monkeyjade (![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png)
monkeyjade) wrote2010-02-25 09:20 am
monkeyjade) wrote2010-02-25 09:20 am
Entry tags:
Human Nature - J2 FanFic
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel arra ébred, hogy a háló ajtaja becsukódik. Megrezzen. Jensen már nincs vele. A fiú helyett a takaró puhaságát érzi magán. Kedvese betakarta őt. Halványan elmosolyodik, majd megtapogatja az ágyat maga mellet. Jensen az ágy közepére tette. Erre fel sem ébredt. Hangosan felsóhajt, majd megöleli a puha, meleg takarót és fülel, mert hallja, hogy a fiú beszél, de nem érti mit mond. Talán jött valaki? Vagy telefonon? És egyáltalán reggel van már? Miért kell sötétben élnie? Még az idő érzékét is elveszítette. Legörbíti szája szélét és tovább hallgatja kedvese hangját. Bár nem érti, de attól még megnyugtató számára. Aztán Jensen elhallgat. Meghallja lépteit, majd nyílik az ajtó s elmosolyodik, amikor Jensen mellébújik és átöleli őt.
- Szia. – súgja, a fiú pedig megsimogatja hátát.
- Felébredtél?
- Nem voltál itt velem és megéreztem. – mondja, majd szorosan magához öleli kedvesét.
- Jason telefonált. Arra ébredtem, hogy rezeg az az átkozott mobil.
- Jason?
- Azt mondja ideje volna lemennünk, mert jó a hangulat…
- Azt hittem már reggel van.
- Nem. Éjfél múlt.
- Értem… és… mit mondtál neki?
- Nem mondtam semmit sem. De erősködött, hogy menjünk le.
- Hát… tartozol nekem egy tánccal. – mosolyog a lány.
- Azt hittem, hogy azt már ledolgoztam.
- Nem, nem! – ingatja fejét. – A szex és a tánc azért nem ugyan az. – jelenti ki.
- Bocs, hogy tönkre tettem a felsőd. – súgja a fiú.
- Nem baj… élveztem. – bújik a fiú mellébe. – Szeretem, ha vad vagy. Bár… nem tudom, hogy ehhez a baby mit szólt. De ha én élveztem, akkor ő is. Legalább meglátogatta az apja.
- Biztosan minden rendben volt?
- Szóltam volna ha nem. Bár… nagyon el voltál foglalva magaddal. Kis kéjenc.
- Nem vagyok az.
- Dehogy nem! – mosolyog és megcsókolja a fiú nyakát. – De én így szeretlek. A kéjenc háziúr, aki teherbe ejtette az albérlőt. Micsoda forgatókönyv lenne ebből…
- Unalmas sztori.
- Nem az! – kiált a lány. – Mert a mi történetünk.
- De nem vagyok háziúr és te sem vagy albérlő. De… a kéjenc stimmel. – mosolyog. – Nem tehetek róla, hogy ilyen szexi barátnőm van. Azt hittem, hogy soha sem teszed le Jadel a telefont.
- Csak elmesélte, hogy Jareddel megint összekaptak és Chrisnél éjszakázott.
- Mostanában másból sem áll az életük csak ebből…
- Azt mondtam neki, hogy hagyja ott azt a majmot. Persze egy szóval sem mondta, hogy felhívott és milyen ocsmány szöveget mondott a telefonba… Szegény Jade, ha tudná… - sóhajt fel. – Mindegy. Az ő baja, ha nem lép. Az volna a tökéletes megoldás, ha Chrisszel járna. Kár hogy a fickó meleg. És… képzeld, úgy tűnik megint lesz kiállításom. Chris szeretne még egyet! De semmi részletet nem tudok, csak amit Jade mondott…
- Ez a Chris… nyomul.
- Dehogy nyomul. Csak egy jó srác!
- Nyomul. – jelenti ki.
- Óh és míg el nem felejtem, Jade üdvözöl. – mosolyodik el. – Teljesen odáig volt a képtől, amit Te küldtél neki.
- A képtől, vagy tőlem?
- Mind a kettőtől. Még mindig dúl a szerelem. Vigyáznom kell.
- Nincs esélye nálam. – mosolyog. – Lett volna… egyszer. De azt eltolta. Ha az első „randinkon” nem hallgat mint a hal… Ki tudja… akkor most vele lennék itt egy ágyban.
- Ez nem igaz.
- Miért?
- Mert már akkor is tetszettem neked. Miért is jöttél hozzám, amikor Jareddel magára hagytad őket?
- Csak úgy.
- Aha. – ingatja a fejét. – Nem hiszem.
- Nem akartam még hazamenni.
- Hát… maradtál. Nálam… Velem.
- És milyen jót szeretkeztünk. – mosolyog.
- Igen. Élveztem. – súgja.
- Csak ennyi?
- Akkor még azt sem tudtam ki vagy. Egy jó kis numera voltál.
- Kösz Ang… értékelem.
- Miért, nem így volt? Sőt… aztán jöttél a legyünk barátok szöveggel…
- Kellett egy kis idő.
- Hát persze… Én pedig közben teljesen beléd estem. Nem volt szép tőled. – ingatja fejét. – Úgy látszik nálad ez az előjáték a szerelemben.
- Ang… tudod, hogy miért történt minden úgy az elején.
- Jared… az a… ki sem mondom micsoda.
- De mégis jobban összehozott minket valahogy a srác.
- Ez igaz. – bólogat. – De nem köszönöm meg neki. Ugye nem baj? – kérdezi, majd megpuszilja kedvese mellét. – A lényeg… hogy most itt vagy, és nem eresztelek. – mosolyog.
- Nem is akarok máshová menni. – megcsókolja a lány száját. – Szeretem az albérlőm.
- Mit is mondtál? Tartozom neked a lakbérrel?
- Felejtsd el.
- Kifizetem.
- Ang! Ha kifizeted, akkor szakítok veled.
- Hm… Nem is tudom… tényleg megtennéd?
- Simán. – mosolyog.
- Nem hiszem. – ingatja fejét. – Annál jobban imádsz!
- Óh, imádlak?
- Igen! – bólogat. – Odáig vagy értem. Mindenemet szereted. És tudod, hogy meg is kapsz. – súgja, s belecsókol kedvese ajkába. – És még a két polcom a hűtőben is bejön neked… fogynak a dolgok róla… mert megeszed őket.
- Tényleg?
- Komolyan. – s óvatosan hanyatt dönti a fiút, úgy csókolja meg ismét. – Mi lenne ha…
- Ha Jason még várna egy kicsit?
- Igen. Pontosan ezt akartam mondani. Valahogy… megkívántalak. Most!
- Szegény Jason…
- Vár! – s hevesen megcsókolják egymást. – Olyan leszel, mint a süti.
- Csokis?
- Nem… minden nap kell belőled. – csókol a fiú puha nyakába, majd elmosolyodik. – Azt hiszem… felébredt.
- A lenti srác? Hát… csak a munkáját végzi. Vagy… csak attól jött lázba, hogy hamarosan dolgoznia kell?
- Találjuk ki együtt. Ha rajtam múlik… soha sem lesz munka nélkül. – susog a lány és lejjebb csúszik kedvesén, majd nagyon finoman magába helyezi. Jensen lélegzete elakad erre, s ujjai belemélyednek Angel hátába. – Azt hiszem… jöhet a meló. – nyögi a lány, s mozogni kezd, a fiú belemarkol vállába és lehúzza magához, majd vad csók csatában élvezik ismét a testi szerelem gyönyörét.
Kézen fogva lépnek be a bárba. Angel hirtelen megzavarodik a hangzavartól, a még hangosabb zenétől. Erősen kapaszkodik bele Jensen karjába, aki nyugtatóan megszorítja karján kezét. A lány próbálja elképzelni hová is cseppent. Nevetés, beszélgetés, poharak koccanásának hangja. Jó a hangulat. Kellemes a légkör, s már meg is nyugodott. A fiú körbevezeti és mindenkinek bemutatja, érzi, hogy néhányan meglepődnek azon, hogy nem lát, de gyorsan megfogják kezét mielőtt még a lány tényleg kényelmetlenül érezné magát emiatt. Aztán Jensen egy asztalhoz vezeti és rendel. Persze csak magának kér egy italt, Angel csak egy alkoholmentes koktélt kap és hozzá valami nyalánkságot.
- Végre! – ül le az asztalukhoz Jason. – Már azt hittem soha nem jössz le. – néz a fiúra, Angel csak megingatja fejét. Vajon feltűnt Jasonnek, hogy ő is itt van? Attól még, hogy vak, nem láthatatlan.
- Szia! – köszön a lány és hang irányába néz.
- Szia. – köszön vissza, de ismét Jensenre pislog. – Mi tartott ennyi ideig?
- Volt még egy kis dolgunk. – mondja, majd megsimogatja a lány asztalon nyugvó kezét.
- Értem… - sóhajt egy nagyot barátja. – Elég sokáig tartott…
- Tudod nem sietünk el semmit sem. – mondja a lány. – Kényelmesek vagyunk. – elmosolyodik halványan.
- Lehet kényelmesnek lenni gyorsan is. – vágja rá Jason, fejét ingatva. Jensen csak felsóhajt. Jobb ha itt közbe avatkozik, mert megint csak az lesz, mint a koncerten. Iszik poharából, aztán megszorítja a lány kezét.
- Táncoljunk. – súgja fülébe és nem is törődik barátjával.
- Rendben. – bólogat Angel és Jason fejét ingatva veszi tudomásul, hogy vele igazán nem foglalkozik a pár. Figyeli ahogy barátja felsegíti a lányt, majd a táncparkettre lép vele. Magához húzza, hiszen éppen valami lassú szám ütemei csendülnek fel. Összebújnak, Angel kedvese mellére hajtja fejét, aki körbezárja őt karjaival, fejére hajtja fejét és lassan vezetni kezdi. A lány mosolyogva hallgatja a fiú szívét, mely a zene ütemére ver és nem is kell látnia ahhoz, hogy tudja, milyen biztonságban is van. S így, hogy olyan sötét van, olyan mintha csak ketten táncolnának. Már a bár zaját sem érzékeli, csak a dobogást és a zene dallamát. Szorosan átfogja Jensen derekát és hagyja, hogy a fiú vezesse őt. Olyan mintha repülne. Boldog és szerelmes. Nincsen más csak ők ketten. Átfut agyán az a gondolat, hogy ügyetlen és kedvese lábára lép, de egy pillanattal később szerte is foszlik ez a gondolat, mert Jensen felemeli és cipője orrára lépteti, így most már biztosan nem lép a lábára. Sőt, most már úgy mozog, ahogyan a kedves. Jensen megcsókolja feje búbját, majd ismét ráhajlik. Az ismerősök és a kollegák pedig mosolyogva figyelik őket. Le sem tagadhatják, hogy szerelmesek és hogy elfeledkeztek a külvilágról, hiszen már nem az a lassú szám szól, hanem valami ütemes, igazi rock&roll, de őket ez nem zavarja. Csak összebújva táncolnak egymás szívének dobbanására.
Jason még mindig az asztaluknál ülve nézi ahogyan a pár a parkett közepén összebújik, miközben körülöttük igazi táncos őrülettel ropják a többiek. Jensen valóban ennyire szerelmes lenne? Se lát se hal? Kiissza italát. Lehet, hogy jobban meg kellene ismernie Angelt. Nem szívlelik egymást, de rossz volt a kezdés. Mély levegőt vesz, és úgy dönt, hogy van megoldás.
- Szabad? – kocogtatja meg Jensen vállát.
- T… tessék? – ocsúdik fel a fiú és barátjára figyel.
- Szeretném felkérni Angelt. – mondja Jason.
- Felkérni? – kérdez vissza.
- Inkább lekérni… - mosolyog rá Jason és mire Angel észbe kap, a fiú már magához is pördítette őt és kitépi abból a biztonságból, amit Jensennel érzett. De megérzi kedvese ujjait vállán.
- Itt leszek… - súgja. – Csak körbenézek. Jason vigyázz rá, vagy véged van!
- Vigyázok. – mondja és a parkett szélére lép a lánnyal. – Itt maradtunk kettesben…
- Itt… - sóhajt Angel és legszívesebben elrohanna. Egy szerencséje van Jasonnek, hogy a derekát fogja és nem a fenekét. Az első rossz mozdulat és pofont kap. Még vakon is eltalálja…
- Tudod Angel… én igazán sajnálom a múltkorit…
- Valóban? Vagy ezt most csak azért mondod, hogy mondj valamit?
- Is-is… Én tudom, hogy nem kedvelsz…
- Te sem engem…
- Igaz… De ezen lehet változtatni. Nem?
- Lehet… Talán… - mondja a lány. – Amikor lejöttünk átnéztél rajtam. Nem kell ahhoz látnom, hogy tudjam. Miért?
- Nem gondoltam volna, hogy még most is veled lesz… Azt hittem gyors kaland leszel és elmúlik…
- Tévedtél… és ezért viselkedsz velem így?
- Igazából… Azt érzem, hogy melletted megváltozott.
- És?
- Már nem lóg annyit velünk, mint fél éve… sőt… egyáltalán nem…
- És?
- Ok Angel, azt gondolom, hogy papucsot csináltál belőle.
- Kösz… - megáll. – Akkor most fejezzük be ezt! Kísérj az asztalhoz és mehetsz.
- Várj! Azt hiszem jobb, ha őszintén beszélünk, nem?
- Rendben… én azt gondolom rólad, hogy egy nagy bunkó vagy.
- Figyelj Angel elég rosszul indult az első találkozásunk…
- Rosszul? Konkrétan azt gondoltad, hogy egy ringyó vagyok… De most már nem tudod eldönteni igazán, hogy mi is… Jensennel vagyok még mindig, és az az igazság, hogy nem is áll szándékomban elhagyni őt és ő sem tervezi ezt.
- Elismerem. Így volt… De kössünk fegyverszünetet.
- És ezt teljesen komolyan gondolod? Pár perccel ezelőtt még levegőnek néztél…
- Komolyan gondolom. Ha te és Jensen hosszú távra terveztek…
- Igen, elég hosszúra…
- Akkor felejtsük el azt, hogy mi történt és kezdjük elölről.
- És erre képes lennél?
- És te?
- Nem tudom… Talán… Most megnézném az arcodat, hogy leolvassam belőle igazán akarod-e ezt a dolgot vagy sem. Azt gondolom, hogy csak azért ajánlod ezt fel, mert félsz attól, hogy Jensen kerülni fog, ha nem vagy jóban velem… vagy nem vágsz jó arcot hozzám.
- Őszintén? Igen. Ez is benne van. Jensennek nem volt túl sok komoly kapcsolata… De te annak tűnsz…
- Nem tűnök, az vagyok. És azt hiszem sokáig maradok. – halvány mosoly fut végig arcán.
- Akkor… neki futunk még egyszer?
- Nincs garanciám arra, hogy őszinte legyél velem. Igaz, nem ismerlek… és te sem engem…
- Ismerjük meg egymást!
- Azon elég nehezen teszem túl magam, amit gondoltál… vagy gondolsz rólam… De… Rendben. – bólogat.
