Nem kell semmi!
- Segítek vacsorát csinálni, együtt összedobjuk.
- Nem! Minden olyan jól ment eddig… - súgja és elveszi Jensen kezéből kezét, majd elzárja a csapot.
- Nagyon fáj még?
- Jobban fáj az, hogy most is azt gondolod rólam, hogy semmit sem tudok megcsinálni egyedül.
- Ez nem igaz.
- És az a fényképezőgép… minek? Fáj, hogy képes voltál erre…
- Mi? De én csak… csak neked akartam jót!
- Hát ez most nem jött össze. – jelenti ki.
- Együtt megcsináljuk a lasagnet csak, mondd mit tegyek…
- Semmit… most már semmit… - sóhajt és az asztalhoz megy ujját fogva, majd lerogy az egyik székre. – Nem kell semmi. Már felesleges.
- Ne csináld ezt Angel! – simogatja meg a lány fejét Jensen. – Gyere, kezdjük újra…
- Nem. Már nem érdekel. Egyedül akartam megcsinálni és akkor… akkor jössz te, és minden összezavarodik.
- Semmi baj.
- De! Baj van! Nem megy így! – kiált, majd felpattan és a nappaliba siet, amilyen gyorsan csak tud. Ügyesen kerülgetve a bútorokat, majd amint kitapintja a kanapé szélét, leül rá. Jensen nem tudja mit tegyen. Ő csak jót akart… De ez elég rosszul sült el. Amikor meglátta azt a fényképezőgépet, azt gondolta, hogy igen, a lánynak pontosan erre van szüksége. Mégis fotós. De igaz, ami igaz, úgy fotózni, hogy közben nem látsz és neked kell kitapogatni a gépen a képet, nem éppen az, amire Angel vágyik. Ő csak látni szeretne. De ezt nem tudja megadni neki. Bár tehetné, de sajnos nem megy. Ha kell, akkor szerez egy jó szemorvost. A legjobbat az országban aki talán tud segíteni rajta. Bármit megtenne azért, hogy Angel végre jól érezze magát és ugyan az a boldog, vidám lány legyen akivel találkozott. De ehhez Angel is kell… Azt gondolta, hogy kezd minden rendbe jönni. Amikor telefonon beszéltek érezte, hogy kedvese kezd megnyugodni és lassan minden visszaáll a megszokott medrébe. Az anyja és Jade is azt mondta, hogy Angel mosolyog és még nevetett is. Jó volt hallani ezt. És akkor tessék… tényleg csak jót akart. Angel vacsorával készült, ő pedig annyira buzgó volt, hogy biztosan miatta rontott el kedvese mindent. Sóhajt egy nagyot, majd Angel mellé ül, s megfogja kezét.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel dühösen fogja fejét. Mégis mit képzel Jensen? Valóban szövetkezik a háta mögött és folyamatosan megfigyelés alatt tartja? Ha látna, persze egészen más volna minden. Akkor nem lenne őrizet alatt 24 órában, és azt tehetne, amit csak akarna. Miért nem hiszi el a fiú, hogy egyedül is boldogul? Amikor Donna kilépett az ajtón és hazaindult, örült, hogy végre egyedül maradhat és felfedezheti a házat egymaga. Aztán jött Jared. Micsoda szöveg már, hogy jött vigyázni rá. Nem kell! Főleg Jared maradjon távol tőle! Valóban hazudhatott volna valami mást, mert ez így kiborító. Jensen minden nap beszámoltatja Jadet arról mi történt aznap? Ahogy valószínűleg Donnával is beszélt. Azt gondolta, hogy a fiú neki is hisz… Csak azért hívja fel naponta kétszer, hogy ellenőrizze él még? Kedves tőle. Meg sem érdemli ezek után a vacsorát! Pedig annyira várta ezt a napot! Jensen végre hazajön pár napra, s kettesben lehetnek! Mióta a baleset történt, még nem is voltak kettesben itthon. De ezek után nincs is kedve hozzá. Maradjon a fiú magának! Mérgesen csap maga mellé a kanapéra, majd feláll és ügyesen, a már kiismert útvonalon, lassan de biztosan felmegy szobájába. Már ahhoz sincs kedve, hogy felöltözzön. Minek? Hazajön a „főnök”! Megköszöni Jarednek, hogy így elrontotta az egész napját. Bemegy a gardróbba és megáll a közepén. Felsóhajt. Megérti Jensent, hogy aggódik… de ez már túlzás egy kicsit. Jared majd biztos beszámol arról, hogy jól elküldte a fenébe. De… ez egy kicsit Jensennek is szólt. Vajon ő is ezt tenné, ha kedvese lenne ilyen helyzetben? Talán… Megint matatni kezd a felső után, amit kigondolt magának. Ám most nem tud elszakadni attól a gondolattól, hogy Jensen minden percét figyeltetné. Igenis mérges rá. Reggel még azt gondolta, hogy ez ma egy gyönyörű nap lesz… Hát nem… Köszöni Jarednek, aki legalább most hazudhatott volna és befoghatta volna a száját. De nem… beszélt… sajnos az igazat. Nincs is kedve már semmihez sem. Megint úgy érzi magát, mint egy béna! Még mindig nem az. És milyen fura, de túlélte ezt a napot segítség nélkül is. Mindenképen beszélni fog a fiúval, hogy fejezze be a figyeltetését. Szeretne kicsit élni is!
