Human Nature - J2 FanFic

[monkeyjade]

Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás 
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18 
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz 

Tudja, hogy barátja igazat beszél, de sohasem akarta elhinni, vagy felfogni, tudni pedig végképp nem. Elengedte a füle mellett a mondatokat, amiket lova hallott forgatásokon, ismerősöktől, barátoktól, mert Sandy nem lehet az akiről pletykálnak, hiszen rendes lány, nem csalná meg, miért tenné? Ennek semmi értelme! Jensen csak azért vágta a fejéhez ezt, mert nem akarja, hogy boldog legyen. A legjobb barátja, és mekkorát csalódott benne… De… a fenébe is! Igaza van! Tudja! Miért nem hiszi el végre a tényeket? Miért hisz abban még mindig, hogy Sandy megváltozhat? Hogy nem áll össze másokkal, akik talán kiröhögik őt a háta mögött… Lehet, hogy néhányat jól ismerés a képébe hazudnak… hazudtak azzal, hogy a szemébe mertek nézni… És Sandy tényleg ilyen volna? A cél érdekében mindent? Azért nem költözik el LA-ből, mert messze van és ha nincs vele kezébe veszi a dolgokat… szó szerint… Miért volt süket, vak? Miért nem hitt el egy pletykát sem? Miért gyűlölte Jensent abban a pillanatban amikor megütötte? Igaza volt! Igaza! De szörnyen fáj és rohadt érzés! Felszarvazták nem egyszer és nem kétszer… nyíltan! Mindenki tudott róla, még ő is, csak nem hitte el, mert nem akarta. Szentnek gondolta azt a nőt akit feleségül szeretett volna venni… De csak ő állította fel ezt az eszményi képet róla, mert így volt tökéletes a jövendőbelije! Felgyorsítja lépteit, rohan a stégen ahogy csak bír. Berúgja a bungaló ajtaját, és lihegve lép be, szíve hevesen ver, fejét szétvetik a gondolatok. A két lány az ágyon ül. Jade szemei vörösek és szipog, Angel vállán nyugszik feje és próbálja összeszedni magát. Elmesélt mindent húgának, azt, hogy Jared milyen őszinte volt hozzá, de mégis megszakadt a szíve. Angel csak ringatta őt, nyugtatta, hogy majd talál egy másik fiút, aki nem töri össze így és lehet, hogy sokkal kedvesebb, helyesebb lesz, mint Jared, de nővére csak azt hajtogatta, hogy neki nem kell már egy srác sem, mert csak megkeserítik az életet. Talán nem volt igazán szerelmes sem… de akkor is, a szíve darabokban hever. Nem akarja ezt a fájdalmat többé!
Jared idegesen túr hajába, aztán mélyen beszívja a levegőt. A két lány ráfigyel, Jade szeméből kövér könnycsepp bukik elő, és siklik végig arcán, Angel csak megpuszilgatja fejét. A fiú csípőre teszi kezét.
-Most már elmehetsz! –kiált fel a fiatalabb lányra nézve.
-Tessék? –kérdez vissza. –Nem megyek sehová!
-Pedig a pasidnak szüksége van rád!
-Micsoda?
-Jobb ha megnézed! Két szék között megtalálod! –beszél ingerülten, pedig tudja, hogy ez a lehető legrosszabb amit most tesz, de ideges, agyáig most jut el az a több évnyi hazugság, amiben élt… És ezt nem tudja kiadni máshogy… Most nem… csak így.
-Maradok! Jadenek van szüksége rám, nem pedig…
-Nem hiszem! –kiált.
-Igen? –megpuszilja nővére homlokát, majd felegyenesedik. Elengedi testvérét, aki összegömbölyödik térdét átfogva, próbál nem sírni, de a könnyek egyre csak gyűlnek kék szemébe.
-Most vágtad a fejéhez, hogy szerelmes vagy… a volt…
-Hagyjuk ezt Angel! Menj! Kívül tágasabb!
-Ne hagyjuk! Ok, hogy őszinte vagy, ez jó dolog, becsületes, de miért nem mondod ki azt, hogy vége Jade? Miért kell egy „nem tudommal” lerendezni mindent?
-Angel, elég legyen! Erre most nincs időm!
-Talán sietsz valahová? Sandyt kell hívnod?
-Fogd be!
-Fogjam be? Nem Jared, nem fogom be! A nővérem összetört! Te voltál az első fiú az életében, és így kell vége legyen? Egy nem tudommal? Vagy… „majd választokkal”? Mi az Jared, azt hiszed ez valami étlap? Kell a testvérem, vagy sem?
-Angel… -sziszeg a fogai között.
-Elég egyszerű a kérdés! Igen, vagy nem?
-Angel… hagyd… -suttog Jade nyelve könnyeit. –Én… én mondtam, hogy menjen vissza Sandyhez.
-Nem hagyom! –kiált a lány és Jared elé áll, aki fölé tornyosul, de ez nem rémíti meg. Igaz, úgy érzi magát mint egy törpe az óriás mellett, de igaza van és nem adja fel.
-Most már tényleg fejezd be Angel! –kiált a fiú. –Indulj a barátodhoz!
-Nem megyek sehová!
-Valóban? –és olyan erősen megszorítja a lány karját, hogy az feljajdul. –Indulj! –az ajtó felé húzza. Ujjai belemélyednek Angel bőrébe, kiszorítva a vért belőle, erős fájdalmat okozva a lánynak, aki odakap és megpróbálja a hatalmas, hosszú ujjakat lehámozni karjáról, de reménytelennek tűnik ez.
-Engedj el!
-Nem. Indulj!
-Ez fáj! Eressz el! Nagyon fáj!
-Sajnálom! –kiált és az ajtó felé lódítja Angelt, Jade megszeppenve figyeli a jelenetet, még szipogni is elfelejtett. Mi a fenét művel Jared?
-Mondtam, hogy menj innen! Idegesítesz!
-Valóban? Egy rohadt szemét vagy! Eressz már el! –rángatja karját hasztalan. –Ez szörnyen fáj! Hülye vagy?
-Nem, csak elég volt ebből! Mindenből! –fakad ki. –Belőled! Az egészből! Menj! –lódítja meg a lányt, aki ellenkezés helyett akkora pofont ad a fiú arcára, hogy megfájdul a tenyere, de ezt nem mutathatja. Jared pedig a meglepetéstől és az izzó fájdalomtól azonnal elengedi. Odakap arcához, melyen piroslik Angel tenyerének nyoma, és szótlanul kisétál a teraszra. Ezt megérdemelte… Hát teljesen megőrült? Elvesztett minden kontrolt? Nem ő volt az az erőszakos srác az előbb, hanem valaki más! Mi történik vele? Az élete széthullott darabokra… ahogyan ő maga is…
-Jade, gyere velem, hagyd ezt a szemét alakot! –kiált Angel és megfogja nővére kezét. –Erőszakos állat!