- Visszamegyünk az asztalhoz? – s megfogja Angel karját. Jensen pillantása rögtön rájuk vetül, mikor észreveszi, hogy az asztal felé indulnak. De amint a lány leül székére, elmúlik az aggódás és örömmel veszi tudomásul azt is, hogy Jason vele marad és beszélgetni kezdenek. Végre! Talán még meg is kedvelik egymást. Nem olyan rossz fiú Jason, csak szereti a nőket és a partykat! Ezt Angel is egészen biztosan be fogja látni.
- Miért gondoltad azt, hogy csak egy futó nőcske vagyok? – kérdezi Angel, miközben poharának talpát simogatja, próbálja arra fordítani a fejét, ahol Jasont hallja és reméli, hogy a fiú nem vág pofákat miközben vele beszél. Úgy szeretné látni az arcát, hogy tudja valóban őszinte-e. De most csak a hallására hagyatkozhat.
- Mert Jensennek mostanában csak kalandjai voltak. Gondoltam te is az vagy… De… tévedtem. Még mindig együtt vagytok és látom, hogy valóban komoly a dolog.
- Együtt is maradunk… De… Nem értem meg, miért kell óvodást játszani. Nem marom el tőled a barátod… Sajnálom, ha Jensen mostanában nem veled, vagy egy partyban üti el a szabadidejét. Neked is ott a feleséged… miért nem vele vagy ahelyett, hogy mulatozol. Ok, benne van a rock&roll életstílusban a folytonos csajozás és a bulik, de… ha már nincs közöttetek semmi, minek kell együtt lennetek?
- Szeretem még…
- Ha szereted, akkor minek csinálod ezt? Semmi értelme! Mert zenész vagy? És ez az image? Nem jó ez így.
- Te soha senkit nem csaltál még meg?
- Nem.
- Ok… akkor máshogy kérdezem… Amikor Jareddel voltál, az nem volt megcsalás?
- Utálom ezt a témát… De ok… Szerintem ha Jensen is ott volt, az nem megcsalás… Az már igen, ha fogom magam és lelépek Jareddel, aztán mélyen hallgatok Jensen előtt.
- Na és a nővéred? Azért kemény dolog, ha ő Jareddel jár, te pedig simán lefekszel vele.
- Hagyjuk a témát…
- Érdekel. Mert… azt hiszem valahol ugyan olyan vagy, mint én…
- Jade tud róla. Ennyi legyen elég, és lapozzunk! Jensennel komoly a dolog és nem fogom megcsalni.
- És vajon ő téged?
- Nem fog.
- Miért vagy ebben olyan biztos? Gondolod, hogy hirtelen feladja az egy éjszakás kalandjait? Most lehet, hogy minden szép és jó, de…
- Bízom benne. És hidd el, nem fog megcsalni. Ha mégis… akkor megnézheti magát. De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre igazán. Miért is vagy még a feleségeddel?
- Ő is megcsal engem… de szeretjük egymást… jó így. Nyitott kapcsolat. Azt mondják ez a hosszú házasság titka.
- És mi lesz majd akkor, ha egyszer te lenyugszol, és ő vígan csal tovább? Vagy fordítva. Nem fog fájni?
- De… biztosan.
- Nem lenne jobb egy ember mellett, aki mindig ott van, ha szükséged van rá. Aki tényleg szeret. Nem hiszem, hogy szereted őt… és ő sem téged… De… a ti dolgotok. – megrántja vállát. – Sajnálom, ha most úgy érzed elveszem tőled Jensent és nem tudsz vele csajozni.
- Furcsállom, hogy leragadt nálad.
- Biztosan tudok valamit…
- Ebben én is egészen biztos vagyok. – mondja és elmosolyodik. – Kár, hogy most már ennyire komoly a dolog… Jared helyett szívesebben lettem volna én ott.
- Ne álmodj róla. Tudod… amikor még nem voltam vak és találkoztunk… Nem vagy az esetem.
- Jared talán az?
- Most tagadjam le, hogy jó fickó? Nem. De… tényleg lapozzunk. Elmúlt, vége. És nem vagyok kíváncsi Jared Padaleckire. – jelenti ki. – Egy bunkó.
- Jared?
- Hosszú történet. – mondja.
- Mesélj!
- Nem. Nem fogom neked elmesélni, de… gondolom Jensen majd úgyis elmondja… mint mindent… Így is elég szemét dolog volt tőle kitárgyalni a magánéletünket…
- Mindig is megbeszéltük ezt. Nincs abban semmi rossz…
- De van… Ha az embert kurvának nézik.
- Nem vagy az!
- És ezt most komolyan is mondod?
- Én elhiszem, hogy dúl a szerelem.
- Igen. És jól érezzük magunkat. Te pedig ne legyél féltékeny. És ha így lesz, akkor akár haverok is lehetünk.
- Még soha sem volt ilyen csinos csak haverom.
- Itt az ideje. – mondja, majd kortyol a koktélból.
- És… milyen… milyen vaknak lenni?
- Kedves, hogy ezt megkérdezted. – ingatja fejét gúnyosan.
- Sajnálom. De… nem tudom felfogni milyen, ha az ember nem lát. Gondolom nem olyan, mint mikor tök sötétben kóválygok otthon a konyhában, hogy megkeressem a hűtőt éjjel…
- Nem olyan. Nem tudod, hogy éjjel van, vagy nappal. Csak a sötét. És nem láthatod azokat, akiket szeretsz… - sóhajt fel búsan. – És rengeteg kék-zöld foltod lesz, mert folyton neki mész mindennek. Bár Jensen még soha sem említette őket, de biztosan akad pár a combomon.
- Megnézhetem őket, hogy ott vannak-e?
- Jason! Tudod… haverok!
- Hozzájuk sem érek!
- Aha. Majd megkérem Jensent. – mondja.
- Amikor felkeltél és rájöttél, hogy nem látsz… nem akartál meghalni?
- De… - sóhajt. – Mert az egy dolog, hogy elveszítettem a látásomat, de ezzel együtt a munkámat is.
- Igen… hallom fotós vagy…
- Voltam. Már csak voltam. Nem tudom mihez fogok kezdeni majd. De a fotózásról lemondhatok.
- Nem szörnyű ez?
- Ugyan olyan, mintha neked vágnák le mindkét karod…
- Ha nem zenélhetnék, abba beleőrülnék.
- Akkor már tudod milyen érzés sötétben élni egy fotósnak. Éveken át iskolába jártam, hogy jó legyek. A NY Timesnak dolgoztam, és azért mentem Vancouverbe, hogy boldoguljak egyedül. A saját uram legyek… Nem jött össze. Most Jensennel élek… munkám nincs… pedig lett volna… de sajnos nem úgy jöttek össze a dolgok.
- A NY Timesnak dolgoztál? Ez már valami.
- Igen. Rendszeresen jelentek meg a képriportjaim. Szerettem csinálni. Talán maradnom kellett volna még… De akkor nem találkozom Jensennel. – mondja.
- És… NY-i vagy?
- Ott születtem, de igazából a családom soha sem maradt egyhelyben. Főleg az anyám… és mi mindig odamentünk, ahol éppen ő lenni akart. Vagy… ahol éppen a pasija élt.
- Elváltak a szüleid?
- El. És bár apuval maradtunk volna. – sóhajt. – Ő jó ember. Anyám meg… már hetek óta senki sem tudja hol van. A mobilja kikapcsolva… ilyen hosszú időre még nem tűnt el, de nem kell félteni… Mindig feltalálja magát. Szerencsére én nem lettem olyan, mint ő. Amikor Vancouverbe mentem, a nővéremnél akartam letelepedni kicsit, amíg össze nem jön annyi, hogy kivegyek egy házat… De Jensenhez költöztem.
- A nővéred író, ugye?
- Az. – bólogat.
- Érdekes… kicsit magának való, nem?
- Fura dolgai vannak, de én így szeretem.
- Jared érdekesen választott…
- Az ő dolga. – megrántja vállát. – Na és te? Mesélj magadról is valamit. Már kiveséztük az én unalmas életem…
- Nem vagy te unalmas… és az életed sem az. – mondja. – Virginiából jöttem, aztán LA-ba költöztem, tanultam és azt gondoltam majd megvalósítom az amerikai álmot…
- És sikerült?
- Nem igazán… De nem is panaszkodom. – mondja. – Jól élek. A tesóm lemezcéget alapított és kiadja a dalaimat…
- Akkor ez egy családi vállalkozás. – mosolyodik el Angel.
- Az. Pénzem mindig van, jól élek. Szóval… lehet, hogy mégis csak megvalósult az amerikai álom…
- Csak a magánéleted hever romokban.
- Nem nevezném romhalmaznak… erről már beszéltünk…
- Hát… ha neked jó… Akkor valóban mindent elértél amit akartál.
- Még híres is vagyok…
- Hát… amíg be nem mutatott Jensen nem ismertelek… igaz Jensent sem ismertem. Mindent a nővéremtől kellett megtudnom róla.
- Egyszer majd az egész világ ismerni fog.
- Csak egy jó szám kell hozzá!
- Meglesz. Valamit összehozunk… Jensennel régen zenéltünk már… Annyi ötlete volt régen… annyi jó zenét megcsinálhattunk volna már közösen, de mostanában…
- Tudom… jöttem én.
- Valahogy úgy…
- De mondom, én nem állok az utadba. Talán Jensennek kellene elmondanod ezt. Biztosan nem mondana nemet. És megint csinálnátok pár jó zenét. Én is kíváncsi lennék rájuk. Az a dal, amit együtt énekeltetek nagyon tetszett. – elmosolyodik. – Szerintem mondd el neki, hogy ideje megint zenélni. Nem haragszom meg, ha éjjel azért marad távol, mert komponál. – jelenti ki mosolyogva.
- Akkor szavadon foglak.
- De szeretném hallani a végeredményt.
- Abban egészen biztos vagyok, hallod majd.
- Legalább a zenéhez nem kell látás. – mondja, majd felsóhajt, aztán megint iszik a koktélból, amikor megérzi, hogy kedvese ül le mellé. Arcán egy csók csattan.
- Szia. – súgja a fiú, majd Jasonre néz.
- Éppen rólad beszéltünk. – mondja barátja.
- Rólam?
- Jason hiányolja a közös zenélést. – beszél a lány, miközben a fiú vállára hajtja fejét.
- Hát igen… mostanában nem került sor rá. – sóhajt, Jason pedig bólogat.
- Én ráérek a jövő héten, még ott vagyok Vancouverben, egy koncert miatt… Ha van kedved gyere át! Iszogatunk közben… hátha lesz belőle valami. – megrántja vállát.
- Ha nem mész el, akkor végleg marad a két polc. – súgja Angel kedvese fülébe. – Kíváncsi vagyok, hogy mit is alkottok ti ketten.
- Jövő hét… - elgondolkodik a fiú. – Pénteken megyek vissza Texasba, de addig ráérek! – mosolyog barátjára. – Átmegyek hozzád.
- Veszek sört és rendelünk pizzát.
- Jól hangzik.
- A csajokat majd magamnak rendelem. – jelenti ki Jason.
- Figyelj… majd ha hazamentem rendeld őket.
- Zavarnának?
- Az zavarna, hogy nem a zenével hanem velük lennél elfoglalva. – vág gúnyos arcot. – Szóval utánam jöhetnek a csajok is.
- Ok… Szenteljük az estét a zenének… aztán a csajoknak.
- Ha hazamentem tőled egészen biztosan Anglenek „szentelem” magam. – mosolyog.
- Kérni akartalak rá. – súgja a lány, majd megcsókolja a fiú nyakát.
- Remélem, hogy elhívsz a premieredre. – vált témát Jason.
- Már azt sem tudom mi a szövegem… biztosan látni akarod, hogyan bőgök le?
- Mindenképp! Legalább lesz min sztorizgatni. – nevet Jason.
- Nem… ez egyáltalán nem lesz vicces. – sóhajt. – Életem legszörnyűbb napja lesz.
- Dehogy! – kiált a lány. – Tökéletes leszel.
- Vagy megbukom…
- Nem fogsz. – jelenti ki Angel. – Hová tűnt az egód?
- Ha erről van szó, ő is meghúzza magát.
- Sikeres leszel, csak magadban kell bíznod. És nem lesz semmi baj. – mondja Angel. – És ha tévesztesz egy kicsit, senkinek sem fog feltűnni. A nézők nem tudják a szöveget.
- De mi van, ha elfelejtem?
- Kínos… - mosolyog Jason. – Én csak azért járok színházba, hogy ne maradjak le az ilyen pillanatokról.
- Kösz. – ingatja fejét Jensen. – Tudod mit, maradj otthon. Inkább ne gyere el!
- Megyek. Ha más nem, veszek jegyet. – vigyorog.
- Csak ne az első sorba, ok?
- Ezt még meggondolom… szeretek elől ülni. – Figyelj, nem lehet rosszabb, mint énekelni közönség előtt… Az megy. Csak annyi a különbség, hogy itt szöveget kell mondanod.
- Vagy 100 oldalt fejből.
- És? – kérdez vissza Jason.
- 100 oldal… Érted?
- Vágom… De menni fog. Olyan az eszed, mint a borotva, szóval én nem aggódnék a helyedben. Angel sem aggódik… Csak te. És tényleg… hová tűnt az egód? – mosolyog.
- Ok, le lehet rólam szállni. – mondja a fiú és inkább iszik söréből. – Csak legyünk túl rajta…
- Menni fog. – mondja a lány s megöleli. – Nem táncolunk?
- Szeretnél?
- Igen. Szóval… szabad az úr? Most hölgyválasz van.
- Szabad. – mosolyog a fiú és megcsókolja Angel homlokát.
- Ok fiatalok, én lépek… keresek magamnak én is egy táncpartnert. – pattan fel Jason. – Angel… jót dumáltunk!
- Igen… én is azt hiszem. – bólogat a lány, majd állát megtámasztja Jensen vállán, aki pillantásával követi Jasont pár másodpercig, majd megsimogatja kedvese hátát.
- Miről beszéltetek?
- Rólad.
- Most komolyan Ang.
- Rólad. – mosolyog. – De titok miről tárgyaltunk.
- Nem lesz gond, ha tényleg átmegyek hozzá?
- Nem… miért lenne az?
- Hogy egyedül maradsz otthon és…
- Tudok magamra vigyázni és a babynek sem lesz semmi baja.
- Lehet, hogy csak hajnalban jövök haza.
- Jó zenéhez, idő kell.
- Szerinted a koncertjére elmenjünk?
- Miért ne? – kérdezi. – Persze. Tudod Jason elég fura alak… még így is, hogy kicsit beszéltem vele, de a zenével nincs semmi gond. Szóval… érezzük jól magunkat. És most… táncoljunk végre. – súgja, Jensen megcsókolja lágyan, aztán lassan felsegíti és a parkettra vezeti. Összebújnak. A lány átfogja kedvese derekát és ismét a mellébe fúrja fejét. Jensen átkarolja lágyan, s fejét Angelére hajtja. Becsukja szemét. Mindegy hogy mi szól, őket ismét nem érdekli a kinti világ. Csak ketten léteznek ismét és ennek örökre így kellene maradnia. De tudják, sajnos véges az este… S holnap még egy újabb nap kezdődik itt… Ám utána vár rájuk az otthon, s már úgy érkeznek haza, hogy tudják, nemsokára babájuk lesz… pedig amikor elindultak pár napja otthonról, még nem gondolták, hogy majd 3-an térnek haza.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Angel arra ébred, hogy a háló ajtaja becsukódik. Megrezzen. Jensen már nincs vele. A fiú helyett a takaró puhaságát érzi magán. Kedvese betakarta őt. Halványan elmosolyodik, majd megtapogatja az ágyat maga mellet. Jensen az ágy közepére tette. Erre fel sem ébredt. Hangosan felsóhajt, majd megöleli a puha, meleg takarót és fülel, mert hallja, hogy a fiú beszél, de nem érti mit mond. Talán jött valaki? Vagy telefonon? És egyáltalán reggel van már? Miért kell sötétben élnie? Még az idő érzékét is elveszítette. Legörbíti szája szélét és tovább hallgatja kedvese hangját. Bár nem érti, de attól még megnyugtató számára. Aztán Jensen elhallgat. Meghallja lépteit, majd nyílik az ajtó s elmosolyodik, amikor Jensen mellébújik és átöleli őt.
- Szia. – súgja, a fiú pedig megsimogatja hátát.
- Felébredtél?
- Nem voltál itt velem és megéreztem. – mondja, majd szorosan magához öleli kedvesét.
- Jason telefonált. Arra ébredtem, hogy rezeg az az átkozott mobil.
- Jason?
- Azt mondja ideje volna lemennünk, mert jó a hangulat…
- Azt hittem már reggel van.
- Nem. Éjfél múlt.
- Értem… és… mit mondtál neki?
- Nem mondtam semmit sem. De erősködött, hogy menjünk le.
- Hát… tartozol nekem egy tánccal. – mosolyog a lány.
- Azt hittem, hogy azt már ledolgoztam.
- Nem, nem! – ingatja fejét. – A szex és a tánc azért nem ugyan az. – jelenti ki.
- Bocs, hogy tönkre tettem a felsőd. – súgja a fiú.
- Nem baj… élveztem. – bújik a fiú mellébe. – Szeretem, ha vad vagy. Bár… nem tudom, hogy ehhez a baby mit szólt. De ha én élveztem, akkor ő is. Legalább meglátogatta az apja.
- Biztosan minden rendben volt?
- Szóltam volna ha nem. Bár… nagyon el voltál foglalva magaddal. Kis kéjenc.
- Nem vagyok az.
- Dehogy nem! – mosolyog és megcsókolja a fiú nyakát. – De én így szeretlek. A kéjenc háziúr, aki teherbe ejtette az albérlőt. Micsoda forgatókönyv lenne ebből…
- Unalmas sztori.
- Nem az! – kiált a lány. – Mert a mi történetünk.
- De nem vagyok háziúr és te sem vagy albérlő. De… a kéjenc stimmel. – mosolyog. – Nem tehetek róla, hogy ilyen szexi barátnőm van. Azt hittem, hogy soha sem teszed le Jadel a telefont.
- Csak elmesélte, hogy Jareddel megint összekaptak és Chrisnél éjszakázott.
- Mostanában másból sem áll az életük csak ebből…
- Azt mondtam neki, hogy hagyja ott azt a majmot. Persze egy szóval sem mondta, hogy felhívott és milyen ocsmány szöveget mondott a telefonba… Szegény Jade, ha tudná… - sóhajt fel. – Mindegy. Az ő baja, ha nem lép. Az volna a tökéletes megoldás, ha Chrisszel járna. Kár hogy a fickó meleg. És… képzeld, úgy tűnik megint lesz kiállításom. Chris szeretne még egyet! De semmi részletet nem tudok, csak amit Jade mondott…
- Ez a Chris… nyomul.
- Dehogy nyomul. Csak egy jó srác!
- Nyomul. – jelenti ki.
- Óh és míg el nem felejtem, Jade üdvözöl. – mosolyodik el. – Teljesen odáig volt a képtől, amit Te küldtél neki.
- A képtől, vagy tőlem?
- Mind a kettőtől. Még mindig dúl a szerelem. Vigyáznom kell.
- Nincs esélye nálam. – mosolyog. – Lett volna… egyszer. De azt eltolta. Ha az első „randinkon” nem hallgat mint a hal… Ki tudja… akkor most vele lennék itt egy ágyban.
- Ez nem igaz.
- Miért?
- Mert már akkor is tetszettem neked. Miért is jöttél hozzám, amikor Jareddel magára hagytad őket?
- Csak úgy.
- Aha. – ingatja a fejét. – Nem hiszem.
- Nem akartam még hazamenni.
- Hát… maradtál. Nálam… Velem.
- És milyen jót szeretkeztünk. – mosolyog.
- Igen. Élveztem. – súgja.
- Csak ennyi?
- Akkor még azt sem tudtam ki vagy. Egy jó kis numera voltál.
- Kösz Ang… értékelem.
- Miért, nem így volt? Sőt… aztán jöttél a legyünk barátok szöveggel…
- Kellett egy kis idő.
- Hát persze… Én pedig közben teljesen beléd estem. Nem volt szép tőled. – ingatja fejét. – Úgy látszik nálad ez az előjáték a szerelemben.
- Ang… tudod, hogy miért történt minden úgy az elején.
- Jared… az a… ki sem mondom micsoda.
- De mégis jobban összehozott minket valahogy a srác.
- Ez igaz. – bólogat. – De nem köszönöm meg neki. Ugye nem baj? – kérdezi, majd megpuszilja kedvese mellét. – A lényeg… hogy most itt vagy, és nem eresztelek. – mosolyog.
- Nem is akarok máshová menni. – megcsókolja a lány száját. – Szeretem az albérlőm.
- Mit is mondtál? Tartozom neked a lakbérrel?
- Felejtsd el.
- Kifizetem.
- Ang! Ha kifizeted, akkor szakítok veled.
- Hm… Nem is tudom… tényleg megtennéd?
- Simán. – mosolyog.
- Nem hiszem. – ingatja fejét. – Annál jobban imádsz!
- Óh, imádlak?
- Igen! – bólogat. – Odáig vagy értem. Mindenemet szereted. És tudod, hogy meg is kapsz. – súgja, s belecsókol kedvese ajkába. – És még a két polcom a hűtőben is bejön neked… fogynak a dolgok róla… mert megeszed őket.
- Tényleg?
- Komolyan. – s óvatosan hanyatt dönti a fiút, úgy csókolja meg ismét. – Mi lenne ha…
- Ha Jason még várna egy kicsit?
- Igen. Pontosan ezt akartam mondani. Valahogy… megkívántalak. Most!
- Szegény Jason…
- Vár! – s hevesen megcsókolják egymást. – Olyan leszel, mint a süti.
- Csokis?
- Nem… minden nap kell belőled. – csókol a fiú puha nyakába, majd elmosolyodik. – Azt hiszem… felébredt.
- A lenti srác? Hát… csak a munkáját végzi. Vagy… csak attól jött lázba, hogy hamarosan dolgoznia kell?
- Találjuk ki együtt. Ha rajtam múlik… soha sem lesz munka nélkül. – susog a lány és lejjebb csúszik kedvesén, majd nagyon finoman magába helyezi. Jensen lélegzete elakad erre, s ujjai belemélyednek Angel hátába. – Azt hiszem… jöhet a meló. – nyögi a lány, s mozogni kezd, a fiú belemarkol vállába és lehúzza magához, majd vad csók csatában élvezik ismét a testi szerelem gyönyörét.
Kézen fogva lépnek be a bárba. Angel hirtelen megzavarodik a hangzavartól, a még hangosabb zenétől. Erősen kapaszkodik bele Jensen karjába, aki nyugtatóan megszorítja karján kezét. A lány próbálja elképzelni hová is cseppent. Nevetés, beszélgetés, poharak koccanásának hangja. Jó a hangulat. Kellemes a légkör, s már meg is nyugodott. A fiú körbevezeti és mindenkinek bemutatja, érzi, hogy néhányan meglepődnek azon, hogy nem lát, de gyorsan megfogják kezét mielőtt még a lány tényleg kényelmetlenül érezné magát emiatt. Aztán Jensen egy asztalhoz vezeti és rendel. Persze csak magának kér egy italt, Angel csak egy alkoholmentes koktélt kap és hozzá valami nyalánkságot.
- Végre! – ül le az asztalukhoz Jason. – Már azt hittem soha nem jössz le. – néz a fiúra, Angel csak megingatja fejét. Vajon feltűnt Jasonnek, hogy ő is itt van? Attól még, hogy vak, nem láthatatlan.
- Szia! – köszön a lány és hang irányába néz.
- Szia. – köszön vissza, de ismét Jensenre pislog. – Mi tartott ennyi ideig?
- Volt még egy kis dolgunk. – mondja, majd megsimogatja a lány asztalon nyugvó kezét.
- Értem… - sóhajt egy nagyot barátja. – Elég sokáig tartott…
- Tudod nem sietünk el semmit sem. – mondja a lány. – Kényelmesek vagyunk. – elmosolyodik halványan.
- Lehet kényelmesnek lenni gyorsan is. – vágja rá Jason, fejét ingatva. Jensen csak felsóhajt. Jobb ha itt közbe avatkozik, mert megint csak az lesz, mint a koncerten. Iszik poharából, aztán megszorítja a lány kezét.
- Táncoljunk. – súgja fülébe és nem is törődik barátjával.
- Rendben. – bólogat Angel és Jason fejét ingatva veszi tudomásul, hogy vele igazán nem foglalkozik a pár. Figyeli ahogy barátja felsegíti a lányt, majd a táncparkettre lép vele. Magához húzza, hiszen éppen valami lassú szám ütemei csendülnek fel. Összebújnak, Angel kedvese mellére hajtja fejét, aki körbezárja őt karjaival, fejére hajtja fejét és lassan vezetni kezdi. A lány mosolyogva hallgatja a fiú szívét, mely a zene ütemére ver és nem is kell látnia ahhoz, hogy tudja, milyen biztonságban is van. S így, hogy olyan sötét van, olyan mintha csak ketten táncolnának. Már a bár zaját sem érzékeli, csak a dobogást és a zene dallamát. Szorosan átfogja Jensen derekát és hagyja, hogy a fiú vezesse őt. Olyan mintha repülne. Boldog és szerelmes. Nincsen más csak ők ketten. Átfut agyán az a gondolat, hogy ügyetlen és kedvese lábára lép, de egy pillanattal később szerte is foszlik ez a gondolat, mert Jensen felemeli és cipője orrára lépteti, így most már biztosan nem lép a lábára. Sőt, most már úgy mozog, ahogyan a kedves. Jensen megcsókolja feje búbját, majd ismét ráhajlik. Az ismerősök és a kollegák pedig mosolyogva figyelik őket. Le sem tagadhatják, hogy szerelmesek és hogy elfeledkeztek a külvilágról, hiszen már nem az a lassú szám szól, hanem valami ütemes, igazi rock&roll, de őket ez nem zavarja. Csak összebújva táncolnak egymás szívének dobbanására.
Jason még mindig az asztaluknál ülve nézi ahogyan a pár a parkett közepén összebújik, miközben körülöttük igazi táncos őrülettel ropják a többiek. Jensen valóban ennyire szerelmes lenne? Se lát se hal? Kiissza italát. Lehet, hogy jobban meg kellene ismernie Angelt. Nem szívlelik egymást, de rossz volt a kezdés. Mély levegőt vesz, és úgy dönt, hogy van megoldás.
- Szabad? – kocogtatja meg Jensen vállát.
- T… tessék? – ocsúdik fel a fiú és barátjára figyel.
- Szeretném felkérni Angelt. – mondja Jason.
- Felkérni? – kérdez vissza.
- Inkább lekérni… - mosolyog rá Jason és mire Angel észbe kap, a fiú már magához is pördítette őt és kitépi abból a biztonságból, amit Jensennel érzett. De megérzi kedvese ujjait vállán.
- Itt leszek… - súgja. – Csak körbenézek. Jason vigyázz rá, vagy véged van!
- Vigyázok. – mondja és a parkett szélére lép a lánnyal. – Itt maradtunk kettesben…
- Itt… - sóhajt Angel és legszívesebben elrohanna. Egy szerencséje van Jasonnek, hogy a derekát fogja és nem a fenekét. Az első rossz mozdulat és pofont kap. Még vakon is eltalálja…
- Tudod Angel… én igazán sajnálom a múltkorit…
- Valóban? Vagy ezt most csak azért mondod, hogy mondj valamit?
- Is-is… Én tudom, hogy nem kedvelsz…
- Te sem engem…
- Igaz… De ezen lehet változtatni. Nem?
- Lehet… Talán… - mondja a lány. – Amikor lejöttünk átnéztél rajtam. Nem kell ahhoz látnom, hogy tudjam. Miért?
- Nem gondoltam volna, hogy még most is veled lesz… Azt hittem gyors kaland leszel és elmúlik…
- Tévedtél… és ezért viselkedsz velem így?
- Igazából… Azt érzem, hogy melletted megváltozott.
- És?
- Már nem lóg annyit velünk, mint fél éve… sőt… egyáltalán nem…
- És?
- Ok Angel, azt gondolom, hogy papucsot csináltál belőle.
- Kösz… - megáll. – Akkor most fejezzük be ezt! Kísérj az asztalhoz és mehetsz.
- Várj! Azt hiszem jobb, ha őszintén beszélünk, nem?
- Rendben… én azt gondolom rólad, hogy egy nagy bunkó vagy.
- Figyelj Angel elég rosszul indult az első találkozásunk…
- Rosszul? Konkrétan azt gondoltad, hogy egy ringyó vagyok… De most már nem tudod eldönteni igazán, hogy mi is… Jensennel vagyok még mindig, és az az igazság, hogy nem is áll szándékomban elhagyni őt és ő sem tervezi ezt.
- Elismerem. Így volt… De kössünk fegyverszünetet.
- És ezt teljesen komolyan gondolod? Pár perccel ezelőtt még levegőnek néztél…
- Komolyan gondolom. Ha te és Jensen hosszú távra terveztek…
- Igen, elég hosszúra…
- Akkor felejtsük el azt, hogy mi történt és kezdjük elölről.
- És erre képes lennél?
- És te?
- Nem tudom… Talán… Most megnézném az arcodat, hogy leolvassam belőle igazán akarod-e ezt a dolgot vagy sem. Azt gondolom, hogy csak azért ajánlod ezt fel, mert félsz attól, hogy Jensen kerülni fog, ha nem vagy jóban velem… vagy nem vágsz jó arcot hozzám.
- Őszintén? Igen. Ez is benne van. Jensennek nem volt túl sok komoly kapcsolata… De te annak tűnsz…
- Nem tűnök, az vagyok. És azt hiszem sokáig maradok. – halvány mosoly fut végig arcán.
- Akkor… neki futunk még egyszer?
- Nincs garanciám arra, hogy őszinte legyél velem. Igaz, nem ismerlek… és te sem engem…
- Ismerjük meg egymást!
- Azon elég nehezen teszem túl magam, amit gondoltál… vagy gondolsz rólam… De… Rendben. – bólogat.
- Visszamegyünk az asztalhoz? – s megfogja Angel karját. Jensen pillantása rögtön rájuk vetül, mikor észreveszi, hogy az asztal felé indulnak. De amint a lány leül székére, elmúlik az aggódás és örömmel veszi tudomásul azt is, hogy Jason vele marad és beszélgetni kezdenek. Végre! Talán még meg is kedvelik egymást. Nem olyan rossz fiú Jason, csak szereti a nőket és a partykat! Ezt Angel is egészen biztosan be fogja látni.
- Miért gondoltad azt, hogy csak egy futó nőcske vagyok? – kérdezi Angel, miközben poharának talpát simogatja, próbálja arra fordítani a fejét, ahol Jasont hallja és reméli, hogy a fiú nem vág pofákat miközben vele beszél. Úgy szeretné látni az arcát, hogy tudja valóban őszinte-e. De most csak a hallására hagyatkozhat.
- Mert Jensennek mostanában csak kalandjai voltak. Gondoltam te is az vagy… De… tévedtem. Még mindig együtt vagytok és látom, hogy valóban komoly a dolog.
- Együtt is maradunk… De… Nem értem meg, miért kell óvodást játszani. Nem marom el tőled a barátod… Sajnálom, ha Jensen mostanában nem veled, vagy egy partyban üti el a szabadidejét. Neked is ott a feleséged… miért nem vele vagy ahelyett, hogy mulatozol. Ok, benne van a rock&roll életstílusban a folytonos csajozás és a bulik, de… ha már nincs közöttetek semmi, minek kell együtt lennetek?
- Szeretem még…
- Ha szereted, akkor minek csinálod ezt? Semmi értelme! Mert zenész vagy? És ez az image? Nem jó ez így.
- Te soha senkit nem csaltál még meg?
- Nem.
- Ok… akkor máshogy kérdezem… Amikor Jareddel voltál, az nem volt megcsalás?
- Utálom ezt a témát… De ok… Szerintem ha Jensen is ott volt, az nem megcsalás… Az már igen, ha fogom magam és lelépek Jareddel, aztán mélyen hallgatok Jensen előtt.
- Na és a nővéred? Azért kemény dolog, ha ő Jareddel jár, te pedig simán lefekszel vele.
- Hagyjuk a témát…
- Érdekel. Mert… azt hiszem valahol ugyan olyan vagy, mint én…
- Jade tud róla. Ennyi legyen elég, és lapozzunk! Jensennel komoly a dolog és nem fogom megcsalni.
- És vajon ő téged?
- Nem fog.
- Miért vagy ebben olyan biztos? Gondolod, hogy hirtelen feladja az egy éjszakás kalandjait? Most lehet, hogy minden szép és jó, de…
- Bízom benne. És hidd el, nem fog megcsalni. Ha mégis… akkor megnézheti magát. De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre igazán. Miért is vagy még a feleségeddel?
- Ő is megcsal engem… de szeretjük egymást… jó így. Nyitott kapcsolat. Azt mondják ez a hosszú házasság titka.
- És mi lesz majd akkor, ha egyszer te lenyugszol, és ő vígan csal tovább? Vagy fordítva. Nem fog fájni?
- De… biztosan.
- Nem lenne jobb egy ember mellett, aki mindig ott van, ha szükséged van rá. Aki tényleg szeret. Nem hiszem, hogy szereted őt… és ő sem téged… De… a ti dolgotok. – megrántja vállát. – Sajnálom, ha most úgy érzed elveszem tőled Jensent és nem tudsz vele csajozni.
- Furcsállom, hogy leragadt nálad.
- Biztosan tudok valamit…
- Ebben én is egészen biztos vagyok. – mondja és elmosolyodik. – Kár, hogy most már ennyire komoly a dolog… Jared helyett szívesebben lettem volna én ott.
- Ne álmodj róla. Tudod… amikor még nem voltam vak és találkoztunk… Nem vagy az esetem.
- Jared talán az?
- Most tagadjam le, hogy jó fickó? Nem. De… tényleg lapozzunk. Elmúlt, vége. És nem vagyok kíváncsi Jared Padaleckire. – jelenti ki. – Egy bunkó.
- Jared?
- Hosszú történet. – mondja.
- Mesélj!
- Nem. Nem fogom neked elmesélni, de… gondolom Jensen majd úgyis elmondja… mint mindent… Így is elég szemét dolog volt tőle kitárgyalni a magánéletünket…
- Mindig is megbeszéltük ezt. Nincs abban semmi rossz…
- De van… Ha az embert kurvának nézik.
- Nem vagy az!
- És ezt most komolyan is mondod?
- Én elhiszem, hogy dúl a szerelem.
- Igen. És jól érezzük magunkat. Te pedig ne legyél féltékeny. És ha így lesz, akkor akár haverok is lehetünk.
- Még soha sem volt ilyen csinos csak haverom.
- Itt az ideje. – mondja, majd kortyol a koktélból.
- És… milyen… milyen vaknak lenni?
- Kedves, hogy ezt megkérdezted. – ingatja fejét gúnyosan.
- Sajnálom. De… nem tudom felfogni milyen, ha az ember nem lát. Gondolom nem olyan, mint mikor tök sötétben kóválygok otthon a konyhában, hogy megkeressem a hűtőt éjjel…
- Nem olyan. Nem tudod, hogy éjjel van, vagy nappal. Csak a sötét. És nem láthatod azokat, akiket szeretsz… - sóhajt fel búsan. – És rengeteg kék-zöld foltod lesz, mert folyton neki mész mindennek. Bár Jensen még soha sem említette őket, de biztosan akad pár a combomon.
- Megnézhetem őket, hogy ott vannak-e?
- Jason! Tudod… haverok!
- Hozzájuk sem érek!
- Aha. Majd megkérem Jensent. – mondja.
- Amikor felkeltél és rájöttél, hogy nem látsz… nem akartál meghalni?
- De… - sóhajt. – Mert az egy dolog, hogy elveszítettem a látásomat, de ezzel együtt a munkámat is.
- Igen… hallom fotós vagy…
- Voltam. Már csak voltam. Nem tudom mihez fogok kezdeni majd. De a fotózásról lemondhatok.
- Nem szörnyű ez?
- Ugyan olyan, mintha neked vágnák le mindkét karod…
- Ha nem zenélhetnék, abba beleőrülnék.
- Akkor már tudod milyen érzés sötétben élni egy fotósnak. Éveken át iskolába jártam, hogy jó legyek. A NY Timesnak dolgoztam, és azért mentem Vancouverbe, hogy boldoguljak egyedül. A saját uram legyek… Nem jött össze. Most Jensennel élek… munkám nincs… pedig lett volna… de sajnos nem úgy jöttek össze a dolgok.
- A NY Timesnak dolgoztál? Ez már valami.
- Igen. Rendszeresen jelentek meg a képriportjaim. Szerettem csinálni. Talán maradnom kellett volna még… De akkor nem találkozom Jensennel. – mondja.
- És… NY-i vagy?
- Ott születtem, de igazából a családom soha sem maradt egyhelyben. Főleg az anyám… és mi mindig odamentünk, ahol éppen ő lenni akart. Vagy… ahol éppen a pasija élt.
- Elváltak a szüleid?
- El. És bár apuval maradtunk volna. – sóhajt. – Ő jó ember. Anyám meg… már hetek óta senki sem tudja hol van. A mobilja kikapcsolva… ilyen hosszú időre még nem tűnt el, de nem kell félteni… Mindig feltalálja magát. Szerencsére én nem lettem olyan, mint ő. Amikor Vancouverbe mentem, a nővéremnél akartam letelepedni kicsit, amíg össze nem jön annyi, hogy kivegyek egy házat… De Jensenhez költöztem.
- A nővéred író, ugye?
- Az. – bólogat.
- Érdekes… kicsit magának való, nem?
- Fura dolgai vannak, de én így szeretem.
- Jared érdekesen választott…
- Az ő dolga. – megrántja vállát. – Na és te? Mesélj magadról is valamit. Már kiveséztük az én unalmas életem…
- Nem vagy te unalmas… és az életed sem az. – mondja. – Virginiából jöttem, aztán LA-ba költöztem, tanultam és azt gondoltam majd megvalósítom az amerikai álmot…
- És sikerült?
- Nem igazán… De nem is panaszkodom. – mondja. – Jól élek. A tesóm lemezcéget alapított és kiadja a dalaimat…
- Akkor ez egy családi vállalkozás. – mosolyodik el Angel.
- Az. Pénzem mindig van, jól élek. Szóval… lehet, hogy mégis csak megvalósult az amerikai álom…
- Csak a magánéleted hever romokban.
- Nem nevezném romhalmaznak… erről már beszéltünk…
- Hát… ha neked jó… Akkor valóban mindent elértél amit akartál.
- Még híres is vagyok…
- Hát… amíg be nem mutatott Jensen nem ismertelek… igaz Jensent sem ismertem. Mindent a nővéremtől kellett megtudnom róla.
- Egyszer majd az egész világ ismerni fog.
- Csak egy jó szám kell hozzá!
- Meglesz. Valamit összehozunk… Jensennel régen zenéltünk már… Annyi ötlete volt régen… annyi jó zenét megcsinálhattunk volna már közösen, de mostanában…
- Tudom… jöttem én.
- Valahogy úgy…
- De mondom, én nem állok az utadba. Talán Jensennek kellene elmondanod ezt. Biztosan nem mondana nemet. És megint csinálnátok pár jó zenét. Én is kíváncsi lennék rájuk. Az a dal, amit együtt énekeltetek nagyon tetszett. – elmosolyodik. – Szerintem mondd el neki, hogy ideje megint zenélni. Nem haragszom meg, ha éjjel azért marad távol, mert komponál. – jelenti ki mosolyogva.
- Akkor szavadon foglak.
- De szeretném hallani a végeredményt.
- Abban egészen biztos vagyok, hallod majd.
- Legalább a zenéhez nem kell látás. – mondja, majd felsóhajt, aztán megint iszik a koktélból, amikor megérzi, hogy kedvese ül le mellé. Arcán egy csók csattan.
- Szia. – súgja a fiú, majd Jasonre néz.
- Éppen rólad beszéltünk. – mondja barátja.
- Rólam?
- Jason hiányolja a közös zenélést. – beszél a lány, miközben a fiú vállára hajtja fejét.
- Hát igen… mostanában nem került sor rá. – sóhajt, Jason pedig bólogat.
- Én ráérek a jövő héten, még ott vagyok Vancouverben, egy koncert miatt… Ha van kedved gyere át! Iszogatunk közben… hátha lesz belőle valami. – megrántja vállát.
- Ha nem mész el, akkor végleg marad a két polc. – súgja Angel kedvese fülébe. – Kíváncsi vagyok, hogy mit is alkottok ti ketten.
- Jövő hét… - elgondolkodik a fiú. – Pénteken megyek vissza Texasba, de addig ráérek! – mosolyog barátjára. – Átmegyek hozzád.
- Veszek sört és rendelünk pizzát.
- Jól hangzik.
- A csajokat majd magamnak rendelem. – jelenti ki Jason.
- Figyelj… majd ha hazamentem rendeld őket.
- Zavarnának?
- Az zavarna, hogy nem a zenével hanem velük lennél elfoglalva. – vág gúnyos arcot. – Szóval utánam jöhetnek a csajok is.
- Ok… Szenteljük az estét a zenének… aztán a csajoknak.
- Ha hazamentem tőled egészen biztosan Anglenek „szentelem” magam. – mosolyog.
- Kérni akartalak rá. – súgja a lány, majd megcsókolja a fiú nyakát.
- Remélem, hogy elhívsz a premieredre. – vált témát Jason.
- Már azt sem tudom mi a szövegem… biztosan látni akarod, hogyan bőgök le?
- Mindenképp! Legalább lesz min sztorizgatni. – nevet Jason.
- Nem… ez egyáltalán nem lesz vicces. – sóhajt. – Életem legszörnyűbb napja lesz.
- Dehogy! – kiált a lány. – Tökéletes leszel.
- Vagy megbukom…
- Nem fogsz. – jelenti ki Angel. – Hová tűnt az egód?
- Ha erről van szó, ő is meghúzza magát.
- Sikeres leszel, csak magadban kell bíznod. És nem lesz semmi baj. – mondja Angel. – És ha tévesztesz egy kicsit, senkinek sem fog feltűnni. A nézők nem tudják a szöveget.
- De mi van, ha elfelejtem?
- Kínos… - mosolyog Jason. – Én csak azért járok színházba, hogy ne maradjak le az ilyen pillanatokról.
- Kösz. – ingatja fejét Jensen. – Tudod mit, maradj otthon. Inkább ne gyere el!
- Megyek. Ha más nem, veszek jegyet. – vigyorog.
- Csak ne az első sorba, ok?
- Ezt még meggondolom… szeretek elől ülni. – Figyelj, nem lehet rosszabb, mint énekelni közönség előtt… Az megy. Csak annyi a különbség, hogy itt szöveget kell mondanod.
- Vagy 100 oldalt fejből.
- És? – kérdez vissza Jason.
- 100 oldal… Érted?
- Vágom… De menni fog. Olyan az eszed, mint a borotva, szóval én nem aggódnék a helyedben. Angel sem aggódik… Csak te. És tényleg… hová tűnt az egód? – mosolyog.
- Ok, le lehet rólam szállni. – mondja a fiú és inkább iszik söréből. – Csak legyünk túl rajta…
- Menni fog. – mondja a lány s megöleli. – Nem táncolunk?
- Szeretnél?
- Igen. Szóval… szabad az úr? Most hölgyválasz van.
- Szabad. – mosolyog a fiú és megcsókolja Angel homlokát.
- Ok fiatalok, én lépek… keresek magamnak én is egy táncpartnert. – pattan fel Jason. – Angel… jót dumáltunk!
- Igen… én is azt hiszem. – bólogat a lány, majd állát megtámasztja Jensen vállán, aki pillantásával követi Jasont pár másodpercig, majd megsimogatja kedvese hátát.
- Miről beszéltetek?
- Rólad.
- Most komolyan Ang.
- Rólad. – mosolyog. – De titok miről tárgyaltunk.
- Nem lesz gond, ha tényleg átmegyek hozzá?
- Nem… miért lenne az?
- Hogy egyedül maradsz otthon és…
- Tudok magamra vigyázni és a babynek sem lesz semmi baja.
- Lehet, hogy csak hajnalban jövök haza.
- Jó zenéhez, idő kell.
- Szerinted a koncertjére elmenjünk?
- Miért ne? – kérdezi. – Persze. Tudod Jason elég fura alak… még így is, hogy kicsit beszéltem vele, de a zenével nincs semmi gond. Szóval… érezzük jól magunkat. És most… táncoljunk végre. – súgja, Jensen megcsókolja lágyan, aztán lassan felsegíti és a parkettra vezeti. Összebújnak. A lány átfogja kedvese derekát és ismét a mellébe fúrja fejét. Jensen átkarolja lágyan, s fejét Angelére hajtja. Becsukja szemét. Mindegy hogy mi szól, őket ismét nem érdekli a kinti világ. Csak ketten léteznek ismét és ennek örökre így kellene maradnia. De tudják, sajnos véges az este… S holnap még egy újabb nap kezdődik itt… Ám utána vár rájuk az otthon, s már úgy érkeznek haza, hogy tudják, nemsokára babájuk lesz… pedig amikor elindultak pár napja otthonról, még nem gondolták, hogy majd 3-an térnek haza.