Így ezek a napok úgy jönnek le, mintha Donna és Jade csak azt tették volna, amit Jensen mond nekik… Tudja jól, hogy ez nincs így… De akkor is… Nagyot sóhajt, majd kibontja köntöse övét. Felöltözik, aztán kiderül mi lesz… De muszáj beszélnie Jensennel, mert ez így nem mehet tovább.
A fiú boldogan öleli magához Angelt, ahogy belép az ajtón, s édes csókokkal halmozza el. A lány pedig pár percig elfelejti bánatát, s csak bújik hozzá. Végre itt van a kedves. Érzi az illatát, tapinthatja bőrét, csókolhatja puha, édes ajkait. Erre várt már napok óta. El sem akarja engedni őt. Maradna a karjaiban örökre.
- Ang. – súgja Jensen kedvese szájába, majd ismét megcsókolja, aztán szorosan megöleli. – Hiányoztál.
- Te is hiányoztál nekem. – mosolyog a fiú mellébe, miközben ingét szagolgatja. – Már el is felejtettem, hogy milyen az illatod… de… nagyon jó. – mondja, és karjaival teljesen körbeöleli kedvesét.
- Te is hiányoztál nekem Ang. Rossz volt nélküled. – mondja, s megpuszilja a lány fejét. – De végre itthon!
- Vártalak. – súgja bújva. – Máskor ne menj el ilyen hosszú időre… De tudom, csak pár napig vagy velem.
- Erről most ne is beszéljünk Ang! Itt vagyok és ez a lényeg! – jelenti ki, majd elengedi kedvesét. – Behozom a cuccaimat a kocsiból.
- Rendben. – bólogat. – Addig én... elkezdem a vacsorát.
- Vacsi?
- Persze! Meg kell ünnepelni, hogy itthon vagy.
- És mi lesz a menü?
- Lasagne. – mondja a lány mosolyogva.
- Óh… az finom.
- Én fogom megcsinálni. Nem kapsz mélyhűtöttet.
- Ez… ez nagyszerű.
- Donna megtanított rá.
- Anyu csinálja a legjobb lasagnet a földön.
- Remélem ízleni fog.
- Egészen biztosan. – megsimogatja Angel arcát. – Behozom a cuccaimat, aztán segítek.
- Nem kell. Menni fog egyedül is. – és eltávolodik a fiútól, majd a konyha felé indul, simogatva a falat, hogy megtalálja az ajtót. Jensen elnézi néhány pillanatig, aztán felsóhajt és kimegy a kocsihoz. Angel, már könnyedén odatalál a hűtőhöz, ahol az összes hozzávalót megtalálja. Donna segített neki reggel abban, hogy mindent előkészített a vacsorához, így a lánynak csak össze kell tennie a finomságot és máris mehet a sütőbe. Izgul, mert egyedül még nem főzött, de bízik magában. Egyesével tesz ki mindent a pultra, majd edényt vesz elő, amiben megpiríthatja a húst. Minden sikerülni fog és Jensen is csak ámul majd. S talán belátja, hogy nem kell folyamatosan azt ellenőriznie, hogy mit csinál, mert felesleges. Hallja, hogy a fiú becipekedik, aztán felmegy a lépcsőn. Bekapcsolja a villany tűzhelyet, majd az asztalon lévő egyik tálban megkeresi a húst. Vár még egy kicsit, hogy Jensen is lássa, milyen jól elboldogul. Kicsit izgul. Talán nem dobogna így a szíve ha látna, hiszen akkor felesleges lenne megmutatnia, hogy minden rendben és képes arra, hogy főzzön egy vacsorát. Hallgatózik, mikor jön már kedvese, aki ledobja a bőröndöket a hálójában, de az egyikből egy dobozt vesz elő. Angelnek szerzett egy olyan meglepetést, amitől egészen biztosan boldog lesz. Elmosolyodik, majd a dobozzal együtt lemegy a lányhoz.
