![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jensen az aprócska házhoz ér. Idegesen lép fel a verandára, majd felemeli öklét, hogy kopogjon, de rögtön le is engedi. Mély levegőt vesz, majd lenyomja a kilincset, mely akad kicsit, de az ajtó kinyílik. Talán be volt zárva, de annyira rozsdás és rossz lehet már a zár, hogy enged. Angelt nem látja sehol. Ajkába harap, majd meghallja a vízcsobogását. Összehúzza szemöldökét. Körbenéz. Ez az a híres tikos hely? Borzalmasan néz ki… De ez most nem számít. Odamegy az egyetlen ajtó elé, ami a pici házban van, majd dühösen feltépi, egy pillanatra hátra is hőköl, mert pár pillanatig azt hitte, hogy az egész a kezébe marad, de csak megremeg a keretben.
- Jade? – kérdezi Angel a zuhany alatt.
- Nem! – húzza el a zuhanyfüggönyt a fiú. – Én! – kiált és megragadja a lány karját, aki rémülten néz felé. – Mi a francot képzelsz magadról? – s nem érdekli, hogy csurom vizes lesz.
- Je… Jensen.
- Mégis mit csinálsz? – erősen megrángatja a lányt.
- Hagyj engem békén!
- Nem! – ujjai még jobban Angel karjába fúródnak. - Eltűnsz? Lelépsz? És azt gondolod ezzel minden meg van oldva?
- Eressz el!
- Nem. Beszélgessünk kicsit! – kiált indulatosan, s meglöki a lányt, de nem ereszti.
- Nincs kedvem beszélni veled. – próbálja kitépni karját az szorító ujjak fogságából, de a fiú erősen tartja. – Ez fáj!
- Nem érdekel! – s kihúzza Angelt a zuhany alól, majd a falnak dönti olyan erővel, hogy feje koppan. A lány odakapja szabad kezét.
- Te beteg vagy! – kiált.
- Én? – kérdez vissza a fiú és egy törülközőt dob rá. – Nesze! Nem látod milyen kedves vagyok hozzád? Csak, meg ne fázz nekem! – mondja gúnyosan – Gyerünk, kapd össze magad és beszélgessünk kicsit.
- Nem akarok beszélgetni! Egy ilyen állattal, mint te…
- Nem tudom kettőnk közül ki a nagyobb állat. – jelenti ki Jensen, Angel keze pedig meglendül, hogy pofon üthesse, de a fiú fejével kitér az ütés elől. – Nem nyert! – mondja gúnyosan, majd egy mozdulattal körbetekeri a lányt a törülközővel, még szépen be is gyűri, hogy le ne essen, aztán meglendíti. – Akkor most beszélgessünk! – kiált és kirángatja a fürdőből, Angel rémülten kapkodja lábait és fejét, azt sem tudja, hol van. Megremeg és megszédül, de Jensen olyan erővel tartja, hogy nem csuklik össze.
- Elengednél végre? Fáj!
- Nem, mert még megszöksz… Várj, igaz is, egyedül nem menne, igaz? – kérdezi, majd elpenderíti magától. – Most jobb? – kérdezi. Angel pedig rémülten tapogat maga körül, hogy találjon egy biztos pontot. Remegő ujjai megkapaszkodnak valamiben. Végigsimít a konyhapulton. Megkapaszkodik benne.
- Rohadtul viselkedsz! – kiált, mikor már biztosan áll a lábán.
- Én viselkedek rohadtul? ÉN? Te voltál, aki csak úgy lelépsz. Minden szó nélkül. Ki is a rohadék? – kérdezi Jensen, a lány pedig tudja, hogy a fiú csak pár centire áll tőle, a leheletét magán érzi.
- Miért nem hagysz békén végre?
- Nagyon jó kérdés… Talán mert együtt vagyunk?
- Hagytál volna meghalni inkább!
- Ok… beszélgessünk erről. Szerinted mit éreztem, amikor megláttalak a medencében holtan? Tudod min mentem keresztül, amikor próbáltalak magadhoz téríteni, visszahozni és nem reagáltál semmire sem? Én is bele haltam! Ezt érdemlem tőled? Tényleg?
- Ott kellett volna hagynod engem!
- Nem! - kiált és a pultra csap Angel mellett, aki ettől összerezzen. – Miért hajtogatod ezt folyton? Nincs benned semmi érzés? Inkább hálásnak kellene lenned, amiért még itt vagy.
- Legyek hálás azért, hogy vak vagyok? Köszönöm… inkább nem.
- Na ez a rohadt dolog Angel! – mondja és közel hajol a lány arcához. – Megmentettem a kis életed, légy hálás érte… kislány…
- Kapd be! – kiált a lány és ismét felemeli indulattól remegő kezét, majd hatalmas pofon csattan Jensen arcán, aki odakap. – Nem leszek hálás azért, mert elcseszted az életem.
- Tessék? Én? – kérdezi, majd mélyet sóhajt, s összeszorítja öklét. – Te cseszed el az életedet azzal, hogy saját magadat sajnálod.
- Megvakultam.
- Szarul estél.
- Köcsög! – kiált fel, s megint meg akarná ütni a fiút, aki lefogja kezét.
- Nem játsszuk el ezt még egyszer. – mondja. – Te cseszed el az életedet, nem én. Inkább boldognak kellene lenned, hogy élsz, hogy volt, aki megmentett téged és vigyáz rád.
- Boldog élet… valóban. – állapítja meg Angel gúnyosan. – Fogalmad sincs arról, hogy milyen is ez.
- Ez igaz. De attól még élet. És vannak, akik szeretnek és aggódnak érted. De téged ezek szerint ez nem érdekel!
- Nekem a szemem volt a mindenem. Az életem, a munkám. De elvették tőlem… akkor már inkább a halál.
- Folyton a halállal dobálózol. Bele kell törődnöd, hogy élsz! Mi lenne, ha tovább lépnél ezen a dolgon? – kérdezi idegesen. – Miért vagy te más, mint a többi?
- Mert nekem a szemem a minden.
- Az élet sokkal fontosabb, mint a szemed.
- De nekem azaz élet! – kiált. – Felfogod végre? A látás nélkül mindennek vége.
- Mindennek? Valóban így gondolod?
- Így! – mondja. – És akkor te beállítasz egy nyamvad fényképezőgéppel? Vakoknak? Eszednél vagy? Megaláztál engem! Azt hitted, hogy ezzel minden el van intézve? Komolyan? – kérdezi ingerülten. – Egy géppel! Azt hitted, hogy boldog leszek és minden szép és jó lesz ezek után? Adjunk annak a szerencsétlennek valamit? Tegyünk rá még egy lapáttal arra, hogy nem lát? Emlékeztessük erre! Sikerült! Gratulálok! – kiált, s maga elé nyúl, tudja, hogy Jensen ott áll előtte pár centire, majd meglöki. – Köszönöm szépen, hogy ilyen figyelmes vagy. Rúgjunk még bele még egyet, hiszen annyira jól érzi magát! Rohadj meg a gépeddel együtt! – s belevág Jensen mellébe, aki lefogja kezét.
- Csak jót akartam…
- Baromi jót! Szánjuk meg a szerencsétlent! Gratulálok hozzá. Sikerült. – beszél. – Nagyon jól esett. – mondja gúnyos hangon. – Fényképezőgép egy vaknak. Micsoda rohadt nagy ötlet?
- És valóban ezt érdemlem?
- Mégis mit vártál? Oh persze, hálát, mert megmentettél. Jaj, majdnem elfelejtettem. Boruljak térdre előtted és kezdjek imádkozni hozzád? Vagy mégis mire vársz?
- Tudod, hogy egy rohadt kis önző szuka vagy?
- Tessék?
- Jól hallottad! – kiált.
- Én vagyok önző? Nézz egy kicsit magadba előbb!
- Valóban ezt érdemlem? Ennyit? Mert vettem egy gépet… ok, lehet, hogy ez hiba volt!
- Nahát, belátod? – kérdezi és elhúzza száját.
- De vedd észre, hogy mi mindent tettem érted Angel!
- Mit? Kihúztál a vízből… Nagyszerű!
- Igen, az! Élsz! Itt vagy nekem és ez számít! Érted? – kérdezi, majd közelebb hajol, egészen a lány arcába. – Felfogtad, hogy szeretlek és belehaltam volna, ha elveszítelek téged? Nem! Fogalmad sincs arról, mit érzek. Állandóan azt hajtogatod, hogy inkább meghalnál. Pont annak az embernek, aki miatt még élsz, és aki szeret téged. Aggódik és segíteni próbál rajtad…
- Azzal, hogy folyamatosan a nyomomban vagy és minden lépésemről tudni akarsz, még nem segítesz rajtam. Attól jobb neked, ha mindenkit kikérdezel körülöttem? Nem elég az, amit én mondok? Nem hiszel nekem?
- Nem Angel.
- Nem?
- Miért kellene hinnem neked?
- Ezt most komolyan kérdezed?
- Bármit mondhatsz a telefonba… hazudhatsz is.
- Köszönöm szépen.
- Nincs mit. – mondja Jensen és távolabb lép a lánytól. – Tudod… jobb, ha az anyámat vagy a nővéredet kérdezem rólad, ők őszintén elmondják nekem, hogyan érzed magad. Látnak téged és érzik ha valami gond van.
- Beosztottad őket!
- Lehet… De nem lehettél egyedül.
- Nagyon jól megvagyok egyedül is. Láthatod.
- Persze! – kiált. – Ha nincs Jade, mégis hogyan jössz ide segítség nélkül? Talán ide vezetsz? Oh… nem látsz… ez elég kellemetlen… vezetni sem lehet könnyű úgy.
- Fejezd be!
- Nem! Most én beszélek kicsit ok? – kérdezi és ingerülten hajába túr. – Nekem muszáj volt elmennem dolgozni, de nem hagyhattalak csak úgy ott… mikor még magadat sem tudod ellátni.
- Nem béna vagyok, hanem vak. De kedves vagy!
- Nincs mit! – mondja és nagyot sóhajt. – Miért? Sikerült vacsorát csinálnod nekem? Nem úgy tűnt. Nem volt elég meggyőző.
- Mert megjelentél és rögtön megaláztál azzal a nyamvad géppel!
- Megmondtam, hogy rendben… az túlzás volt.
- Legalább ezt belátod.
- De azt nem, hogy segítség nélkül nem boldogulsz Angel!
- Hidd el, hogy nagyon jól elvoltam nélküled is… vagy Donna és Jade nélkül. – mondja. – És miért gondolod segítségnek azt, hogy folyton a nyomomban loholsz? Hol abban a segítség? És tudod… ebből már nagyon elegem lett! – kiált.
- És emiatt gondoltál egyet és csak úgy meglépsz?
- Ehhez volt kedvem… elmenni… minél messzebb tőled, hogy nyugtom legyen végre!
- Ez a nagy terv? Csak úgy fogod magad és minden szó nélkül lelépsz? Baromi nagy ötlet! – ingatja fejét. – S ezzel minden meg van oldva? Tényleg ezt gondoltad ki a kicsi fejedben? – gúnyolódik. – Érett gondolkodás!
- Mert te olyan érett vagy, mi?
- Több az eszem, mint neked.
- Valóban? – kérdezi idegesen. – Csak egy példát mondj!
- Nem futok a világ végére a gondjaimmal.
- Hm… ez elég kevéske.
- Azt hiszed, hogy ez nekem olyan könnyű? Azt gondolod, hogy én jól érzem magam? Hát nem! Hol van az a lány, akit szeretek? Hol van Angel? Vissza akarom kapni őt!
- Ő látott…
- És? – kérdezi. – Nekem az a lány kell, akit szeretek.
- Sajnálom, ő meghalt… nem emlékszel? Megfulladt.
- Nem. – csap a pultra váratlanul, amire Angel megrezzen. – Benned van ő is, csak jobban érzed magad, attól hogy eljátszhatod a mártírt!
- Micsoda?
- Csak azért nem kaphatom vissza őt, mert megvakultál?
- Már semmi sem lehet ugyan az!
- De, igenis lehet! Csak te nem vagy hajlandó belátni ezt! Inkább folyton a halállal meg azzal a dumával jössz, hogy vak vagyok. Rám nem gondolsz? Fogalmad sincs arról, hogy amikor ezekről beszélsz, mit érzek. Hogy fáj, amit mondasz! – jelenti ki.
- Csak azt mondom, amit gondolok és ami tény…
- Lépjünk már túl ezeken Angel!
- Sajnálom… De nem tudok.
- Pedig egyszerű lenne. Csak fogadd el végre magad!
- Te sem fogadsz el. Hiszen a régi Angelt keresed bennem, vagy tévedek?
- Mert ott van az is. – mondja. – Olyan boldogok voltunk, szeretnék újra az lenni. Miért olyan nehéz ez? Hagyd, hogy igazán szeresselek téged!
- Szeretni… egy ilyen lányt.
- Igen! – kiált. – Miért nem hagyod magad? Miért? Mondj egy indokot!
- Mert már nincs mit szeretni rajtam.
- Ezt most komolyan mondod?
- Már nem vagyok a régi.
- Angel, nem veszed észre, hogy megbántasz engem? Szándékosan csinálod ezt? Élvezed? Direkt ellöksz magadtól? Menekülsz előlem. Nem fogod fel, hogy csak jót akarok neked? Támadásnak veszel mindent, amit teszek. Térj már észhez! – kiált és megfogja a lány karját. – Ébresztő! Ne gyere nekem azzal a kifogással, hogy vak vagy, hogy a régi Angel megfulladt egy medencében! Baromság! Így akarsz eltaszítani magadtól? – kérdezi és elengedi. – Valóban egyedül szeretnél maradni? Tényleg ezt akarod? Nélkülem? Persze, hogy nélkülem, hiszen otthagytál engem… - sóhajt. – Ez most azt jelenti, hogy vége? Valóban ennyit ér neked az egész kapcsolatunk? Elmenekülsz? – kérdezi, de válasz nem érkezik. – Ang?
- Ne töltsd egy olyan lánnyal az idődet, aki már nem az, akibe szerelmes vagy és felesleges teher. – lehatja fejét.
- De én szeretnék együtt túllépni ezzel a lánnyal az összes nehézségen, ám nem engedi, mert mindenre csak kifogása van. – beszél és idegesen hajába túr.
- Azt mondtad nehéz neked…
- Nehéz, de mindent meg lehet oldani! Ezt felfoghatnád végre! – kiált a lány arcába. - Mind a ketten követünk, sőt követtünk el hibákat, de mindig volt megoldás… ám te most kiszállsz, mert félsz!
- Igen… talán… félek!
- És mi lenne, ha összekapnád magad! Együtt mindig jobbak voltunk Angel! Megoldottunk mindent.
- De ezt nem lehet megoldani.
- Mert nem akarod! – kiált. – Ennyi és nem több! Elutasítasz mindent, amit tőlem kaphatsz…
- Mert… te mondtad, hogy nem könnyű neked sem… hát akkor… én csak…
- Elmész, és így úgy gondolod minden szép és jó lesz. Megoldódik minden gondom? Mekkora nagy baromság ez?
- A régi Angelt szeretted. Ezt is te mondtad, őt akarod vissza. Sajnálom. Én már… nem vagyok az.
- Fejezd be! – kiált rá Jensen. – Észrevetted mit csinálsz velem? Belém döfsz egy kést és jól megforgatod bennem. Élvezed? Mondd csak?!
- Nem. Csak az igazat mondom.
- Akkor ennyi? – fogja meg a lány vállait erősen. – Mondd ki!
- Én már mindent elmondtam.
- Nem-nem! Mondd, hogy menjek a fenébe! Mondd, hogy hagyjalak békén, mert utálod, ha melletted vagyok és segíteni szeretnék. Mondd csak ki! Halljam! Ha megteszed, itt hagylak… és csinálj, amit akarsz. Hallgatlak. Vagy… mondd azt, hogy már nem szeretsz.
- De… szeretlek. – súgja a lány.
- Akkor egy önző kis liba vagy, hogy eltaszítasz magadtól! – kiabál a lány arcába, aki összerezzen erre. – De tudod mit? Ha annyira önálló akarsz lenni, tedd! Ez kell? Legyen! Ha ettől boldognak érzed magad… én csak azt szeretném, hogy az legyél. Nem állok az utadba! – kiált és eltávolodik a lánytól. – Légy boldog! Ha képtelen vagy felfogni mit jelentesz nekem, akkor én elengedlek!
- Nem értesz…
- De értelek! Nagyon is! Pontosan olyan vagy, mint Daniel!
- Hagyd őt…
- Igaz… ő meghalt. De lehet, hogy ő boldog lenne, hogy él! Nem úgy, mint te! Lehet, hogy őt kellett volna megmentenem és nem téged?
- Ez fáj! – kiált Angel és szeme elhomályosul.
- Miért nincs igazam? Biztosan jobb örülne az életnek, mint te!
- Fejezd be! – s könnyek gyűlnek szemébe.
- Na mi az? Most sírni fogsz?
- Fogd be a szád!
- Eszedbe jutott, hogy Daniel is ugyan ilyen kedvesen dobot el magától? Mondd az jó érzés volt neked? Gondolom, ha másokkal most eljátszod ugyan ezt.
- Fejezd be!
- Nem! Daniel! – mondja és Angel arcához hajol. – Valóban ott kellett volna hagynom téged? – nézi a lány könnyes szemét. – Meghalni? Lehet…
- Hogy…
- Tudod, akkor most nem tartanánk itt… igazából… nem tartanánk sehol. És még az is lehet, hogy nem fájna úgy a szívem, mint most. Nem gondolod?
- Hogy mondhatod ezt? – kérdezi remegő ajkakkal.
- Miért, mit kellene mondanom ezek után? – kérdezi nyugodt hangon, majd felsóhajt és megérinti Angel arcát. – Rendben… Ha nem tudjuk megoldani közösen… akkor… talán most… elmegyek. Te pedig… végre egyedül, azt csinálsz, amit csak akarsz… Legyél olyan, mint Daniel volt. – mondja, majd ujjait végighúzza a lány száján. – Most már szabad vagy. – súgja s megcsókolja Angel száját, aki zokogni kezd, mikor a fiú eltávolodik tőle, s egyre messzebbről hallja a lépések zaját. Lecsúszik a pult mellett a földre, és térdre rogy, majd hangosan, remegve sírni kezd, arcát a tenyerébe fogva. Szakadatlanul nyeli sós könnyeit. Hát vége? Tényleg vége van? Nincs tovább? Ennyi volt? Előre dől, majd hátra, mikor egy gyengéd érintést érez meg vállán, aztán erős karok zárják körbe remegő testét.
- Ang. – súgja Jensen a fülébe elfúló hangon. – Én… én… ezt nem akarom. – nyögi a fiú, s az ő teste is remeg a sírástól. – Nem lehet vége… így nem. Szeretlek. – s forró könnyei végigfolynak a lány nyakán, ahogy belefúrja arcát. – Bocsánat… mindenért bocsánat. – susog, alig hallhatóan. – Ne haragudj rám!
- N… nem… nem hagysz el?
- Nem. Soha sem hagylak el!
- Kellek még neked? – kérdezi szipogva a lány, s magához szorítja a fiút.
- Igen! Mindegy mi történik! Együtt vagyunk… láttam, hogy meghalsz… ezt… nem teheted meg még egyszer… Soha! Csak ne mondd azt többször, hogy meghalnál. Mi lesz velem akkor?
- Én csak… nem akarom, hogy… hogy szánalomból legyél velem. – s megint zokogni kezd a fiú vállán.
- Nem. Szeretlek. – simogatja a lány nedves haját. – Hallod? Bocsáss meg!
- Én is szeretlek. – vonja magához a fiú fejét. – Ne hagyj el!
- Soha.
- Majd… majd… talán… - zokog. – Próbálok megint az a lány lenni akit… - sír.
- Tudom, hogy rád másztam és barom vagyok, hogy nem hagytalak néha békén téged. Csak féltelek.
- Tudom. – bólogat és simogatja a fiú fejét.
- Megoldjuk Angel. Együtt, közösen.
- Meg. – bújik sírva.
- Szörnyű dolgokat mondtam neked az előbb. Ne haragudj! Kérlek!
- Én is… borzalmas vagyok, hogy elszöktem és otthagytalak, csak elég volt.
- Értem. – bólogat s megcsókolja a lány nyakát. – Semmi baj… Itt vagyunk egymásnak. Szeretlek.
- De… igazad van… ostoba liba vagyok.
- Nem.
- De. Olyan lettem, mint Daniel volt. Pontosan olyan. És ezt nem akarom.
- Akkor változz meg.
- I… igen…
- Nem dobhatod el azokat magadtól, akik szeretnek téged.
- Nem. – öleli szorosan a fiút. – Ne hagyj el!
- Itt maradok. – szipog. – De te pedig… ne halj meg többet.
- Megpróbálok. – súgja.
- Rendben. – bólogat és elmosolyodik, majd gyöngéden tenyerébe fogja Angel fejét, aztán lecsókolja arcáról a könnyeket. – Szép vagy.
- Tényleg? Gondolom… borzalmasan festek.
- Nem. Gyönyörű vagy. – suttogja s megcsókolja kedves homlokát.
- Nem látlak… Szeretnélek látni.
- Piros a szemem és minden egybe folyik az arcomon… nem hiszem, hogy annyira szép látvány. – mosolyodik el.
- Nem érdekel. – mondja a lány és ujjaival végigszánt a fiú arcán, majd finoman kitapogatja vonásait. Puha, telt ajkait, az orrát, szemöldökének ívét. Jensen követi tekintetével minden mozdulatát s édesen mosolyog rajtuk.
- Mosolyogsz. Érzem. – tapogatja ki kedvese orcáját.
- Igen. Szeretem, ha simogatsz. – súgja, majd megfogja Angel kezét s tenyerébe csókol, aztán felemeli a földről. – Gyere. – s karjaiba veszi, az ágyhoz megy és óvatosan ráfekteti a lányt. Kicsomagolja a már teljesen átázott törülközőből, s betakargatja a puha, meleg takaróba. – Csinálok egy teát, mert biztosan jól esne. – puszilja meg kedvese homlokát.
- Nem kérek semmit sem.
- Biztos?
- Egészen biztos. – bólogat, s megtapogatja maga mellett az ágyat. – Inkább gyere ide mellém!
- Ha elférek…
- Majd összebújunk. – mondja a lány. Jensen pedig leveszi ruháit s mindet az egyetlen fotelba dobja, aztán Angel mellé bújik a takaró alatt. Magához vonja. Egyik kezét finoman átcsúsztatja kedvese teste alatt és tenyerét fenekére helyezi, a másikkal pedig átkarolja és ujjaival táncolni kezd hátán. Combjai közé pedig befészkeli a lány lábát.
- Felmelegítelek. – súgja, s szájával megérinti Angel nedves homlokát.
- Már nem is fázom. – mosolyodik el, s megcsókolja Jensen nyakát. – Nem kell ide tea.
- Igaz. – simogatja meg fenekét. – Régen érezhettelek igazán a karjaiban. – suttogja, s a lány szájához hajol, de a csók nem azt éri, hanem a finom ívű állcsúcsot, aztán lassan apró csókokkal borítja be kedvese nyakát.
- Tényleg felmelegítesz. – mosolyodik el Angel.
- Tudom. Ez a szándékom.
- Tudod, hogy… hogy félek? – súgja a lány, majd végigsimít kedvese oldalán, aki beleborzong ebbe. Angel ujjai alatt egyenként állnak fel a pihék s fordulnak felé, követelve, hogy térjen vissza hozzájuk még. Jensen csak nagyot nyel, s egy pillanatra behunyja zöld szemét.
- F… félsz? Mitől? Itt vagyok veled. – mondja, de agya a lány érintésének érzését küldi újra meg újra oldalába, s hirtelen összerezzen, majd egész testét elönti a borzongás, megremeg.
- Fázol? – kérdezi Angel, kedvese pedig csak megcsókolja homlokát.
- N… nem. – válaszolja ajkaival a lány bőrén táncolva. – Csak jól esett, ahogy hozzám értél… hiányzott már.
- Azt hiszem… hogy… ettől félek. – mondja a lány elhaló hangon. – Most minden olyan más. Nem látlak téged, s ez úgy fáj. Félek, hogy már nem vagyok jó neked.
- Azt gondolod, hogy a szerelemhez olyan fontos ez? Ang… ez butaság.
- Amikor… - nagyot sóhajt. – Amikor együtt voltunk szerettelek nézni. Nem csak érezni. Fontos volt nekem, hogy lássam az arcodat. Most is úgy szeretném. – s megérinti Jensen fejét. Ujjait végighúzza borostás arcélén, majd ajkai bársonyán. – Szeretem a szád.
- Tudom. – csókol az ujjbegyekbe, s elmosolyodik, ahogyan Angel is egy pillanatra, majd tovább halad a szúrós arcon, fel a homlokig, aztán végigsimogatja kedvese szemöldökét.
- Olyan vagy, mint amikor utoljára láttalak. – súgja – Talán kicsit szőrösebb. – mosolyog.
- Szeretnéd, hogy ne szúrjak?
- Nem… az olyan izgató… szeretem.
- Akkor nincs mitől félned. – mondja, s megfogja Angel kezét arcán, majd oldalára helyezi. – Simogatsz még egy kicsit? – kérdezi édes hangon. A lány ujjai gyöngéd táncba kezdenek. – Ez… ez nagyon jó. – suttogja, s megfogja Angel állát. Lágyan felhajtja. A rózsás, mézédes ajkakba csókol, majd nyelvével közéjük hatol párját keresve, s mikor megtalálják egymást, összeölelkeznek szerelmesen. Fogaik összekoccannak, ínyük összeér. Jensen tenyerét a lány tarkójához érinti, s finom mozdulatokkal maga felé tolja fejét, hogy még jobban birtokba vehesse őt, ám Angel hirtelen elfordítja fejét, s mély sóhaj hagyja el csókoktól duzzadó ajkait.
- M… Mi az? – kérdezi a fiú felocsúdva, s szájával megérinti a lány nyakát.
- Biztosan akarsz engem? – szuszog kedvese fülébe.
- Akarlak. – nyögi Jensen, s Angel száját visszahúzza az övéhez. Ismét belecsókol a nektár ízű puhaságba. Érzi szerelmese zamatát és ez megrészegíti őt. – Mindennél jobban. – leheli két csók között, majd kedvese feje fölét teszi karjait a párnára. – S most ne mozdulj… csak érezz. – ujjai hegyével kedvese homlokát kezdi cirógatni, ahol a haj kezdődik, majd finoman érintve bőrét, arca körvonalát becézgeti olyan gyengéden, hogy Angel inkább csak sejti hol jár, mint hogy érezze, pedig minden idegszálával figyeli mozdulatait. Jensen elnézi a lány arcát, aki lehunyt szemmel várja a folytatást, s egy apró csókot lehel orrára, tudatva vele, hogy itt van. Ujjbegyei ismét elindulnak felfedező útra, végigjárva kedvese kulcscsontjának vonalát és lépegetve halad válla felé. Befelé fordítja tenyerét, s végigszánkázik a lány karján, egészen csuklójáig, s megérinti tenyerét. Angel ujjai erre megmoccannak, de Jensen lefogja.
- Nem… Csak én mozdulhatok. – súgja a lány fülébe belecsókolva cimpájába, s óvatosan lecsúszatja róla a takarót, hogy láthassa őt. – Szép vagy. – nyögi rekedten, s ujjai a lány melle közötti árkot simítják végig, majd átvándorolnak bimbóira, s körkörösen cirógatni kezdi őket. Kedvese megfeszül erre és ajkai közül édes sóhaj tör fel, teste szeretője mozdulataival együtt él s követi őket, ahogy mellét becézgeti.
- Ez… jó. – súgja Angel.
- Tudom. – mosolyodik el a fiú.
- Ne kínozz tovább! – s felemeli kezeit, hogy megérintse a kedvest, de az lefogja csuklóit.
- Ne! Most kényeztetni szeretnélek. – s nyelvével megérinti Angel egyik feszesen álló bimbóját, majd ajkai közé veszi és szopogatni kezdi lágyan, vigyázva, hogy fogai ne okozzanak fájdalmat, ujjaival pedig másik keblét becézgeti közben. A lány erre aprót felnyög, Jensen pedig mosolyogva veszi tudomásul, hogy eddig jó az amit tesz. Ujjai elindulnak Angel oldala felé, szájával pedig hasába csókol. Köldöknél egy kis pihenőre megáll, s leheletfinoman belecsókol. Megérzi fején a lány kezét, aki nem bír tovább mozdulatlan maradni. Muszáj, hogy megérintse a kedvest, de az csak megfogja a pici csuklókat és ismét a párnára helyezi őket, majd ismét kedvese köldökébe csókol. Tenyere külső felével pedig oldalán siklik végig, ügyelve arra, hogy Angel puha bőrét éppen csak megérintse, majd hirtelen visszatér a lány arcához, s ismét azt kezdi becézgetni. Ajkaival végigszánkáz orrán, majd meg-megállapodik a kedves száján, s gyöngéden beleharap, de nem időzik itt tovább, megnyalja állát, s nyelve már nyakán jár. A lány teste megremeg. A fiú mosolyra húzza száját, majd szúrós állával végigszánkáz kedvese hasán, aki megvonaglik ettől s megérinti fejét. Nem érdekli már Jensen mit mond, hozzá kell érnie, mert belehal. Beletúrhat selymes hajába, ujjai között érzi, ahogy a vékony hajszálak áttáncolnak. Bár nem látja őt, de kinyitja szemét és arra néz, ahol őt érzi. Szeme előtt kép jelenik meg, ahogy Jensen hasát csókolja, becézgeti és ez boldoggá teszi. Lehet, hogy vak, de ott a képzelet, s így olyan, mintha látna. A fiú egy pillanatra felnéz rá, s látja Angel nyitott szemeit, melyekben táncolnak a fények, bár tekintete üres. Szíve összeszorul egy pillanatra, majd nagyot nyel. Feljebb kúszik, s szorosan magához öleli a kedvest. Megcsókolja homlokát.
- Szeretlek. – súgja.
- Én is.
- Ugye már nem félsz? – kérdezi és hátrafésüli Angel haját.
- Nem. – mosolyog, s ajkuk összeforr. Jensen gyöngéden maga alá teperi, s combjai közé fészkeli magát. A lány érzi, hogy milyen izgatott, de tudja, hogy még nincs itt az idő. Lábával megsimogatja kedvese combjait, miközben szorosan átöleli, s végigsimít gerincén. Az apró pihék pedig ismét válaszolnak rá. Jensen beleremeg az érintésbe, s nyakába csókol, majd visszavándorol szájához, s ismét a másik ajkait ízlelgetik hosszan. Angel ujjai a fiú bőrébe mélyednek. Érzi, hogy szerelmese minden porcikájában remeg, s ez most a legnagyobb boldogság. Félt attól, hogy már nem lehet ugyan olyan, mint régen, de tévedett. Hiába, hogy nem lát, de minden érzékszervével csak Jensent figyeli, s tudja, minden renden. Valóban kívánja őt. Még így is… Gondolataira belemosolyog a fiú ajkai közé.
- M… mi az? – kérdezi kábultan, de Angel csak szájára tapad, s nyelvével mélyre hatol benne, szinte megfojtva a fiút, aki örömmel veszi tudomásul, hogy a lány tényleg félre tette gátlásait, félelmeit, s teljesen átadja magát neki. Simogatón keresi meg kedvese kezeit, összekulcsolják ujjaikat, s feje felett a puha párnára fekteti őket.
- Finom vagy. – nyögi Jensen, kedvese szájába, aki erre hevesen visszacsókol, s a combját cirógató lábait nagyon lassan széjjelebb húzza, szabad utat engedve neki, hogy lüktető férfiassága végre célt érjen. Ám Jensen még vár. Megcsókolja Angel állát, majd ráfigyel. Fürkészi arcát.
- B… biztos, hogy már nem félsz? – kérdezi rekedt, édes hangon.
- Nem. – súgja a lány, s megszorítja szerelmese ujjait. – Gyere. Akarom. – susog. Jensen pirosló ajkaival megérinti homlokát, majd óvatosan Angel kezébe kapaszkodva, hatol a forróságba, s kéjesen felnyöszörög, ahogy eltűnik benne. Tudja, otthon van végre. A lány felszisszen, majd aprót sikolt, s ujjai elfehérednek ahogy a fiú kezét markolja. Jensen teljesen betölti őt. Már el is felejtette, hogy milyen érzés is ez, de teste pontosan tudja. Remegni kezd.
- A...Ang? – kérdezi kedvese. – J… Jól vagy? – válaszul a lány megcsókolja száját, s ajkaik összeforrnak a lágy ritmusra. Nyelvük incselkedik a másikkal. Hirtelen megáll az idő, s megszűnik körülöttük a világ. Csak ők léteznek most, s nem akarnak visszatérni a valóságba. Egymásban érzik magukat biztonságban. Mozdulataik gyengédek. Jensen lassan tűnik el benne és bukkan fel újból, miközben nem engedik el a másik száját egy pillanatra sem. Angel átkulcsolja lábait kedvese derekán, hogy még mélyebben befogadhassa őt. Benne a fiú és soha többé nem eresztheti el. Kell neki. Belehal, ha nem lehet vele, mellette. Akár mi is történjen, együtt kell maradniuk, mert nem éli túl, ha kedvese elhagyja őt. Buta volt, hogy megszökött, de akkor úgy gondolta, hogy ez lehet a megoldás, s mikor Jensen elindult a kicsi faház ajtaja felé, hallotta távolodó lépteit, azt hitte itt a vége. De most itt vannak egymásnak. Illatok, ízek… szerelem. Hetekig Jensen nélkül… Most mindent be akar pótolni. Szája elvándorol a fiúétól és gyöngéden nyakába harap, s vállába fúrja fejét. Kéjtől izzón, aprókat nyögdécsel fülébe, élvezi lágyan ringó mozdulatait, melyek az égbe repítik őt. Jensen elengedi összekulcsolt kezüket és ujjaival belemélyedve bőrébe elindul testén, majd megmarkolja derekát, próbálja egyre jobban magára húzni a lányt. Angel boldogan felnevet, a fiú milyen mohó. De mindent szeret benne. Belemarkol mellkasába, Jensen végignyal puha csuklóján, s görcsösen kapaszkodik tovább fenekébe, majd egy hirtelen mozdulattal feltérdel magával húzva a lányt. Megkapaszkodnak a másikban, s csókjaik hevesen váltják egymást. Testük forrón egybesimul. Mellbimbóik egymással játszanak, összedörzsölődnek mozgásukra. Mindent elsöprő izgalmat adva ezzel a szerelemeseknek. Jensen karjaiban a lány teste egyre inkább megfeszül, majd felsikolt, ahogy minden porcikáját elönti az élvezet. Összerándul hullámokban, s kedvese fülébe liheg, ahogy végigszáguld rajta az orgazmus kéjes érzése. Körmeit Jensen hátába mélyeszti, aki erősen átöleli csípőjét, amíg a boldogság hullámai egymást követik, visszhangzanak szerelmese testében, majd Angel karjai elernyednek, s nedves ajkait nyakára tapasztja. Lassan, izgatón mozogni kezd a fiú ölében, akit szinte éget már gyönyöre, s nem bírja tovább, a lányba élvezi forró nedvét és hangosan felnyög levegőért kapkodva, ahogy minden ereje elhagyja őt. Testén végigfut még egy borzongás, s görcsös ölelése elernyed lassan. Zihálva veszik a levegőt, majd Jensen tenyerét a lány tarkójára csúsztatja, s fejét az övéhez húzza. Érzéki csókban egyesülnek.
- K… köszönöm. – szuszog a fiú.
- Én köszönöm. – mosolyog Angel, és szeretője vállára hajtja fejét.
- Ugye… minden rendben van? Vigyáztam rád.
- Szeretlek. – susog a lány.
- És is szeretlek Ang. – simítja végig kedvese hátát, ujjai libabőrt hagynak maguk után. – Ne csináld még egyszer, hogy eltűnsz. – mondja belecsókolva vállába.
- Nem.
- Buta voltál.
- De… te is. – mondja, s felemeli fejét.
- Igen… tudom. – bólogat, miközben a lány haját füle mögé teszi, hogy láthassa arcát. – Szép vagy.
- Te is.
- Tudom. – mosolyodik el Jensen.
- Kifogtam a világ legnagyobb egójú pasiját.
- De azért egész jó fej a srác, nem?
- Hát… néha.
- Csak néha?
- Követett el pár hibát. – súgja. – De mindenki követ el hibákat. – mondja. – Én is… elszöktem.
- Teljesen kikészítettél. – megmoccan.
- Ne! Még ne mocorogj. Nem akarlak elengedni. Maradj még kicsit bennem. – susog.
- Mindig ott lennék. – mosolyog, és megpuszilja a lány orra hegyét.
- Sajnos, ez lehetetlen.
- Tudom.
- De most itt vagy. – bújik.
- Gyönyörű voltál közben.
- Tényleg?
- Igen.
- Te is az voltál… persze nem láttalak, de elképzeltelek, és csodálatos látvány volt.
- Már megint fényezed az egóm. Egyszer tényleg eldurranok.
- Ne tedd, akkor ki marad nekem? – kérdezi megcsókolva Jensen cimpáját.
- Ah. – beleborzong. – Szeretem, ha ott szeretgetsz.
- Tudom… Mindent tudok rólad. – mosolyog. – Most már csak azt mondd el, hogyan találtál rám? Várj… kitalálom. Jade. Igaz? Ő árult be.
- Én csak ránéztem. Még kérdeznem sem kellett.
- Ennyi?
- Elmentem Jaredhez, hogy beszéljek vele, gondoltam ott megtalálom. Megvártam. Jött. Felszaladt, elbújt a fürdőbe és én csak utána mentem, de meg sem szólaltam, Jade azonnal elhadarta, hogy itt vagy.
- Annyira tudtam, hogy a nővérem képtelen tartani a száját.
- Bánod?
- Nem… De mindegy miről van szó, ő nem tud titkot tartani.
- És ezért hálás vagyok neki. Különben, hogy találtalak volna meg?
- Ez igaz. – mosolyog, s megcirógatja Jensen hátát. – Hm… ez nagyon jó volt.
- Én is élveztem. – súgja.
- Bocs hogy… nem vártalak meg.
- Talán megbocsátok. Most az egyszer. – puszilja meg Angel arcát.
- Nem bírtam a sok simogatást. Legközelebb még többet kérek belőle.
- Rendben. – bólogat. – Ezt elintézhetem.
- Szólsz annak a hatalmas egójú srácnak?
- Megbeszélem vele.
- Köszönöm. – megcsókolják egymást.
- És akkor… ugye… visszajössz hozzám?
- Ott lakom. – suttogja. – Hiányzik Bundás.
- Miatta is vissza kell jönnöd. Szerintem kikészült az a medve ott nagy magányában.
- Szegény. Nem szeretném, hogy a végén még valami butaságot csináljon.
- Levetné magát az ágyról?
- Például. – bólogat Angel. – Ki tudja mi jár a fejében?
- Ugyan az, mint nekem. Gyere haza!
- Már most otthon vagyok. – öleli szorosan a fiút magához, aki ismét megmoccan. – Még ne! Várj!
- Azt hiszem, hogy a haver már lekókadt kicsit. Bocs. – súgja és kicsusszan a lányból, majd óvatosan hátradönti a kedvest, s mellé fekszik, betakargatja magukat szépen elrendezve testükön a puha plédet. Kezüket maguk közé húzza, lábával pedig átfogja Angel combjait.
- Milyen kár. – sóhajt fel a lány, s arcát a fiú arca mellé helyezi. Érzi leheletét s ez megnyugtatja. Behunyja szemét. – Hosszú volt ez a nap.
- Az biztos. Reggel még otthon voltam. Apu persze egy rakás reggelit csinált és nem engedett el addig, amíg meg nem eszem az összeset. Ugyan olyan, mint anyu.
- Szeretem… őket. – ásít egy aprót.
- Ők is szeretnek téged. – mosolyog és szájához emeli Angel kezét. Megpuszilgatja ujjait egyenként. – Annyira hiányoztál nekem. S már nem kell félned semmitől sem. Ígérem.– simogatja ajkaival Angel kézfejét. – Szeretném, ha mindig együtt maradnánk. Tudod sokat gondolkoztam ezen és azt hiszem… - nagyot sóhajt. – Szóval… Tudom, hogy így most lehet, hogy furán fog hangzani… de teljesen komolyan gondolom… szóval… - megint beszívja a levegőt és hosszan bent tartja. – Akkor… Hozzám jössz? – teszi fel a nagy kérdést, elhadarva a mondatot. De válasz nem érkezik. – Ang? – pislog a lány arcába a tompa fényben. – Angel? – ám a kedves nem felel. Bőrén érzi, amint a lány szíve lassan ver. Elaludt. – Oh… kicsim… alszol… hát akkor… most nem jössz hozzám. – halvány mosoly suhan át arcán. – És… gondolom biztosan elég hülyén is hangzott most ez az egész… Igazad van. – csókolja meg száját. – Pedig rákészültem. – súgja. – Jó éjt Angel. – puszilgatja meg homlokát. – De tudom, hogy hozzám jössz. – jelenti ki. – Ez már megint az egós srác volt. De… tudom, hogy igent fogsz mondani. Miért mondanál nemet? Igaz? – mosolyog, majd becsukja szemét, s a lány fejére hajtva fejét lassan ő is az álmok világában találja magát.
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz
Jensen az aprócska házhoz ér. Idegesen lép fel a verandára, majd felemeli öklét, hogy kopogjon, de rögtön le is engedi. Mély levegőt vesz, majd lenyomja a kilincset, mely akad kicsit, de az ajtó kinyílik. Talán be volt zárva, de annyira rozsdás és rossz lehet már a zár, hogy enged. Angelt nem látja sehol. Ajkába harap, majd meghallja a vízcsobogását. Összehúzza szemöldökét. Körbenéz. Ez az a híres tikos hely? Borzalmasan néz ki… De ez most nem számít. Odamegy az egyetlen ajtó elé, ami a pici házban van, majd dühösen feltépi, egy pillanatra hátra is hőköl, mert pár pillanatig azt hitte, hogy az egész a kezébe marad, de csak megremeg a keretben.
- Jade? – kérdezi Angel a zuhany alatt.
- Nem! – húzza el a zuhanyfüggönyt a fiú. – Én! – kiált és megragadja a lány karját, aki rémülten néz felé. – Mi a francot képzelsz magadról? – s nem érdekli, hogy csurom vizes lesz.
- Je… Jensen.
- Mégis mit csinálsz? – erősen megrángatja a lányt.
- Hagyj engem békén!
- Nem! – ujjai még jobban Angel karjába fúródnak. - Eltűnsz? Lelépsz? És azt gondolod ezzel minden meg van oldva?
- Eressz el!
- Nem. Beszélgessünk kicsit! – kiált indulatosan, s meglöki a lányt, de nem ereszti.
- Nincs kedvem beszélni veled. – próbálja kitépni karját az szorító ujjak fogságából, de a fiú erősen tartja. – Ez fáj!
- Nem érdekel! – s kihúzza Angelt a zuhany alól, majd a falnak dönti olyan erővel, hogy feje koppan. A lány odakapja szabad kezét.
- Te beteg vagy! – kiált.
- Én? – kérdez vissza a fiú és egy törülközőt dob rá. – Nesze! Nem látod milyen kedves vagyok hozzád? Csak, meg ne fázz nekem! – mondja gúnyosan – Gyerünk, kapd össze magad és beszélgessünk kicsit.
- Nem akarok beszélgetni! Egy ilyen állattal, mint te…
- Nem tudom kettőnk közül ki a nagyobb állat. – jelenti ki Jensen, Angel keze pedig meglendül, hogy pofon üthesse, de a fiú fejével kitér az ütés elől. – Nem nyert! – mondja gúnyosan, majd egy mozdulattal körbetekeri a lányt a törülközővel, még szépen be is gyűri, hogy le ne essen, aztán meglendíti. – Akkor most beszélgessünk! – kiált és kirángatja a fürdőből, Angel rémülten kapkodja lábait és fejét, azt sem tudja, hol van. Megremeg és megszédül, de Jensen olyan erővel tartja, hogy nem csuklik össze.
- Elengednél végre? Fáj!
- Nem, mert még megszöksz… Várj, igaz is, egyedül nem menne, igaz? – kérdezi, majd elpenderíti magától. – Most jobb? – kérdezi. Angel pedig rémülten tapogat maga körül, hogy találjon egy biztos pontot. Remegő ujjai megkapaszkodnak valamiben. Végigsimít a konyhapulton. Megkapaszkodik benne.
- Rohadtul viselkedsz! – kiált, mikor már biztosan áll a lábán.
- Én viselkedek rohadtul? ÉN? Te voltál, aki csak úgy lelépsz. Minden szó nélkül. Ki is a rohadék? – kérdezi Jensen, a lány pedig tudja, hogy a fiú csak pár centire áll tőle, a leheletét magán érzi.
- Miért nem hagysz békén végre?
- Nagyon jó kérdés… Talán mert együtt vagyunk?
- Hagytál volna meghalni inkább!
- Ok… beszélgessünk erről. Szerinted mit éreztem, amikor megláttalak a medencében holtan? Tudod min mentem keresztül, amikor próbáltalak magadhoz téríteni, visszahozni és nem reagáltál semmire sem? Én is bele haltam! Ezt érdemlem tőled? Tényleg?
- Ott kellett volna hagynod engem!
- Nem! - kiált és a pultra csap Angel mellett, aki ettől összerezzen. – Miért hajtogatod ezt folyton? Nincs benned semmi érzés? Inkább hálásnak kellene lenned, amiért még itt vagy.
- Legyek hálás azért, hogy vak vagyok? Köszönöm… inkább nem.
- Na ez a rohadt dolog Angel! – mondja és közel hajol a lány arcához. – Megmentettem a kis életed, légy hálás érte… kislány…
- Kapd be! – kiált a lány és ismét felemeli indulattól remegő kezét, majd hatalmas pofon csattan Jensen arcán, aki odakap. – Nem leszek hálás azért, mert elcseszted az életem.
- Tessék? Én? – kérdezi, majd mélyet sóhajt, s összeszorítja öklét. – Te cseszed el az életedet azzal, hogy saját magadat sajnálod.
- Megvakultam.
- Szarul estél.
- Köcsög! – kiált fel, s megint meg akarná ütni a fiút, aki lefogja kezét.
- Nem játsszuk el ezt még egyszer. – mondja. – Te cseszed el az életedet, nem én. Inkább boldognak kellene lenned, hogy élsz, hogy volt, aki megmentett téged és vigyáz rád.
- Boldog élet… valóban. – állapítja meg Angel gúnyosan. – Fogalmad sincs arról, hogy milyen is ez.
- Ez igaz. De attól még élet. És vannak, akik szeretnek és aggódnak érted. De téged ezek szerint ez nem érdekel!
- Nekem a szemem volt a mindenem. Az életem, a munkám. De elvették tőlem… akkor már inkább a halál.
- Folyton a halállal dobálózol. Bele kell törődnöd, hogy élsz! Mi lenne, ha tovább lépnél ezen a dolgon? – kérdezi idegesen. – Miért vagy te más, mint a többi?
- Mert nekem a szemem a minden.
- Az élet sokkal fontosabb, mint a szemed.
- De nekem azaz élet! – kiált. – Felfogod végre? A látás nélkül mindennek vége.
- Mindennek? Valóban így gondolod?
- Így! – mondja. – És akkor te beállítasz egy nyamvad fényképezőgéppel? Vakoknak? Eszednél vagy? Megaláztál engem! Azt hitted, hogy ezzel minden el van intézve? Komolyan? – kérdezi ingerülten. – Egy géppel! Azt hitted, hogy boldog leszek és minden szép és jó lesz ezek után? Adjunk annak a szerencsétlennek valamit? Tegyünk rá még egy lapáttal arra, hogy nem lát? Emlékeztessük erre! Sikerült! Gratulálok! – kiált, s maga elé nyúl, tudja, hogy Jensen ott áll előtte pár centire, majd meglöki. – Köszönöm szépen, hogy ilyen figyelmes vagy. Rúgjunk még bele még egyet, hiszen annyira jól érzi magát! Rohadj meg a gépeddel együtt! – s belevág Jensen mellébe, aki lefogja kezét.
- Csak jót akartam…
- Baromi jót! Szánjuk meg a szerencsétlent! Gratulálok hozzá. Sikerült. – beszél. – Nagyon jól esett. – mondja gúnyos hangon. – Fényképezőgép egy vaknak. Micsoda rohadt nagy ötlet?
- És valóban ezt érdemlem?
- Mégis mit vártál? Oh persze, hálát, mert megmentettél. Jaj, majdnem elfelejtettem. Boruljak térdre előtted és kezdjek imádkozni hozzád? Vagy mégis mire vársz?
- Tudod, hogy egy rohadt kis önző szuka vagy?
- Tessék?
- Jól hallottad! – kiált.
- Én vagyok önző? Nézz egy kicsit magadba előbb!
- Valóban ezt érdemlem? Ennyit? Mert vettem egy gépet… ok, lehet, hogy ez hiba volt!
- Nahát, belátod? – kérdezi és elhúzza száját.
- De vedd észre, hogy mi mindent tettem érted Angel!
- Mit? Kihúztál a vízből… Nagyszerű!
- Igen, az! Élsz! Itt vagy nekem és ez számít! Érted? – kérdezi, majd közelebb hajol, egészen a lány arcába. – Felfogtad, hogy szeretlek és belehaltam volna, ha elveszítelek téged? Nem! Fogalmad sincs arról, mit érzek. Állandóan azt hajtogatod, hogy inkább meghalnál. Pont annak az embernek, aki miatt még élsz, és aki szeret téged. Aggódik és segíteni próbál rajtad…
- Azzal, hogy folyamatosan a nyomomban vagy és minden lépésemről tudni akarsz, még nem segítesz rajtam. Attól jobb neked, ha mindenkit kikérdezel körülöttem? Nem elég az, amit én mondok? Nem hiszel nekem?
- Nem Angel.
- Nem?
- Miért kellene hinnem neked?
- Ezt most komolyan kérdezed?
- Bármit mondhatsz a telefonba… hazudhatsz is.
- Köszönöm szépen.
- Nincs mit. – mondja Jensen és távolabb lép a lánytól. – Tudod… jobb, ha az anyámat vagy a nővéredet kérdezem rólad, ők őszintén elmondják nekem, hogyan érzed magad. Látnak téged és érzik ha valami gond van.
- Beosztottad őket!
- Lehet… De nem lehettél egyedül.
- Nagyon jól megvagyok egyedül is. Láthatod.
- Persze! – kiált. – Ha nincs Jade, mégis hogyan jössz ide segítség nélkül? Talán ide vezetsz? Oh… nem látsz… ez elég kellemetlen… vezetni sem lehet könnyű úgy.
- Fejezd be!
- Nem! Most én beszélek kicsit ok? – kérdezi és ingerülten hajába túr. – Nekem muszáj volt elmennem dolgozni, de nem hagyhattalak csak úgy ott… mikor még magadat sem tudod ellátni.
- Nem béna vagyok, hanem vak. De kedves vagy!
- Nincs mit! – mondja és nagyot sóhajt. – Miért? Sikerült vacsorát csinálnod nekem? Nem úgy tűnt. Nem volt elég meggyőző.
- Mert megjelentél és rögtön megaláztál azzal a nyamvad géppel!
- Megmondtam, hogy rendben… az túlzás volt.
- Legalább ezt belátod.
- De azt nem, hogy segítség nélkül nem boldogulsz Angel!
- Hidd el, hogy nagyon jól elvoltam nélküled is… vagy Donna és Jade nélkül. – mondja. – És miért gondolod segítségnek azt, hogy folyton a nyomomban loholsz? Hol abban a segítség? És tudod… ebből már nagyon elegem lett! – kiált.
- És emiatt gondoltál egyet és csak úgy meglépsz?
- Ehhez volt kedvem… elmenni… minél messzebb tőled, hogy nyugtom legyen végre!
- Ez a nagy terv? Csak úgy fogod magad és minden szó nélkül lelépsz? Baromi nagy ötlet! – ingatja fejét. – S ezzel minden meg van oldva? Tényleg ezt gondoltad ki a kicsi fejedben? – gúnyolódik. – Érett gondolkodás!
- Mert te olyan érett vagy, mi?
- Több az eszem, mint neked.
- Valóban? – kérdezi idegesen. – Csak egy példát mondj!
- Nem futok a világ végére a gondjaimmal.
- Hm… ez elég kevéske.
- Azt hiszed, hogy ez nekem olyan könnyű? Azt gondolod, hogy én jól érzem magam? Hát nem! Hol van az a lány, akit szeretek? Hol van Angel? Vissza akarom kapni őt!
- Ő látott…
- És? – kérdezi. – Nekem az a lány kell, akit szeretek.
- Sajnálom, ő meghalt… nem emlékszel? Megfulladt.
- Nem. – csap a pultra váratlanul, amire Angel megrezzen. – Benned van ő is, csak jobban érzed magad, attól hogy eljátszhatod a mártírt!
- Micsoda?
- Csak azért nem kaphatom vissza őt, mert megvakultál?
- Már semmi sem lehet ugyan az!
- De, igenis lehet! Csak te nem vagy hajlandó belátni ezt! Inkább folyton a halállal meg azzal a dumával jössz, hogy vak vagyok. Rám nem gondolsz? Fogalmad sincs arról, hogy amikor ezekről beszélsz, mit érzek. Hogy fáj, amit mondasz! – jelenti ki.
- Csak azt mondom, amit gondolok és ami tény…
- Lépjünk már túl ezeken Angel!
- Sajnálom… De nem tudok.
- Pedig egyszerű lenne. Csak fogadd el végre magad!
- Te sem fogadsz el. Hiszen a régi Angelt keresed bennem, vagy tévedek?
- Mert ott van az is. – mondja. – Olyan boldogok voltunk, szeretnék újra az lenni. Miért olyan nehéz ez? Hagyd, hogy igazán szeresselek téged!
- Szeretni… egy ilyen lányt.
- Igen! – kiált. – Miért nem hagyod magad? Miért? Mondj egy indokot!
- Mert már nincs mit szeretni rajtam.
- Ezt most komolyan mondod?
- Már nem vagyok a régi.
- Angel, nem veszed észre, hogy megbántasz engem? Szándékosan csinálod ezt? Élvezed? Direkt ellöksz magadtól? Menekülsz előlem. Nem fogod fel, hogy csak jót akarok neked? Támadásnak veszel mindent, amit teszek. Térj már észhez! – kiált és megfogja a lány karját. – Ébresztő! Ne gyere nekem azzal a kifogással, hogy vak vagy, hogy a régi Angel megfulladt egy medencében! Baromság! Így akarsz eltaszítani magadtól? – kérdezi és elengedi. – Valóban egyedül szeretnél maradni? Tényleg ezt akarod? Nélkülem? Persze, hogy nélkülem, hiszen otthagytál engem… - sóhajt. – Ez most azt jelenti, hogy vége? Valóban ennyit ér neked az egész kapcsolatunk? Elmenekülsz? – kérdezi, de válasz nem érkezik. – Ang?
- Ne töltsd egy olyan lánnyal az idődet, aki már nem az, akibe szerelmes vagy és felesleges teher. – lehatja fejét.
- De én szeretnék együtt túllépni ezzel a lánnyal az összes nehézségen, ám nem engedi, mert mindenre csak kifogása van. – beszél és idegesen hajába túr.
- Azt mondtad nehéz neked…
- Nehéz, de mindent meg lehet oldani! Ezt felfoghatnád végre! – kiált a lány arcába. - Mind a ketten követünk, sőt követtünk el hibákat, de mindig volt megoldás… ám te most kiszállsz, mert félsz!
- Igen… talán… félek!
- És mi lenne, ha összekapnád magad! Együtt mindig jobbak voltunk Angel! Megoldottunk mindent.
- De ezt nem lehet megoldani.
- Mert nem akarod! – kiált. – Ennyi és nem több! Elutasítasz mindent, amit tőlem kaphatsz…
- Mert… te mondtad, hogy nem könnyű neked sem… hát akkor… én csak…
- Elmész, és így úgy gondolod minden szép és jó lesz. Megoldódik minden gondom? Mekkora nagy baromság ez?
- A régi Angelt szeretted. Ezt is te mondtad, őt akarod vissza. Sajnálom. Én már… nem vagyok az.
- Fejezd be! – kiált rá Jensen. – Észrevetted mit csinálsz velem? Belém döfsz egy kést és jól megforgatod bennem. Élvezed? Mondd csak?!
- Nem. Csak az igazat mondom.
- Akkor ennyi? – fogja meg a lány vállait erősen. – Mondd ki!
- Én már mindent elmondtam.
- Nem-nem! Mondd, hogy menjek a fenébe! Mondd, hogy hagyjalak békén, mert utálod, ha melletted vagyok és segíteni szeretnék. Mondd csak ki! Halljam! Ha megteszed, itt hagylak… és csinálj, amit akarsz. Hallgatlak. Vagy… mondd azt, hogy már nem szeretsz.
- De… szeretlek. – súgja a lány.
- Akkor egy önző kis liba vagy, hogy eltaszítasz magadtól! – kiabál a lány arcába, aki összerezzen erre. – De tudod mit? Ha annyira önálló akarsz lenni, tedd! Ez kell? Legyen! Ha ettől boldognak érzed magad… én csak azt szeretném, hogy az legyél. Nem állok az utadba! – kiált és eltávolodik a lánytól. – Légy boldog! Ha képtelen vagy felfogni mit jelentesz nekem, akkor én elengedlek!
- Nem értesz…
- De értelek! Nagyon is! Pontosan olyan vagy, mint Daniel!
- Hagyd őt…
- Igaz… ő meghalt. De lehet, hogy ő boldog lenne, hogy él! Nem úgy, mint te! Lehet, hogy őt kellett volna megmentenem és nem téged?
- Ez fáj! – kiált Angel és szeme elhomályosul.
- Miért nincs igazam? Biztosan jobb örülne az életnek, mint te!
- Fejezd be! – s könnyek gyűlnek szemébe.
- Na mi az? Most sírni fogsz?
- Fogd be a szád!
- Eszedbe jutott, hogy Daniel is ugyan ilyen kedvesen dobot el magától? Mondd az jó érzés volt neked? Gondolom, ha másokkal most eljátszod ugyan ezt.
- Fejezd be!
- Nem! Daniel! – mondja és Angel arcához hajol. – Valóban ott kellett volna hagynom téged? – nézi a lány könnyes szemét. – Meghalni? Lehet…
- Hogy…
- Tudod, akkor most nem tartanánk itt… igazából… nem tartanánk sehol. És még az is lehet, hogy nem fájna úgy a szívem, mint most. Nem gondolod?
- Hogy mondhatod ezt? – kérdezi remegő ajkakkal.
- Miért, mit kellene mondanom ezek után? – kérdezi nyugodt hangon, majd felsóhajt és megérinti Angel arcát. – Rendben… Ha nem tudjuk megoldani közösen… akkor… talán most… elmegyek. Te pedig… végre egyedül, azt csinálsz, amit csak akarsz… Legyél olyan, mint Daniel volt. – mondja, majd ujjait végighúzza a lány száján. – Most már szabad vagy. – súgja s megcsókolja Angel száját, aki zokogni kezd, mikor a fiú eltávolodik tőle, s egyre messzebbről hallja a lépések zaját. Lecsúszik a pult mellett a földre, és térdre rogy, majd hangosan, remegve sírni kezd, arcát a tenyerébe fogva. Szakadatlanul nyeli sós könnyeit. Hát vége? Tényleg vége van? Nincs tovább? Ennyi volt? Előre dől, majd hátra, mikor egy gyengéd érintést érez meg vállán, aztán erős karok zárják körbe remegő testét.
- Ang. – súgja Jensen a fülébe elfúló hangon. – Én… én… ezt nem akarom. – nyögi a fiú, s az ő teste is remeg a sírástól. – Nem lehet vége… így nem. Szeretlek. – s forró könnyei végigfolynak a lány nyakán, ahogy belefúrja arcát. – Bocsánat… mindenért bocsánat. – susog, alig hallhatóan. – Ne haragudj rám!
- N… nem… nem hagysz el?
- Nem. Soha sem hagylak el!
- Kellek még neked? – kérdezi szipogva a lány, s magához szorítja a fiút.
- Igen! Mindegy mi történik! Együtt vagyunk… láttam, hogy meghalsz… ezt… nem teheted meg még egyszer… Soha! Csak ne mondd azt többször, hogy meghalnál. Mi lesz velem akkor?
- Én csak… nem akarom, hogy… hogy szánalomból legyél velem. – s megint zokogni kezd a fiú vállán.
- Nem. Szeretlek. – simogatja a lány nedves haját. – Hallod? Bocsáss meg!
- Én is szeretlek. – vonja magához a fiú fejét. – Ne hagyj el!
- Soha.
- Majd… majd… talán… - zokog. – Próbálok megint az a lány lenni akit… - sír.
- Tudom, hogy rád másztam és barom vagyok, hogy nem hagytalak néha békén téged. Csak féltelek.
- Tudom. – bólogat és simogatja a fiú fejét.
- Megoldjuk Angel. Együtt, közösen.
- Meg. – bújik sírva.
- Szörnyű dolgokat mondtam neked az előbb. Ne haragudj! Kérlek!
- Én is… borzalmas vagyok, hogy elszöktem és otthagytalak, csak elég volt.
- Értem. – bólogat s megcsókolja a lány nyakát. – Semmi baj… Itt vagyunk egymásnak. Szeretlek.
- De… igazad van… ostoba liba vagyok.
- Nem.
- De. Olyan lettem, mint Daniel volt. Pontosan olyan. És ezt nem akarom.
- Akkor változz meg.
- I… igen…
- Nem dobhatod el azokat magadtól, akik szeretnek téged.
- Nem. – öleli szorosan a fiút. – Ne hagyj el!
- Itt maradok. – szipog. – De te pedig… ne halj meg többet.
- Megpróbálok. – súgja.
- Rendben. – bólogat és elmosolyodik, majd gyöngéden tenyerébe fogja Angel fejét, aztán lecsókolja arcáról a könnyeket. – Szép vagy.
- Tényleg? Gondolom… borzalmasan festek.
- Nem. Gyönyörű vagy. – suttogja s megcsókolja kedves homlokát.
- Nem látlak… Szeretnélek látni.
- Piros a szemem és minden egybe folyik az arcomon… nem hiszem, hogy annyira szép látvány. – mosolyodik el.
- Nem érdekel. – mondja a lány és ujjaival végigszánt a fiú arcán, majd finoman kitapogatja vonásait. Puha, telt ajkait, az orrát, szemöldökének ívét. Jensen követi tekintetével minden mozdulatát s édesen mosolyog rajtuk.
- Mosolyogsz. Érzem. – tapogatja ki kedvese orcáját.
- Igen. Szeretem, ha simogatsz. – súgja, majd megfogja Angel kezét s tenyerébe csókol, aztán felemeli a földről. – Gyere. – s karjaiba veszi, az ágyhoz megy és óvatosan ráfekteti a lányt. Kicsomagolja a már teljesen átázott törülközőből, s betakargatja a puha, meleg takaróba. – Csinálok egy teát, mert biztosan jól esne. – puszilja meg kedvese homlokát.
- Nem kérek semmit sem.
- Biztos?
- Egészen biztos. – bólogat, s megtapogatja maga mellett az ágyat. – Inkább gyere ide mellém!
- Ha elférek…
- Majd összebújunk. – mondja a lány. Jensen pedig leveszi ruháit s mindet az egyetlen fotelba dobja, aztán Angel mellé bújik a takaró alatt. Magához vonja. Egyik kezét finoman átcsúsztatja kedvese teste alatt és tenyerét fenekére helyezi, a másikkal pedig átkarolja és ujjaival táncolni kezd hátán. Combjai közé pedig befészkeli a lány lábát.
- Felmelegítelek. – súgja, s szájával megérinti Angel nedves homlokát.
- Már nem is fázom. – mosolyodik el, s megcsókolja Jensen nyakát. – Nem kell ide tea.
- Igaz. – simogatja meg fenekét. – Régen érezhettelek igazán a karjaiban. – suttogja, s a lány szájához hajol, de a csók nem azt éri, hanem a finom ívű állcsúcsot, aztán lassan apró csókokkal borítja be kedvese nyakát.
- Tényleg felmelegítesz. – mosolyodik el Angel.
- Tudom. Ez a szándékom.
- Tudod, hogy… hogy félek? – súgja a lány, majd végigsimít kedvese oldalán, aki beleborzong ebbe. Angel ujjai alatt egyenként állnak fel a pihék s fordulnak felé, követelve, hogy térjen vissza hozzájuk még. Jensen csak nagyot nyel, s egy pillanatra behunyja zöld szemét.
- F… félsz? Mitől? Itt vagyok veled. – mondja, de agya a lány érintésének érzését küldi újra meg újra oldalába, s hirtelen összerezzen, majd egész testét elönti a borzongás, megremeg.
- Fázol? – kérdezi Angel, kedvese pedig csak megcsókolja homlokát.
- N… nem. – válaszolja ajkaival a lány bőrén táncolva. – Csak jól esett, ahogy hozzám értél… hiányzott már.
- Azt hiszem… hogy… ettől félek. – mondja a lány elhaló hangon. – Most minden olyan más. Nem látlak téged, s ez úgy fáj. Félek, hogy már nem vagyok jó neked.
- Azt gondolod, hogy a szerelemhez olyan fontos ez? Ang… ez butaság.
- Amikor… - nagyot sóhajt. – Amikor együtt voltunk szerettelek nézni. Nem csak érezni. Fontos volt nekem, hogy lássam az arcodat. Most is úgy szeretném. – s megérinti Jensen fejét. Ujjait végighúzza borostás arcélén, majd ajkai bársonyán. – Szeretem a szád.
- Tudom. – csókol az ujjbegyekbe, s elmosolyodik, ahogyan Angel is egy pillanatra, majd tovább halad a szúrós arcon, fel a homlokig, aztán végigsimogatja kedvese szemöldökét.
- Olyan vagy, mint amikor utoljára láttalak. – súgja – Talán kicsit szőrösebb. – mosolyog.
- Szeretnéd, hogy ne szúrjak?
- Nem… az olyan izgató… szeretem.
- Akkor nincs mitől félned. – mondja, s megfogja Angel kezét arcán, majd oldalára helyezi. – Simogatsz még egy kicsit? – kérdezi édes hangon. A lány ujjai gyöngéd táncba kezdenek. – Ez… ez nagyon jó. – suttogja, s megfogja Angel állát. Lágyan felhajtja. A rózsás, mézédes ajkakba csókol, majd nyelvével közéjük hatol párját keresve, s mikor megtalálják egymást, összeölelkeznek szerelmesen. Fogaik összekoccannak, ínyük összeér. Jensen tenyerét a lány tarkójához érinti, s finom mozdulatokkal maga felé tolja fejét, hogy még jobban birtokba vehesse őt, ám Angel hirtelen elfordítja fejét, s mély sóhaj hagyja el csókoktól duzzadó ajkait.
- M… Mi az? – kérdezi a fiú felocsúdva, s szájával megérinti a lány nyakát.
- Biztosan akarsz engem? – szuszog kedvese fülébe.
- Akarlak. – nyögi Jensen, s Angel száját visszahúzza az övéhez. Ismét belecsókol a nektár ízű puhaságba. Érzi szerelmese zamatát és ez megrészegíti őt. – Mindennél jobban. – leheli két csók között, majd kedvese feje fölét teszi karjait a párnára. – S most ne mozdulj… csak érezz. – ujjai hegyével kedvese homlokát kezdi cirógatni, ahol a haj kezdődik, majd finoman érintve bőrét, arca körvonalát becézgeti olyan gyengéden, hogy Angel inkább csak sejti hol jár, mint hogy érezze, pedig minden idegszálával figyeli mozdulatait. Jensen elnézi a lány arcát, aki lehunyt szemmel várja a folytatást, s egy apró csókot lehel orrára, tudatva vele, hogy itt van. Ujjbegyei ismét elindulnak felfedező útra, végigjárva kedvese kulcscsontjának vonalát és lépegetve halad válla felé. Befelé fordítja tenyerét, s végigszánkázik a lány karján, egészen csuklójáig, s megérinti tenyerét. Angel ujjai erre megmoccannak, de Jensen lefogja.
- Nem… Csak én mozdulhatok. – súgja a lány fülébe belecsókolva cimpájába, s óvatosan lecsúszatja róla a takarót, hogy láthassa őt. – Szép vagy. – nyögi rekedten, s ujjai a lány melle közötti árkot simítják végig, majd átvándorolnak bimbóira, s körkörösen cirógatni kezdi őket. Kedvese megfeszül erre és ajkai közül édes sóhaj tör fel, teste szeretője mozdulataival együtt él s követi őket, ahogy mellét becézgeti.
- Ez… jó. – súgja Angel.
- Tudom. – mosolyodik el a fiú.
- Ne kínozz tovább! – s felemeli kezeit, hogy megérintse a kedvest, de az lefogja csuklóit.
- Ne! Most kényeztetni szeretnélek. – s nyelvével megérinti Angel egyik feszesen álló bimbóját, majd ajkai közé veszi és szopogatni kezdi lágyan, vigyázva, hogy fogai ne okozzanak fájdalmat, ujjaival pedig másik keblét becézgeti közben. A lány erre aprót felnyög, Jensen pedig mosolyogva veszi tudomásul, hogy eddig jó az amit tesz. Ujjai elindulnak Angel oldala felé, szájával pedig hasába csókol. Köldöknél egy kis pihenőre megáll, s leheletfinoman belecsókol. Megérzi fején a lány kezét, aki nem bír tovább mozdulatlan maradni. Muszáj, hogy megérintse a kedvest, de az csak megfogja a pici csuklókat és ismét a párnára helyezi őket, majd ismét kedvese köldökébe csókol. Tenyere külső felével pedig oldalán siklik végig, ügyelve arra, hogy Angel puha bőrét éppen csak megérintse, majd hirtelen visszatér a lány arcához, s ismét azt kezdi becézgetni. Ajkaival végigszánkáz orrán, majd meg-megállapodik a kedves száján, s gyöngéden beleharap, de nem időzik itt tovább, megnyalja állát, s nyelve már nyakán jár. A lány teste megremeg. A fiú mosolyra húzza száját, majd szúrós állával végigszánkáz kedvese hasán, aki megvonaglik ettől s megérinti fejét. Nem érdekli már Jensen mit mond, hozzá kell érnie, mert belehal. Beletúrhat selymes hajába, ujjai között érzi, ahogy a vékony hajszálak áttáncolnak. Bár nem látja őt, de kinyitja szemét és arra néz, ahol őt érzi. Szeme előtt kép jelenik meg, ahogy Jensen hasát csókolja, becézgeti és ez boldoggá teszi. Lehet, hogy vak, de ott a képzelet, s így olyan, mintha látna. A fiú egy pillanatra felnéz rá, s látja Angel nyitott szemeit, melyekben táncolnak a fények, bár tekintete üres. Szíve összeszorul egy pillanatra, majd nagyot nyel. Feljebb kúszik, s szorosan magához öleli a kedvest. Megcsókolja homlokát.
- Szeretlek. – súgja.
- Én is.
- Ugye már nem félsz? – kérdezi és hátrafésüli Angel haját.
- Nem. – mosolyog, s ajkuk összeforr. Jensen gyöngéden maga alá teperi, s combjai közé fészkeli magát. A lány érzi, hogy milyen izgatott, de tudja, hogy még nincs itt az idő. Lábával megsimogatja kedvese combjait, miközben szorosan átöleli, s végigsimít gerincén. Az apró pihék pedig ismét válaszolnak rá. Jensen beleremeg az érintésbe, s nyakába csókol, majd visszavándorol szájához, s ismét a másik ajkait ízlelgetik hosszan. Angel ujjai a fiú bőrébe mélyednek. Érzi, hogy szerelmese minden porcikájában remeg, s ez most a legnagyobb boldogság. Félt attól, hogy már nem lehet ugyan olyan, mint régen, de tévedett. Hiába, hogy nem lát, de minden érzékszervével csak Jensent figyeli, s tudja, minden renden. Valóban kívánja őt. Még így is… Gondolataira belemosolyog a fiú ajkai közé.
- M… mi az? – kérdezi kábultan, de Angel csak szájára tapad, s nyelvével mélyre hatol benne, szinte megfojtva a fiút, aki örömmel veszi tudomásul, hogy a lány tényleg félre tette gátlásait, félelmeit, s teljesen átadja magát neki. Simogatón keresi meg kedvese kezeit, összekulcsolják ujjaikat, s feje felett a puha párnára fekteti őket.
- Finom vagy. – nyögi Jensen, kedvese szájába, aki erre hevesen visszacsókol, s a combját cirógató lábait nagyon lassan széjjelebb húzza, szabad utat engedve neki, hogy lüktető férfiassága végre célt érjen. Ám Jensen még vár. Megcsókolja Angel állát, majd ráfigyel. Fürkészi arcát.
- B… biztos, hogy már nem félsz? – kérdezi rekedt, édes hangon.
- Nem. – súgja a lány, s megszorítja szerelmese ujjait. – Gyere. Akarom. – susog. Jensen pirosló ajkaival megérinti homlokát, majd óvatosan Angel kezébe kapaszkodva, hatol a forróságba, s kéjesen felnyöszörög, ahogy eltűnik benne. Tudja, otthon van végre. A lány felszisszen, majd aprót sikolt, s ujjai elfehérednek ahogy a fiú kezét markolja. Jensen teljesen betölti őt. Már el is felejtette, hogy milyen érzés is ez, de teste pontosan tudja. Remegni kezd.
- A...Ang? – kérdezi kedvese. – J… Jól vagy? – válaszul a lány megcsókolja száját, s ajkaik összeforrnak a lágy ritmusra. Nyelvük incselkedik a másikkal. Hirtelen megáll az idő, s megszűnik körülöttük a világ. Csak ők léteznek most, s nem akarnak visszatérni a valóságba. Egymásban érzik magukat biztonságban. Mozdulataik gyengédek. Jensen lassan tűnik el benne és bukkan fel újból, miközben nem engedik el a másik száját egy pillanatra sem. Angel átkulcsolja lábait kedvese derekán, hogy még mélyebben befogadhassa őt. Benne a fiú és soha többé nem eresztheti el. Kell neki. Belehal, ha nem lehet vele, mellette. Akár mi is történjen, együtt kell maradniuk, mert nem éli túl, ha kedvese elhagyja őt. Buta volt, hogy megszökött, de akkor úgy gondolta, hogy ez lehet a megoldás, s mikor Jensen elindult a kicsi faház ajtaja felé, hallotta távolodó lépteit, azt hitte itt a vége. De most itt vannak egymásnak. Illatok, ízek… szerelem. Hetekig Jensen nélkül… Most mindent be akar pótolni. Szája elvándorol a fiúétól és gyöngéden nyakába harap, s vállába fúrja fejét. Kéjtől izzón, aprókat nyögdécsel fülébe, élvezi lágyan ringó mozdulatait, melyek az égbe repítik őt. Jensen elengedi összekulcsolt kezüket és ujjaival belemélyedve bőrébe elindul testén, majd megmarkolja derekát, próbálja egyre jobban magára húzni a lányt. Angel boldogan felnevet, a fiú milyen mohó. De mindent szeret benne. Belemarkol mellkasába, Jensen végignyal puha csuklóján, s görcsösen kapaszkodik tovább fenekébe, majd egy hirtelen mozdulattal feltérdel magával húzva a lányt. Megkapaszkodnak a másikban, s csókjaik hevesen váltják egymást. Testük forrón egybesimul. Mellbimbóik egymással játszanak, összedörzsölődnek mozgásukra. Mindent elsöprő izgalmat adva ezzel a szerelemeseknek. Jensen karjaiban a lány teste egyre inkább megfeszül, majd felsikolt, ahogy minden porcikáját elönti az élvezet. Összerándul hullámokban, s kedvese fülébe liheg, ahogy végigszáguld rajta az orgazmus kéjes érzése. Körmeit Jensen hátába mélyeszti, aki erősen átöleli csípőjét, amíg a boldogság hullámai egymást követik, visszhangzanak szerelmese testében, majd Angel karjai elernyednek, s nedves ajkait nyakára tapasztja. Lassan, izgatón mozogni kezd a fiú ölében, akit szinte éget már gyönyöre, s nem bírja tovább, a lányba élvezi forró nedvét és hangosan felnyög levegőért kapkodva, ahogy minden ereje elhagyja őt. Testén végigfut még egy borzongás, s görcsös ölelése elernyed lassan. Zihálva veszik a levegőt, majd Jensen tenyerét a lány tarkójára csúsztatja, s fejét az övéhez húzza. Érzéki csókban egyesülnek.
- K… köszönöm. – szuszog a fiú.
- Én köszönöm. – mosolyog Angel, és szeretője vállára hajtja fejét.
- Ugye… minden rendben van? Vigyáztam rád.
- Szeretlek. – susog a lány.
- És is szeretlek Ang. – simítja végig kedvese hátát, ujjai libabőrt hagynak maguk után. – Ne csináld még egyszer, hogy eltűnsz. – mondja belecsókolva vállába.
- Nem.
- Buta voltál.
- De… te is. – mondja, s felemeli fejét.
- Igen… tudom. – bólogat, miközben a lány haját füle mögé teszi, hogy láthassa arcát. – Szép vagy.
- Te is.
- Tudom. – mosolyodik el Jensen.
- Kifogtam a világ legnagyobb egójú pasiját.
- De azért egész jó fej a srác, nem?
- Hát… néha.
- Csak néha?
- Követett el pár hibát. – súgja. – De mindenki követ el hibákat. – mondja. – Én is… elszöktem.
- Teljesen kikészítettél. – megmoccan.
- Ne! Még ne mocorogj. Nem akarlak elengedni. Maradj még kicsit bennem. – susog.
- Mindig ott lennék. – mosolyog, és megpuszilja a lány orra hegyét.
- Sajnos, ez lehetetlen.
- Tudom.
- De most itt vagy. – bújik.
- Gyönyörű voltál közben.
- Tényleg?
- Igen.
- Te is az voltál… persze nem láttalak, de elképzeltelek, és csodálatos látvány volt.
- Már megint fényezed az egóm. Egyszer tényleg eldurranok.
- Ne tedd, akkor ki marad nekem? – kérdezi megcsókolva Jensen cimpáját.
- Ah. – beleborzong. – Szeretem, ha ott szeretgetsz.
- Tudom… Mindent tudok rólad. – mosolyog. – Most már csak azt mondd el, hogyan találtál rám? Várj… kitalálom. Jade. Igaz? Ő árult be.
- Én csak ránéztem. Még kérdeznem sem kellett.
- Ennyi?
- Elmentem Jaredhez, hogy beszéljek vele, gondoltam ott megtalálom. Megvártam. Jött. Felszaladt, elbújt a fürdőbe és én csak utána mentem, de meg sem szólaltam, Jade azonnal elhadarta, hogy itt vagy.
- Annyira tudtam, hogy a nővérem képtelen tartani a száját.
- Bánod?
- Nem… De mindegy miről van szó, ő nem tud titkot tartani.
- És ezért hálás vagyok neki. Különben, hogy találtalak volna meg?
- Ez igaz. – mosolyog, s megcirógatja Jensen hátát. – Hm… ez nagyon jó volt.
- Én is élveztem. – súgja.
- Bocs hogy… nem vártalak meg.
- Talán megbocsátok. Most az egyszer. – puszilja meg Angel arcát.
- Nem bírtam a sok simogatást. Legközelebb még többet kérek belőle.
- Rendben. – bólogat. – Ezt elintézhetem.
- Szólsz annak a hatalmas egójú srácnak?
- Megbeszélem vele.
- Köszönöm. – megcsókolják egymást.
- És akkor… ugye… visszajössz hozzám?
- Ott lakom. – suttogja. – Hiányzik Bundás.
- Miatta is vissza kell jönnöd. Szerintem kikészült az a medve ott nagy magányában.
- Szegény. Nem szeretném, hogy a végén még valami butaságot csináljon.
- Levetné magát az ágyról?
- Például. – bólogat Angel. – Ki tudja mi jár a fejében?
- Ugyan az, mint nekem. Gyere haza!
- Már most otthon vagyok. – öleli szorosan a fiút magához, aki ismét megmoccan. – Még ne! Várj!
- Azt hiszem, hogy a haver már lekókadt kicsit. Bocs. – súgja és kicsusszan a lányból, majd óvatosan hátradönti a kedvest, s mellé fekszik, betakargatja magukat szépen elrendezve testükön a puha plédet. Kezüket maguk közé húzza, lábával pedig átfogja Angel combjait.
- Milyen kár. – sóhajt fel a lány, s arcát a fiú arca mellé helyezi. Érzi leheletét s ez megnyugtatja. Behunyja szemét. – Hosszú volt ez a nap.
- Az biztos. Reggel még otthon voltam. Apu persze egy rakás reggelit csinált és nem engedett el addig, amíg meg nem eszem az összeset. Ugyan olyan, mint anyu.
- Szeretem… őket. – ásít egy aprót.
- Ők is szeretnek téged. – mosolyog és szájához emeli Angel kezét. Megpuszilgatja ujjait egyenként. – Annyira hiányoztál nekem. S már nem kell félned semmitől sem. Ígérem.– simogatja ajkaival Angel kézfejét. – Szeretném, ha mindig együtt maradnánk. Tudod sokat gondolkoztam ezen és azt hiszem… - nagyot sóhajt. – Szóval… Tudom, hogy így most lehet, hogy furán fog hangzani… de teljesen komolyan gondolom… szóval… - megint beszívja a levegőt és hosszan bent tartja. – Akkor… Hozzám jössz? – teszi fel a nagy kérdést, elhadarva a mondatot. De válasz nem érkezik. – Ang? – pislog a lány arcába a tompa fényben. – Angel? – ám a kedves nem felel. Bőrén érzi, amint a lány szíve lassan ver. Elaludt. – Oh… kicsim… alszol… hát akkor… most nem jössz hozzám. – halvány mosoly suhan át arcán. – És… gondolom biztosan elég hülyén is hangzott most ez az egész… Igazad van. – csókolja meg száját. – Pedig rákészültem. – súgja. – Jó éjt Angel. – puszilgatja meg homlokát. – De tudom, hogy hozzám jössz. – jelenti ki. – Ez már megint az egós srác volt. De… tudom, hogy igent fogsz mondani. Miért mondanál nemet? Igaz? – mosolyog, majd becsukja szemét, s a lány fejére hajtva fejét lassan ő is az álmok világában találja magát.
Tags: