![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel izgatottan tér vissza Danieltől, megbeszélték, hogy délután találkoznak, és tovább beszélgetnek. Nem tudja miért is villanyozza fel ez az egész így, de boldog! Jensen még mindig alszik ugyanúgy, ahogyan itt hagyta őt, pedig órákig távol volt. A reggeli az asztalon. A szobalány itt járhatott és az is biztos, hogy elgyönyörködött az ágyban fekvő látványban… Csipegetni kezd a reggeliből, közben pedig egyre csak azon jár az esze, mi lesz délután. Észre sem veszi, hogy a fiú lassan ébredezik. Kinyitja szemeit és megpillantja a lányt, aki békésen falatozik az ágy szélén. Elmosolyodik ezen, aztán felül és megcsókolja tarkóját.
-Jó reggelt. –súgja, s megöleli.
-Jó reggelt. –mosolyodik el Angel. Vajon elmesélje mi történt vele, vagy hallgasson? Már mesélt Danielről, a szakításukról is, és most mondja el, hogy itt van az a srác, és ebben a pillanatban fogalma sincs mit akar, vagy mit nem. Hogy jó volt látni, megérinteni, hogy visszajöttek az érzések, s nem képes eldönteni, hogy ez most rossz, vagy csuda jó. Csak látni akarja még. Pont az éjjel beszéltek a szerelemről és tessék… itt van a nagy szerelem alig pár méterre tőle. Jensen pedig csak bújik hozzá és ez is éppen olyan jól esik neki, mint az, hogy láthatja Danielt. Mi a fene legyen?
-Azt hiszem jól kiütöttem magam az éjjel. –mondja a fiú. –Jó volt veled. –megpuszilja a lány arcát.
-Igen… jó. –s a fiú szájába tesz egy harapás szendvicset.
-Ma mihez van kedved?
-Úszni, napozni… semmit sem csinálni.
-Jól hangzik. Akkor ha megreggeliztünk, csináljuk ezt! –suttogja a fiú, majd Angel vállába csókol, aztán ő is csipegetni kezd a reggeliből.
-Jó reggelt. –súgja, s megöleli.
-Jó reggelt. –mosolyodik el Angel. Vajon elmesélje mi történt vele, vagy hallgasson? Már mesélt Danielről, a szakításukról is, és most mondja el, hogy itt van az a srác, és ebben a pillanatban fogalma sincs mit akar, vagy mit nem. Hogy jó volt látni, megérinteni, hogy visszajöttek az érzések, s nem képes eldönteni, hogy ez most rossz, vagy csuda jó. Csak látni akarja még. Pont az éjjel beszéltek a szerelemről és tessék… itt van a nagy szerelem alig pár méterre tőle. Jensen pedig csak bújik hozzá és ez is éppen olyan jól esik neki, mint az, hogy láthatja Danielt. Mi a fene legyen?
-Azt hiszem jól kiütöttem magam az éjjel. –mondja a fiú. –Jó volt veled. –megpuszilja a lány arcát.
-Igen… jó. –s a fiú szájába tesz egy harapás szendvicset.
-Ma mihez van kedved?
-Úszni, napozni… semmit sem csinálni.
-Jól hangzik. Akkor ha megreggeliztünk, csináljuk ezt! –suttogja a fiú, majd Angel vállába csókol, aztán ő is csipegetni kezd a reggeliből.
Bora-borán az idő gyorsan telik. Angel és Jensen egész nap a hasukat süttetik, aztán a lány azzal a kifogással, hogy vásárolgatni megy, otthagyja a fiút, aki visszatér a bungalóba és a teraszon élvezi tovább a napsütést. Megérti, ha rá nincs szükség a vásárolgatásnál. Angel biztosan magával viszi nővérét is. A másik házikóra néz. Nem lát mozgást, Jared és a lány nincs itt, vagy nem mutatják magukat… Milyen érdekes is ez. Ma egész nap nem gondolt barátjára. Talán tényleg kivert fejéből minden vele kapcsolatos gondolatot? Jó volt a lánnyal lenni és minden pillanatát élvezte még ha csak úsztak és napoztak is. Jared nem hiányzott, nem is látta egész nap. Barátja sem gondolt rá. Jadel tényleg kókuszt mentek gyűjteni. Életében először képes volt egy pálmafa tetejéig felmászni, igaz a lány féltette és folyton azt kiabálta, hogy „jöjjön le, mert összetöri magát”. 12szer törte már el valamelyik csontját, nem igazán érdekelte ez. Újabb gipsz. De szerencsére semmi sem történt és ők egy tucat kókusszal együtt üldögéltek egy pálma alatt, a sziget, hoteltől távolabbi részén, és csak csókolóztak, levegőt vettek, csókolóztak, próbálták lehámozni a dió héját, csókolóztak, úsztak, beszélgettek, és megint csókolóztak, majd azon kapták magukat, hogy benne járnak a délutánban. Elrejtették a diókat és megbeszélték, hogy visszajönnek értük, de hoznak szerszámot is hozzájuk, meg rengeteg szívószálat. A naptól és a levegőtől bágyadtan tértek vissza a bungalóba, s most együtt ülnek a hatalmas kádban, egymással szemben, és áztatják magukat. Jared csodálkozik, hogy ki tudja nyújtani Jade mellett a lábait.
-Egy ilyen nagy kád kell nekem otthonra is. Lopjuk el.
-Nem bírnád el. –mondja a lány, miközben a fiú mellére helyezi apró lábait.
-Valahogy csak sikerülne.
-Hát… lehet… ha van egy jó terved.
-Ki fogom találni. Csak… mit csinálok a régi kádammal?
-Nekem adod?
-Eltűnnél benne. Ebben is nehezen talállak. –mosolyog.
-Ma nagyon jól éreztem magam.
-Én is. –s megpuszilja a lány lábujjait egyenként. –Csak kár, hogy reggel nem találtalak magam mellett. –Most éjjel is elszöksz? Vagy hajnalban?
-Nem… de lehet, hogy írok kicsit.
-Nagyon szereted amit csinálsz, és jó is az amit csinálsz.
-És te is szereted a színészetet?
-Igen. Mindig van egy új dolog amiért igen.
-Olyan izgalmas, hogy… hogy… te vagy te! –mosolyog.
-Az is izgalmas, hogy te vagy te. –válaszol Jared, s megsimogatja a lány lábfejét. –Milyen kicsik. Apró tappancsok.
-Nem lehetnek olyan nagyok mint s tieid.
-Nem. De csoda, hogy nem borulsz fel. –mosolyog. –Mit szeretnél ma este? Vacsora a teraszon, aztán… kitalálunk valami jót. Mondjuk… úszkálás éjszaka?
-Én félek.
-Félsz? Mitől?
-A tenger sötét. És még a te lábad sem ér le.
-Majd megvédelek.
-Hát…
-Jade, mondj igent!
-Rendben. –bólogat. –De ha… ha félek, akkor mindig sikítok!
-Nem fogsz. Ígérem. –mondja a fiú és behunyja a szemét.
-Szerinted nem lopják el azt a sok kókuszt?
-Ha ellopják, akkor holnap szedünk megint.
-Mi lenne, ha… ha úszás helyett elhoznánk őket!
-Jade, te tényleg félsz. –beszél, de nyitja ki szemét.
-Igen… szóval… ha… a kókuszokat hoznánk ide…
-Tényleg ezt szeretnéd?
-Igen! –bólogat.
-És ha… tételezzük fel, hogy elhozzuk őket, akkor utána úszol velem?
-N… nem… úgy gondoltam, hogy nagyon sokáig hozzuk őket, aztán olyan fáradtak leszünk, hogy csak alszunk.
-Felejtsd el. –mosolyog.
-De… tényleg! Komolyan! Nagyon fáradtak leszünk!
-Nem. –válaszolja Jared határozottan.
-Ez így nem jó. –összeteszi karjait maga előtt.
-De! Jó lesz. Találj ki mást, hogy ne dobjalak be a vízbe.
-Nem tudok mást!
-Gondolkozz! Író vagy! Van fantáziád! –mondja, s felsóhajt, Jade pedig hiába töri fejét, semmi sem jut eszébe, hogy megmeneküljön az éjszakai fürdőzéstől. Tényleg fél. És még soha sem csinálta. Megint egy olyan dolog, amit még soha sem próbált. Ez a pár nap elég sokkoló volt számára, s alig nyugodott ma meg, máris valami olyanra készül, ami lehet, hogy izgalmas, de mégis… fél. De hiába is törte fejét ezen a kádban, sőt a vacsora közben is, egészen más felé indult el az éjszaka. Jared csak nyugtatni akarta őt, aztán teljesen összegabalyodtak, s ilyenkor kit is érdekel pár kókuszdió és az éjszakai tenger?
-Egy ilyen nagy kád kell nekem otthonra is. Lopjuk el.
-Nem bírnád el. –mondja a lány, miközben a fiú mellére helyezi apró lábait.
-Valahogy csak sikerülne.
-Hát… lehet… ha van egy jó terved.
-Ki fogom találni. Csak… mit csinálok a régi kádammal?
-Nekem adod?
-Eltűnnél benne. Ebben is nehezen talállak. –mosolyog.
-Ma nagyon jól éreztem magam.
-Én is. –s megpuszilja a lány lábujjait egyenként. –Csak kár, hogy reggel nem találtalak magam mellett. –Most éjjel is elszöksz? Vagy hajnalban?
-Nem… de lehet, hogy írok kicsit.
-Nagyon szereted amit csinálsz, és jó is az amit csinálsz.
-És te is szereted a színészetet?
-Igen. Mindig van egy új dolog amiért igen.
-Olyan izgalmas, hogy… hogy… te vagy te! –mosolyog.
-Az is izgalmas, hogy te vagy te. –válaszol Jared, s megsimogatja a lány lábfejét. –Milyen kicsik. Apró tappancsok.
-Nem lehetnek olyan nagyok mint s tieid.
-Nem. De csoda, hogy nem borulsz fel. –mosolyog. –Mit szeretnél ma este? Vacsora a teraszon, aztán… kitalálunk valami jót. Mondjuk… úszkálás éjszaka?
-Én félek.
-Félsz? Mitől?
-A tenger sötét. És még a te lábad sem ér le.
-Majd megvédelek.
-Hát…
-Jade, mondj igent!
-Rendben. –bólogat. –De ha… ha félek, akkor mindig sikítok!
-Nem fogsz. Ígérem. –mondja a fiú és behunyja a szemét.
-Szerinted nem lopják el azt a sok kókuszt?
-Ha ellopják, akkor holnap szedünk megint.
-Mi lenne, ha… ha úszás helyett elhoznánk őket!
-Jade, te tényleg félsz. –beszél, de nyitja ki szemét.
-Igen… szóval… ha… a kókuszokat hoznánk ide…
-Tényleg ezt szeretnéd?
-Igen! –bólogat.
-És ha… tételezzük fel, hogy elhozzuk őket, akkor utána úszol velem?
-N… nem… úgy gondoltam, hogy nagyon sokáig hozzuk őket, aztán olyan fáradtak leszünk, hogy csak alszunk.
-Felejtsd el. –mosolyog.
-De… tényleg! Komolyan! Nagyon fáradtak leszünk!
-Nem. –válaszolja Jared határozottan.
-Ez így nem jó. –összeteszi karjait maga előtt.
-De! Jó lesz. Találj ki mást, hogy ne dobjalak be a vízbe.
-Nem tudok mást!
-Gondolkozz! Író vagy! Van fantáziád! –mondja, s felsóhajt, Jade pedig hiába töri fejét, semmi sem jut eszébe, hogy megmeneküljön az éjszakai fürdőzéstől. Tényleg fél. És még soha sem csinálta. Megint egy olyan dolog, amit még soha sem próbált. Ez a pár nap elég sokkoló volt számára, s alig nyugodott ma meg, máris valami olyanra készül, ami lehet, hogy izgalmas, de mégis… fél. De hiába is törte fejét ezen a kádban, sőt a vacsora közben is, egészen más felé indult el az éjszaka. Jared csak nyugtatni akarta őt, aztán teljesen összegabalyodtak, s ilyenkor kit is érdekel pár kókuszdió és az éjszakai tenger?