- Itt vagyok! – mosolyog, a dobozt az asztalra teszi, aztán Angel mögé áll, átkarolja lágyan, megcsókolja tarkóját. – Ezt már régen szerettem volna. – súgja.
- Így nem tudok főzni. – mosolyog a lány.
- Hát… igazából nem is vagyok annyira éhes. – s maga felé fordítja a lányt karjaiban, aztán megcsókolja homlokát. – Na jó igen, de van valami, amit neked hoztam és szeretném odaadni.
- Mit hoztál nekem? – kérdezi Angel.
- Amikor megláttam, tudtam, hogy ez kell neked!
- Mi az? – kérdezi a lány, Jensen pedig megfogja karját és az asztalhoz vezeti, majd megállítja és odatolja elé a dobozt, aztán Angel kezeit ráhelyezi. – Jensen! Mi ez?
- Nyisd ki és megtudod. – jelenti ki, s megpuszilja kedvese arcát. – Annyira örültem amikor ráakadtam.
- De… mi ez? – kérdezi a lány izgatottan, s forgatni kezdi a dobozt az asztalon, majd felveszi onnan. Van egy súlya, éppen ezért el sem bírja képzelni mit rejt a doboz. Ujjaival próbálja megtalálni azt a pontot, ahol fel tudja nyitni. Érzi, hogy Jensen már kinyitotta, hiszen megtalálta a ragasztásnál azt a helyet, ahol a fiú felbontotta már. Óvatosan nyitja ki a dobozt és megérzi azt a fura, de nem kellemetlen szagot, amit az új dolgok árasztanak magukból. Ujjai műanyag zacskót tapintanak.
- Kicsomagoltam neked előre, hogy ne kelljen vele vesződni…
- Mi ez? – mosolyog a lány, s kihúzza a műanyag zacskót, benne pedig ott van az a valami. Megtapogatja, majd kiveszi és tenyerébe fogja. Az egész pontosan elfér benne.
- Na? – kérdezi Jensen izgatottan.
- Hát… - s megtapogatja. Próbál rájönni mi lehet ez. – Nem is tudom…
- Megláttam és tudtam, hogy ez kell neked! – kiált a fiú.
- Köszönöm, de… - s ujjai kitapintanak egy árulkodó részt a fura fogású tárgyon. – Ez… ez…
- Igen! Az! – mosolyog a fiú.
- Te vettél nekem egy fényképezőgépet? – kérdezi és hangja elcsuklik a mondat végére.
- Igen.
- Fényképezőgép? Hát ez… ez… - és leteszi az asztalra. – Erre nem gondoltam. – súgja és felsóhajt.
- Nem akármilyen gép…
- Jensen… ez… most kínozni szeretnél?
- Nem! Dehogy! – kiált. – Ez a gép vakoknak készült és…
- Kösz. – mondja a lány és elfordul. – Inkább… inkább csinálom a vacsorát. – s a pulthoz lép.
- Ang! Rád gondoltam, amikor…
- Kösz, hogy fájdítod a szívem. – súgja és szája remegni kezd, vissza kell, hogy tartsa könnyeit. Lehatja fejét, mert most képtelen a vacsorára gondolni.
- Nem akartam! – lép mellé a fiú.
- De… sikerült… - suttog. – Ez most… fáj…
- Ang, ezzel a géppel tudsz fotózni és a kijelzője olyan, hogy kitapinthatod a…
- Nem érdekel! Vakon fotózni. Remek! Micsoda ötlet! Gratulálok annak, aki kitalálta.
- Szerintem jó ötlet!
- Valóban? Akkor a tiéd lehet.
- Nem tetszik…
- Nem! Egyáltalán nem! Sőt, fáj!
- Azt hittem örülni fogsz…
- Hát nem! – kiált a lány és kitapogatja a húst az asztalon. – Inkább csinálom a vacsorát!
- Segítek!
- Nem kell segíteni!
- Ang… haragszol rám… Emiatt? Én tényleg azt hittem, hogy örülni fogsz ennek. Szeretsz fotózni és…
- Imádok… De az akkor volt, amikor még láttam. Tudod? Most már nem látok, így ez elég nehéz.