-Nem az! –suttog Jade.
-Micsoda?
-Nem az. –ismétli a lány.
-Te is begolyóztál? Nem láttad mit csinált az előbb!?
-D… de… láttam… csak…
-Csak?
-Valami bántja őt.
-Igen, az hogy egy barom és most jött rá!
-Nem! –ingatja meg fejét. –Valami fáj neki.
-Amit az arcára kapott! Megérdemelte! Ez a srác, egy őrült!
-Maradok!
-Jade? Te is meghibbantál? Nem engedlek vele kettesben lenni. Nem!
-Biztos bántja valami. –jelenti ki ismét, majd elengedi Angel kezét. Megtörölgeti könnytől áztatott arcát és kimegy a fiúhoz, megérinti hátát, megsimogatja gyengéden. Jared ráfigyel, majd lehajtja fejét. Angel összeráncolja homlokát, elnézi őket és forr benne a düh.
-Mindenki megőrült? –kérdezi és idegesen dobbant a lábával, majd sarkon fordul, kimegy az ajtón, de rögtön megáll. Megfogja sajgó kezét, ami lüktet. Hatalmas pofont adott vele!
-Auuu Jared! Ez mégjobban fáj, mint a karom… Miből van az arcod? Betonból? Aaaa… -rázogatni kezdi, hátha múlik, közben pedig karjára néz. Mégy pirosló ujjnyom éktelenkedik rajta. –Remek. Kösz Jared! És kösz Jade, hogy küzdöttem a semmiért! Jót akarok neked… Te meg csak odasétálsz ahhoz a baromhoz… még így is odáig vagy érte! Két hülye… -morog, miközben belép házába, de torkán akad a szó. Jensent pillantja meg. Jeget szorít arcához. Orrából papírzsepi lóg ki, így próbálta elállítani a vérzést. Homlokán egy nagy vöröslő folt. Ül az ágyon és bús képpel néz a lányra, aki ettől a látványtól nem tudja sírjon-e, vagy nevessen, mert az a papír zsebkendő, mely kicsüng nózijából, már vicces. Krákog egyet, hogy visszatartsa nevetését, és letérdel a fiú elé. Megsimogatja füle mögött puha bőrét és selymes pici haját.
-Mi történt? –kérdezi és szeme megint a zsepire téved. Úgy kihúzná.
-Semmi. –mondja Jensen.
-Aha! –bólogat a lány. –Összetalálkoztál egy rakás boxolóval?
-Nem. –mégjobban arcához szorítja a jeges zacskót, amit a pultostól kapott a parton. Ő segítette fel onnan, a többiek nem is törődtek velük. Azt gondolták, két részeg verekszik, kit érdekel?
-Akkor… -eszébe jutnak Jared szavai. –Csak… csak nem?
-Mi?
-Összevert a haverod?
-N… n… nem! A boxolók.
-Igen… Persze. Tőle jövök, nem százas! –mutat fejére.
-Tőle?
-Olyan mint egy őrült! Szó szerint ki akart penderíteni, én meg lekevertem neki egy óriási pofont! Még most is fáj a kezem!
-Adtál neki egy pofont?
-Nem kicsit! –mondja. –Mi a fene történt? Megnézhetem? –nyúl a jeges zacskóhoz.
-Nem! –húzza el fejét. –Már nem is fáj.
-Oh, dehogynem!
-Behúzott… igen… aztán lefejeltem az asztalt és beestem a székek közé. Égő mi?
-Hát… nem annyira, mint az a kilógó zsepi az orrodból! -elmosolyodik. –Legalább azt hagy húzzam ki!
-Nem.
-Jensen, ne legyél már gyerekes! Elég ha Jared az, és hülye ha visszamegy Sandyhez.
-Pont emiatt húzott be. Megmondtam neki, hogy a csaj egy… egy… kis ribanc! De ezt ő is tudta. –dünnyög és miközben beszél a zsebkendő ide-oda mozog, Angel pedig nem bírja tovább és elneveti magát. –Ez olyan vicces? Kösz!
-Bocs, de… de… hülyén nézel ki.
-Kedves, hogy megértesz. –morog.
-Megértelek. Jared bekattant. Jade elmesélte, mi történt.
-És… és hogy van?
-Ameddig a haverod meg nem jelent, elég szarul volt… aztán mikor Jared észhez kapott, hogy milyen egy nagy bunkó velem, a pofon után, a nővérem még őt vigasztalta. Szerinted? Két hülye!
-Igen… Jared nem képes felfogni, hogy Sandy milyen… pedig tudja! De… de… akkora majom!
-Az. Ez így van!
-És? Most mi van?
-Honnan tudjam? Nem is érdekel. –legyint Angel. –Jade oldja meg és ne jöjjön nekem sírva! Jared pedig… nem izgat! Az ő dolga! Ezek után pedig… még be is kaphatja! –kiált, majd felsóhajt. –Nem érdemelted meg ezt! Jól helyben hagyott.
-Ja…. –sóhajt búsan. –És nagyon fáj.
-Szegénykém. –simogatja meg fejét a lány. –Tényleg nem nézhetem meg milyen a szemed alatt?
-Nem.
-És az orrodból sem húzhatom ki a zsepit?
-Nem!
-Jensen!
-Haldoklom! –motyog.
-Aha. Tényleg! –ingatja fejét. –Most, hogy mondod! És… sehogyan sem lehet meggyógyítani?
-Nem. Fáj.
-Elmúlik.
-Nem fog.
-Akkor… én elmegyek és lezuhanyozom… addig te haldokolj tovább! De ha van kedved, csatlakozz. –felegyenesedik.
-M… Maradj… és… megnézheted. –mondja, Angel pedig elmosolyodik.