Angel kopog nővére házikójának ajtaján, aztán belép. Csend van és sötét. Lehet, hogy nincsenek is itt? Ma még nem is találkoztak, és nem is tudja elmondja-e a reggelt és a délutánt. Oh, milyen szép volt Daniellel. A múltról beszélgettek és rengeteget nevettek. Megzavarodott, mert amikor visszaért, Jensen várta, édes volt, ahogyan vacsorát rendelt és próbálta elbűvölni őt. Lehet ellenállni egy ilyen férfinak? Igyekszik és látszik, hogy mindent megtesz azért, amiről az éjszaka beszélt. Mintha Jared soha nem is létezett volna. Ennyire vágyik a szerelem után? Édes fiú, ahogyan Daniel is. Mit tegyen most, hogy az érzelmei ismét előtörtek? Hagyja, hogy magával sodorja? Vagy mondjon megálljt nekik? Daniel az, akire mindig vágyott, Jensen pedig az újdonság, akiről az is kiderülhet, hogy a saját nemét vonzóbbnak találja, mint őt, még akkor is, ha a tegnap éjszakáról, ez biztos nem jut eszébe. Pedig még mindig ott a nagy kérdés. És lehet, hogy ezt a döntéséhez tudnia kell. Addig pedig nem képes gondolkodni. Miért pont most kellett összetalálkoznia Daniellel? Kit érdekel a tolószék, ha azzal lehet, akit szeret? De tényleg szereti? Vagy csak szerette és a régi érzések csak elhomályosítják azt a tényt, hogy ebből már úgy sem lehet semmi? Most jó… nem beszéltek a folytatásról csak a közös emlékekről… De miért olyan jó, ha eszükbe jutnak? És mi van ha dönt és Daniel mellett marad? Akarná a fiú? És mi van ha Jensennel? Alig ismeri még! És a legnagyobb titkáról, azon kívül, hogy vonzódik, sőt talán szereti a barátját… biztos… nem tud semmit. Jared érzelmei sötétek, nincs információ! Láthatólag a lehető legjobban elvan nővérével, mintha semmi sem történt volna ott a szobában… rejtély! Nincs sok ideje arra, hogy megtudja a válaszokat, mert lehet, hogy két pad között a földre esik! Se Jensen, se Daniel! És jó ez a titkolózás? Egyik srác sem tud a másikról… Mi van ha kiderül? Egyáltalán… miért hallgat előttük? Miért nem tud még erre sem válaszolni? Felsóhajt, elég ebből a föléje tornyosuló gondolathegyből! Most azért jött, hogy táncolni hívja a nővérét. Jensen már ott van a parton, s rá vár… csak remélni tudja, hogy Gary nem viszi oda unokaöccsét. Volt kedvesének egészen biztosan nem esne túl jól, az a rengeteg fiatal, aki élvezi a mozgás és a zene hatalmát… Gary tudja ezt, így elég kevés az esély erre… szerencsére. De most már tényleg elég ebből! Ráér holnap is tépni magát ezen! A sötétet csak a szoba közepén felderengő sejtelmes fény töri meg, mely átszűrődik az üveglapon. Odamegy az ágyhoz. Ismét két „gombóc” most összeolvadt a takaró alatt, Jared mellé Jade feje. Alszanak. És láthatóan testvérét egyáltalán nem zavarja, hogy Jared inkább horkol mint szuszog. Milyen szerencse, hogy Jensen nem, ő csak hangosan szuszog. Szereti hallgatni. Egy indok, ami a fiú mellett szól Daniellel szemben. De nem teheti meg, hogy most elkezdi versenyeztetni őket! Állítsa fel, ki-miben jobb? Nem! Inkább odamegy az ágyhoz és óvatosan megérinti Jade arcát.
-Ébresztő! –suttog. Igaz Jared hortyogásától biztosan nem hallja. Jobb ha megrázza inkább. Megérinti a takaró alól kikandikáló vállát, s megrázza.
-Jade?
-M… M… Mi van? –beszél nővére, s álmosan nyitja ki szemét, de amint meglátja húgát felül magához ölelve a takarót.
-Angel? Mit csinálsz te itt? –azonnal észhez tér, ahogy húgára figyel.
-Gyertek táncolni.
-Táncolni? –kérdez vissza és nagyot ásít. –Álmos vagyok…
-Kit érdekel? Alig múlt 10 és ti komolyan húzzátok a lóbőrt? És különben is? Hogy a fenében tudsz aludni ilyen hangzavarban? –ingatja fejét.
-Ő Jared!
-És? Horkol!
-Hagyd békén és pszt! Alszik. –halkítja le hangját.
-Akkor gyertek táncolni! Mi ott vagyunk, várunk rátok! És… ma még nem is találkoztunk.
-Nem…
-Ezért is gyertek! Legalább beszélünk kicsit. Keltsd fel!
-De… de fáradt…
-Jade?
-Ok!
-Remek! A parton vagyunk, a tűznél! Meglátod milyen jó lesz! Táncolunk hajnalig.
-Jensen is…
-Főleg Jensen! Imádok vele táncolni… De most… Kapd össze magad… és őt is… -mutat a fiúra, aztán elmosolyodik halványan. –Jade, 10 percet kapsz. Én megyek! Mérem az időt! –mondja, nővére bólogat. –Rendben… akkor… siess! –s amilyen halkan jött, olyan halkan ki is oson a bungalóból. Jade nagyot sóhajt, aztán megsimogatja Jared arcát. Olyan szép ilyenkor. Minek keltse fel? Nem akar táncolni! Itt szeretne maradni A barátjával és csak összebújnak, ahogy szoktak… Igen, ahogy szoktak! Már 2 napja járnak! Csodálatos! És… Jared Padalecki A barátja! Inkább visszafekszik mellé és tovább alszik hozzábújva, mert olyan jó úgy! Jared erős, mindentől megvédi. Kit érdekel most a part és a tánc? Maradni szeretne azokban a nagy, izmos karokban. Boldog, ha közöttük lehet, jó mélyen megbújva. Ismét hosszú, mély sóhaj hagyja el ajkait. Megérinti a fiú arcát és megpuszilja, majd hajába túr. Szereti rendezgetni, mindig van egy hajszál, ami rendetlenül áll a feje tetején, és most az összes másfelé kunkorodik. Ez pedig aranyos… Nem tud rá más szót. Visszabújik mellé, szorosan megöleli. Hallgatja, ahogy a fiú horkol, de ez egyáltalán nem zavarja. Mert A barátja! Ujjait végigsimítja mellkasán. Megcsókolja nyakát, aztán mocorog kicsit, hogy elhelyezkedjen, de erre a mozgolódásra felébred a fiú, Jade észre sem veszi, hogy csend van, tovább fészkelődik, Jared pedig elmosolyodik, mikor a lány ide-oda pakolgatja karjait és lábait.
-Jade? –suttog. –Mit csinálsz? Hé? –lefogja a lány kezeit.
-Sz… szia… én csak…
-Rendezkedsz?
-Csak egy kicsit. –mondja.
-Ha így folytatod, éjszakai úszás lesz a vége.
-Nem! Azt nem akarom. Nem is tudod milyen sokáig gondolkoztam azon, hogyan is beszéljelek le arról, hogy éjjel úszni vigyél! Nem szeretem! De tényleg! Olyan félelmetes és biztosan rengeteg hal van, amit…
-Jade?
-Vannak olyanok is amik csak este jönnek elő! Nem szeretnék találkozni velük! Nappal jó, mert látok, de éjszaka…
-Jade?
-Amikor süt a nap, a tenger kék és zöld, de ilyenkor teljesen fekete a víz! És tudod miért?
-Nem. -sóhajt a fiú, mert tudja, hogy Jade úgysem hagyja abba.
-Mert nem süt a nap, és…
-Ok! Ezt valahogy sejtettem… De… nem dobtalak bele a vízbe.
-Nem.
-Én megmondtam, hogy találsz rá módot, hogy megállíts. –mosolyog.
-Eszembe sem jutott az a dolog… szóval… egy csomó ötletem volt. Gondoltam elszököm valahová, ahol nem találsz meg.
-Olyan nincs ezen a szigeten.
-Vagy, hogy bezárkózom a fürdőszobába.
-Simán kinyitom a zárat. Szakmai ártalom. –simogatja Jade arcát.
-De… aztán… egészen másképpen alakult! Csak megfogtad a kezem és utána nem volt idő gondolkodnom.
-Reméltem is, hogy nem töröd a fejed. –megcsókolja a lány homlokát.
-Nem. –mélyen felsóhajt. –Olyan jó, hogy itt vagy nekem. –bújik a fiúhoz. –Amikor Angel elment, pont azon gondolkoztam, hogy…
-Angel?
-Oh, igen. Itt volt.
-Mi? Mit csinált itt?
-Bejött, hogy menjünk táncolni a partra. Ott vannak Jensennel! Valami hatalmas party lehet, mert azt mondta a tűznél megtalálom.
-Miért nem keltettél fel?
-Olyan mélyen aludtál, és nem volt szívem. –mondja. –Szeretnél elmenni?
-Neked van kedved hozzá?
-Nem igazán… vagyis… béna vagyok a tánchoz, mindig is az voltam! Angel a bulizós fajta, ő imád táncolni!
-Hát… én sem vagyok egy Fred Aster. –beszél a fiú. –De nálam tuti jobban táncolsz. Egy biztos, a revüt kihagyom a szerepeim közül. –mosolyog. –De… te döntesz!
-Nem is tudom. Szerintem te el szeretnél menni, nem is találkoztál ma Jensennel. És… Angel nem adott túl sok időt. Ha nem megyünk oda 10 perc múlva, egészen biztosan visszajön és elrángat!
-Meglehet! Adjuk meg neki ezt az örömöt és várjuk meg?
-Nem! –rázza fejét Jade. –Menjünk!
-Rendben. –bólogat a fiú és felülnek mindketten, de nem mozdulnak, csak ásítoznak. –Biztos vagy abban, hogy ha elindulunk a stégről nem löklek be a vízbe? –mosolyodik el sejtelmesen.
-Nem, de ha megteszed, akkor haragudni fogok rád.
-Hm… akkor nem kockáztatom meg. Pedig még nem is láttalak haragudni. Kíváncsi lennék.
-Olyankor csúnyán nézek.
-Oh! Milyen csúnyán?
-Nagyon csúnyán. –mondja a lány.
-De… lehet, hogy akkor még helyesebb a pofid.
-Helyes a pofim? –kezd pirulni. –Gondolod?
-Nem tudom, mert még nem láttalak „nagyon csúnyán nézni”. –beszél, majd megsimogatja Jade hátát, aztán apró csókot lehel vállára. –Fel kéne kelni, ha menni akarunk.
-Igen. De előbb te!
-Miért én?
-Mert… mert…
-Ok, értem! Nehogy meglássak valamit? –mosolyog.
-Hát… igen… vagyis… nem… De…
-Még mindig szégyellős vagy. Még egy indok, hogy bedobjalak a vízbe.
-Nem teszed!
-De! –bólogat, majd megcsókolja száját. –Rendben, nem nézek oda, csak siessünk, mert ha Angel megjelenik…
-Meglátja a feneked.
-Ez az amit nem szeretnék! Tegnap is olyan kínos volt! Az egy dolog, hogy ő megjelent… pucéran… De… engem sem hagyott szó nélkül. A húgod nem semmi lány!
-Hát nem… De Angel így tökéletes!
-Azért, jobb, ha engem nem nézeget. Rajtam nincs semmi látnivaló amúgy sem!
-De! Igen! –bólogat Jade. –Van. –s zavartan pislog, majd édesen felsóhajt.
-Igen? És micsoda? –kérdezi a fiú.
-Hát… csak… teeeeeeeee!
-Én? –elmosolyodik.
-Igen… Az… egész te! –és hatalmas kört rajzol a levegőbe.
-Hm… -és lassan hátrahajtja a lányt az ágyra. –Mutasd meg nekem, mire gondolsz! Angel meg a tánc, várhat még!
-Hát… Visszajön! Nem lehet!
-5 perc! –suttog a fiú, s ajkaival lefelé indul Jade testén.
-Most nem szabad! Jared! Ne. Tényleg ne!
-De! –megnyalja a lány köldökét. –Lehet… és már csak 4 és fél percünk van. Lazíts és kapaszkodj. –suttog, majd tovább ízlelgeti Jade puha bőrét.
-Az… nagyon kevés idő…
-Bizony… kevés… -suttog Jared, a lány pedig egy hirtelen mozdulattal kigördül alóla, s már csak azt veszi észre, hogy Jade leteperi őt.
-Nem! –kiált a lány.
-4 perc. –sóhajt fel a fiú.
-Most… valami az eszembe jutott.
-Igen? És mi az?
-4 perc? Ok! –bólogat és lejjebb csusszan a fiún, aki összeráncolja homlokát.
-Mire készülsz?
-Kipróbálok valamit. –mondja, a tekintetében pedig mély elhatározás.
-És mi az? –kérdezi, de válasz helyett Jade, csak elmosolyodik, aztán eltűnik a takaró alatt, a fiú combjai közé hajol, s szájába veszi férfierejét. Ezt már ki kellett próbálnia! Elég malac ötlet, de eleget hallott róla. Fogalma sincs, hogy mit kell most csinálni. Nem is olyan rossz az íze, ugyan olyan, mint Jaredé. Nincs is különbség!
-Öh… Jade… te és ő… barátkoztok? –kérdezi a fiú és felemeli a takarót, hogy bekukkantson, de a lány azonnal magára húzza. –Bocs… Kettesben szeretnétek lenni… ok! Csak… fura… vagyis… -nagyot nyel, mert Jade rájött, ha ugyanolyan gyengéden bánik vele, mint a fiú testével, akkor nem tehet rosszat, sőt. Nyelve játszadozni kezd, nyalakodni, felkutatja az ismeretlent és ez a fiút forrósággal önti el.
-Oh… te… jó… ég. –suttog Jared és elmosolyodik, oldalra hajtja fejét, miközben a takaró felett megfogja Jade kidomboruló buksiját. –Ez… jó.
-Éeg? –kérdezi a lány teli szájjal, mire Jared elneveti magát, s már nem bír arra koncentrálni mit is csinál Jade. Elhúzza a fejét magától, s megfogva a kicsi testet, maga mellé fekteti.
-Jade?
-Mi az? Rossz volt? Én csak megpróbáltam! –legörbíti szája szegletét.
-Jó volt… Komolyan… Csak… ne beszélj közben. –mondja és még felnevet, majd magához szorítja a lányt, aki búsan figyeli, nem érti mi olyan mulatságos. Ezek szerint valamit rosszul csinált.
-Jade, édes vagy teli szájjal. –mondja a fiú. –Van még 2 percünk!
-Béna voltam.
-Nem! Aranyos. De hallanod kellett volna magad. Bocs! Ne haragudj!
-Nem haragszom. –sóhajt fel búsan, aztán elfordul. –Akkor… inkább menjünk táncolni.
-Rendben… De… akár vissza is mehetsz a takaró alá, hogy tovább barátkozzatok. Ígérem nem lesek.
-Nem! –rázza fejét és búsan felsóhajt. –Mert kiröhögsz. És Angel mindjárt itt lesz.
-Csak… -s maga felé fordítja a lányt. –Azt mosolyogtam…
-Nevettél!
-Bocsánat! Csak azon nevettem, hogy olyan Jade voltál!
-Az a baj velem, hogy be nem áll a szám, tudom. –beszél szomorúan.
-Igen, ez így van, de nekem tetszik ez! Csak…
-Ha a micsodád a számban van, maradjak csendben. –fakad ki.
-Nem így mondtam volna… Jade, szeretem, ha magyarázol és beszélsz. Tényleg. –megpuszilja arcát. –De a „micsodámmal” a szádban… inkább ne tedd! Sokkal jobban élvezném, ha összejönnétek és néha „megdumálnátok” ezt-azt… szavak nélkül. Jobba tett. Jobban szereti. És én ígérem tényleg nem zavarlak meg benneteket a paplan alatt. –mondja, amikor nyílik az ajtó és ismét Angel jelenik meg, az ágy elé áll, a két fiatal rögtön odakapja fejét és azonnal felül.
-Ébresztő! –suttog. Igaz Jared hortyogásától biztosan nem hallja. Jobb ha megrázza inkább. Megérinti a takaró alól kikandikáló vállát, s megrázza.
-Jade?
-M… M… Mi van? –beszél nővére, s álmosan nyitja ki szemét, de amint meglátja húgát felül magához ölelve a takarót.
-Angel? Mit csinálsz te itt? –azonnal észhez tér, ahogy húgára figyel.
-Gyertek táncolni.
-Táncolni? –kérdez vissza és nagyot ásít. –Álmos vagyok…
-Kit érdekel? Alig múlt 10 és ti komolyan húzzátok a lóbőrt? És különben is? Hogy a fenében tudsz aludni ilyen hangzavarban? –ingatja fejét.
-Ő Jared!
-És? Horkol!
-Hagyd békén és pszt! Alszik. –halkítja le hangját.
-Akkor gyertek táncolni! Mi ott vagyunk, várunk rátok! És… ma még nem is találkoztunk.
-Nem…
-Ezért is gyertek! Legalább beszélünk kicsit. Keltsd fel!
-De… de fáradt…
-Jade?
-Ok!
-Remek! A parton vagyunk, a tűznél! Meglátod milyen jó lesz! Táncolunk hajnalig.
-Jensen is…
-Főleg Jensen! Imádok vele táncolni… De most… Kapd össze magad… és őt is… -mutat a fiúra, aztán elmosolyodik halványan. –Jade, 10 percet kapsz. Én megyek! Mérem az időt! –mondja, nővére bólogat. –Rendben… akkor… siess! –s amilyen halkan jött, olyan halkan ki is oson a bungalóból. Jade nagyot sóhajt, aztán megsimogatja Jared arcát. Olyan szép ilyenkor. Minek keltse fel? Nem akar táncolni! Itt szeretne maradni A barátjával és csak összebújnak, ahogy szoktak… Igen, ahogy szoktak! Már 2 napja járnak! Csodálatos! És… Jared Padalecki A barátja! Inkább visszafekszik mellé és tovább alszik hozzábújva, mert olyan jó úgy! Jared erős, mindentől megvédi. Kit érdekel most a part és a tánc? Maradni szeretne azokban a nagy, izmos karokban. Boldog, ha közöttük lehet, jó mélyen megbújva. Ismét hosszú, mély sóhaj hagyja el ajkait. Megérinti a fiú arcát és megpuszilja, majd hajába túr. Szereti rendezgetni, mindig van egy hajszál, ami rendetlenül áll a feje tetején, és most az összes másfelé kunkorodik. Ez pedig aranyos… Nem tud rá más szót. Visszabújik mellé, szorosan megöleli. Hallgatja, ahogy a fiú horkol, de ez egyáltalán nem zavarja. Mert A barátja! Ujjait végigsimítja mellkasán. Megcsókolja nyakát, aztán mocorog kicsit, hogy elhelyezkedjen, de erre a mozgolódásra felébred a fiú, Jade észre sem veszi, hogy csend van, tovább fészkelődik, Jared pedig elmosolyodik, mikor a lány ide-oda pakolgatja karjait és lábait.
-Jade? –suttog. –Mit csinálsz? Hé? –lefogja a lány kezeit.
-Sz… szia… én csak…
-Rendezkedsz?
-Csak egy kicsit. –mondja.
-Ha így folytatod, éjszakai úszás lesz a vége.
-Nem! Azt nem akarom. Nem is tudod milyen sokáig gondolkoztam azon, hogyan is beszéljelek le arról, hogy éjjel úszni vigyél! Nem szeretem! De tényleg! Olyan félelmetes és biztosan rengeteg hal van, amit…
-Jade?
-Vannak olyanok is amik csak este jönnek elő! Nem szeretnék találkozni velük! Nappal jó, mert látok, de éjszaka…
-Jade?
-Amikor süt a nap, a tenger kék és zöld, de ilyenkor teljesen fekete a víz! És tudod miért?
-Nem. -sóhajt a fiú, mert tudja, hogy Jade úgysem hagyja abba.
-Mert nem süt a nap, és…
-Ok! Ezt valahogy sejtettem… De… nem dobtalak bele a vízbe.
-Nem.
-Én megmondtam, hogy találsz rá módot, hogy megállíts. –mosolyog.
-Eszembe sem jutott az a dolog… szóval… egy csomó ötletem volt. Gondoltam elszököm valahová, ahol nem találsz meg.
-Olyan nincs ezen a szigeten.
-Vagy, hogy bezárkózom a fürdőszobába.
-Simán kinyitom a zárat. Szakmai ártalom. –simogatja Jade arcát.
-De… aztán… egészen másképpen alakult! Csak megfogtad a kezem és utána nem volt idő gondolkodnom.
-Reméltem is, hogy nem töröd a fejed. –megcsókolja a lány homlokát.
-Nem. –mélyen felsóhajt. –Olyan jó, hogy itt vagy nekem. –bújik a fiúhoz. –Amikor Angel elment, pont azon gondolkoztam, hogy…
-Angel?
-Oh, igen. Itt volt.
-Mi? Mit csinált itt?
-Bejött, hogy menjünk táncolni a partra. Ott vannak Jensennel! Valami hatalmas party lehet, mert azt mondta a tűznél megtalálom.
-Miért nem keltettél fel?
-Olyan mélyen aludtál, és nem volt szívem. –mondja. –Szeretnél elmenni?
-Neked van kedved hozzá?
-Nem igazán… vagyis… béna vagyok a tánchoz, mindig is az voltam! Angel a bulizós fajta, ő imád táncolni!
-Hát… én sem vagyok egy Fred Aster. –beszél a fiú. –De nálam tuti jobban táncolsz. Egy biztos, a revüt kihagyom a szerepeim közül. –mosolyog. –De… te döntesz!
-Nem is tudom. Szerintem te el szeretnél menni, nem is találkoztál ma Jensennel. És… Angel nem adott túl sok időt. Ha nem megyünk oda 10 perc múlva, egészen biztosan visszajön és elrángat!
-Meglehet! Adjuk meg neki ezt az örömöt és várjuk meg?
-Nem! –rázza fejét Jade. –Menjünk!
-Rendben. –bólogat a fiú és felülnek mindketten, de nem mozdulnak, csak ásítoznak. –Biztos vagy abban, hogy ha elindulunk a stégről nem löklek be a vízbe? –mosolyodik el sejtelmesen.
-Nem, de ha megteszed, akkor haragudni fogok rád.
-Hm… akkor nem kockáztatom meg. Pedig még nem is láttalak haragudni. Kíváncsi lennék.
-Olyankor csúnyán nézek.
-Oh! Milyen csúnyán?
-Nagyon csúnyán. –mondja a lány.
-De… lehet, hogy akkor még helyesebb a pofid.
-Helyes a pofim? –kezd pirulni. –Gondolod?
-Nem tudom, mert még nem láttalak „nagyon csúnyán nézni”. –beszél, majd megsimogatja Jade hátát, aztán apró csókot lehel vállára. –Fel kéne kelni, ha menni akarunk.
-Igen. De előbb te!
-Miért én?
-Mert… mert…
-Ok, értem! Nehogy meglássak valamit? –mosolyog.
-Hát… igen… vagyis… nem… De…
-Még mindig szégyellős vagy. Még egy indok, hogy bedobjalak a vízbe.
-Nem teszed!
-De! –bólogat, majd megcsókolja száját. –Rendben, nem nézek oda, csak siessünk, mert ha Angel megjelenik…
-Meglátja a feneked.
-Ez az amit nem szeretnék! Tegnap is olyan kínos volt! Az egy dolog, hogy ő megjelent… pucéran… De… engem sem hagyott szó nélkül. A húgod nem semmi lány!
-Hát nem… De Angel így tökéletes!
-Azért, jobb, ha engem nem nézeget. Rajtam nincs semmi látnivaló amúgy sem!
-De! Igen! –bólogat Jade. –Van. –s zavartan pislog, majd édesen felsóhajt.
-Igen? És micsoda? –kérdezi a fiú.
-Hát… csak… teeeeeeeee!
-Én? –elmosolyodik.
-Igen… Az… egész te! –és hatalmas kört rajzol a levegőbe.
-Hm… -és lassan hátrahajtja a lányt az ágyra. –Mutasd meg nekem, mire gondolsz! Angel meg a tánc, várhat még!
-Hát… Visszajön! Nem lehet!
-5 perc! –suttog a fiú, s ajkaival lefelé indul Jade testén.
-Most nem szabad! Jared! Ne. Tényleg ne!
-De! –megnyalja a lány köldökét. –Lehet… és már csak 4 és fél percünk van. Lazíts és kapaszkodj. –suttog, majd tovább ízlelgeti Jade puha bőrét.
-Az… nagyon kevés idő…
-Bizony… kevés… -suttog Jared, a lány pedig egy hirtelen mozdulattal kigördül alóla, s már csak azt veszi észre, hogy Jade leteperi őt.
-Nem! –kiált a lány.
-4 perc. –sóhajt fel a fiú.
-Most… valami az eszembe jutott.
-Igen? És mi az?
-4 perc? Ok! –bólogat és lejjebb csusszan a fiún, aki összeráncolja homlokát.
-Mire készülsz?
-Kipróbálok valamit. –mondja, a tekintetében pedig mély elhatározás.
-És mi az? –kérdezi, de válasz helyett Jade, csak elmosolyodik, aztán eltűnik a takaró alatt, a fiú combjai közé hajol, s szájába veszi férfierejét. Ezt már ki kellett próbálnia! Elég malac ötlet, de eleget hallott róla. Fogalma sincs, hogy mit kell most csinálni. Nem is olyan rossz az íze, ugyan olyan, mint Jaredé. Nincs is különbség!
-Öh… Jade… te és ő… barátkoztok? –kérdezi a fiú és felemeli a takarót, hogy bekukkantson, de a lány azonnal magára húzza. –Bocs… Kettesben szeretnétek lenni… ok! Csak… fura… vagyis… -nagyot nyel, mert Jade rájött, ha ugyanolyan gyengéden bánik vele, mint a fiú testével, akkor nem tehet rosszat, sőt. Nyelve játszadozni kezd, nyalakodni, felkutatja az ismeretlent és ez a fiút forrósággal önti el.
-Oh… te… jó… ég. –suttog Jared és elmosolyodik, oldalra hajtja fejét, miközben a takaró felett megfogja Jade kidomboruló buksiját. –Ez… jó.
-Éeg? –kérdezi a lány teli szájjal, mire Jared elneveti magát, s már nem bír arra koncentrálni mit is csinál Jade. Elhúzza a fejét magától, s megfogva a kicsi testet, maga mellé fekteti.
-Jade?
-Mi az? Rossz volt? Én csak megpróbáltam! –legörbíti szája szegletét.
-Jó volt… Komolyan… Csak… ne beszélj közben. –mondja és még felnevet, majd magához szorítja a lányt, aki búsan figyeli, nem érti mi olyan mulatságos. Ezek szerint valamit rosszul csinált.
-Jade, édes vagy teli szájjal. –mondja a fiú. –Van még 2 percünk!
-Béna voltam.
-Nem! Aranyos. De hallanod kellett volna magad. Bocs! Ne haragudj!
-Nem haragszom. –sóhajt fel búsan, aztán elfordul. –Akkor… inkább menjünk táncolni.
-Rendben… De… akár vissza is mehetsz a takaró alá, hogy tovább barátkozzatok. Ígérem nem lesek.