- De itt ez a gép…
- És gondolod, hogy én tapogatni szeretném a képeimet?
- Nem.
- Akkor… vidd ezt innen! – s olajat önt a serpenyőbe, s mindjárt sírva fakad attól, ahogy Jensen most megalázta. Mert úgy érzi most ezt tette. Észre sem veszi, hogy majdnem a karimáig töltötte az edényt.
- Ang! – szól rá Jensen és lefogja a kezét. – Túl sok az olaj, azt hiszem. – mondja, a lány pedig ujjával érzi, hogy tényleg majdnem sikerült az összes olajt beleönteni. – Tényleg ne segítsek?
- Nem kell! – mondja, majd felsóhajt. – Nem figyeltem oda. Ennyi.
- Mennyi olaj kell? – kérdezi a fiú, miközben elővesz egy másik serpenyőt. – Segítek megcsinálni.
- Egyedül is megy. – mondja Angel.
- Akkor legalább az olajat beleöntöm.
- Ne! – kiált. – Hagyd. Nem vagyok béna…
- Ok. – s eláll a pulttól. Figyeli ahogyan a lány kitapogatja a másik még üres serpenyőt, majd olajat önt bele, utána pedig a tűzhelyhez megy óvatosan és fölé teszi a kezét, mert elfelejtette, hogy melyik lapot gyújtotta meg, de annyira ideges, hogy a forró laphoz ér.
- ÁÁÁ! – és ujját azonnal szájához emeli.
- Angel! Megégetted magad…
- Tényleg? A fenébe! – s tapogatva a mosogatóhoz megy és ujjára ereszti a hideg vizet. A fiú mellé lép és megfogja fájó kezét.
- Elég csúnya lesz. Nagyon fáj? Hozzak valamit…
- Nem kell semmi!
- Segítek vacsorát csinálni, együtt összedobjuk.
- Nem! Minden olyan jól ment eddig… - súgja és elveszi Jensen kezéből kezét, majd elzárja a csapot.
- Nagyon fáj még?
- Jobban fáj az, hogy most is azt gondolod rólam, hogy semmit sem tudok megcsinálni egyedül.
- Ez nem igaz.
- És az a fényképezőgép… minek? Fáj, hogy képes voltál erre…
- Mi? De én csak… csak neked akartam jót!
- Hát ez most nem jött össze. – jelenti ki.
- Együtt megcsináljuk a lasagnet csak, mondd mit tegyek…
- Semmit… most már semmit… - sóhajt és az asztalhoz megy ujját fogva, majd lerogy az egyik székre. – Nem kell semmi. Már felesleges.
- Ne csináld ezt Angel! – simogatja meg a lány fejét Jensen. – Gyere, kezdjük újra…
- Nem. Már nem érdekel. Egyedül akartam megcsinálni és akkor… akkor jössz te, és minden összezavarodik.
- Semmi baj.
- De! Baj van! Nem megy így! – kiált, majd felpattan és a nappaliba siet, amilyen gyorsan csak tud. Ügyesen kerülgetve a bútorokat, majd amint kitapintja a kanapé szélét, leül rá. Jensen nem tudja mit tegyen. Ő csak jót akart… De ez elég rosszul sült el. Amikor meglátta azt a fényképezőgépet, azt gondolta, hogy igen, a lánynak pontosan erre van szüksége. Mégis fotós. De igaz, ami igaz, úgy fotózni, hogy közben nem látsz és neked kell kitapogatni a gépen a képet, nem éppen az, amire Angel vágyik. Ő csak látni szeretne. De ezt nem tudja megadni neki. Bár tehetné, de sajnos nem megy. Ha kell, akkor szerez egy jó szemorvost. A legjobbat az országban aki talán tud segíteni rajta. Bármit megtenne azért, hogy Angel végre jól érezze magát és ugyan az a boldog, vidám lány legyen akivel találkozott. De ehhez Angel is kell… Azt gondolta, hogy kezd minden rendbe jönni. Amikor telefonon beszéltek érezte, hogy kedvese kezd megnyugodni és lassan minden visszaáll a megszokott medrébe. Az anyja és Jade is azt mondta, hogy Angel mosolyog és még nevetett is. Jó volt hallani ezt. És akkor tessék… tényleg csak jót akart. Angel vacsorával készült, ő pedig annyira buzgó volt, hogy biztosan miatta rontott el kedvese mindent. Sóhajt egy nagyot, majd Angel mellé ül, s megfogja kezét.
Tags:
![[identity profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/openid.png){kind=small}
From:
no subject