Jared behunyja szemét, úgy érzi mindent elrontott. Mit művelt? Teljesen megőrült. Tényleg egy erőszakos, szemétláda? Igen, az. Angelnek igaza van. Megbántott mindenkit, csak azért, hogy saját fájdalmát leplezze vele. A pofon jogos volt és a sajgása arra emlékezteti, hogy elment az esze, ha tényleg képes Sandyvel maradni. Jensennek igaza volt… Mindenben! De ő mit tett? Megütötte a barátját, hogy beléfojtsa azt, amiről nem akar tudni, pedig olyan nyilvánvaló volt mindig is. Tényleg behúzott egy balegyenest Jensennek? Ezért? Az igazságért? Jót akart, tudja jól. És igaz volt minden szava… Csak belehalt minden egyes mondatába. Lehet, hogy soha többé nem bocsát majd meg neki, megértené, talán ő is ezt tenné… És a kettőjük dolga? Akkor eszébe sem jutott, de most… többet veszíthet el, mint egy barátot… Sokkal többet. És az is lehet, hogy már elveszítette… Hosszú sóhaj hagyja el rózsaszín ajkait. Itt nem csak Sandyről, vagy Jaderől van szó, hanem róluk is… Kettőjükről. Lesz folytatás? Szeretné minden porcikája. De ezzel megint hazudnia kellene mindenkinek… A furcsa ebben az, hogy ez nem érdekli! Hazudik ha kell, mert izgalmas és semmi köze a szerelemhez, csak két test vonzódása… Több, mint barátság, de kevesebb mint egy szenvedélyes szerelem… Erre mondják, hogy testi, lelki jó barátok? Talán… Ha eddig nem okozott nála ez problémát akkor most miért lenne az? Sandynek talán elmondta volna, de… itt van az a fránya múlt idő… Így omlik össze egy élet amit eltervezett… Így múlik el sok év… De nem vehet el egy olyan lányt, aki több pasi ágyába bújt, mint a legjobb örömlányok… Talán ez túlzás, de csalták szemrebbenés nélkül… Jade nem lenne ilyen… Jensennek igaza volt ebben is. Ám ha neki vallaná be viszonyukat, a lányt a mentők vinnék el. Ha őt választja, akkor hazudni fog… csalni… és valahol még el is árulja majd. De… választás… itt van ez a szó ismét. Ha Sandy egy csalfa, önérdekű nő, akkor nincs min gondolkoznia vagy választania, értelmét veszti maga a szó. Jade az akire szüksége van. Tudja, hogy a lány egészen beléhabarodott és még az is lehet, hogy ez még fel sem tűnt a kicsi lánynak… Ő is érez valamit. Vonzódást, aggódást, féltést, vágyat… igen, valami elkezdődött kettőjük között, csak nem engedte el magát, nem adta oda minden érzékét ennek. A lányra néz, aki gyengéden simogatja hátát, nyugtatja. Sandy ezt sohasem tette ilyenkor.
-Azt hiszem, hogy most mindenkit megbántottam. –suttog, de nem néz fel, csak a tengert bámulja, a hullámok látványa még inkább nyugtatólag hat rá. Jade nem szól, csak elhúzza kezét tőle. Szótlanul állnak egymás mellett, végtelennek tűnő percekig.
-Szerintem már nem is akarnál egy ilyen fickót, mert amilyen én vagyok. –jelenti ki. –Bevertem Jensen képét… Tényleg bevertem… Pedig igazat beszélt. De én mit csinálok? Behúztam neki, hogy maradjon csendben… És Angel… Képes voltam erőszakos lenni vele! Utálhat! Érthető. Pedig én nem vagyok ilyen, csak összezavarodtam. Szeretem Sandyt! Tényleg ő volt az igazi… volt… mert… -kifújja a levegőt –Mert megcsalt. Nem akartam tudni róla. Ő egy nagyszerű lány. Vakon hittem abban, hogy tökéletes. De nem az! Ok, senki sem lehet az… Gyerekeket szerettem volna… Egy fiút és egy lányt! Annyira akartam egy kis családot! –mondja. –Közben pedig Sandy csak nevetett rajtam, kihasznált, de nem voltam elég neki, úgy tűnik. A karrier fontos, aláírom. Nekem is fontos, de attól még nem úgy jutok előre, hogy az összes Hollywoodi csajjal összebújok… Nem! De Sandy… azokkal állt össze, akiket ismerek, és nem egyszer, nem kétszer, sokszor! „LA messze van Kanadától!” ezt Jensen mondta. Igaz. És én bíztam benne… Barom vagyok! Nem kellett volna! Aki így vágyik valamire mint ő, el szeretné érni bármi áron. –sóhajt fel. –Hülye voltam! Hülye! Csak azt a sok évet amit vele töltöttem… Vele? Ez így nem teljesen igaz… Kergettem egy álmot! És az álmom végleg széthullott. Úgy érzem egyedül vagyok azzal amit elterveztem. És még a barátommal is összeverekedtem. Angelel pedig… Annyira sajnálom! Nem akartam! Senkit sem akartam megbántani! Senkit. –súgja és kihúzza magát. –Jade, az ilyen srácokat mint én, messziről kerüld el! Fogadd meg ezt és akkor nem fogsz sohasem csalódni egy férfiban sem! Mert bennem most aztán jó nagyot csalódhattál! És ha… ha elmész otthonról sohase kapcsold be a mobilodat... Mi a francnak tettem… De ha nem teszem akkor… -legyint. –Hagyjuk. Most azt kell megoldanom amit elrontottam… Jade? –megérinti a lány kézfejét. –Bocsáss meg. Sajnálom. Tudom, hogy fájt… fáj… sírtál… Miattam. Bunkó voltam hozzád. Tőled is megérdemelnék egy óriási pofont. Szóval… ha… ha akarod, akkor nyugodtan vágj pofán, most! –mondja, a lány pedig felé fordítja fejét és a szemébe néz.
-Nem. –súgja. –Fájna.
-Éppen ez a lényeg. Mégjobban észhez térnék tőle.
-Inkább szeretkezzünk. –beszél a lány, szeme sem rebben úgy elmélyedt Jared vonásaiban. –Olyan helyes vagy így, hogy nagyon…
-Tessék? –kérdezi és felhúzza szemöldökét, ezen most meghökkent.
-Én… én nem mondtam semmit sem.
-De! –bólogat a fiú és megfogja Jade kicsi kezeit. –Mondtál.
-Nem! Én csak hallgattalak! Egy szót sem szóltam! –de hirtelen eszébe jut, hogy lehet kimondta azt amire gondolt? Hangosan? Olyan vörös lesz mint a cékla és lesüti szemét. –Én… én csak… azok a gondolataim voltak, neked… neked nem szabadna tudnod mit gondolok!
-Hát… ha ilyen hangosak, akkor hallom őket.
-Ne figyelj rájuk. Csupa hülyeség. –erőt vesz magán és a fiú szemébe néz. Pedig arca még mindig ég és tudja, Jared is látja ezt. –Öh… hol is tartottál?
-Nem-nem! –ingatja fejét Jared. –Mondd, miért gondoltad azt amit gondoltál? Érdekel!
-Csak úgy! Inkább… felpofozlak, jó? –kérdezi, nagyokat pislog.
-Nem. –rázza fejét. –Legyen a B-verzió!
-És mi az?
-Amire gondoltál! –elmosolyodik és a lányhoz hajolna, de az elfordítja fejét.
-Az nem lehet! Csak az én eszemben volt! És… vége van. –sóhajt búsan. –Már nem járunk.
-Jade. –szorítja meg kezét. –Választottam. De hülye ez a szó. –ízlelgeti.
-És? –kérdezi édes hangon.
-Szerinted?
-Én?
-Te. –mosolyog és megpuszilja Jade homlokát.
-De ez így… így nem jó. Nem-nem!
-Miért nem jó?
-Mert még mindig szereted Sandyt. És… és mert… azt mondtad, amellett maradsz, akivel tudod, hogy biztonságban lehetsz, és…
-Jade, te pontosan olyan lány vagy, akit még nem rontott meg az a világ ami körülötte zajlik. Érdekelsz és nagyon is tetszel nekem. Szeretnélek megismerni… Úgy igazán. Kicsi vagy, és aranyos. –mosolyog, majd megöleli lágyan. Ennyit már biztosan tudok rólad.