-Nem! –rázza fejét és búsan felsóhajt. –Mert kiröhögsz. És Angel mindjárt itt lesz.
-Csak… -s maga felé fordítja a lányt. –Azt mosolyogtam…
-Nevettél!
-Bocsánat! Csak azon nevettem, hogy olyan Jade voltál!
-Az a baj velem, hogy be nem áll a szám, tudom. –beszél szomorúan.
-Igen, ez így van, de nekem tetszik ez! Csak…
-Ha a micsodád a számban van, maradjak csendben. –fakad ki.
-Nem így mondtam volna… Jade, szeretem, ha magyarázol és beszélsz. Tényleg. –megpuszilja arcát. –De a „micsodámmal” a szádban… inkább ne tedd! Sokkal jobban élvezném, ha összejönnétek és néha „megdumálnátok” ezt-azt… szavak nélkül. Jobba tett. Jobban szereti. És én ígérem tényleg nem zavarlak meg benneteket a paplan alatt. –mondja, amikor nyílik az ajtó és ismét Angel jelenik meg, az ágy elé áll, a két fiatal rögtön odakapja fejét és azonnal felül.
-Most már elég! Kifelé az ágyból! –teszi csípőre kezét.
-Még van egy perc- sóhajt fel Jared.
-Számoltad? –kérdezi a lány. –Tessék kimászni az ágyból! MOST!
-Akkor csukd be a szemed! –mondja a fiú. –Vagy… fordulj el.
-Miért?
-Mert… mert… csak.
-Jared, már láttam olyat! Nyugi! –mosolyodik el, mire nővére dühösen fúj.
-A barátomét még nem! Fordulj el! –kiált Jade.
-Nem is leshetek? –kérdezi Angel és összeteszi karjait maga előtt.
-Neeeeeeeeeeeeeem! –kiált fel egyszerre a pár.
-Ok, jól van! Oda sem nézek. –lassan hátat fordít az ágynak.
Jared megvárja, míg Jade „felöltözik” a takaróba, aztán maga elé fogja a párnáját és fölegyenesedik. De Jade ügyesebb, a fürdőbe szalad, és magára zárja az ajtaját orra előtt.
-Remek. –motyog a fiú.
-Mi is? –fordul fel Angel és végigvizslat tekintetével a fiún, majd szeme megakad a párnán. Beszívja a levegőt és bent tartja, majd orrán kifújja. Jared idegesen kezdi rágni alsó ajkát és zavartan figyeli Angel minden rezdülését.
-Most egy kicsit hülyén érzem magam. –fakad ki Jared, a lány mosolyogva bólogat.
-Én is úgy lennék egy szál párnában.
-Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de… olyan szép kint az éjszaka. Az a rengeteg csillag, meg a tenger.
-Ilyen szépen megfogalmazni, hogy menjek a fenébe…
-Ugye? Akkor?
-Rendben… De visszajövök, ha nem dugjátok ki a fejeteket belátható időn belül… Egyébként pedig… -ismét végigméri a fiút. –Wow.
-Angel, indulás!
-Csak még egy kicsit hagy nézzelek!
-Így is elég hülyén érzem magam.
-Nem is értem miért? Felemelnéd a kezed?
-Angel! Zoknit ne húzzak rá?
-Megkérhetlek? –mosolyog, aztán megingatja fejét. –Ok, megyek. Olyan vagy mint Jade. Szégyellős!
-Azt mondtad, láttál már olyat… miért is érdekel az enyém?
-Puszta kíváncsiság.
-Teljesen átlagos!
-Kizárt! Hallottam róla ezt-azt. –mondja. –De az is elég lenne, ha megfordulnál! Én csak nézelődök.
-Angel! Kérlek!
-Na jó… látom nem jutok dűlőre veled! Megyek.
-Ez egy remek ötlet! –kiált a fiú, Angel pedig felsóhajt, majd hátrálva elindul az ajtó felé, csak egy kicsit szeretné még látni, mert kellemes és szemet gyönyörködtető férfitest. Reméli, hogy Jade értékeli azt, amit kapott. Jared követi mozdulatait és amint becsukja maga mögött az ajtót, odalép és kulcsra zárja. Jobb az óvatosság, mielőtt Angel ismét megjelenik. Pár pillanatra nekidől, aztán a cuccaihoz lép, a nadrágja a földön, gyorsan belebújik, mert az alsógatyáját nem találja. De alig gombolja be, zsebéből a padlóra esik mobilja. Rápislog. Mióta itt vannak, be sem kapcsolta még. Felveszi és az ágy szélére ül. Nézegeti a kijelzőt. Ki tudja, hányan keresték már, talán be kellene kapcsolnia… De az is lehet, hogy ezzel a lépéssel csak elrontaná ezt a vakációt. Mit tegyen? De mire észbe kap, ujja már megnyomta a gombot, és a kijelző életre kel. Hosszan keres hálózatot a mobil, mire talál egyet és pár pillanat múlva, folyamatosan érkeznek az SMS-ek, hangos dallam kíséretében. Jade is hallja ezt a fürdőszobában. Neki is megfordult már a fejében, hogy nem ártana, ha bekapcsolná a mobilját, de nem igazán szeretne foglalkozni az otthoni dolgokkal. Igaz, a kiadója már égre-földre keresheti, de nem érdekli. Az anyja is biztosan ezerszer hívta már, ahogyan Angelt is… Ám most ő érdekli a legkevésbé… Viszont úgy tűnik Jared eddig bírta telefon nélkül. Ami nem is baj, hiszen ő egy fontos ember! És rengetegen kereshetik. Nem is érti miért nem tette meg eddig? Jobb ha inkább itt bent marad, és nem zavarja meg őt. Lehet, hogy telefonálnia is kell! Belenéz a tükörbe, majd a polcról elveszi fésűjét és kicsit rendbe teszi haját. Ha táncolni szeretne, mégsem mehet ki ilyen kócosan. Igaz, a lágy szellő hamar összeborzolná.
Jared belép az SMS-ek közé, elég hosszú a lista. A testvérei, az anyja, Eric… mindegyik azt kérdezi hová tűnt. Aggódnak érte… Sandy… SANDY! Szíve megdobban, látva a nevet. Kinyitja a borítékot.
„Szia Jared. Hívtalak, de utálok az üzenetrögzítővel beszélni. Csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. Sadie és Harvey hiányol téged, nyugtalanok, mint én. Bocsáss meg!” Mély sóhaj hagyja el rózsás ajkait, de nincs ideje gondolkodni, mert itt a következő SMS a lánytól.
„Jared, megint kerestelek. Nem érlek el. Talán történt valami? Vagy csak nekem vagy elérhetetlen? Kerestem Jensent is, de őt sem érem utol. Együtt vagytok? Ha megkapod, kérlek hívj! Sandy, remélem még emlékszel.” A fiú búsan olvassa el mégegyszer, de van még egy boríték.
„Ismét én vagyok. A szüleid is aggódnak! Kerestek ők is. Megmondtam nekik, hogy vége van. Nem értik. Beszélhetnénk? Tényleg aggódom! A kutyák is nyugtalanok. Tényleg sajnálom! Nem is tudom miért tettem! Bocsáss meg! Találkozzunk! Ott ahol akarod! Kérlek válaszolj!” Jared ajkába harap. Mit tegyen? Sandy kereste őt. Talán mégis megváltozhat. Talán tudnak beszélni róla. Lehet, hogy minden jóra fordul, hiszen szereti még. Persze, hogy szereti. Nem felejtette el, még akkor sem, ha most egy másik lánnyal van itt kettesben és akivel jár… De valóban megtenné Jadel azt, hogy elhagyja Sandy miatt? Ha így történne, akkor Jade egészen biztosan összetörne és ez az édes lány, soha többé nem bízna meg egy férfiban sem. Mi a fenének kellett most megnéznie az üzeneteit? Jobb, ha a hangpostafiókot és a mailjeit már meg sem nyitja. Egészen biztos abban, hogy Sandy oda is írt neki. Viszont, ha csak otthon kapcsolja be a mobilt, ugyan ilyen helyzetbe lenne, mint most… De mégis, otthon lenne a saját hálószobájában… talán egyedül… most itt van Jade… Jade… kedves lány, édes, megszerette… persze nem szerelmes, ez az érzés messze áll tőle, de jól érzi magát vele és remekül szórakozik. Mert a lány roppant szórakoztató, még akkor is ha be nem áll a szája. Teljesen Sandy ellentéte… Sandy… Ha csak rá gondol, testén végigfut a melegség, mely szívéből árad. De… miért van az, hogy az elmúlt két napban nem gondolt rá? Mert Jade lefoglalta minden pillanatban… vagy mert ha nem a lánnyal volt, akkor Jensen töltötte be az üres teret agyában? Oh, a barátja! Ha kilép innen és a partra megy táncolni, látni fogja őt és ha látja, akkor kívánja is… Mi a fenének esett ki a mobil a zsebéből? Miért okozott néhány perc alatt, ilyen őrületet a gondolataiban?
-A fenébe! –morog maga elé, majd feláll az ágyról és a teraszra lép. A korlátnak dől és a vizet bámulja. –Most mit csináljak? –gondolkozik hangosan. A mobilra néz és ismét elolvassa Sandy összes üzenetét. Lehet, hogy tényleg megbánta az egészet? Lehet, hogy ez kellett és a kapcsolatuk megújulhat? Jensennek pedig nem lesz igaza és Sandy igenis tud változni? De hogyan számoljon el azzal, hogy barátja kell neki, mert izgalmasak légyottjaik és élvezi őket. Vallja be Sandynek és úgy könnyebb? Mit szólna hozzá? Még az is lehet, hogy szemet hunyna felette. Na és Jade? Felejtse el? Akkor most kéne még… De itt volt ez a két nap, és szereti ezt a két napot. Mert szép emlék, ahogyan Jade is… De ő még nem emlék. Itt van néhány lépésre tőle. Legyen őszinte vele? Mondja el, hogy összezavarodott? Álljon elő azzal, hogy Sandy kereste, és lehet, hogy rendbe tudják hozni a dolgot? Ha Jade pofon vágná, tökéletesen megértené. Vagy hallgasson, aztán ha beszélt Sandyvel és jutottak valamire, szakítanak? Nem! Jade tényleg összetörne! És nem akarja megbántani… Most olyan boldog! Látja rajta és élvezi, hogy van egy igazi Barátja. Halványan elmosolyodik ezen, aztán megint a mobilra néz. Mi van, ha most hívja fel? De mi lesz, utána? Elég ezen azután agyalni… csak… vajon jó ez a megoldás? Pont itt, és pont most? Miért ne? Ha sokáig töri a fejét ez annál rosszabb. Telefonkönyv. Sandy… tárcsáz. Szíve torkában dobog, ahogy a telefon csörög a másik oldalon. Talán… le kellene tennie…
-Jared! –szól ekkor bele Sandy, hangján érződik, hogy örül.
-Szia Sandy! –sóhajt a kagylóba a fiú és nem is tudja, hogy Jade a fürdő ajtajában áll, s tudja a fiú kivel beszél. Fogalma sincs honnan jön ez, de érzi. Elkomorul és meg sem mozdul, csak a fiút nézi, aki a tenger felé fordulva beszél, s így nem hallja őt. Igaz, nem is akarja tudni mit mondd… Valamiért ez az egész helyzet most fáj neki, ilyet még sohasem érzett. Kiszárad a szája, reszketni kezd kicsi teste, és a sírás fojtogatja, pedig az is lehet, hogy egyszerűen csak annyit kérdez tőle, hogy hogy van… vagy… Nem is biztos, hogy Sandy az… De igen, tudja jól! Ez most féltékenység? Miért nem készült fel erre, hiszen tudta… tudja jól, még szereti a fiú. Miért nem lehet? Sandy olyan szép lány! Akármit is mondott Jared róla, akkor is szép és egészen biztosan volt, van benne valami, amiért szerelmes volt… vagy még mindig az belé! De… AKKOR IS FÁJ!
-Hol vagy? Aggódom! Kerestelek és nem értelek el!
-Most… most felhívtalak.
-Találkoznunk kell! Én sajnálom…
-Mit? Hogy elvitted a kutyáimat, hogy kicsinyes bosszút állj rajtam? Kést döftél belém! És ne mondd, hogy nem akartad! Ez volt a célod, nem igaz? –kérdezi, de nincs válasz. –Ok… Tudom, hogy igen… Hogy vannak? Jól? Nem hallom őket.
-Nem vagyok otthon…
-Nálad vannak? Ugye a házban hagytad őket? Tudod, hogy Harvey imád felfedező utakra indulni. Mindent jól bezártál?
-Igen.
-És esznek rendesen? Sadie tudod, hogy imádja a hasát!
-Igen… Jared!
-Miért kellett elvenni őket? Miért?
-Bocsáss meg! Kérlek szépen! Tényleg azt akartam, hogy fájjon!
-Belém rúgtál!
-Találkozzunk és beszéljünk! Odamegyek és…
-Nem… nem vagyok Vancouverben.
-Akkor hol vagy?
-Messze!
-Szeretnék veled találkozni és beszélni. Talán még… még…
-Kettőnkről akarsz mondani valamit?
-Igen. –suttog Sandy. –Kérlek! Így tényleg nem lehet vége!
-És… mégis… hogyan legyen vége?