-Beszélgetünk? –kérdezi a lány és felnéz a fiúra. –Rosszul gondolkoztam és… és most mégsem jó az a dolog…
-Nem? Na!
-Nem! Vagyis jó, nagyon jó… és már megint vörösödöm… de… most… beszélgessünk! Kérleeeeeeeeeeeeek!!!!
-Rendben! –bólogat a fiú, leül az egyik székre, ölébe húzza Jadet, aki hozzábújik és ismét olyan boldog, mint amilyen azelőtt volt, hogy Jared bekapcsolta a mobilját. Pontosan érti a fiú viselkedését, miért kelt ki önmagából. Ő is ezt tette volna, igaz, nem ilyen brutális módon. Viszont arra a pár órára míg Jared lemondott róla és eldobta magától, nem is akar emlékezni. A szíve összetört. Igaz, a szerelem nem múlhat el egyik pillanatról a másikra, így biztos abban, hogy Sandyről nem most hallott utoljára, de legalább a fiú most már tisztában van azzal, ki is az a lány valójában. De most elég! Itt van Jared, és ez a legfontosabb! Angel egészen biztosan ki fog akadni ha megtudja, hogy percek alatt megbocsájtott, sőt el is felejtette az összes fájdalmát, de ennek a fiúnak nem lehet ellenállni! Ő Jared! És ezzel mindent meg is magyarázott magának.
-A húgod meg fog bocsátani?
-Meg. –bólogat.
-Én tényleg nem akartam bántani! És Jensent sem! A fenébe is!
-Beszélj vele!
-Holnap… Reggel beszélek vele! És Angellel is! Azt pedig el sem hiszem, hogy te így megbocsátottál nekem. Ilyen könnyen.
-Pedig… de… csak azért, mert te vagy Jared. –mosolyog.
-Oh, akkor azt hiszem jó nekem. –megsimogatja a lány arcát. –De azzal a pofonnal még tartozol!
-Nem bántanálak! –mondja.
-Viszont Sandy ott bántott, ahol a legjobban fáj. A kutyáim…
-Mi lesz velük?
-Hát… találkoznom kell vele.
-I… igen…
-És elküldöm a fenébe két igen ronda jelző között.
-Mikor fogsz találkozni vele?
-Hazamegyünk… és még aznap LA-be utazok.
-És ha látod…
-Ha meglátom őt, majd az eszem legyőzi azt amit a szívem akar. Nem hiszem el, hogy ezek után is képes vagy így beszélni erről Jade.
-Megértelek téged… persze félek, de…
-Ne félj! Most már ne. –mondja és puszit nyom a lány orra hegyére. –Elég, ha én félek mi lesz reggel. Beszélnem kell Jensennel és Angellel! A húgod ki fog herélni és örüljek ha ennyivel megúszom.
-Azt nem engedném.
-Ez megnyugtató. –mosolyog, majd gyengéden megcsókolják egymást, miközben az óceán felől fújó szél a hajukba kap és a puha szálak is egymásba gabalyodnak, nem csak gazdáik édes nyelve.

Jared egész éjszaka álmatlanul forgolódott. Nézte, ahogy Jade összegömbölyöve alszik mellette és az álmok világában jár. Az ő agyában viszont csak cikáztak a gondolatokés képtelen volt behunyni szemét. Mire a nap feljött, már magára kapta ruháit és amilyen halkan csak tud kioson a házból. A partra megy, ugyanoda, ahol Jadet találta tegnap. Leül a homokba és csak bámulja a vizet. Vajon ha a lány felébred érteni fogja, miért nincs vele? Biztosan. Fel kell készülnie arra, hogy beszélni fog barátjával és Angellel… Igaz… Angeltől nem fél annyira… Ha Jensent elveszíti, akkor az eddigi életének tényleg végeszakad. Mélyen felsóhajt. Beszívja a sós levegőt. Behunyja szemét, próbál arra koncentrálni, mit is fog mondani, de semmi okos sem jut az eszébe. Hiába pörgött az agya egész éjjel, most nincs benne egy éppkézláb gondolat sem. Lefekszik és figyeli a felhők táncát az égen, mikor ismerős hang csapja meg a fülét. Visszafojtott lélegzettel hallgatja Angelt, aki a parton kialakított füves sétányon lehet, és nem úgy tűnik, mint aki észrevette őt, ahogy a homokban fekszik pár méterre. Valakivel beszél, nem igazán érti szavait, hiszen egyre csak távolodik, de hallja, nevet és vidámnak tűnik. Felül, gyorsan leporolja magát. Órájára néz. Elmúlt 8. Ilyenkor jön a reggeli. Jade is fent van már. Lehet, hogy visszavárja, hogy együtt egyenek. Vissza kellene indulnia, hiszen nem jutott semmire sem. Fogalma sincs mit hoz majd fel mentségnek Jensen előtt. De… Angellel most beszélhet… Csak… nincs egyedül. A barátja is vele van, mert magában biztos nem beszél és nevetgél. A sétányra lép, mit pálmafák szegélyeznek két oldalt és virágok nyílnak alattuk. Rózsaszín, vörös, kék, sárga… Vidám színek kavalkádja, szeme és lelke fürdik ebben a szépségben. A lány után néz, aki már elég távol jár… De barátját nem látja sehol sem, Angel mellett egy tolószékes srác. Lassan sétálnak. Nem érti. Ki ez akivel ilyen kellemesen elbeszélget? Egy rokkant fiú? Honnan ismeri? A nevetéséből úgy tűnik nem itt találkoztak először. Elindul utánuk. Vigyáz arra, meg ne lássák őt. Igaz, hátra sem néznek. Elmélyülten beszélgetnek, aztán megállnak. Jared egy gyors lépéssel egy pálma alá húzódik, igaz a fa nem igen takarja el egész testét. De Angel észre sem veszi. Folytatják a sétát. Az ismeretlen srác ügyesen gurul, és hajtja székét, úgy tűnik nem fejt ki sok erőt ehhez. Jared csodálja, ő megőrülne, ha egy ilyenben kellene ülnie egy életen át. Ám… ha most a lány itt sétálgat egy rejtélyes idegennel, akkor Jensen egyedül van, a remek alkalom íme eljött! Visszaindul a stégek felé, de előtte bemegy a szálloda fő épületébe ahol a rengeteg bolt már nyitva és várja a vásárlókat hívogató, csillogó kirakataikkal. A fiút csak két dolog érdekli, egy füzet és sok-sok toll. Jade örülni fog nekik! És szereti azt látni a lány arcán, hogy boldog, most fontos, hogy az is legyen. Nincs még egy olyan lány, aki így fogadta volna azt, ami tegnap történt. A füzet és atollak a legkevesebb amit tehet. Lassan battyog visszafelé a stégen. Olyan kicsiket lépve, amilyenek csak kitellnek tőle. Majd megáll Jensen bungallójának ajtaja előtt. Felemeli kezét, hogy kopogjon, de nem mozdítja. Mit fog mondani? Egy bocsánat nem lesz elég. Mély levegőt vesz és visszatartja, aztán rászánja magát, kopog és benyit. Jensen az ágyon ül. Falatozik. Előtte ezüst zsúrkocsi, rajta a reggeli. Narancslé, gyümölcsök, műzli, egy egész bödön kávé és tej. Barátja fel sem néz rá, pedig tudja, hogy ő az. Még mindig szörnyen fáj a homloka, amin egy nagy vörös pukli nőtt, a szeme alatt pedig lila folt éktelenkedik. Egész éjjel jegelte Angel az arcát, ő pedig eljátszotta élete legjobb haldoklási jelenetét, igaz, tudta, hogy a lány ezt nem veszi be, de élvezte, hogy vele van elfoglalva és ápolgatja testi-lelki sérüléseit. Beszélgettek. Elmondta, hogy mennyire fáj az, amit Jared tett, és most nem a sebeiről van szó… De azt kihagyta mondandójából, hogy mennyire szereti őt és mikor olyan durván hozzáért és megütötte, a szívén is mély sebet hagyott. Talán tényleg szerelmes? Igazán? Egy srácba… a barátjába? Nem csak a testét kívánja, hanem magának akarja az egész lelkét is… miközben itt van Angel is, aki csodálatos, izgalmas lány és akit szintén kíván és vele el tudná képzelni a jövőjét is. Mi ez a kettősség? Megzavarodott. Szeret egy fiút és akar egy lányt? Akar egy férfit és lassan beleszeret egy csodaszép nőbe? Hogy is van ez? Egyszerre nem lehetséges ez… főleg úgy nem, hogy mindkettőhöz vonzódik és érez valamit. Segítsen rajta valaki! Mert ezzel már képtelen megbírkózni. Miért olyan fura az emberi természet? Az a sok érzelem, kapcsolat! Belegabalyodott a hálójába és most nem szabadul. A tegnapi éjszaka Angellel, a beszélgetés vagy a hallgatás, mindd-mindd jól esett neki. Tudja azt is, hogy a lány sem közömbös iránta. Mégis hallgatnia kell egy nagy titokról… és a titok személyesen itt áll most az ajtóban. Hóna alatt füzet, inge zsebéből tollak lógnak ki.
-Hey! –suttog Jared. –Én csak… bejöttem.
-Látom. –mordul rá Jensen, pedig legszívesebben odaállna elé és szájon csókolná. Akármit is tett. Érti őt, csak a reakciója volt kicsit túlzott. Nem érdemelte meg, hogy arcon vágja… Angellel pedig elfogadhatatlanul viselkedett. Neki aztán semmi köze az egészhez! Csak Jadet vígasztalta, azt tette amit minden testvér megtenne. A lány haragszik is rá. Egész éjjel azt hajtogatta, hogy átmegy és képennyomja, aztán elhozza nővérét, ki tudja mit csinál vele. De nem indult el. Ő beszélte le erről, bízott a barátjában annyira, hogy mire kettesben marad Jadel, megembereli magát, mert annak nincs sok értelme, hogy mindekivel erőszakos, azért mert vakká tette az a vágy és elhatározás, hogy Sandy lesz az első és egyetlen nő az életében. Tévedett. Most legalább tisztában van azzal, amit csak úgy elengedett a füle mellett.
-Tegnap hülye voltam. –mondja Jared és tesz egy lépést az ágy felé. Megáll az üvegpadlón. Alatta a tenger hullámzik és a fények átszanak ruháján.
-Hülye? Egy becsavarodott vadbarom voltál! –válaszol Jensen és bekapja a falatot, amit eddig a kezében tartott, aztán felegyenesedik és ráfigyel. Így olyan tökéletes! Magas, jóképű… nagyot nyel, mert erre most nem gondolhat.
-Öh… elég szarul festesz. –állapítja meg Jared és mosoly suhan át arcán.
-Néztél már tükörbe? Te is elég gyűröttnek tűnsz. –megingatja fejét. –Egy barom vagy! Legalább lenyugodtál?
-Le.
-Remélem, hogy Jadet nem bántottad? –kérdezi, Jared megingatja fejét. –Még jó, hogy őt nem rángattad meg, mint Angelt.
-Nem akartam. Én csak… csak…
-Elvesztetted a fejed! Idióta, kretén vagy ember!
-Tudom. És nagyon sajnálom az egészet!
-Sajnálod? SAJNÁLOD? -csattan fel. –Ennyi? Tényleg? Kösz! Teljesen elment az a maradék eszed is öregem! Az egy dolog, hogy bevered a pofám, de mire volt jó ez az egész? Ja… ez kellett ahhoz, hogy rájöjj mekkora lúzer vagy Sandy mellett? Gratulálok! –kiált mérgesen. –Angelnek ehhez pedig semmi köze sem volt, mégis úgy rángattad, mint egy pszichopata.
-Én… én… tényleg nem akartam.
-De, akkor nagyon is akartad, mert azt hitted attól amit teszel, elmúlik. Szegény lány kiakadt tőled. Azt a pofont megérdemelted. Én szívem szerint beverném az arcod, de nem teszem, elég ha az enyém van kipreparálva. Barom!
-És… most… mit csináljak?
-Ásd el magad! Vagy ne… várj, inkább indulj a tenger felé és ússz haza. –mondja. –Jared, komolyan… nem vagy normális.
-Ússzak?
-Igen! –bólogat, majd megfogja fejét. –Ökör. Hogy voltál képes beverni a pofám? –kérdezi, de aztán halványan elmosolyodik.
-Bocs.
-Bocs? Ok… Tudod mit? Megbocsátok, te marha! De ha mégegyszer bevered a képem, kereshetsz egy jó fogorvost.
-Megbocsátasz?
-Én igen. –felsóhajt. –Most már hiszel nekem? Sandyt tényleg felejtsd el!
-Próbálom.
-Próbálod? Oh, ez haladás! Nagyszerű!
-Mindent bánok amit tegnap tettem. –mondja és lebiggyeszti szája szélét.
-Elhiszem haver! Nyugi! –és elé lép, megveregeti vállát, s milyen jó hozzáérni. Jared a kezére néz ami vállán nyugszik, aztán rá, lassan mosolyra húzza száját.
-Ez már hiányzott. –súgja.
-Mi is? –kérdezi Jensen, akinek fogalma sincs miről is beszél Jared. Elveszi kezét és maga mellé ejti.
-Hogy megérintesz… az, hogy hozzám érsz. –susog.
-T… tényleg? –dadog Jensen, de most nem engedheti meg azt, hogy érzelemei és vágyai rátörjenek, pedig ha lehunyná szemét azt látná, hogy őrülten szeretkeznek az ágyban, hosszú órákon át. Csak ők ketten léteznének ezen a földön. De nem. Egy lépést hátrál barátjától.
-Ezt most… most hagyjuk.
-Hagyjuk? –kérdezi Jared és összeráncolja homlokát. –Hagyjuk? Tényleg?
-Most… most… ne beszéljünk erről.
-Miért ne? –és hiába is lépett el tőle Jensen, a fiú olyan közel áll hozzá, hogy mellük összesimul. –Jó veled. Féltem, hogy elveszítem azt is. –suttog rekedten, aztán lassan megfogja barátja állát és magához húzza fejét, majd ajkával cirógatva ér szájához. Jensen lábai elernyednek, menten összecsuklik, az illat, a puha csók, az ízek őrült együttese, ájulásig szédíti, de most nem lehet, mert mégjobban összezavarodik. Elfordítja fejét és eltávolodik a terasz ajtajáig. Megérinti száját ujjaival, amin ott lüktet még Jared ajkainak édes helye.
-Nem Jared! –kiált pedig ellent mondd önmagának ezzel. Nem lehet, mert… mert… nem. –képtelen kimondani, hogy szereti őt, inkább magába folytja összes érzését. –Jobb, ha visszamész Jadehez.
-Nem? –kérdez vissza, mintha nem is hallotta volna, mit kér Jensen. –Megcsókoltalak, de ez nem elég.
-Elég kell, hogy legyen! –mondja akadozva, mert neki is kevés volt ez a loptt pillanat. –Össze akarsz zavarni!
-Összezavarni? Nem… én csak… jó veled. Te is akarod.
-Lehet…
-Lehet?
-Jared, most jobb, ha visszamész Jadehez. Legyen elég annyi, hogy megint haverok vagyunk és nem versz pofán legközelebb, ha tanácsot kérsz tőlem.
-Haverok… -sóhajt Jared.
-Igen, mint eddig… én… én is kívánlak téged, de a józan eszem azt mondja, nem! Érted? –kérdezi. –Menj és érezd jól magad Jadel, az a helyes, nem pedig az, hogy… éjjel-nappal arra gondolok, ahogy vadul szeretkezünk és csókolsz. Már szétmegy a fejem ettől! –kiált. –Ez nem helyes!
-Tényleg erre gondolsz?
-Ne kínozz! Jared! Értsd meg ezt!
-Értem! –bólogat.
-Ezt nem tehetjük! Emlékszel amikor először megtörtént, te buktál ki, én olyan könnyedén vettem… de aztán… valami megváltozott. –sóhajt. –Figyelj, Jade jó lány, szórakoztasd!
-Mi történt? –kérdezi, de nem kap választ. –Ok… Jade…
-Igen Jade! Egy kedves lány! Próbáld őt boldoggá tenni.
-És téged? –kérdezi és közelebb lép barátjához, de még úgy is tisztes távolságban marad.
-Jared… kérlek, erről most ne beszéljünk!
-Sohasem beszélünk, mert nem tudunk mit mondani. Nem is kell a beszéd. Már lemondtam arról, hogy megértem mi történik kettőnk között. Csak azt tudom, hogy jó nagyon.
-Most tényleg hagyjuk! –pedig legszívesebben megint várná a csókokat és a folytatást. –Jared… menj vissza ahhoz a kislányhoz, és…
-És tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna.
-Valahogy így.
-És hazudjak neki tovább… -sóhajt. –Hogy nincs más, csak ő. –jelenti ki maga elé nézve. –Ahogyan te teszed ezt Angellel.
-Én… énmár nem tudom mit teszek. –susogja Jensen. –Én csak… -ki kellene mondania azt a szót, de képtelen rá.
-Te csak? –kérdezi a fiatalabb. –Mondd meg akkor mi legyen… -közelít barátja felé, hangaj pedig egészen lehalkul. –Én nem tudok kimászni ebből. –beszél, Jensen pedig ajkára pillant. A fiú érti mi ez a célzás, még akkor is, ha barátja ellenkezik, de nem képes legyőzni önmagát, csak áll dermedten, mint egy szobor. Jared lassan közelít hozzá arcával, és óvatosan érnek össze ajkaik. Jensent a csók úgy éri, mint egy elektromos impulzus, borzongás fut végig testén, úgy érzi kifut tüdejéből az összes levegő, mély lélegzetet kell vennie, mikor Jared egy pillanatra eltávolodik és elmosolyodik, látva barátja reakcióját.
-Ugyanúgy akarod, ahogyan én. –susog szájába, és finoman harap Jensen piros, puha ajkaiba, amik szétnyílnak fogai érintésére, s nyelve akadály nélkül halad, keresve a másikat. Forrón kutakodik, nedvesen, keze szeretője derekára csusszant, tartva őt, nehogy összerogyjon. Már tudja, elérte amit akart, nincs ellenkezés. De téved, Jensen mellére támasztja két kezét, bár erő kellett ahhoz, hogy megemelje őket, és ellöki Jaredet magától.
-Nem! Hagyjuk! Nem lehet! Mondtam, hogy menj Jadehez…
-Ok. –bólogat a fiú. –Igen, tudom őrültség ez az egész, de…
-Nincs de Jared! A legjobb barátom vagy és maradjon is így.
-Tényleg ezt akarod?
-Ezt! –bólogat. –pedig szíve tiltakozik.
-Rendben. –mondja és hátrálni kezd. –Sajnálom, ha… ezzel most megbántottalak! Igen… lehet, hogy igazad van és az egész baromság.
-Nem baromság! –kiált Jensen.
-Nem?
-De… próbáljunk két lábbal a földön állni! Mi nem tehetjük meg ezt! Csak gondold végig Jared! –mondja, barátja lassan bólogat, aztán hátat fordít neki. –Érted? –kérdezi, de nem kap választ. Jared lenyomja a kilincset, de megáll.
-Jobb, ha megyek és beszélek Angellel. Bocsánatot kell kérnem tőle. –sóhajt fel, de nem fordul meg, csak nézi a kilincsre tapadt ujjait.
-Nem mondasz semmit sem?
-Megkeresem Angelt a parton. –beszél, mintha nem is hallaná Jensent. –Ott láttam egy sráccal. Megkeresem őket és…
-Várj! –kiált fel Jensen. –Mi van? Egy sráccal?
-Igen. –de nem foglalkozik barátja kérdéseivel. –Megyek…
-Ne! Milyen sárccal?
-Honnan tudjam? –kiált Jared. –De tudod mit… NEM, majd ha visszajött kérek bocsánatot tőle. Jade már biztosan vár. –mondja. –Itt a füzet és a tollak. Örülni fog nekik… és igazad van, hagyjuk a dolgot. –beszél halkan. –Jade nem érdemelné meg, hogy hazudjak neki. Ő egy remek lány. –kimegy az ajtón ami lassan csukódik be mögötte.

Jensen pedig próbál értelmet találni annak a mondatnak, hogy „Angel egy sráccal van a parton.” Micsoda? Hát nem fodrászhoz ment, meg szépítkezni? Miféle srác? Sétálgat? Jared csak képzelődött! Kizárt! Angel nem ismer srácokat! Itt nem! Őket igen, de ennyi! És mégis… mi van ha igaz? Beszélget valakivel, és? Miért ne tehetné? De nem beszélget, hanem „sétálgat”! Ez nem ugyanaz! Megfogja homlokát. Tényleg féltékenység amit érez? Az imént beszélt Jareddel arról, hogy lehetetlen dolog az, ami kettejük között zajlik, pedig szereti a fiút, elviseli, hogy Jadel van, mert az a normális, az igazi, az igazi, de azt, hogy Angel csak úgy „sétálgasson” egy sráccal, már nem… Főleg úgy nem, hogy hazudott neki. Fodrász? Kozmetika? Tényleg? Az is lehet, hogy ott találkozott vele! Biztos! És máris andalogni kell a parton? Elég ebből, látnia kell, mégis ki az a pasas! Kirohan a házból, megpillantja Jaredet, ahogy belép bungalójába, megdobban a szíve, látva őt, de most nincs idő erre. Végigfut a mólón és a partra érve körbenéz. A vakációzók napoznak a homokban, vagy éppen most keresik a legjobb ágyat, amit birtokukba vehetnek egész napra. Nem tudja merre induljon el. Szaporán veszi a levegőt a futástól, de nem állhat meg kifújni magát. A parti pázsitos ösvényre lép. Gyorsan szedi lépteit. Talán itt a lányra akad. Már egészen eltávolodott a hoteltől, mikor megpillantja Angelt és Danielt, amint megállva beszélgetnek. Az agyában hiába tudatosul rögtön az, hogy „a srác” tolószékben van, és így ő biztosan előnyt élvez, mégis vetélytársat lát benne. A lány nevetve simogatja meg az ismeretlen fejét, aki hirtelen megfogja karját és az ölébe húzza. Jensennek elég ennyi. Mégjobban összezavarodott. Angel pár pillanatig ott marad, majd megpuszilja a fiú arcát és felegyenesedik. Int, hogy induljanak tovább. Jensen nem érti mi történik itt. Ki ez a srác? Biztos abban, hogy nem itt ismerte meg… hogy volt közöttük valami… vagy… van? A lényegen nem sokat változtat, hazudott neki… Igen, ő is megtette, de Jareddel vége kell hogy legyen, nem tehetik meg, hogy felvállalják szerelmüket… Muszáj, hogy visszatérjen a normális Jensen Ackles, aki bolondul a nőkért, nem pedig egy férfiban keresi a boldogságot. Már elindult ezen az úton és jól haladt, hogy megtalálja régi önmagát, de most… itt áll, és azt látja, hogy a lány akit elképzelt maga mellett, aki kihúzhatná ebből a mély veremből, az érzelmek kusza hálójából, enyeleg egy ismeretlen sráccal? Sőt… Angel számára egyáltalán nem az. A mozdulataiból, az arcából, édes mosolyából tudja, hogy a fiút nagyon is jól ismerheti. Ismét elindulnak egymás mellett. Beszélgetnek. Jensen kilép a sétányra és utánuk ered. Nem tudja még mit mondd, vagy hogyan fog cselekedni, de a csalódottsága, most mérhetetlen. Tényleg ennyire rosszul esik neki az, hogy mással látja? Igen, de az mégjobban mardossa, hogy hazugságon kapta. És miben hazudhatott még? Igaz, csak pár napja ismerik egymást, de lehet, hogy végig hazudott saját magáról… Akkor viszont pontosan olyan mint ő… ezt nem róhatja fel neki. Vagy mégis? Idegesen szedi lábait, s megközelíti őket pár méterre. Agya egyre csak jár, mit mondjon.
-Angel, látom fodrásznál vagy! –kiált és megáll, összefonja karjait maga előtt, a lány megtorpan. –De jól szóra-kozol, ez a lényeg, nem?
-Sz… Szia. –köszön zavartan és felé fordul. Mellette Daniel is ügyesen megfordítja székét. Végigméri Jensent, aki szintén így tesz, majd tekintetük találkozik, s mindkettőjük pillantásában ott van két szó: „kotródj innen!”
-Sétálgatunk? –kérdezi Jensen gúnyosan.
-Igen. –bólogat Angel, aki tudja, lebukott. Nem akarta a fiú orrára kötni, hogy régi szerelmével találkozott újra.
-Aha! Az jó dolog! Csak nem kellene hazudnod nekem!
-Ki ez? –kérdezi Daniel és felnéz a lányra.
-Ezt én is kérdezhetném! Felvilágosítanál Angel? –teszi csípőre kezét Jensen, majd eszébe villan az a történet, amit a lány mesélt egy fiúról, a szerelemről, akit elveszített… Összehúzza szemét és ismét végigméri Danielt, aztán bólogat.
-Értem. –sóhajt. –Ő az a srác… a srác, akiről meséltél.
-I… Igen… de…
-Akkor rám már nincs is szükséged! Nem igaz?
-Ez nem így működik! -kiált a lány.
-De, ez így működik! Tudom, hogy szereted őt! Amikor beszéltél róla, hiányzott neked…
-Tényleg? –néz fel Angelre Daniel, de nem kap választ.
-Szóval én már felesleges vagyok! Hülye helyzet, de ha itt találtatok egymásra, áldásom rátok!
-Jensen!
-Csak pár napja ismerjük egymást… semmi baj Angel… -sóhajt fel búsan. –Nem is tudom mit hittem… Mindegy! Nem ismersz, én sem téged, így… nem is értem miért fáj ez a dolog kicsit? Inkább az, hogy idejöttél és hazudtál nekem valamit… Megmondhattad volna, hogy ezzel a sráccal találkozol! Már nem számít! –legyint és sarkon fordul, de még visszanéz. –Kicuccolok!
-Jensen! Várj! –s odalép hozzá, megérinti vállát, de a fiú megrántja, hogy most hagyja őt békén.
-Kiveszek egy másik szobát, vagy házat… Tök mindegy! Majd… majd… találkozunk, ha megyünk haza!
-Mi csak beszélgettünk, ennyi! Érted?
-Persze! Tudom, hogy…
-Nem tudsz semmit sem! –kiált Angel. –Hazudtam? Tényleg? –most legszívesebben a képébe vágná azt amit látott, és amiről tud, Jared és ő szeretők, viszonyuk van, de nem teszi, Jensen pedig lehajtott fejjel elindul visszafelé a sétányon.
-A fenébe! –mondja Angel és hátrafogja haját, amivel a trópusi szél játszott eddig.
-Ez ki volt? –kérdezi Daniel.
-Azt hiszem, most már mindegy! –suttog.
-Vele vagy itt?
-Igen. –bólogat. –Vagyis csak voltam. –összeszorítja ajkait.
-Nem mondtad.
-Mert nem kérdezted.
-Olyan vagy mint régen. A jól bevált válaszok. –elmosolyodik. –Igaz, nem kérdeztem… És… az igaz volt, amit mondott?
-Micsoda? –néz még mindig a fiú után, aki egyre csak távolodik, végül egy kanyarban végleg eltűnik.
-Nem lényeges! Látom, tetszik neked!
-Tetszik. Nagyon is tetszik. –sóhajt fel búsan, aztán lenéz volt barátjára. –Igaza volt, tényleg nem mondtam el, hová megyek. Inkább kitaláltam valamit…
-Miért nem?
-Nem tudom… Mert én ilyen idióta vagyok! Ezt a srácot is kipipálhatom! Ha most utána mennék, azt hiszem nem tenné zsebre amit mondanék… Van valami, amit… Inkább hagyjuk…
-Szereted?
-Nem tudom, fogalmam sincs! Tényleg nem ismerem olyan rég, de jó vele! Érdekes és izgalmas pasi! Titkokkal! Igen komoly titkokkal!
-Avass be!
-Nem! Azt nem tehetem meg! –mondja.
-És most tényleg hagyod őt elmenni?
-Higgadjon le… én is azt teszem.
-Azt mondta, meséltél rólam, és hogy szeretsz még!
-Tessék?
-Ezt mondta… Igaz?
-Miért csinálod ezt?
-Micsodát?
-Ne kínozz még te is!
-Kínozlak? Csak egy egyszerű kérdést tettem fel!
-Beszéltem rólad!
-Ha beszéltél, miért nem mondtad el, hogy találkoztunk?
-Mert… mert… nem. –sóhajt. –Fontos most erről beszélnünk?
-Nem fontos!
-Mit szeretnél hallani? Hogy… szeretlek? Daniel, te eldobtál magadtól, hiába is próbáltam meg mindent kettőnkért! Igen, szerettelek! Álmaink voltak, együtt akartuk leélni az életünket! Nem érdekelt, az sem ami történt veled, de te mégis elküldtél! Tudod milyen nehéz volt nekem? –kérdezi. –Azt hiszem jobb, ha most egyedül sétálgatok tovább és végiggondolom ezt az egészet!
-Mégis mit?
-Hogy mit? Téged! Jensent! Azt, hogy hülye voltam! Beszélhettem volna vele, elmondhattam volna, hogy itt vagy… És veled is tisztázom, hogy igen, egy sráccal vagyok itt, nem csak Jadel. Egy sráccal, akivel talán tényleg jól érzem magam, akivel még komolyra is fordulnak majd a dolgok… Elrontottam mindent!
-Figyelj Angel! Én itt vagyok!
-Oh, te most azt akarod mondani, hogy folytassuk?
-Miért is ne?
-Daniel! Nem!
-Miért nem? –kérdezi a fiú. –Jensen azt hiszem…
-Ne higgy semmit! Bocs, de most… most inkább egyedül szeretnék lenni! –s elindul.
-Angel!
-Most hagyj békén!
-Ne csináld!
-Kérlek maradj! –kiált és a tengerpartra fut, otthagyva Danielt, aki képtelen így utána indulni, csak nézi ahogy a lány szalad, aztán leül a homokba és a kezébe temeti arcát.

Jared a teraszon sütteti a hasát. Élvezi a napot és azon gondolkozik, hogy nemsokára úszni indul. Jadenek is szólt, aki boldogan írogat a füzetbe amit tőle kapott, és talán meg sem halotta amikor a tervéről mesélt, pedig a tegnap összegyűjtött kókuszdiókat is szeretné megnézni. A lány csak bólogatott és hason fekve körmölt tovább az ágyon. Lehet, hogy meg sem akarja hallani? Megértené. De ha a füzetért cserébe egy édes csókot kapott, akkor talán tényleg jobban érdekli most az írás, mint a kókuszok. A reggeliből megmaradt narancslevet szürcsölgeti, és gondolatai Jade után, egészen máshol járnak. Barátján. Elutasította. Végleg? Igen, lehet, hogy igaza van abban amit mondott, de most nem képes elfogadni ezt. Kell neki. Annyira új és izgalmas. És ez az elutasítás még inkább izgatóvá teszi az egészet. Tudja, hogy Jensen is vágyik rá, előtte nem tudja tagadni. De nem válaszolt arra, mi változott meg… Szájához emeli a poharat és az üvegen át látja, ahogy barátja beront a házukba, majd néhány pillanat múlva a cuccaival jelenik meg kezében. Felhúzza szemöldökét és követi tekintetével a feldúlt alakot, aki a mellettük lévő bungaló zárjával bíbelődik, s mikor végre nyílik az ajtó, lábával rúgja beljebb, aztán eltűnik mögötte. Jared nem érti ezt a viselkedést. Fogja a cuccait és átköltözik máshová? Igen feldúltnak látta! Vajon mi történhetett? Tudnia kell! De ha találkoznak, ismét ott lesz a tűz ami ég kettejük között és aminek perzselését érezni kell, mert hiába fáj, éget, meg akarja kapni. Leteszi a poharat az asztalra, aztán feláll és bemegy. Az ágyon Jade a füzetébe mélyedve körmöl, mint aki nincs is itt. Mosoly suhan át arcán, ahogy látja a sorokat, a toll szinte magától jár a papíron. Felveszi pólóját, majd a lány mellé huppan. Megsimogatja hátát, keze szinte beteríti azt. Jade megrezzen, a betűk gyors egymásutánja is abbamarad.
-Én most elmegyek kicsit, csak…
-Bocsánatot kell kérned a húgomtól és a barátodtól. –mondja Jade és ráfigyel.
-Igen. Reggel nem tettem meg.
-Azt hittem odamész!
-Nem! Mondtam, hogy csak gondolkodtam, de jó, hogy megvártál a reggelivel. –simogatja a lány meztelen hátát, csak az apró bikini felsőt viseli.
-Tudtam, hogy jössz. –mosolyog. –De most tényleg jó volna, ha beszélnél velük.
-Így lesz. –bólogat.
-Akkor jó! És utána…
-Utána elmegyünk és megnézzük a kókuszokat. Rendben?
-De… előtte elolvashatom neked amit írtam?
-Most? Nem lehetne most?
-Nem! Még nincs kész! És ne less! –eltakarja a füzetet. –Sohasem kaptam még ilyen szép ajándékot. Úgy örülök!
-Hát… ez… semmiség! Csak egy füzet…
-Nekem nem az!
-Miért nem mész ki a napra, és írsz ott?
-Nem! Itt tökéletes! –jelenti ki és visszafordul a félig teleírt füzetlap felé. Ismét járni kezd a toll. Jared megsimogatja a lány fejét, aztán puszit nyom rá és szép lassan távozik.