-Te sem akarod, tudom! Ismerlek Jared! Mondd azt, hogy nem szeretsz! Nem fogod, mert… mert… ez nem lenne igaz.
-Miért csinálod ezt?
-Buta voltam. Amit tettem bánom már… Hozzád akarok menni és veled lenni! Gyereket szeretnék tőled.
-Ha most azt mondanám, hogy… hogy folytassuk, felejtsük el ami történt, képes volnál kompromisszumokra?
-Ezt ne telefonon beszéljük meg Jared.
-Hajlandó volnál?
-Nem tudom… lehet… talán…
-Ha ebben az évben szeretnék gyereket akkor vállalnád?
-Jared… ez nem ilyen egyszerű!
-De… ez ilyen egyszerű. Most mondtad, gyereket szeretnél tőlem.
-Így nem lehet beszélni! Kérlek találkozzunk!
-Találkozzunk, de most nem megy.
-Hol vagy? Miért nem mondod meg?
-Jobb, ha nem tudod. Távol! Elég messze a helytől, amit otthonnak hívok… és… és azt hittem egyszer az lesz az otthonom, ahol te vagy. –sóhajt fel, aztán mély hallgatás a kagyló két végén, de végül Sandy töri meg a csendet.
-Nem vagy egyedül.
-Ezt miből gondolod?
-Csak… csak tudom. És veled van Jensen is.
-Igen… Ő is itt van…
-Elmentetek csajozni és felejteni?
-Nem… Jensen hívott, így van, de… -egy pillanatra elhallgat. –Igen… nem vagyok egyedül. Megismertem egy lányt.
-Gyorsan ment. –állapítja meg Sandy.
-Mégis mit vártál?
-És?
-Mit szeretnél tudni?
-Alig szakítottunk és te máris felszedtél egy lányt? Ez nem te vagy Jared!
-Lehet… De… azt hiszem te is bevállaltál pár fickót!
-Nem tettem…
-Nem? Ezt nem hiszem, de nem is érdekel. –megrántja vállát. –A lány… más mint te.
-De tetszik neked, hallom a hangodon.
-Tetszik.
-És elhagynád, ha mi megint…
-I… Igen… el… -súgja és hátat fordít a tengernek, megpillantja Jadet a fürdő ajtajában. –Azt hiszem most le kell tennem. –mondja és leteszi a telefont. Jade, bár nem hallott a beszélgetésből semmit sem, tudja, hogy itt van a vége, pedig még el sem kezdődött igazán. Ez a 2. napjuk együtt! Nem lehet, hogy most! Szomorú tekintettel néz a fiú szemébe, aki bejön a teraszról és szótlanul áll elé. Megsimogatja arcát, ami tenyerébe fekszik. Jade behunyja szemét. Annyira szeretné, ha soha sem múlna el a pillanat, de tudja, ez lehetetlen.
-Csak… egy telefon volt… Bekapcsoltam és…
-Szereted őt.
-Tessék?
-Szereted őt, tudom jól. –eltávolodik a fiútól.
-Jade? Én…
-Igazad van. Menj vissza hozzá. Kedves lány, szerelmes vagy belé, és ha el is vitte a kutyáidat, el fogod majd felejteni, s minden rendben lesz. –leül az ágyra. Lába kilóg a köntös alól, de szép lassan betakarja a puha anyagával. –Azt hiszem, már egyáltalán nincs kedvem táncolni. De te menj, Jensen biztosan vár rád. És… én tényleg nem tudok táncolni. –mélázik.
-Még van egy perc- sóhajt fel Jared.
-Számoltad? –kérdezi a lány. –Tessék kimászni az ágyból! MOST!
-Akkor csukd be a szemed! –mondja a fiú. –Vagy… fordulj el.
-Miért?
-Mert… mert… csak.
-Jared, már láttam olyat! Nyugi! –mosolyodik el, mire nővére dühösen fúj.
-A barátomét még nem! Fordulj el! –kiált Jade.
-Nem is leshetek? –kérdezi Angel és összeteszi karjait maga előtt.
-Neeeeeeeeeeeeeem! –kiált fel egyszerre a pár.
-Ok, jól van! Oda sem nézek. –lassan hátat fordít az ágynak.
Jared megvárja, míg Jade „felöltözik” a takaróba, aztán maga elé fogja a párnáját és fölegyenesedik. De Jade ügyesebb, a fürdőbe szalad, és magára zárja az ajtaját orra előtt.
-Remek. –motyog a fiú.
-Mi is? –fordul fel Angel és végigvizslat tekintetével a fiún, majd szeme megakad a párnán. Beszívja a levegőt és bent tartja, majd orrán kifújja. Jared idegesen kezdi rágni alsó ajkát és zavartan figyeli Angel minden rezdülését.
-Most egy kicsit hülyén érzem magam. –fakad ki Jared, a lány mosolyogva bólogat.
-Én is úgy lennék egy szál párnában.
-Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de… olyan szép kint az éjszaka. Az a rengeteg csillag, meg a tenger.
-Ilyen szépen megfogalmazni, hogy menjek a fenébe…
-Ugye? Akkor?
-Rendben… De visszajövök, ha nem dugjátok ki a fejeteket belátható időn belül… Egyébként pedig… -ismét végigméri a fiút. –Wow.
-Angel, indulás!
-Csak még egy kicsit hagy nézzelek!
-Így is elég hülyén érzem magam.
-Nem is értem miért? Felemelnéd a kezed?
-Angel! Zoknit ne húzzak rá?
-Megkérhetlek? –mosolyog, aztán megingatja fejét. –Ok, megyek. Olyan vagy mint Jade. Szégyellős!
-Azt mondtad, láttál már olyat… miért is érdekel az enyém?
-Puszta kíváncsiság.
-Teljesen átlagos!
-Kizárt! Hallottam róla ezt-azt. –mondja. –De az is elég lenne, ha megfordulnál! Én csak nézelődök.
-Angel! Kérlek!
-Na jó… látom nem jutok dűlőre veled! Megyek.
-Ez egy remek ötlet! –kiált a fiú, Angel pedig felsóhajt, majd hátrálva elindul az ajtó felé, csak egy kicsit szeretné még látni, mert kellemes és szemet gyönyörködtető férfitest. Reméli, hogy Jade értékeli azt, amit kapott. Jared követi mozdulatait és amint becsukja maga mögött az ajtót, odalép és kulcsra zárja. Jobb az óvatosság, mielőtt Angel ismét megjelenik. Pár pillanatra nekidől, aztán a cuccaihoz lép, a nadrágja a földön, gyorsan belebújik, mert az alsógatyáját nem találja. De alig gombolja be, zsebéből a padlóra esik mobilja. Rápislog. Mióta itt vannak, be sem kapcsolta még. Felveszi és az ágy szélére ül. Nézegeti a kijelzőt. Ki tudja, hányan keresték már, talán be kellene kapcsolnia… De az is lehet, hogy ezzel a lépéssel csak elrontaná ezt a vakációt. Mit tegyen? De mire észbe kap, ujja már megnyomta a gombot, és a kijelző életre kel. Hosszan keres hálózatot a mobil, mire talál egyet és pár pillanat múlva, folyamatosan érkeznek az SMS-ek, hangos dallam kíséretében. Jade is hallja ezt a fürdőszobában. Neki is megfordult már a fejében, hogy nem ártana, ha bekapcsolná a mobilját, de nem igazán szeretne foglalkozni az otthoni dolgokkal. Igaz, a kiadója már égre-földre keresheti, de nem érdekli. Az anyja is biztosan ezerszer hívta már, ahogyan Angelt is… Ám most ő érdekli a legkevésbé… Viszont úgy tűnik Jared eddig bírta telefon nélkül. Ami nem is baj, hiszen ő egy fontos ember! És rengetegen kereshetik. Nem is érti miért nem tette meg eddig? Jobb ha inkább itt bent marad, és nem zavarja meg őt. Lehet, hogy telefonálnia is kell! Belenéz a tükörbe, majd a polcról elveszi fésűjét és kicsit rendbe teszi haját. Ha táncolni szeretne, mégsem mehet ki ilyen kócosan. Igaz, a lágy szellő hamar összeborzolná.
Jared belép az SMS-ek közé, elég hosszú a lista. A testvérei, az anyja, Eric… mindegyik azt kérdezi hová tűnt. Aggódnak érte… Sandy… SANDY! Szíve megdobban, látva a nevet. Kinyitja a borítékot.
„Szia Jared. Hívtalak, de utálok az üzenetrögzítővel beszélni. Csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. Sadie és Harvey hiányol téged, nyugtalanok, mint én. Bocsáss meg!” Mély sóhaj hagyja el rózsás ajkait, de nincs ideje gondolkodni, mert itt a következő SMS a lánytól.
„Jared, megint kerestelek. Nem érlek el. Talán történt valami? Vagy csak nekem vagy elérhetetlen? Kerestem Jensent is, de őt sem érem utol. Együtt vagytok? Ha megkapod, kérlek hívj! Sandy, remélem még emlékszel.” A fiú búsan olvassa el mégegyszer, de van még egy boríték.
„Ismét én vagyok. A szüleid is aggódnak! Kerestek ők is. Megmondtam nekik, hogy vége van. Nem értik. Beszélhetnénk? Tényleg aggódom! A kutyák is nyugtalanok. Tényleg sajnálom! Nem is tudom miért tettem! Bocsáss meg! Találkozzunk! Ott ahol akarod! Kérlek válaszolj!” Jared ajkába harap. Mit tegyen? Sandy kereste őt. Talán mégis megváltozhat. Talán tudnak beszélni róla. Lehet, hogy minden jóra fordul, hiszen szereti még. Persze, hogy szereti. Nem felejtette el, még akkor sem, ha most egy másik lánnyal van itt kettesben és akivel jár… De valóban megtenné Jadel azt, hogy elhagyja Sandy miatt? Ha így történne, akkor Jade egészen biztosan összetörne és ez az édes lány, soha többé nem bízna meg egy férfiban sem. Mi a fenének kellett most megnéznie az üzeneteit? Jobb, ha a hangpostafiókot és a mailjeit már meg sem nyitja. Egészen biztos abban, hogy Sandy oda is írt neki. Viszont, ha csak otthon kapcsolja be a mobilt, ugyan ilyen helyzetbe lenne, mint most… De mégis, otthon lenne a saját hálószobájában… talán egyedül… most itt van Jade… Jade… kedves lány, édes, megszerette… persze nem szerelmes, ez az érzés messze áll tőle, de jól érzi magát vele és remekül szórakozik. Mert a lány roppant szórakoztató, még akkor is ha be nem áll a szája. Teljesen Sandy ellentéte… Sandy… Ha csak rá gondol, testén végigfut a melegség, mely szívéből árad. De… miért van az, hogy az elmúlt két napban nem gondolt rá? Mert Jade lefoglalta minden pillanatban… vagy mert ha nem a lánnyal volt, akkor Jensen töltötte be az üres teret agyában? Oh, a barátja! Ha kilép innen és a partra megy táncolni, látni fogja őt és ha látja, akkor kívánja is… Mi a fenének esett ki a mobil a zsebéből? Miért okozott néhány perc alatt, ilyen őrületet a gondolataiban?
-A fenébe! –morog maga elé, majd feláll az ágyról és a teraszra lép. A korlátnak dől és a vizet bámulja. –Most mit csináljak? –gondolkozik hangosan. A mobilra néz és ismét elolvassa Sandy összes üzenetét. Lehet, hogy tényleg megbánta az egészet? Lehet, hogy ez kellett és a kapcsolatuk megújulhat? Jensennek pedig nem lesz igaza és Sandy igenis tud változni? De hogyan számoljon el azzal, hogy barátja kell neki, mert izgalmasak légyottjaik és élvezi őket. Vallja be Sandynek és úgy könnyebb? Mit szólna hozzá? Még az is lehet, hogy szemet hunyna felette. Na és Jade? Felejtse el? Akkor most kéne még… De itt volt ez a két nap, és szereti ezt a két napot. Mert szép emlék, ahogyan Jade is… De ő még nem emlék. Itt van néhány lépésre tőle. Legyen őszinte vele? Mondja el, hogy összezavarodott? Álljon elő azzal, hogy Sandy kereste, és lehet, hogy rendbe tudják hozni a dolgot? Ha Jade pofon vágná, tökéletesen megértené. Vagy hallgasson, aztán ha beszélt Sandyvel és jutottak valamire, szakítanak? Nem! Jade tényleg összetörne! És nem akarja megbántani… Most olyan boldog! Látja rajta és élvezi, hogy van egy igazi Barátja. Halványan elmosolyodik ezen, aztán megint a mobilra néz. Mi van, ha most hívja fel? De mi lesz, utána? Elég ezen azután agyalni… csak… vajon jó ez a megoldás? Pont itt, és pont most? Miért ne? Ha sokáig töri a fejét ez annál rosszabb. Telefonkönyv. Sandy… tárcsáz. Szíve torkában dobog, ahogy a telefon csörög a másik oldalon. Talán… le kellene tennie…
-Jared! –szól ekkor bele Sandy, hangján érződik, hogy örül.
-Szia Sandy! –sóhajt a kagylóba a fiú és nem is tudja, hogy Jade a fürdő ajtajában áll, s tudja a fiú kivel beszél. Fogalma sincs honnan jön ez, de érzi. Elkomorul és meg sem mozdul, csak a fiút nézi, aki a tenger felé fordulva beszél, s így nem hallja őt. Igaz, nem is akarja tudni mit mondd… Valamiért ez az egész helyzet most fáj neki, ilyet még sohasem érzett. Kiszárad a szája, reszketni kezd kicsi teste, és a sírás fojtogatja, pedig az is lehet, hogy egyszerűen csak annyit kérdez tőle, hogy hogy van… vagy… Nem is biztos, hogy Sandy az… De igen, tudja jól! Ez most féltékenység? Miért nem készült fel erre, hiszen tudta… tudja jól, még szereti a fiú. Miért nem lehet? Sandy olyan szép lány! Akármit is mondott Jared róla, akkor is szép és egészen biztosan volt, van benne valami, amiért szerelmes volt… vagy még mindig az belé! De… AKKOR IS FÁJ!
-Hol vagy? Aggódom! Kerestelek és nem értelek el!
-Most… most felhívtalak.
-Találkoznunk kell! Én sajnálom…
-Mit? Hogy elvitted a kutyáimat, hogy kicsinyes bosszút állj rajtam? Kést döftél belém! És ne mondd, hogy nem akartad! Ez volt a célod, nem igaz? –kérdezi, de nincs válasz. –Ok… Tudom, hogy igen… Hogy vannak? Jól? Nem hallom őket.
-Nem vagyok otthon…
-Nálad vannak? Ugye a házban hagytad őket? Tudod, hogy Harvey imád felfedező utakra indulni. Mindent jól bezártál?
-Igen.
-És esznek rendesen? Sadie tudod, hogy imádja a hasát!
-Igen… Jared!
-Miért kellett elvenni őket? Miért?
-Bocsáss meg! Kérlek szépen! Tényleg azt akartam, hogy fájjon!
-Belém rúgtál!
-Találkozzunk és beszéljünk! Odamegyek és…
-Nem… nem vagyok Vancouverben.
-Akkor hol vagy?
-Messze!
-Szeretnék veled találkozni és beszélni. Talán még… még…
-Kettőnkről akarsz mondani valamit?
-Igen. –suttog Sandy. –Kérlek! Így tényleg nem lehet vége!
-És… mégis… hogyan legyen vége?
-Te sem akarod, tudom! Ismerlek Jared! Mondd azt, hogy nem szeretsz! Nem fogod, mert… mert… ez nem lenne igaz.
-Miért csinálod ezt?
-Buta voltam. Amit tettem bánom már… Hozzád akarok menni és veled lenni! Gyereket szeretnék tőled.
-Ha most azt mondanám, hogy… hogy folytassuk, felejtsük el ami történt, képes volnál kompromisszumokra?
-Ezt ne telefonon beszéljük meg Jared.
-Hajlandó volnál?
-Nem tudom… lehet… talán…
-Ha ebben az évben szeretnék gyereket akkor vállalnád?
-Jared… ez nem ilyen egyszerű!
-De… ez ilyen egyszerű. Most mondtad, gyereket szeretnél tőlem.
-Így nem lehet beszélni! Kérlek találkozzunk!
-Találkozzunk, de most nem megy.
-Hol vagy? Miért nem mondod meg?
-Jobb, ha nem tudod. Távol! Elég messze a helytől, amit otthonnak hívok… és… és azt hittem egyszer az lesz az otthonom, ahol te vagy. –sóhajt fel, aztán mély hallgatás a kagyló két végén, de végül Sandy töri meg a csendet.
-Nem vagy egyedül.
-Ezt miből gondolod?
-Csak… csak tudom. És veled van Jensen is.
-Igen… Ő is itt van…
-Elmentetek csajozni és felejteni?
-Nem… Jensen hívott, így van, de… -egy pillanatra elhallgat. –Igen… nem vagyok egyedül. Megismertem egy lányt.
-Gyorsan ment. –állapítja meg Sandy.
-Mégis mit vártál?
-És?
-Mit szeretnél tudni?
-Alig szakítottunk és te máris felszedtél egy lányt? Ez nem te vagy Jared!
-Lehet… De… azt hiszem te is bevállaltál pár fickót!
-Nem tettem…
-Nem? Ezt nem hiszem, de nem is érdekel. –megrántja vállát. –A lány… más mint te.
-De tetszik neked, hallom a hangodon.
-Tetszik.
-És elhagynád, ha mi megint…
-I… Igen… el… -súgja és hátat fordít a tengernek, megpillantja Jadet a fürdő ajtajában. –Azt hiszem most le kell tennem. –mondja és leteszi a telefont. Jade, bár nem hallott a beszélgetésből semmit sem, tudja, hogy itt van a vége, pedig még el sem kezdődött igazán. Ez a 2. napjuk együtt! Nem lehet, hogy most! Szomorú tekintettel néz a fiú szemébe, aki bejön a teraszról és szótlanul áll elé. Megsimogatja arcát, ami tenyerébe fekszik. Jade behunyja szemét. Annyira szeretné, ha soha sem múlna el a pillanat, de tudja, ez lehetetlen.
-Csak… egy telefon volt… Bekapcsoltam és…
-Szereted őt.
-Tessék?
-Szereted őt, tudom jól. –eltávolodik a fiútól.
-Jade? Én…
-Igazad van. Menj vissza hozzá. Kedves lány, szerelmes vagy belé, és ha el is vitte a kutyáidat, el fogod majd felejteni, s minden rendben lesz. –leül az ágyra. Lába kilóg a köntös alól, de szép lassan betakarja a puha anyagával. –Azt hiszem, már egyáltalán nincs kedvem táncolni. De te menj, Jensen biztosan vár rád. És… én tényleg nem tudok táncolni. –mélázik.
-Jade? –és leül a lány mellé, aki elhúzódik tőle. –Igen, Sandyvel beszéltem.
-Reggel otthagytam a füzetet a parton. El kellett volna hoznom. Most már biztosan nem találom meg.
-Jade, ne csináld ezt.
-Azt hiszem szép volt az a vers és igaz is. –sóhajt fel. –Vennem kell egy másik füzetet és rengeteg tollat. A toll fontos, ha az ember írni akar. –mondja, Jared pedig megfogja térdén nyugvó kezét.
-Meghallgatsz? –kérdezi, de a lány nem válaszol, kezükre néz, a fiú hatalmas tenyere beteríti az övét. Meleg és puha, de ez most nem nyugtatja meg, inkább felidézi benne az elmúlt 2 csodálatos napot és ettől a sírás kerülgeti, de nagy levegőt vesz, hogy magába fojtsa fájdalmát.
-Veszek füzetet. –suttog. –Az most jó lesz. Nem is egyet… Kettőt.
-Jade, szeretnék beszélni veled. Figyelj rám kicsit, a füzet ráér.
-Nem… nem ér rá. –mondja maga elé, a fiú felsóhajt, majd megszorítja ujjait.
-Igen, Sandy volt. Üzent nekem, én pedig felhívtam őt. Beszélgettünk. –suttogja, közben pedig Jade a kezükre néz. Szemébe könnyek gyűlnek, s ahogy pislog egyet, forró csepp hullik a fiú kézfejére, s végigsiklik rajta kerülgetve az apró barázdákat, s pihéket, majd lecsöppen a földre. Jared közelebb húzódik a pityergő lányhoz, aki persze próbálja nem mutatni ezt, de a könnycseppek csak siklanak arcán, nem bírja tovább tartani őket. A fiú elengedi apró kezeit és hatalmas tenyerébe fogja a pici arcot, ami belesimul. De Jade nem néz szemébe, tekintetét elfordítja. Remegő ajkait pedig próbálja összezárni, de képtelen elfojtani a zokogást. A fiú elnézi őt, hüvelykujjával szárítgatja fel a meleg könnyeket, melyek nem akarnak szűnni. Lassan magához öleli a lányt, fejét vállára hajtja, s ujjaival karját becézgeti lágyan.
-Jade, igaz, szeretem Sandyt.
-Tu… Tudom… -hallatszik.
-De… ez még nem jelent semmit sem. –s maga elé fordítja a lányt.
-Persze. –szipog Jade, de inkább üvöltene. –Szereted… én… tudom, hogy szereted őt.
-Mit csináljak? Mit kéne tennem? –kérdezi és kisimítja Jade homlokából haját, aki még mindig nem néz rá.
-Válaszd azt, akit szeretsz. –mondja, s szavaival saját szívét töri össze, de ő is így tenne. Igaz, még sohasem volt szerelmes, de azt gondolta, hogy Jareddel akár az is lehetne! Vagy… amit érez a fiú iránt már szerelem? Nem tudja, de az biztos, hogy mellette jó lenni és ha megöleli boldogság tölti el, és örül, ha csak ránéz, melegség önti el. Lehet, hogy ez a szerelem? Vagy szépen lassan ez az érzés vezeti be őt ebbe a „fura” dologba és ez csak a kezdet? De… hamar vége is lett… Nem fogja megtudni sohasem mit is jelentett ez. Van szerelem első pillanattól? Vagy szépen lassan indult el felé, hiszen még nem igazán ismeri a fiút… Igen, ő Jared! Beszéltek rengeteget, együtt voltak, jól érezték magukat és valami elkezdődött… Jó volt, szép… de ennyi! És nagyon fáj, hogy most itt a vége, hogy a fiú kimondja. „Igen, Sandy az, akit szeretek, visszamegyek hozzá.” Hiszen az első felét a mondatának megtette már…
-Azt választom, aki mellett jól érzem magam és biztonságban. –súgja a fiú. –Sandyt ismerem… szeretem… Tudom, hogy jó vele… És… és még nem tudom mit tegyek… Te Jade egy helyes lány vagy, szeretek veled lenni… igaz, nem ismerlek úgy igazán… Nem tudom… Sandy… lehet… lehet, hogy megváltozik. Vele már mindent elterveztem.
-Menj hozzá. –szipog a lány. –Beszélj vele, keresd meg.
-Így lesz. Hazamegyünk és beszélek Sandyvel. A kutyáim is nála.
-Jól vannak? –kérdezi és végre a fiú szemébe néz.
-Igen, jól. –mosolyodik el halványan. –De haragszom rá, sőt… azzal, hogy fájdalmat okozott, belém döfött egy kést, és…
-De… szereted, engem pedig nem. –törölgeti szemét, s azt várná, hogy a fiú azt mondja „szeretlek”, de miért mondaná, ha ez nem igaz. Jared pedig tényleg nem szól, csak megtörölgeti nedves arcát puha, bársonyos ujjaival, mire becsukja szemét, mert utoljára ez még kell és jól esik.
-Akkor… akkor… most vége van. –suttogja Jade.
-Nem tudom…
-Én tudom. –bólogat Jade és feláll, eltávolodik a fiútól, majd hátat fordít neki, és a teraszra megy. Nézi a sötét tengert, a fehérlő hullámokat, amiken megcsillannak a ház fényei. Szellő simogatja bőrét, arcát- A távolban egy hajó fényei, míg el nem tűnik a látóhatáron. Ismét sírni kezd, megkapaszkodva a korlátban. Jared percekig nézi a küszködő lányt, de nem megy ki hozzá. Marad. Gondolatai pedig cikáznak. Mi a fenét csinál? Itt van egy édes lány, aki éppen most kezd el kinyílni, virágozni, ő lehet az, aki bevezetheti az igazi életbe és akkor egy telefonhívás, Sandy és vége? De Sandy is volt mindig is az igazi. Az első szerelem, az igaz szerelem. Megkérte a kezét. Közös jövőt képzelt vele, gyerekeket! Vele kell folytatnia, mert vele tervezte az életét… Mindig így volt, nem lehet másképp! De egészen biztos ebben? Persze! Az volt és az is lesz! Nagyot sóhajt, majd felegyenesedik az ágyról. Mi most a megoldás? Menjen oda Jadehez? Nem. Felvesz egy pólót, aztán hang nélkül kimegy az ajtón. A levegő most jót tesz. Maga sem tudja hová viszi a lába, csak elindul a stégen. Farmerja zsebébe mélyeszti kezét, megpróbálja elfojtani a külvilágot maga körül. Lába alatt a fa kopog és észre sem veszi, mikor a homokba lép, csak megy, hívogatja őt egy éles fény, a máglya lángjai, mely körül boldog emberek táncolnak önfeledten. Nem foglalkozik velük, utat vág magának közöttük. Némelyiknek neki megy, de bocsánatot sem kér. Egyenesen a bárhoz lép és leül a pult mellé. Egy viszkit rendel jéggel, s mikor megkapj az italt, kortyol belőle. Néhány pillanatig ízlelgeti, majd lenyeli, és az alkohol azonnal melegséggel tölti el végtagjait, lassan pedig a fejébe száll. Bizsereg és ettől kicsit jobban érzi magát. Talán megint rendel.
-Jade? –kérdezi ekkor Angel és mellé könyököl. Jared nem szól, csak a poharába mélyed. Kiissza az utolsó kortyot is, majd int a csaposnak, hogy mégegyszer ugyanezt.
-Hol van a nővérem? Ennyit készülődik? Nem bálba jön. –mondja a lány, de nem kap választ. –Jared?
-Most nincs kedvem beszélni. –mondja és megint az italába kortyol. Angel összeráncolja homlokát. Nem érti ezt a viselkedést.
-Mit csináltál Jadel?
-Semmit.
-Hol van? –kérdezi, mikor Jensen is melléjük lép, de az iszogató fiú rá sem hederít, csak a poharát nézi. Barátja pedig tudja ezekből a mozdulatokból, baj van.
-Angel, azt hiszem, hogy Jared szeretne beszélni, de…
-Szóval szívódjak fel? -kérdezi a lány. –Addig nem, míg meg nem mondja, hol van Jade.
-Szerinted? –pislog rá Jared.
-Mit csináltál vele?
-Semmit. –sóhajt fel megrántva vállát, majd iszik.
-Oh, öreg! Mi történt? –fogja meg vállát Jensen, akinek barátja szomorú szemei szívéig hatolnak. Ha így látja őt, tudja segítenie kell, de most, hogy megérintette, végigborzong és a semmiből előtör benne a vágy iránta. Csókolná őt, szeretné, nyugtatni akarja, karjaiban tartaná… Behunyja szemét, mert nem lehet erősebb a szenvedély most, hogy azt hitte múlni kezd. Tévedett? Csak egy pillantás és egy érintés és máris vége a jól megtervezett kis világának, melyben főszerepet kapott Angel…
-Talán… talán… szüksége van rád. –suttog Jared és a lányra néz, aki idegesen szorítja össze száját, , aztán otthagyja őket és testvéréhez szalad. A két fiú egyedül marad. Jensen leül barátja mellé. Ő is rendel egy italt, majd a pultra könyököl és várja, hogy Jared végre megszólaljon, ne csak igyon. Percek telnek el és a fiú csak sóhajtozva iszogatja a második pohár viszkijét.
-Most már elmondhatnád mi a bajod. -mondja halkan.
-Telefonáltam.
-És ez a baj? Jared! Ne szórakozz!
-Felhívtam Sandyt. –és Jensen szemébe néz. Gondolataiban nincs vágy, eszébe sem jut, csak a legjobb barátját szeretné maga mellett tudni most, aki segíthet döntésében.
-Mit csináltál?
-Felhívtam.
-Barom vagy! –kiált Jensen. -Miért tetted?
-Én csak bekapcsoltam a mobilomat. Üzent nekem, nem is egyszer. Bocsánatot kért… Azt hiszem hiányzom neki.
-És neked hiányzik? –kérdezi, Jared csak bólogat, majd kiissza a poharát. –Ezt most komolyan gondoltad?
-A lehető legkomolyabban. Hiányzik. Szeretem! –mondja és bús pillantást vet Jensen felé, aki legszívesebben megcsókolná, de nem teheti meg. Tudja, barátja nem gondol arra, ami kettőjük között történt, most nem kívánja őt, nem akar tőle semmit sem, csak tanácsot arra, mit tegyen. De ő miért nem képes igazi barát lenni, miért akar többet… miért tódul agyába az a démon, mely azt suttogja: „kellesz, akarlak”. Magába kell fojtania, nem beszélhet erről, nem éreztetheti ezt… Most csak egy barát, semmi több… Egy barát, akire Jarednek szüksége van.
-Szereted? Tényleg?
-I… igen… Meghallottam a hangját, és…
-És mi? Nem volt elég az amit tett? A kutyáid…
-Ők jól vannak, vigyáz rájuk.
-De bosszút állt rajtad. Akkor gyűlölt és fájdalmat akart okozni neked. Sikerült is, nem igaz?
-I… igen… lehet…
-Lehet? Jared, mi a fene van veled ember?
-Mindig vele képzeltem el az életem… nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ismét együtt lehetünk…
-És Jade? Az a kislány odáig van érted. Ugye most nem azt akarod mondani, hogy szakítottál vele?
-Ezt… ezt nem mondtam neki.
-Nem? Akkor mit?
-Azt, hogy… hogy… nem tudom… -sóhajt. –Hogy majd választok.
-Te tényleg hülye vagy haver!
-Nem hazudtam neki, elmondtam, hogy beszéltem Sandyvel. Őszinte voltam, hazudtam neki eleget arról, hogy ki vagyok.
-Hm… Ha most ilyen boldog vagy, attól az elhatározástól, hogy visszakapod Sandyt, miért is ülsz itt és iszod a második pohár viszkidet olyan képpel, mint aki a halálra készül?
-Bírom Jadet.
-És? Tovább!
-Azt hiszem kiakasztottam. Sírt amikor eljöttem. Szerintem soha többé nem néz pasira… de rám sem.
-Csak nem feltört a lelkiismereted?
-Miért vagy ilyen gúnyos és cinikus?
-Azt mondtad „bírod” a lányt, akkor miért nem maradsz vele? Ja, Sandy, majd elfelejtettem! –csap homlokához. –És ha már így elhatároztad, hogy Sandyvel maradsz, miért nem mondtad Jade szemébe, hogy vége? –kérdezi. –Ok, még csak… hány napja is jártok? 2? Igaz is, ebből még nem derül ki, milyen a lány… és nem kell kerek és érthető válaszokat adni neki.
-Miért beszélsz így?
-Hogy miért? Mert látom, hogy mégsem dob fel téged ez a Sandy dolog, csak bemagyarázod magadnak, hogy milyen jó lesz, hogy mennyire szereted, hogy majd vele leéled az egész életed, mert eltervezted! Mi lenne, ha egyszer komolyan végiggondolnád ezt?
-Végiggondoltam!
-Aha! Akkor… beszélgessünk még kicsit Sandyről!
-Mégis mit?
-Hogy mit? Mondjuk arról, hogy jól tudod, nem fog megváltozni, nem fog hozzád költözni, LA-ben marad, ahogyan minden más is marad a régiben.
-Beszélni fogunk.
-Mindig beszéltetek és soha, semmisem változott meg. Jared, lásd be, hogy új lány után kellene nézned és milyen furcsa, itt van Jade! Amíg nem beszéltél Sandyvel, addig egészen jól elvoltál Jadel! Még ki is alakulhatna valami köztetek… De nem, mert Sandy…
-Szeretem.
-Vagy azt hiszed, hogy szereted! És… Ha ő szeretne, akkor nem okozna neked mindig fájdalmat…
-Mindig?
-Mindig. –bólogat Jensen. –Befogod a szemed, befogod a füled és hallgatsz, miközben jól tudod, hogy milyen… LA messze van Kanadától!
-Mit akarsz mondani ezzel?
-Tudod.
-Nem! Fogalmam sincs! –kiált.
-Csak ne tégy úgy, mintha vak lennél. Sandy azért van ott, hogy sikeres legyen, de ez nem jött be eddig, és lehet, hogy nem is fog… de addig is elszórakoztatja magát, míg te nem vagy mellette, és talán ebben az is benne van, hogy így előre jut...
-Mi a fenéről beszélsz?
-Mindenki tudja, hogy hány sráccal kefélt már, mióta veled van…
-Tessék? –kérdezi és felpattan.
-Jared, így van, csak nem akarsz tudni róla!
-Rohadt szemét vagy! Azt sem tudod miről beszélsz, csak összehordasz valami őrült nagy baromságot!
-Nem, ezt te is tudod. –sóhajt fel Jensen. Állandóan ezt hallom a haverjaimtól… Mindig erről folyik a téma… Sandy, ha nem vagy vele, kihasználja a lehetőségeket, és ezzel te is tisztában vagy, csak nem akarsz tudni róla, úgy teszel, mintha…
-Rohadék vagy!
-Én vagyok a rohadék, amikor próbállak megvédeni attól, amit a fejedbe vettél? Ok… lehet, hogy Sandy leáll a pasikkal… vagy nem… Isten tudja kikkel feküdt össze már, te pedig…
-Befejezted? –kérdezi indulattal a hangjában.
-Nem veheted el Jared! –mondja és feláll. –Kérlek, gondold végig a dolgot! Ez az írólány összetörik, ha elhagyod, legalább próbáld meg! Benne ezerszer jobban megbízhatsz, mint Sandyben. Ha… ha le is áll a pasikkal, csak rád számíthat majd… ki fog „nyírni” téged! Kérlek, gondold át! Ha nem kapja meg a számításait, dobni fog, míg Jadet nem hiszem, hogy a karrierje szempontjából érdekled, sikeres. Ok, tudom fárasztó is… néha… mindig… -elmosolyodik halványan. –De… nekem tetszik, és neked is, ha ügyes vagy, alakíthatod őt, igazi nő lehetne melletted. Próbáld meg! Felejtsd el Sandyt!
-Még valami?
-Nyugi haver. Csak segíteni akarok!
-Valóban? Most kurváztad le a volt menyasszonyomat! Feltűnt?
-Öreg, én…
-Kedvelted őt, mi van veled?
-Mióta jobban megismertem és látom, hogy elvakít, már nem tudom… Sajnálom! Ha azt kérdezed mit csinálj, felejtsd el Sandyt! Ennyi! És igen… ő egy kis szajha! –mondja mire Jared egy akkorát behúz neki, teljes erejéből, hogy a lendülettől a pultba csapódik feje, amitől annyira elkábul, hogy a székek közé, a homokba huppan és pillanatokig azt sem tudja, hol van, de bal szeme alatt fájdalmasan lüktet, ahogyan homlokába is belehasít a fapult okozta éles fájdalom. Orra is vérezni kezd. Szédül, felállni képtelen, és fejét sem tudja barátja felé fordítani, aki leguggol elé, megfogja inga nyakát, s magához húzza.
-Ne kurvázd le a menyasszonyomat!
-Jared… én…
-Elég volt! –elengedi Jensen ingét, majd feláll és rohanni kezd a parton.
-Reggel otthagytam a füzetet a parton. El kellett volna hoznom. Most már biztosan nem találom meg.
-Jade, ne csináld ezt.
-Azt hiszem szép volt az a vers és igaz is. –sóhajt fel. –Vennem kell egy másik füzetet és rengeteg tollat. A toll fontos, ha az ember írni akar. –mondja, Jared pedig megfogja térdén nyugvó kezét.
-Meghallgatsz? –kérdezi, de a lány nem válaszol, kezükre néz, a fiú hatalmas tenyere beteríti az övét. Meleg és puha, de ez most nem nyugtatja meg, inkább felidézi benne az elmúlt 2 csodálatos napot és ettől a sírás kerülgeti, de nagy levegőt vesz, hogy magába fojtsa fájdalmát.
-Veszek füzetet. –suttog. –Az most jó lesz. Nem is egyet… Kettőt.
-Jade, szeretnék beszélni veled. Figyelj rám kicsit, a füzet ráér.
-Nem… nem ér rá. –mondja maga elé, a fiú felsóhajt, majd megszorítja ujjait.
-Igen, Sandy volt. Üzent nekem, én pedig felhívtam őt. Beszélgettünk. –suttogja, közben pedig Jade a kezükre néz. Szemébe könnyek gyűlnek, s ahogy pislog egyet, forró csepp hullik a fiú kézfejére, s végigsiklik rajta kerülgetve az apró barázdákat, s pihéket, majd lecsöppen a földre. Jared közelebb húzódik a pityergő lányhoz, aki persze próbálja nem mutatni ezt, de a könnycseppek csak siklanak arcán, nem bírja tovább tartani őket. A fiú elengedi apró kezeit és hatalmas tenyerébe fogja a pici arcot, ami belesimul. De Jade nem néz szemébe, tekintetét elfordítja. Remegő ajkait pedig próbálja összezárni, de képtelen elfojtani a zokogást. A fiú elnézi őt, hüvelykujjával szárítgatja fel a meleg könnyeket, melyek nem akarnak szűnni. Lassan magához öleli a lányt, fejét vállára hajtja, s ujjaival karját becézgeti lágyan.
-Jade, igaz, szeretem Sandyt.
-Tu… Tudom… -hallatszik.
-De… ez még nem jelent semmit sem. –s maga elé fordítja a lányt.
-Persze. –szipog Jade, de inkább üvöltene. –Szereted… én… tudom, hogy szereted őt.
-Mit csináljak? Mit kéne tennem? –kérdezi és kisimítja Jade homlokából haját, aki még mindig nem néz rá.
-Válaszd azt, akit szeretsz. –mondja, s szavaival saját szívét töri össze, de ő is így tenne. Igaz, még sohasem volt szerelmes, de azt gondolta, hogy Jareddel akár az is lehetne! Vagy… amit érez a fiú iránt már szerelem? Nem tudja, de az biztos, hogy mellette jó lenni és ha megöleli boldogság tölti el, és örül, ha csak ránéz, melegség önti el. Lehet, hogy ez a szerelem? Vagy szépen lassan ez az érzés vezeti be őt ebbe a „fura” dologba és ez csak a kezdet? De… hamar vége is lett… Nem fogja megtudni sohasem mit is jelentett ez. Van szerelem első pillanattól? Vagy szépen lassan indult el felé, hiszen még nem igazán ismeri a fiút… Igen, ő Jared! Beszéltek rengeteget, együtt voltak, jól érezték magukat és valami elkezdődött… Jó volt, szép… de ennyi! És nagyon fáj, hogy most itt a vége, hogy a fiú kimondja. „Igen, Sandy az, akit szeretek, visszamegyek hozzá.” Hiszen az első felét a mondatának megtette már…
-Azt választom, aki mellett jól érzem magam és biztonságban. –súgja a fiú. –Sandyt ismerem… szeretem… Tudom, hogy jó vele… És… és még nem tudom mit tegyek… Te Jade egy helyes lány vagy, szeretek veled lenni… igaz, nem ismerlek úgy igazán… Nem tudom… Sandy… lehet… lehet, hogy megváltozik. Vele már mindent elterveztem.
-Menj hozzá. –szipog a lány. –Beszélj vele, keresd meg.
-Így lesz. Hazamegyünk és beszélek Sandyvel. A kutyáim is nála.
-Jól vannak? –kérdezi és végre a fiú szemébe néz.
-Igen, jól. –mosolyodik el halványan. –De haragszom rá, sőt… azzal, hogy fájdalmat okozott, belém döfött egy kést, és…
-De… szereted, engem pedig nem. –törölgeti szemét, s azt várná, hogy a fiú azt mondja „szeretlek”, de miért mondaná, ha ez nem igaz. Jared pedig tényleg nem szól, csak megtörölgeti nedves arcát puha, bársonyos ujjaival, mire becsukja szemét, mert utoljára ez még kell és jól esik.
-Akkor… akkor… most vége van. –suttogja Jade.
-Nem tudom…
-Én tudom. –bólogat Jade és feláll, eltávolodik a fiútól, majd hátat fordít neki, és a teraszra megy. Nézi a sötét tengert, a fehérlő hullámokat, amiken megcsillannak a ház fényei. Szellő simogatja bőrét, arcát- A távolban egy hajó fényei, míg el nem tűnik a látóhatáron. Ismét sírni kezd, megkapaszkodva a korlátban. Jared percekig nézi a küszködő lányt, de nem megy ki hozzá. Marad. Gondolatai pedig cikáznak. Mi a fenét csinál? Itt van egy édes lány, aki éppen most kezd el kinyílni, virágozni, ő lehet az, aki bevezetheti az igazi életbe és akkor egy telefonhívás, Sandy és vége? De Sandy is volt mindig is az igazi. Az első szerelem, az igaz szerelem. Megkérte a kezét. Közös jövőt képzelt vele, gyerekeket! Vele kell folytatnia, mert vele tervezte az életét… Mindig így volt, nem lehet másképp! De egészen biztos ebben? Persze! Az volt és az is lesz! Nagyot sóhajt, majd felegyenesedik az ágyról. Mi most a megoldás? Menjen oda Jadehez? Nem. Felvesz egy pólót, aztán hang nélkül kimegy az ajtón. A levegő most jót tesz. Maga sem tudja hová viszi a lába, csak elindul a stégen. Farmerja zsebébe mélyeszti kezét, megpróbálja elfojtani a külvilágot maga körül. Lába alatt a fa kopog és észre sem veszi, mikor a homokba lép, csak megy, hívogatja őt egy éles fény, a máglya lángjai, mely körül boldog emberek táncolnak önfeledten. Nem foglalkozik velük, utat vág magának közöttük. Némelyiknek neki megy, de bocsánatot sem kér. Egyenesen a bárhoz lép és leül a pult mellé. Egy viszkit rendel jéggel, s mikor megkapj az italt, kortyol belőle. Néhány pillanatig ízlelgeti, majd lenyeli, és az alkohol azonnal melegséggel tölti el végtagjait, lassan pedig a fejébe száll. Bizsereg és ettől kicsit jobban érzi magát. Talán megint rendel.
-Jade? –kérdezi ekkor Angel és mellé könyököl. Jared nem szól, csak a poharába mélyed. Kiissza az utolsó kortyot is, majd int a csaposnak, hogy mégegyszer ugyanezt.
-Hol van a nővérem? Ennyit készülődik? Nem bálba jön. –mondja a lány, de nem kap választ. –Jared?
-Most nincs kedvem beszélni. –mondja és megint az italába kortyol. Angel összeráncolja homlokát. Nem érti ezt a viselkedést.
-Mit csináltál Jadel?
-Semmit.
-Hol van? –kérdezi, mikor Jensen is melléjük lép, de az iszogató fiú rá sem hederít, csak a poharát nézi. Barátja pedig tudja ezekből a mozdulatokból, baj van.
-Angel, azt hiszem, hogy Jared szeretne beszélni, de…
-Szóval szívódjak fel? -kérdezi a lány. –Addig nem, míg meg nem mondja, hol van Jade.
-Szerinted? –pislog rá Jared.
-Mit csináltál vele?
-Semmit. –sóhajt fel megrántva vállát, majd iszik.
-Oh, öreg! Mi történt? –fogja meg vállát Jensen, akinek barátja szomorú szemei szívéig hatolnak. Ha így látja őt, tudja segítenie kell, de most, hogy megérintette, végigborzong és a semmiből előtör benne a vágy iránta. Csókolná őt, szeretné, nyugtatni akarja, karjaiban tartaná… Behunyja szemét, mert nem lehet erősebb a szenvedély most, hogy azt hitte múlni kezd. Tévedett? Csak egy pillantás és egy érintés és máris vége a jól megtervezett kis világának, melyben főszerepet kapott Angel…
-Talán… talán… szüksége van rád. –suttog Jared és a lányra néz, aki idegesen szorítja össze száját, , aztán otthagyja őket és testvéréhez szalad. A két fiú egyedül marad. Jensen leül barátja mellé. Ő is rendel egy italt, majd a pultra könyököl és várja, hogy Jared végre megszólaljon, ne csak igyon. Percek telnek el és a fiú csak sóhajtozva iszogatja a második pohár viszkijét.
-Most már elmondhatnád mi a bajod. -mondja halkan.
-Telefonáltam.
-És ez a baj? Jared! Ne szórakozz!
-Felhívtam Sandyt. –és Jensen szemébe néz. Gondolataiban nincs vágy, eszébe sem jut, csak a legjobb barátját szeretné maga mellett tudni most, aki segíthet döntésében.
-Mit csináltál?
-Felhívtam.
-Barom vagy! –kiált Jensen. -Miért tetted?
-Én csak bekapcsoltam a mobilomat. Üzent nekem, nem is egyszer. Bocsánatot kért… Azt hiszem hiányzom neki.
-És neked hiányzik? –kérdezi, Jared csak bólogat, majd kiissza a poharát. –Ezt most komolyan gondoltad?
-A lehető legkomolyabban. Hiányzik. Szeretem! –mondja és bús pillantást vet Jensen felé, aki legszívesebben megcsókolná, de nem teheti meg. Tudja, barátja nem gondol arra, ami kettőjük között történt, most nem kívánja őt, nem akar tőle semmit sem, csak tanácsot arra, mit tegyen. De ő miért nem képes igazi barát lenni, miért akar többet… miért tódul agyába az a démon, mely azt suttogja: „kellesz, akarlak”. Magába kell fojtania, nem beszélhet erről, nem éreztetheti ezt… Most csak egy barát, semmi több… Egy barát, akire Jarednek szüksége van.
-Szereted? Tényleg?
-I… igen… Meghallottam a hangját, és…
-És mi? Nem volt elég az amit tett? A kutyáid…
-Ők jól vannak, vigyáz rájuk.
-De bosszút állt rajtad. Akkor gyűlölt és fájdalmat akart okozni neked. Sikerült is, nem igaz?
-I… igen… lehet…
-Lehet? Jared, mi a fene van veled ember?
-Mindig vele képzeltem el az életem… nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ismét együtt lehetünk…
-És Jade? Az a kislány odáig van érted. Ugye most nem azt akarod mondani, hogy szakítottál vele?
-Ezt… ezt nem mondtam neki.
-Nem? Akkor mit?
-Azt, hogy… hogy… nem tudom… -sóhajt. –Hogy majd választok.
-Te tényleg hülye vagy haver!
-Nem hazudtam neki, elmondtam, hogy beszéltem Sandyvel. Őszinte voltam, hazudtam neki eleget arról, hogy ki vagyok.
-Hm… Ha most ilyen boldog vagy, attól az elhatározástól, hogy visszakapod Sandyt, miért is ülsz itt és iszod a második pohár viszkidet olyan képpel, mint aki a halálra készül?
-Bírom Jadet.
-És? Tovább!
-Azt hiszem kiakasztottam. Sírt amikor eljöttem. Szerintem soha többé nem néz pasira… de rám sem.
-Csak nem feltört a lelkiismereted?
-Miért vagy ilyen gúnyos és cinikus?
-Azt mondtad „bírod” a lányt, akkor miért nem maradsz vele? Ja, Sandy, majd elfelejtettem! –csap homlokához. –És ha már így elhatároztad, hogy Sandyvel maradsz, miért nem mondtad Jade szemébe, hogy vége? –kérdezi. –Ok, még csak… hány napja is jártok? 2? Igaz is, ebből még nem derül ki, milyen a lány… és nem kell kerek és érthető válaszokat adni neki.
-Miért beszélsz így?
-Hogy miért? Mert látom, hogy mégsem dob fel téged ez a Sandy dolog, csak bemagyarázod magadnak, hogy milyen jó lesz, hogy mennyire szereted, hogy majd vele leéled az egész életed, mert eltervezted! Mi lenne, ha egyszer komolyan végiggondolnád ezt?
-Végiggondoltam!
-Aha! Akkor… beszélgessünk még kicsit Sandyről!
-Mégis mit?
-Hogy mit? Mondjuk arról, hogy jól tudod, nem fog megváltozni, nem fog hozzád költözni, LA-ben marad, ahogyan minden más is marad a régiben.
-Beszélni fogunk.
-Mindig beszéltetek és soha, semmisem változott meg. Jared, lásd be, hogy új lány után kellene nézned és milyen furcsa, itt van Jade! Amíg nem beszéltél Sandyvel, addig egészen jól elvoltál Jadel! Még ki is alakulhatna valami köztetek… De nem, mert Sandy…
-Szeretem.
-Vagy azt hiszed, hogy szereted! És… Ha ő szeretne, akkor nem okozna neked mindig fájdalmat…
-Mindig?
-Mindig. –bólogat Jensen. –Befogod a szemed, befogod a füled és hallgatsz, miközben jól tudod, hogy milyen… LA messze van Kanadától!
-Mit akarsz mondani ezzel?
-Tudod.
-Nem! Fogalmam sincs! –kiált.
-Csak ne tégy úgy, mintha vak lennél. Sandy azért van ott, hogy sikeres legyen, de ez nem jött be eddig, és lehet, hogy nem is fog… de addig is elszórakoztatja magát, míg te nem vagy mellette, és talán ebben az is benne van, hogy így előre jut...
-Mi a fenéről beszélsz?
-Mindenki tudja, hogy hány sráccal kefélt már, mióta veled van…
-Tessék? –kérdezi és felpattan.
-Jared, így van, csak nem akarsz tudni róla!
-Rohadt szemét vagy! Azt sem tudod miről beszélsz, csak összehordasz valami őrült nagy baromságot!
-Nem, ezt te is tudod. –sóhajt fel Jensen. Állandóan ezt hallom a haverjaimtól… Mindig erről folyik a téma… Sandy, ha nem vagy vele, kihasználja a lehetőségeket, és ezzel te is tisztában vagy, csak nem akarsz tudni róla, úgy teszel, mintha…
-Rohadék vagy!
-Én vagyok a rohadék, amikor próbállak megvédeni attól, amit a fejedbe vettél? Ok… lehet, hogy Sandy leáll a pasikkal… vagy nem… Isten tudja kikkel feküdt össze már, te pedig…
-Befejezted? –kérdezi indulattal a hangjában.
-Nem veheted el Jared! –mondja és feláll. –Kérlek, gondold végig a dolgot! Ez az írólány összetörik, ha elhagyod, legalább próbáld meg! Benne ezerszer jobban megbízhatsz, mint Sandyben. Ha… ha le is áll a pasikkal, csak rád számíthat majd… ki fog „nyírni” téged! Kérlek, gondold át! Ha nem kapja meg a számításait, dobni fog, míg Jadet nem hiszem, hogy a karrierje szempontjából érdekled, sikeres. Ok, tudom fárasztó is… néha… mindig… -elmosolyodik halványan. –De… nekem tetszik, és neked is, ha ügyes vagy, alakíthatod őt, igazi nő lehetne melletted. Próbáld meg! Felejtsd el Sandyt!
-Még valami?
-Nyugi haver. Csak segíteni akarok!
-Valóban? Most kurváztad le a volt menyasszonyomat! Feltűnt?
-Öreg, én…
-Kedvelted őt, mi van veled?
-Mióta jobban megismertem és látom, hogy elvakít, már nem tudom… Sajnálom! Ha azt kérdezed mit csinálj, felejtsd el Sandyt! Ennyi! És igen… ő egy kis szajha! –mondja mire Jared egy akkorát behúz neki, teljes erejéből, hogy a lendülettől a pultba csapódik feje, amitől annyira elkábul, hogy a székek közé, a homokba huppan és pillanatokig azt sem tudja, hol van, de bal szeme alatt fájdalmasan lüktet, ahogyan homlokába is belehasít a fapult okozta éles fájdalom. Orra is vérezni kezd. Szédül, felállni képtelen, és fejét sem tudja barátja felé fordítani, aki leguggol elé, megfogja inga nyakát, s magához húzza.
-Ne kurvázd le a menyasszonyomat!
-Jared… én…
-Elég volt! –elengedi Jensen ingét, majd feláll és rohanni kezd a parton.
Tags: