Human Nature - J2 FanFic

[monkeyjade]

Cím: Human Nature
Szerzõ: MonkeyJade
Mûfaj: Slash, humor, könnyed szórakozás 
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, egyéb szereplők
Leírás: A két fiú egymásba (is) belehabarodik
Megjegyzés: M/M, FM/M szex
Figyelmeztetés: +18 
Részek: Még nem tudom pontosan mennyi lesz

Angel a bungaló ajtajában áll. Mély levegőt kell vennie, hogy ne úgy rontson be, mint egy fúria. Pedig megtehetné. Jensen választhat két lehetőség közül, az egyik, hogy kicsit veri meg, a másik, hogy simán a lábai közé rúg, az utóbbit jobban megérdemelné. Nem kopog, mert az ajtó nyitva van. Behajtja, sötétség fogadja. Sehol senki. Hátrasimítja vizes haját és úgy dönt nem is érdekli hol van a fiú. Inkább vesz egy nyugtató fürdőt, hogy lemossa bőréről a rászáradt sót. A fürdőszobában elindítja a csapot, teljen a kád, míg ő jobban körbenéz. Puha törölközők az egyik polcon, a másikon fehér köntösök, összehajtva, egymáson. Megsimogatja őket. Pont egy ilyet szeretne. Ha elviszi, talán nem tűnik fel… Miért ne? Elmosolyodik. Leveszi a pólót magáról, és az egyik mosdó mellett álló székre dobja. Leül a kád szélére. A vízbe lógatja kezét. Rengeteg habfürdő sorakozik a fürdőkád porcelán peremén. Végigszagolja mindegyiket és a legfrissebb illatúból csorgat a vízbe egy kicsit. Milyen jó lesz elmerülni benne. Nézni ki az ablakon, igaz a nagy feketeségen kívül most semmit sem látni, messze ugyan egy hajó fényei vibrálna, de a csodálatos óceán kékje, most éjfekete. Leveszi bikinijét is, aztán belemerül a kádba a finom illatú, selymes hab pedig belepi őt. Lábával elzárja a csapot, aztán behunyja szemét. Őrült nap volt a mai és kell ez a nyugalom… Vagyis kellene mert kopogást hall.
-Nem vagyok itt! –kiált.
-Akkor minek kiabálsz? –lép be Jensen és megáll az ajtóban. Keretének dől. –Aggódtam… -testén vízcseppek siklanak.
-Aggódtál? Igazán? Nálad ilyen az aggódás? Akkor nem kérek belőle!
-Kerestelek! –lerázza karjairól a vizet.
-Megtaláltál.
-Ok… Hülye dolog volt. Amikor eltűntél bementem a vízbe, hogy visszahozzalak, de nem találtalak! Megijedtem! Sehol sem voltál! Azt hittem bajod esett!
-Ha nem szórakoztál volna, megkímélted volna magad a felesleges úszkálástól. Látod, megoldottam! De… kösz, hogy letépted a felsőmet!
-Bocs, azt hittem…
-Mindegy! –legyint, -Tudod amikor bejöttem azon gondolkoztam, hogy kicsit rúgjam szét a tökeidet, vagy nagyon… De most már nincs kedvem hozzá.
-És mihez van kedved?
-Nyugalom! Csak ennyit kérek! Hosszú volt ez a nap és kicsit elfáradtam.
-Pedig… arra gondoltam, hogy elmehetnénk táncolni…
-Táncolni?
-Most, hogy megvagy és nincs semmi bajod…
-Ha nem lettél volna ilyen… ilyen…
-Ok! Csak hülye voltam! –apró tincseiből szemébe siklanak a cseppek.
-Inkább egy buta kisfiú. –halványan elmosolyodik. –azok csinálnak ilyet.
-Akkor már nem haragszol?
-Kizársz és vigyorogsz rajtam… De még haragszom… -felsóhajt. –Csak… azt hiszem szeretek táncolni veled!
-Akkor elmegyünk?
-Rendben! –bólogat a lány. –Egy feltétellel!
-És mi az?
-Olyan lesz, mint múltkor! Akkor nagyon jól éreztem magam!
-Ígérem! –mosolyog a fiú, s megtörli nedves arcát tenyerével.
-Akkor most hagyj magamra kicsit!
-Csak egy kérdés még… Hogy jöttél ki? Én tényleg kerestelek. Még Jaredék házáig is elúsztam! Kint ülnek és romantikáznak… Gyertyafényes vacsi! Nem láttak… azt hiszem.
-Aranyosak! Jade egészen magához tért. –mondja. –Elmondok egy titkot. Elúsztam odáig és megjelentem a házuk közepén. Sikert arattam Jarednél!
-Sikert?
-Szerinted egy szál bugyiban megjelenni az ágyuk előtt? A barátod olyan cékla volt… azt hiszem megzavartam valamit.
-Ő és Jade… -felsóhajt, de mit is várt.
-Nem tudom… a nővérem azt mondta, csak beszélgettek… utána… gondolom… te is szoktál nem? –kérdezi és elmosolyodik.
-Én… én? Nem is tudom… Szoktam?
-Én tudom, hogy igen. Amikor még nem voltunk barátok! Emlékszel?
-Emlékszem. –bólogat és összefonja karjait maga előtt.
-Nem volt olyan rég… De most ugye… barátként megyünk együtt táncolni. Legalább megnézem milyen srácok nyaralnak még itt!
-Velem jössz. Nem más sráccal! –jelenti ki.
-Nem is táncolhatok fiúkkal… És lányokkal?
-Nem fogsz tudni mással! Jól bírom az iramot. Csajokkal pedig végképp nem.
-Ok! Rendben. De lányokkal miért is nem?
-Viccelsz? Mert… nem… Ok, elég kellemes látvány táncoló csajokat nézni amint együtt vonaglanak! Egy clubban! De nem itt…
-Tényleg?
-És velem jössz! Szóval ne azon gondolkozz, melyik sráccal, vagy lánnyal fogod jól érezni magad! Vedd úgy, hogy ez hozzátartozik a bocsánatkérésemhez!
-Ok! Majd meglátjuk! Még nem bocsátottam meg… Tudod.

A parton, a homokban óriási máglya ég. Lángja szinte az égig csap, elvakítja a csillagok fényét. Apró tüzes pernyék szabadulnak és törnek fel az ég felé a sötétségben, a lángok fogságából. Körülötte táncolók, akik élvezik a zene ritmusát, közben pedig a látványban is gyönyörködnek, mely forróságot áraszt, de a hangulat így is tüzes. A homok nedves és hideg, de a táncoló párok, parázsnak érzik. Boldogok és elégedettek. A világ legszebb helyén lehetnek. Élvezik az éjszakai szellő hűsét, amit a lángok felmelegítenek, s ettől ők is egyre vadabbak lesznek. Kezükben csillogó poharak… vagy párjuk karja. Itt mindenki élvezi a pillanatot és nem akarják, hogy vége legyen ennek az éjszakának. Angel és Jensen megállnak egymás mellett, nézik a táncolókat pár percig. A lány már érzi a ritmust, de mégsem tesz semmit. A fiúra sandít, aki farmerja zsebébe mélyeszti kezét. Míg ő a kádban próbált új erőre kapni, Jensen betért ez első butikba a hotelben és azonnal megvásárolta az első farmert amit talált, hozzá fehér inget és mivel cipőt nem kapott, ide pedig minek, mezit láb álldogálnak mindketten. Angel mindig oda lyukad ki, hogy ez a srác kell neki, bár arról fogalma sincs, hogyan is kapja meg, és még mindig semmit sem tud arról a kis dologról Jareddel… De vétek lenne, ha megragadnának itt… Ha tényleg meleg, akkor „lehűti”. Igaz, nem képes felfogni, hogy az lenne, mert amikor megtörtént köztük, az nem egy homokos srác volt… Megérintené, de nem teszi, csak nézi őt. Ingébe kap az óceán felől fújó szél, s így a testéhez tapad. Szájába harap, mert gyönyörű látvány és izgató. Nem kell már a tánc, csak ő! Kútba a barátsággal, meg ezzel az egésszel… Jensen ráfigyel és elmosolyodik. Itt a vég! Ezt nem kellett volna. Összekulcsolják ujjaikat. Hideg tenyerük összesimul. Angel felsóhajt, akárcsak Jade, erre a fiú elneveti magát.
-Mi az?
-Ez olyan „Jade-es” volt. –s szembe fordul a lánnyal.
-Tesók vagyunk, ha nem tévedek. Néha megtörténik, hogy feltör belőlem Jade!
-Miért?
-Semmi közöd hozzá. Ne faggass! Még haragszom, emlékszel? De… jó a… a… szerelésed!
-Azt vettem meg ami elém került. –mondja, s szemét végiglegelteti a lányon. Bikini felső, hozzá egy apró, oldalt megkötős strandszoknya, ami láttatni engedi az egész lábát. Combjai hajlatát, íves bokáját, hosszú lábszárát. Köldöke a csípőjén megkötött szoknya felett vonzza a szemet, hasának selymes bőre ujjait, mellei pedig hívogatják őt, hogy „gyere és csókolj”. Megnyalja száját, mert Angel megborzong egy hűvösebb fuvallatra, és libabőrős lesz, amit keblei is tudatnak a világgal. Most képtelen másra figyelni, csak erre a kívánatos testre, ami incselkedik vele és arra áhítozik, hogy az övé legyen. Megfogja a lány másik kezét is, de egy pillanatra sem fordul el tekintetével róla. Minden porcikája őt akarja. Ez egy csapda! Jared nem létezik, mintha soha nem is lett volna. A lány megbabonázta. Ahogyan kibontott, hosszú, kócos hajába kap a szél, a legszebb látvány amit valaha is látott, ahogyan bőrén a lángok fényei táncolnak az maga a gyönyör. Szemében ugyanolyan forrón ég a tűz, mint itt a parton. Ki is lehet ez a szépség valójában? Nem ismeri még, és úgy tett eddig, mint aki nem is akarja megismerni. Megzavarodott. Hiába próbálja, nem képes felidézni barátja vonásait, mert Angel elhomályosítja őket. De meddig? Ez csak a mostani éjszakára vonatkozik? Vagy végleg vége? Feltör belőle a férfi, aki az ilyen csodákért sóvárog, mint amilyen ez a lány. Eddig is látta, érezte őt, de valahogy most olyan más… Vágyik rá. Nem máskor, hanem most! És hogy mi lesz később? Nem érdekli! Lehet, hogy reggelre elmúlik… az is lehet, hogy nem… de most csak ő kell! Francba a barátsággal! Ez a legnagyobb baromság… és még el is hitte, hogy lehetséges… Igen… lehet, de nem itt és most!
-Ang… -suttog.
-Ang? Még sohasem hívtál így. Valamit szeretnél.
-Igen… szeretnék. –s fejével a lányéhoz közelít, miközben a száját nézi. A lány tudja, hogy végre megkapja azokat a piros és duzzadt ajkakat, amiket annyira szeret csókolni, megnedvesíti száját, s ahogy összeérnek testük is egybefonódik. Angel lábujjhegyre áll, hogy elérje Jensent, aki derekánál fogva felemeli, így még könnyebben egymásnak adhatják hosszú, vágytól szikrázó csókjaikat. De a lány egy érintést érez lábán. Eltávolodik a fiú arcától és lenéz. Egy 10 év forma fiúcska áll mellettük. Kezeiben egy szál virág, amit itt szedhetett a hotel kertjében. Jensen leteszi a lányt, aki ugyan bánja, hogy vége ennek az érzéki csóknak, de ez még csak a kezdet… vagyis… reméli, hogy így lesz.
-Szia. –mondja a kisfiú. –Ezt neked hoztam! Jössz táncolni?
-Hát… nem is tudom… -és zavartan elmosolyodik.
-Kishaver, ő velem van. –mondja Jensen. –Bocs!
-Már nem! –jelenti ki a kisfiú és megfogja Angel kezét. –Hoztam neki virágot, mert olyan szép! Ő a legszebb az egész parton.
-Éppen ezért van velem! –s visszahúzza a lányt magához.
-Ugyan már! Nézz magadra! –kiált a kisfiú. –Nem neked való! És… virágod sincs! Lúzer!
-Te vagy a lúzer! Alig nőttél ki a földből! Azt hiszed egy kóró elég ahhoz, hogy veled táncoljon? Gyenge!
-Tetszik neki a „kóróm” –s megint elhúzza a lányt Jensentől.
-Nem tetszik neki!
-De igen!
-Nem! –vonogatják a lányt, karjánál fogva.
-Hé! Elég! Közbeszólhatok én is? –s kikapja kezeit a „lovagokéból” –Szerintem szép ez a virág!
-Én megmondtam! –kiált a fiúcska és kinyújtja a nyelvét.
-Leharapjam? –kérdezi Jensen.
-Nyugi! –szól közbe Angel. –Hogy hívnak? –fordul a kisfiúhoz.
-Matt vagyok! A mamám itt dolgozik egész évben… Most nyaralok… és te olyan szép vagy, hogy… még senkinek sem szedtem virágot… csak neked!
-És ezt minden lánynak bemagyarázod? –kérdezi Jensen.
-Ő ki? –kérdezi Matt és Angelre néz.
-Ő… hát… a… barátom! A… barátom… csakúgy simán… Semmi több! –mondja.
-Akkor mit csináltatok az előbb?
-Szerintem jobb, ha visszamész a kóróddal a kiságyadba és szépen elalszol. –kiált Jensen.
-Figyelj, ha nem vagy a barátja, akkor én táncolni viszem a lányt, te pedig keress valaki mást… Lúzer!
-Kis stöpszli! –morog a fiú és Matt fölé tornyosul, aki felnéz rá, de nem ijedt meg tőle, sőt!
-Nagy bunkó! –jelenti ki a kissrác. –Gyere, ne is foglalkozz vele! –húzza Angelt.
-Várj egy pillanatot még! –szól a lány és Jensen szemébe néz. –Majd táncolunk mi is… De azt hiszem Matt hajthatatlan! –elveszi a virágot. –Szerintem szép. Köszönöm.
-Nyertem! –csillan fel a kisfiú szeme. –Bocs, de így alakult. Menj aludni te! Jó éjszakát!
-Ok, meglátjuk. –sóhajt fel a fiú és elnézi ahogy Matt a táncolók közé vezeti a lányt, megfogják egymás kezét, s mozogni kezdenek a zene ritmusára. Nincs mit tenni, vagy figyeli őket, vagy elmegy és hoz egy italt. Inkább ez. A nyitott bárhoz siet. Bacardit rendel, de mikor elé teszi a pultos a 2 üveget, egy Coke-ot is kér. Még nem indul el. Leül az egyik bárszékre, innen jól látja a lányt. Megvilágítja a tűz. Testén a fény játszadozik. Ez a kissrác is tud időzíteni. A legjobbkor… Felsóhajt. Még mindig úgy érez, mint az előbb, csak annyi változott, hogy Jared is a gondolataiba férkőzött ismét. Inkább a citromos Bacardiba kortyol, mely simogatja torkát és ez jól esik neki. Csinosabbnál, csinosabb lányok bámulják meg, látszik rajtuk, hogy némelyik felismeri, de nem szólnak hozzá, inkább vihorásznak és összesúgnak. Ő rájuk sem hederít, jobb ha elfordítja fejét róluk. A pultra könyököl, háttal a tűznek, a lánynak, lehet, hogy vágyainak is? Simogatja a márványlapot keze alatt, de bár Angel testén játszadozhatnának ujjai… Jaredről kezd lemondani… Igaz, a teraszon azt mondta barátja „kívánja… mindig”. Ez vajon tényleg azt jelenti, hogy most is, mikor Jadel édes kettesben romantikáznak? Ő miért nem tesz ugyanígy, hiszen ez a normális és Angel gyönyörű nő. Szájához emeli a Bacardis üveget, mikor valaki megrántja ingét. Odafordul s maga mellett meglát egy szőke, copfos kislányt, apró pántos rózsaszín ruhában, aki csak mosolyog rá azokkal a hatalmas kék szemeivel.
-Te vagy Dean Winchester! –kiált, aztán összecsapja kezét. –Vadászol?
-Öh… n… nem. Csak üldögélek és gondolkozom. Hogy hívnak?
-Adlyn.
-Szép neved van Adlyn. –s feláll, a kicsi lány tátott szájjal néz fel rá.
-Olyan jó, hogy találkoztunk! Még soha sem láttalak igazából!
-Most itt vagyok… igazából.
-Akkor most már nem fogok félni a sötétben, mert te megvédesz!
-Félsz a sötétben? –kérdezi és leguggol a kislány elé.
-Igen, mert rengeteg szörny van az ágyam alatt. Láttam őket!
-Valamit csinálni kell azokkal a csúnya szörnyekkel, nem?
-Igen. –bólogat a szöszi lány.
-Hm… Lássuk csak… mit is tehetünk ez ügyben. –elgondolkozik. –Hány szörny van az ágyad alatt?
-Hát… Azt hiszem kettő! Csúnyák!
-Kettő… és csúnyák… az nem jó…
-Nem! –ingatja fejét. –A mamám nem hiszi el nekem!
-Én elhiszem –mosolyog, majd megsimogatja a kislány arcát.
-Én tudom, hogy tényleg ott vannak.
-Levadászod őket?
-Szeretnéd?
-Igen! –bólogat Adlyn. –És Sam is jön? Őt is nagyon szeretem.
-Sam sajnos nem ér rá. Dolga akadt, remélem beéri velem is a kishölgy?
-És most mit csinálunk?
-Itt is előbújnak a szörnyek vagy csak otthon?
-Még nem láttam őket. Szerintem csak otthon.
-Akkor… -és leveszi ezüst nyakláncát. –Ez a tiéd. –nyújtja a kislány felé. –Megvéd minden szörnytől.

-De ez a nyakláncod! Nem fogadhatom el!
-Nem! Ez egy szép ezüstlánc és a tiéd. Akárhová is mész nem kell többet félned semmitől sem! Csak arra gondolj, hogy én adtam neked, és hogy engem is megvédett!
-De így most már nem fog vigyázni rád.
-Nem is kell! Azt hiszem vigyázok magamra én…
-Vagy Sam!
-Igen, Sam! –bólogat és elmosolyodik. –Vagy inkább én vigyázok rá?
-Te vagy a kedvencem, mert erős vagy és bátor. Sam is az… de most tényleg nincs veled? –elgondolkozik. –Kocsival jöttél?
-Nem! Repülővel! És… féltem… -felsóhajt búsan, hiszen Dean retteg a repüléstől. A kislány megöleli és megsimogatja a fejét.
-Nem szabad félni! Lehet, hogy vissza kell adnom a nyakláncot?
-Nem! A tiéd! Nekem már sokat segített és most te kapod meg, hogy neked hozzon szerencsét és megóvjon! –és a nyakláncot a kislány nyakába akasztja. –Így. Most már a tiéd! De ne vedd le!
-Igen! –bólogat Adlyn. –Most… most… Már annyira, de annyira nem fogok félni! –s megint szorosan megöleli Jensent.
-Nem is! –kiált. –De hol vannak a szüleid?
-Dolgoznak. A papámé ez a hely, és néha idejövünk.
-Oh, tényleg?
-Igen! –bólogat. –És most sok a dolga!
-És elenged ide egyedül?
-Szeretek táncolni, de nem vagyok egyedül, mert itt vagy már te is.
-Ez igaz! –helyesel. –És mi lenne, ha táncolnánk?
-Veled? –néz fel a magas fiúra, akinek a derekáig ér.
-Igen! Szabad egy táncra a kishölgy?
-Hát… én…
-Ilyenkor azt kell mondani, hogy szabad. –súg a fiú.
-Szabad! –kiált boldogan a kislány, mire Jensen felkapja, karjára ülteti, nagy kezébe fogja Adlyn kis ujjait, s a táncolok közé pördülnek. Angel is látja ezt, miközben Matt nem engedi el egy pillanatra sem. A lány most édesnek látja a fiút, pördül-fordul Adlynnal a karjaiban, aki csicsereg a fülébe, felnevetnek aztán összebújnak. Angel nagyot sóhajt és lenéz a kisfiúra, igaz ugyan, hogy új udvarlója jóképű (lesz), sőt kedves ahogyan vezetni próbálja, de Jensen karjaiban szívesebben lenne most, akárcsak a kicsi lány. Nem is figyel a kisfiúra. Elmereng azon, hogy milyen jól is indult ez a táncos este… az a csók és mi lehetett volna, ha nem jön Matt… Lehet, hogy már régen nem is táncolnának? Figyeli a tűztől forró levegőn át, ahogy Jensen alakja vibrál, aztán tekintetük találkozik, s a fiú rámosolyog, Angel pedig magába szívja ezt a pillanatot.
-Ki az a lány? –kérdezi Adlyn, mert észrevette, ahogy Jensen tekintete elkalandozott.
-Egy barátom.
-Nagyon szép! Ő a legszebb itt!
-Igen, nekem is nagyon tetszik… Persze a kishölgy is nagyon csinos…
-De az a lány, már felnőtt és van neki cicije is…
-És?
-Ő sokkal jobban tetszik neked! Ha felnövök, én is ilyen szép szeretnék lenni!
-Sokkal szebb leszel! A fiúkat úgy kell majd elhajtani a házatok elől.
-A fiúk buták!
-Ezt miért mondod? Akkor én is buta vagyok?
-Nem! Csak… -búsan néz szemébe. –Látod azt a fiút aki vele táncol? Ő Matt…
-Na és mit kell tudni erről a Mattről? Bántott?
-Nem! –rázza fejét.
-Az én kezemről lecsapta a lányt… valamit tud a srác.
-Nekem nagyon tetszik.
-Igen?
-De ő észre sem veszi, ha ott vagyok, ahol ő! Mindig csak a fiúkkal focizik, meg úszik… még szörfözni is tud! Nem játszik velem!
-Oh, tényleg ilyen vak? Bezzeg Angelt kiszúrta!
-Angel?
-Így hívják a lányt.
-Tényleg olyan szép, mint egy angyal.
-Szerintem is!
-De neked sohasem volt igazi barátnőd!
-Hát… majd meglátjuk… De míg Mattel táncol, nem tudok vele arról beszélni, hogyan is mélyítsük el a barátságunkat!
-Samnek is biztosan tetszik.
-Oh, Sam! Persze! Neki is tetszik!
-Nagyon rossz, hogy meghalt a menyasszonya.
-Igen… de bosszút fogunk állni.
-Én nagyon drukkolok! –kiált.
-Figyelj Adlyn, mi lenne, ha bemutatnálak Mattnek?
-Hogyan?
-Ha én viszlek hozzá, észre fog venni! Bízd rám! És akkor táncolhatsz vele! Szeretnél?
-Nagyon! –bólogat a kislány.
-Rendben. –helyesel és táncolva a lány mellé szökken. –Szia Angel! Bemutatom neked Adlynt! –kiált, majd lenéz a kisfiúra, aki elhúzza a száját ahogyan meglátja.
-Megint itt a nagy bunkó! –mormog. –Gyere Angel, táncoljunk máshol!
-Hé! Haver, mi lenne, ha békét kötnénk?
-Béke? Veled? Soha… -elhúzza száját.
-Pedig… a pultnál vettem neked Coke-ot. Ha megszomjaznál. Szerintem Angel is szomjas. Ugye? –pislog a lányra.
-Igen. –bólogat, s még mindig nem tud betelni azzal, ahogy Jensen karjaiban megbújik ez a kicsi lány. Eldöntötte, most azonnal szül neki egyet. Ok, talán nem most… és talán, ha nem meleg… igaz, az sem érdekli, ha ilyen őrülten vonzó egy gyerekkel a karján. Mindig is megdobbant a szíve, ha férfit látott gyermekkel összebújva. És most itt van ez az édes copfos lány, Jensen pedig öleli…
-Vettél kólát? Nekem? –kérdezi Matt. –Le akarsz fizetni?
-Én, nem! –ingatja fejét a fiú. –Meghívlak, ilyen egyszerű! A táncban mindenki megszomjazik. De… szeretnék bemutatni neked valakit. –s a kislányt leteszi a földre. –Matt, bemutatom neked Adlynt. Adlyn, ő Matt! –megfogja a kisfiú kezét és felemeli. –Ilyenkor kezet kell fogni.
-Szia. –mondja a kislány szégyellősen.
-Szia. –kiált a kis lovag, majd összeráncolja homlokát. –Téged már láttalak!
-Igen, most itt vagyok a szüleimmel. Papámé ez az egész.
-Ne! Tényleg? –elkerekedik Matt szeme. –Komolyan?
-I… igen. –bólogat Adlyn.
-Akkor… -elgondolkozik. –Ez nem semmi. Nekem a mamám dolgozik itt.
-Tudom.
-Tényleg?
-Már sokszor láttalak vele. Ha nem dolgozik, akkor mindig a parton ültök, és te szörfözöl! Nagyon ügyes vagy!
-Hát… kösz…
-Én nem tudok.
-Oh! Megtaníthatlak!
-Komolyan?
-Hát persze! Simán! Nem olyan nehéz!
-Van deszkád? A papámnak van.
-Nekem van kettő. Az egyiket kölcsönadom, ha kell!
-És tényleg megtanítasz?
-Naná! –kiált Matt, aztán megfogja Adlyn kezét. –Táncolunk?
-I… igen! –mosolyog boldogan.
-Gyere! –s elhúzza a kislányt, mintha Angel sohasem létezett volna, a táncolók közé vegyülnek. Jensen elmosolyodik és csípőre teszi kezét.
-Azt hiszem Matt kiiktatva. –jelenti ki.
-Elég hamar elfelejtett. –állapítja meg Angel, igaz ezt egy cseppet sem bánja. Végre együtt lehetnek.
-Ez elég könnyen ment. Szerintem már a kólája sem kell neki. Rendeltem neked is egy Bacardit.
-Köszönöm… de ki volt ez a kislány?
-Adlyn. Rám talált. Azt hitte, én vagyok Dean. –elmosolyodik. –Kapott tőlem egy nyakláncot, mert félt a szörnyektől. Szerintem elhitte, hogy ha hordja, akkor nem esik baja.
-Ha rám is egy ilyen „Dean” vigyázott volna kislány koromban, én sem féltem volna a sötétben.
-Szeretnéd, hogy megvédjelek?
-Igen. Igaz, már nem félek, de ki tudja, lehet, hogy mégis. –megfogja Jensen kezét. –Táncolunk végre? Azért vagyunk itt, nem?
-És én vagyok a kedvenc partnered!
-Pontosan! –kiált és a fiú karjait dereka köré húzza, majd felnéz rá. –Akkor táncolunk? Tudod még haragszom rád, és ettől függ mennyire.
-És mi lesz az italoddal?
-Ki a fenét érdekel? Ugye most csak idegesíteni akarsz?
-Lehet! –mosolyog, majd magához szorítja a lányt. –Kösd fel a bikinid!
-Megtettem! Lássuk jól emlékszem-e, hogy te vagy a legjobb? –kiált, Jensen pedig a táncolók forgatagába vezeti őt, majd átadják magukat a zenének, a mozgás örömének s már nem csak a tűz perzseli testüket, hanem egymás érintése, illata, mely forróbb, mint a lángnyelvek fényének tánca bőrükön.

Jensen a teraszon ül, kezében egy üveg sör. Jóleső fáradtság bizsereg lábában. Ájulásig táncoltak a parton, ők voltak az utolsók akik otthagyták a helyet. Mélyen az éjszakában járnak, már 2 is elmúlt. Elégedettséggel nyugtázza a napot ami mögötte áll, hosszú volt, de mozgalmas. Jareddel viszont nem jutottak dűlőre. Pedig muszáj lesz, ha nem akar beleőrülni ebbe. Barátja bungalójára néz. Körvonalai belevesznek a sötétbe. Lehet, hogy Jared is ugyanígy ül az éjszakában és azon mereng amin ő? Kizárt. Miért tenné? Ott van Jade, és láthatóan tényleg kezd vonzalmat érezni iránta. Ami csodálatos. Végre nem Sandyn jár az agya. De itt van ő! Rá már nem is gondol? Azt mondta kívánja őt minden pillanatban. Na és most? Mert ő most is rá gondol, ahelyett, hogy azon merengene, hogy Angel milyen gyönyörű! Ő volt a legszebb a parton és az a csók… pusztán barátilag persze… megmosolyogja ezt. Barátság? Hogyne! Kíváncsi mi lesz ebből az egészből! Csak az ő hibája, hogy még mindig itt tartanak. Táncoltak, bőrük összeért és szeretkezett, miközben őket is elragadta a vágy, de nem történt semmi sem. Rágondol és beleborzong. Nincs más út, ha ki akar lépni abból az őrületből, ami Jared és közte történik. Itt van Angel, aki segíthet. De nem azért szeretne a lánnyal lenni, hogy megmutassa, nem vonzódik férfiakhoz egyszerűen csak vele akar lenni. A teste most megmutatta, hogy mennyire kívánja őt és vonzódik hozzá, a józan esze is azt diktálja, hogy Angel remek választás. Szórakoztató, vicces, szabad és gyönyörű… Mi kell még? Nem érdekelheti Jared. Fogja föl ő is olyan könnyen, ahogy barátja teszi, és lépjen tovább? Csak az érzéseit nem képes uralni… Szájához emeli a sört, kiissza, majd az asztalra teszi az üres üveget, és behunyja szemét. Hallgatja az óceánt, arcát a szellő simogatja. Lassan ideje befészkelnie magát az ágyba, ahogyan Angel is tette, mikor visszaértek. Persze a megállapodásukat nem rúgta fel, szigorúan az ágy egyik oldalán bújt a takaró alá. Felsóhajt egy nagyot, s megsimogatja a széke karfáját. Mindjárt lefekszik ő is. Ingét és nadrágját levette, kényelmetlen volt már. Így sokkal kényelmesebb merengeni azon, amire nincs válasz. S nem is sejti, hogy Angel lopva figyeli őt. Vajon hol járhat a fiú ismét? Milyen kár, hogy túl sötét van és alig látja őt. Mi lenne, ha meglepné? Sejti mit rejtenek ezek a nagy sóhajok. Jared… de kit érdekel most Jared? Biztos abban, hogy a fiú már hozzá is vonzódik és megkeveredett ettől az egésztől! Ahogy hozzáért… baráthoz, így nem érhet férfi… Megnyalja száját. Itt az idő! Cselekednie kell. Egész éjszaka kerülgették a témát, de szikrát vetett minden mozdulatuk, ahogy összeért bőrük… Ez így nem mehet tovább! Kívánják egymást! Ezt mindketten tudják. Ennyi volt a barátság! Már nem érdekli mit mondott! Elég! S most Jared sem hatja meg… Elnézve őt, inkább a nővérével van elfoglalva, mintsem azon gondolkozna mi van Jensennel… Talán ez fáj neki? Lehet… De most elég ebből. Kibújik a takaró alól, s felkel az ágyról, majd puha léptekkel a fiú széke mögé lopakodik, s kezével eltakarja szemeit.
-Találd ki, ki vagyok. –súgja fülébe. Jensen halványan elmosolyodik. Angel még ébren van? Megfogja a lány puha ujjait arcán.
-Nem is tudom…
-Segítsek neked? –kérdezi sejtelmesen, s kezeit Jensen mellére csúsztatja.
-Fogalmam sincs. Még valami?
-Tényleg nem tudod? Akkor adok még egy kis segítséget. –mosolyog, s egyik lábát a fiú ölébe teszi, majd talpával ágyékát kezdi simogatni lassan. –Na? Még így sem találod ki? –kérdezi, s Jensen tarkójába csókol, majd beleharap egy aprót. A fiú nagyot nyel, teste borsókázik Angel érintésétől, csókjától. Megfogja kezeit mellé, bólogat.
-Azt hiszem… tudom már…
-Na?
-Egy… egy… barát…
-Barát? Felejtsd el! –elveszi lábát öléből. –Most felejtsd el ezt. –susog Jensen fülébe, aztán elé áll, tenyerébe fogja fejét, szemében vágy.
-Akkor… most…
-Most nincs barátság.
-Akkor mi van? –s ölébe húzza. –Hm?
-Hát… -s egyik lábát könnyedén átteszi Jensen feje felett, így közrefoghatja derekát. –Csak te vagy és én. –átfonja karjait a fiú nyaka körül. –Nem is tudom… egy férfi és egy nő… Te mit gondolsz?
-Hogy mit gondolok? –kérdezi, de nem vár választ, hevesen Angel szájába csókol, nyelvük vadul játszik, majd levegőért kapkodva válnak szét. –Ugyanazt gondolom, amit te. –s megint megcsókolják egymást, miközben megfogják a másik kezét. Ujjaik összekulcsolódnak, Angel pedig a háta mögé húzza őket.
-Oh, milyen heves vagy.
-Csodálod? Vannak módszereid.
-De hamar megadod magad nekik… Akkor… elfelejtsük ezt a „legyünk barátok” dolgot? Én találtam ki, de… de nem megy.
-Nekem sem… gondolkoztam… -sóhajt. –Rólad. –simogatja Angel hátát.
-És?
-Amikor ott voltunk a parton, nagyon szép voltál…
-És most már nem vagyok az?
-De! Most is az vagy… ebben az apró kis bugyiban… azt kell, hogy mondjam, hülye vagyok, hogy csak úgy üldögélek itt, és elmélkedek.
-Akkor ne tedd! Hagyd abba és mondd meg, mit csináljunk, most, hogy már nem vagyunk barátok?
-Szeretkezni akarok veled. –suttog Jensen izgatottan, s Angel nyakába csókol.
-Lehet róla szó. –mosolyog. –Azt hiszem. Szerintem remek ötlet.
-Ang!
-Most én elmélkedem?
-Igen. És túl sokat. –mondja feltüzelve. –Kívánlak.
-Csak lassan! –s elengedi Jensen kezeit, aki rögtön átfogja derekát.
-Ang, ne csináld!
-Tudom… kellőképpen felizgattalak. Érzem. De… velem mi lesz? –kérdezi, és szájon csókolja a fiút, akinek kezei tarkójára siklanak, a megtartják őt. Angel így nyugodtan hátradőlhet, szeretője pedig melleit kezdi becézgetni lágyan.
-Ezt nagyon jól csinálod. –suttog simogatva Jensen fejét, aki erre felemeli és a szemébe néz.
-Bírom a buborékaidat. –suttog, Angel végigsimítja arcát.
-Akkor folytassuk amit elkezdtünk.
-Itt?
-Miért ne? Senki sem lát minket, hacsak egy cápa nem úszik erre és nem kukkant ki.
-Tényleg megijesztettél mikor nem jöttél vissza.
-Hogyan jöhettem volna? Kösz, hogy kizártál. Mire volt jó?
-Csak játszottam.
-És jól szórakoztál?
-Még mindig haragszol.
-Én megmondtam. Kérj bocsánatot. És, hogy nem teszel ilyet többet.
-Ezt nem ígérem meg. Főleg, ha így kell kiengesztelnem téged. –s szájon csókolja a lányt.
-Hihetetlen vagy, de mit is várok egy sráctól?
-Mi lenne, ha csendben maradnál? Kezdesz olyan lenni, mint Jade.
-Kösz.
-Szívesen.
-Mondtam, hogy a tesóm! Szeretnéd, hogy olyan legyek?
-Ne! Kedves lány, de inkább maradj ilyen, amilyen vagy.
-Tetszem neked? –kérdezi és elmosolyodik.
-Tetszel. –s megcsókolja száját.
-Ezentúl bevezetjük előjátéknak a beszélgetést. Jó ötlet?
-Nem! Inkább csináljuk!
-Mit is?
-Ang, te csak szórakozol velem!
-Én? Nem! Komolyan kérdeztem! –kiált fel, s megsimogatja a fiú pihe haját, majd nagyon lassan felegyenesedik öléből. Jensen elbűvölten nézi. Micsoda nő!
-Most hová mész?
-Én? Sehová! De… mit szólnál… ha… -és ujjai közé csippenti apró bugyija pántját, aztán szépen lassan leveszi magáról, mélyen lehajolva, de egy pillanatra sem veszti szem elől a fiú tekintetét. Majd a csipkés darabot a tengerbe dobja. Erre Jensen szemei mégjobban elkerekednek.
-Ez nem kell már! –jelenti ki a lány.
-Öh… hát… n… nem!
-És most is tetszik amit látsz? –kérdezi búgó hangon, a szél a hajába kap, a házból kiszűrődő kevéske fény domborulatain játszik. A fiú nagyot nyel és bólogat. Angel hátrafogja tincseit és elnézi ahogyan szeretője gyönyörködik benne, aki olyan gyorsan kapja le magáról az alsónadrágját, mintha az élete függne tőle. A lány tekintetével mutatja, hogy tegyen úgy, ahogyan ő. Dobja jó messzire. Jensen pár pillanatig gondolkodik, aztán elhajítja, majd elvigyorodik.
-És… megint malackodni fogsz?
-Jobban szeretném, ha többes számban beszélnél. –suttog, majd lassan a fiú ölébe ül, miközben óvatosan magába helyezi, teljesen befogadva őt, s átadja érzékeit a gyönyörnek. Szájával megérinti szeretője állát, majd orrát, aztán piros szájába harap gyengéden, amitől Jensen kinyitja ajkait és édes nyelvük találkozik. Ez mindkettejüknek örömet okoz, és megelégedést. A fiú évődve csókolja, nem akarja, hogy vége legyen ennek a pillanatnak és visszatérjenek gondolatai. Most jó. Nem létezik más, csak Angel és ő. Ha a lány nem lenne, talán tényleg beleőrült volna már abba a vágyba, amit egy férfi iránt érez, de most itt van egy gyönyörű nő és az övé lehet, mindennél jobban kívánja, akarja. Öleli, csókolja, magáévá teszi, elemészti a vágy. Kezei lesiklanak Angel fenekére, miközben fehér fogaik néha-néha összekoccannak, aprókat harapnak a másik ajkába. Elfeledkeznek a külvilágról, az összes gondról, ami körülveszi őket. Angel kezei átfogják Jensen derekát simogatón, s lassan mozog a testi szerelem ütemére. A fiú a fenekébe markol a kéjtől , mire a lány felnevet, s hátra dobja fejét, haja kusza összevisszaságban omlik vállára. Becsukja szemét, s élvezi, amint a kedves megfeszül benne. Milyen csodás férfi és szerető. És milyen sokat kellett arra várni, hogy ismét együtt lehessenek. Két kezébe fogja Jensen arcát, mely a tenyerébe simul, s szemében látja a gyönyört. Szeretőjére mosolyog, s lágyan csókot lehel homlokára. Tovább mozog, lassan, nagyon lassan. Miért akarná elsietni a dolgot. Előttük van még az éjszaka, s szereti hallani a kéj hangjait, ahogy testük összeér, s egymásba kapaszkodik, mindennél izgatóbb szólamon énekel. Jensen felsóhajt, s oldalra fordítja fejét, Angel pedig a nyakába csókol, aztán nyelvével szájához vándorol, ízlelgetve bőre zamatát, s heves csókban forrnak össze remegő ajkaik, majd zilálva válnak szét, s egymás szemébe néznek boldogan.
-Szeretek veled lenni. –suttog a lány és szeretője selymes hajába túr. –Szeretem, ha… ha… bennem vagy. –mosolyog gyönyörében. –Még kérek belőled. –a fiú csókkal válaszol, mert a kéj mámorában úszva nem tud beszélni, elfelejti a szavakat. Angel ujjai arra a pontra vándorolnak, ahol összeforrtak, s puha ujjbegyeivel mégjobban izgatni kezdi a fiút és magát is, Jensen felnyög, ahogyan ő is, s fenekénél fogva még közelebb húzza magához, így teljesen eltűnik a lányban, akinek nedves ujjai elindulnak felfelé, elidőznek a fiú ágyékán, s megállnak köldökénél, aztán derekára siklanak, és megnyugodnak feneke vágása felett. Apró nyögésekkel hajtja fejét Jensen erős vállára, aki megrészegül leheletétől. Nyakába harap gyengéden, s ott szeretgeti, ahol csak éri, de nem bírják sokáig egymás édes szája nélkül, ismét találkoznak, s szenvedéllyel teli forró csók után Jensen, megfogja Angel combjait, s teljesen szétfeszíti őket, követelve a kéj mámorát, ezzel pedig fájdalmas gyönyört okoz a lánynak, aki megtámaszkodva a fiú térdein hátrahajol, s hangosan felnyög. Egy ütemben mozognak tovább. Angel ujjai Jensen bőrébe mélyednek. Apró kiáltásokkal felel az egyre erősebb lökésekre. Legszívesebben felüvöltene, de nem teszi, inkább kéjesen felnevet, s élvezi a testi szerelem egyre gyorsabb ritmusát. Milyen csodálatos is így, s milyen kár, hogy néhány pillanat és vége van. Jensen kinyitja szemét, s az élvező lány arcába néz. Ilyenkor a legszebb. Csodálatos. Lenyűgöző volt a parton is, valóban ő volt a legszexisebb, kívánatos, de most, ahogy élvezi az együttlétet, vonásai még gyönyörűbbé teszik. Erősen megfogja Angel fejét, s magához húzza, vadul szájon csókolja, azt sem bánja, ha felsérti vele a lány ajkának bőrét, de úgy látszik szeretője meg sem érzi ezt, ugyanolyan vadul csókol vissza, miközben összekulcsolják ujjaikat. Tovább ringanak a kéj és a gyönyörűség határán. Angel boldog, mert örömet okozhat, ahogyan a fiú is az, teljesen övé a lány, s igen, talán szerelmes is tud lenni belé. Szerelem, milyen fura ez a szó. Miért kell gyötrődnie valaki más miatt, amikor karjaiban tarthatja ezt a szépséget. Csókolja, öleli, úgy érzi, igen, most szerelmes, elönti egész testét, érzékeit ez a gondolat, mert csodaszép, mámorító is ez. Bár így lehetne és nem csak ezekben a pillanatokban. Képes arra még, hogy legyőzze vágyait, álmait, amiket egy férfi iránt táplál, egy vonzó, szórakoztató, édes lány miatt? Képes, mert ami most a hatalmába kerítette, üldözte mindig. De mi van, ha csak erre a pár pillanatra szól az egész? Szomorúan sóhajt fel hirtelen, elönti agyát a töménytelen gondolat, ám a közeledő csúcs ellen már nem tud hadakozni. Összeszorítja száját, miközben mozdulataik görcsössé válnak, Angelt szétfeszíti férfias ereje. Felkiált édes-fájdalmas élvezetében, megszorítja a fiú kezeit, aki a gyönyör kapujához érve, hátrahajtja fejét, és sírni kezd, akár egy kisfiú, miközben érzi, hogy hullámokban élvez el a lányba, akinek arca boldogságtól sugárzik és utoljára felnyög még, majd lihegve elhallgat, s elengedve kezét megöleli őt bágyadtan, s hatalmába keríti a beteljesülés lüktető érzése. Elégedett, de látja, szeretője reszketve zokog karjaiban. Mi történt? Homlokon csókolja Jensent, akinek sós verejtéke ajkához tapad. Lenyalja, s édesnek érzi. A fiú elfordítja fejét, aztán kezét arca elé teszi és tovább sír. Mi lehet a baj? A fiú még mindig benne, érzi forró élvezetét amint egyre feljebb lüktet benne, s ilyenkor sír az arcát takarva?
-Mi történt? –kérdezi, s eszébe jut, miért is lehet ez… Jared…
-Semmi. –súgja Jensen szipogva, kezét arca előtt tartva.
-Mégis… van valami… -finoman lefejti a fiú ujjait pofijáról, aki rögtön elnéz oldalra. –Mi a baj? Nézz rám!
-N… nem.
-Jensen? –kérdezi. –Nem akarsz már?
-N… nem… te… olyan… szép vagy és… -szipog.
-Beszéljünk. Csak figyelj rám.
-Hülye vagyok.
-Hát… azért, ettől még nem kell pityeregni. –suttog.
-Tudod… így most jó!
-Igen jó. Még mindig érezlek. –mosolyog. –Hm.
-Én csak… csak… szerelmes szeretnék lenni. –s piros szemeivel végre a lányra néz. –Érted?
-Mindenki szerelmes szeretne lenni… De… most tényleg ezért sírsz? –kérdezi, a fiú pedig bólogat. –A szerelem ritkán jön úgy, hogy meglátod, és tudod, ő az!
-És… és… mi? Szerethetjük mi egymást?
-Szerethetjük. –mosolyodik el. –De ehhez idő kell, azt hiszem… te is tudod.
-Én csak boldog szeretnék lenni.
-Szerintem te nem ezért sírtál.
-De! Össze vagyok zavarodva, mert annyira szerettem azt az érzést ami elöntött az előbb veled. Olyan volt, mint a szerelem.
-És az is lehet. –s megpuszilja a fiú arcát.
-Tényleg tudnál szeretni?
-Tudnálak. –simogatja szeretője fejét. –Nagyon is. És te?
-Én is. –suttog.
-Akkor most elég legyen a szipogásból. Gondolj arra amit az előbb éreztél, csak csukd be a szemed. –megölelik egymást, homlokukat összeteszik.
-Az enyém voltál.
-Még mindig az vagyok. –s összeér szájuk. –S ha akarod, az leszek mindig, csak felejtsd el azt, ami eszedbe juttatta ezt az egészet, mert tudom, hogy…
-Mit tudsz?
-Mindegy.
-Nem… nem az.
-Te… te… szer… mindegy! –s olyan hevesen a fiú szájába kapaszkodik ajkaival, hogy beléfolytja minden szavát.

A nap friss sugaraira tér magához Angel, az ágyban. Kinyitja szemét és rögtön a tengert látja meg, a nyitott teraszajtón át szellő kap hajába. Alig aludt pár órát, de mégsem fáradt. Jensen erős karjaival fogja át derekát, keze, combjai között talált megnyugvást, ezen el is mosolyodik. A fiú egész testének minden porcikáját érzi, ahogy átfogja őt hátulról. Hasán a pihék, feneke bőréhez érnek, és ettől megint csak elönti a vágy. De most jobb, ha nem ébreszti fel, aludjon csak. Ott szuszog a füle mellett. Most szívesen megnézné, de nincs szíve megfordulni, inkább megsimogatja karját, mire Jensen megborzong, de fel sem ébred rá. Angel most minden egyes apró szőrszálat érez, sőt, mást is… Ez édes, de inkább pihenjen. Behunyja szemét és próbál ő is pihenni kicsit. Jensen szíve, hátán dobog. Lassan ver, nem úgy mint az éjjel. Nem hozták fel többé a szerelem témát. Tudja, hogy a fiú vergődik, mert látja, sőt érzi, hogy akarja őt, tetszik neki, s szeretné szeretni, de ott van az a másik érzés… most már nyilvánvaló, hogy Jared iránt gyengéd érzelmeket táplál. Segíteni szeretne, de hogyan? Éjjel majdnem kimondta, de mégsem tette. Jobb is így. Talán… egyszer… megteszi. Most nem akar erre gondolni, olyan jó így. Az ő légzése is lassulni kezd, s az álom határán jár, amikor ismerős hang üti meg fülét. Talán csak képzelődik, mert ez lehetetlen. Nem is foglalkozik vele… De megint ismerős nevetés üti meg fülét. Kipattannak szemei. Hallgatózik. Most csend, csak Jensen szuszogása töri meg. Oh, őrültséget művel vele az esze… De aztán… ismét nevetés, és az a jellegzetes hang. Nem képzelődhet, vagy ha igen, akkor megőrült. Óvatosan lefejti Jensen karját magáról, eltávolodik tőle, majd felül. Hallgatózik, most már biztos benne, hogy nem az agya játszik vele. Ez ő! Biztosan ő! Lábujjhegyen megy a fürdőbe, s amilyen gyorsan és halkan lehet, összekapja magát. Kilép. Még mindig hallja. Itt kell hagynia Jensent. Muszáj. Kioson az ajtón, szíve hevesen kalapál, amint meglátja a szomszédos bungaló teraszán reggeliző alakokat. Elindul a stégen. Milyen közel is van a másik ház, pedig még időt akar nyerni, hiába is indult el olyan bátran. Szeretné összeszedni gondolatait, mit is mondhatna, de lábai viszik őt, mintha nem tudna parancsolni nekik, s már ott is áll a bejáratnál. Hallja a beszélgetést a teraszról, ő pedig felemeli kezét és kopog. Ránéz kezére, legszívesebben rácsapna, hogy még ne! De késő! Hirtelen elhallgat a csevegés, majd lépések nesze, az ajtó feltárul, s egy régi, ismerős szempár néz vissza rá.
-Angel?
-Sz… Szia Gary. –beszél zavartan. –Igen, én.
-Ezt nem hiszem el.
-Pedig elhiheted.
-Te, itt? Hogy kerülsz ide?
-Hát… repülővel? –elmosolyodik.
-Ok, olyan vagy mint voltál. –állapítja meg és ő is elmosolyodik.
-Hallottam a hangotokat, és tudtam… ide kell jönnöm… Igaz, nem tudom, hogy jó ötlet-e ez, de… de muszáj volt.
-Azt hiszem én is ezt tettem volna.
-A bölcs Gary. Te mellettem álltál akkor is.
-Igen… de gyere be. Azt hiszem nem velem akarsz beszélni.
-Nem… most nem. –s belép a házba. Mélyen a levegőbe szippant, s megérzi a soha el nem felejtett illatot, melyet úgy szeretett… szeret… A teraszhoz érve, megtorpan. Biztos, hogy jó ötlet ez az egész? Mi lenne, ha inkább elfutna, vissza Jensen karjaiba? Nem! Már nem teheti meg! Gary kilép mellette, innen már nincs visszaút!
-Azt hiszem jött valaki jött hozzád. –szól Gary és Angelre néz, aki nagy levegőt vesz és kilép a teraszra. Megpillantja azt az embert, aki nem is olyan rég, a mindent jelentette számára, akivel családot és közös jövőt tervezgettek, és aki most a tolószékéből néz fel rá.
-Sz… szia Daniel. –suttog és már rohanna is, de nem tud, mert Gary megállt az ajtóban. Ugorjon a tengerbe talán? A fiú olyan mély levegőt vesz, mint akinek ez az utolsó lélegzetvétele a halála előtt. Elsápad.
-Ang?
-Igen… én… szia. –s szívére teszi kezét, mert úgy érzi, mindjárt kiugrik a helyéből. Minden édes emlék elönti, amint meglátta őt. Igazi szerelem volt az övék, tele vágyakozással, lángolással és most megint úgy érez, csak egy pillanat kellett hozzá. Azt hitte lezárta, de azzal, hogy nem kereste többé a fiút még nem zárt le semmit sem, csak felejtett, de most… itt van minden a szívében.
-Ez… ez meglepetés. –mondja Daniel.
-Hallottam a hangod. Látni akartalak. Azt hittem álmodom, de nem! Tényleg te vagy az!
-Én, és ez a szar! –kiált és a tolószék karfájára csap.
-Daniel! Nyugi! –szól rá Gary.
-Ta… talán nem kellett volna idejönnöm. –mondja a lány csendesen.
-Nem, nagyon is jó, hogy itt vagy. –jelenti ki Gary. –Ülj csak le. –mutat az asztal mellett álló másik székre. A lány leül, majd Gary is. –Elhoztam a srácot kicsit kikapcsolódni, gondoltam itt lehet a legjobban. Az otthoni nyüzsgés unalmas neki. Visszajött Angliába és most nálunk lakik, de úgy láttam, nem szeret ott lenni…
-Nem igaz! –vág szavába Daniel. –Csak… csak… nem ezt akartam! Most tőletek függök! Púp vagyok neked és a családodnak. Ott vannak a gyerekeid, engem hagyj!
-Gary csak jót akar! –mondja Angel. –Ezt te is tudod.
-Ugyan, honnan tudhatnád, hogy mit érzek?
-Tudom!
-Mégis honnan? Nem te vagy ehhez a vashoz kötve, hanem én.
-Akkor is tudom, milyen most neked. Miért nem engedtél vissza magadhoz? Tudod, hogy mennyire fájt? És fáj még most is? Ezt akartad?
-Mit kezdtél volna velem? Hm?
-Szerettelek! Ennyi nem volt elég neked? Nem érdekelt, hogy ebben a székben vagy. Olyan nehéz ezt elfogadni?
-Nehéz! Pont te maradtál volna, egy ilyen srác mellett?
-Én!
-Nem! Te szabadságra vágysz, igazi társra, nem egy bénára.
-Nem vagy az!
-De! Feltűnt, hogy nem vagyok képes járni?
-Nem azért szerettelek, mert jársz! És mondd csak, ha velem történik meg ez és azt mondom hagyj, elmentél volna?
-N… Nem.
-Én megpróbáltam mindent a kapcsolatunkért, de te kizártál. Hagytad, hogy szenvedjek, hogy fájjon! –kiált. –Önző voltál! Ugye ezzel tisztában vagy?
-Csak védeni akartalak!
-Mitől? Attól, hogy szeresselek?
-Angelnek igaza van. –szól közbe Gary. –Daniel, ezt nem így kellett volna intézned! Én tudom mit élt át Angel. Beszéltünk rengeteget. Csak nem mindig ért el, amikor egy baráti hangot akart hallani…
-Az a hülye turné az együttessel. –szól Angel. –Gary én bírom a bandát, de ne akkor turnézzatok, amikor beszélnem kell veled!
-Így jött össze. –mondja. –De most itt vagy és beszélhetsz a sráccal teljes életnagyságban! Igaz Daniel? Normálisan is meg tudsz szólalni? –kérdezi, de a fiú nem válaszol.
-Talán mégsem kellett volna idejönnöm. –sóhaj fel Angel.
-De! –kiált Gary. –És… hogy-hogy itt? Egyedül?
-Öh… -erre mit mondjon? –Nem! Jade…
-Jade? Ő is itt van? Csak hallomásból ismerem, de az összes könyvét olvastam, amit adtál nekem! Tehetséges! -mondja Gary. –Szóval vele vagy itt.
-I… igen… és… barátokkal. –oh, miért nem képes kimondani, hogy egy gyönyörű férfival érkezett erre a szigetre, és úgy tűnik lassan célt érnek a másiknál. Mit akar ezzel? Olyan, mintha most ezzel letagadta volna Jensent… Sőt, ez pontosan az volt.
-Mi már itt vagyunk pár napja.
-Mi pedig csak tegnap érkeztünk… De… nem is tudtuk, hová jövünk. Az első repülőre felszálltunk és itt vagyunk.
-Ez izgalmasan hangzik. –állapítja meg Gary.
-Az is. –bólogat Angel. Jó volna, ha végre közölné, itt van egy sráccal, a szemközti házban… Nem… Most nem mondja el.
-Ez… ez tényleg izgalmas. –mondja Daniel. –Emlékszel mikor ugyanezt tettük, csak éppen vonatra szálltunk, mert lógni akartunk egy óráról?
-Emlékszem. –mosolyodik el Angel.
-Az isten tudja, hol kötöttünk ki, de az éjszakát az állomáson töltöttük, de nem volt pénzünk arra sem, hogy az automatából vizet vegyünk…
-Te pedig addig rugdostad, amíg végül ki nem adott egyet.
-Igen. –s végre Daniel is elmosolyodik, Angel pedig megfogja az asztalon nyugvó kezét, majd egymás szemébe néznek lágyan.
Jared nagyot nyújtózik, mielőtt kinyitja szemét, Jade sehol. Egy biztos, az ágyban nincs. Ásít, majd felsóhajt. Hol lehet a lány? Mindenesetre, így elterülhet az ágyon és ezt is teszi, most az övé az egész. Megsimogatja hasát, s megint nagyot ásít. Elfáradt az éjszaka és aludna még szívesen, de egy ilyen helyen, vétek lenne erre pocsékolni az időt. Felül.
-Jade? –kérdezi. –Hol vagy? –de válasz nem érkezik. Megvakarja fejét, aztán hátrasimítja kócos haját szeméből. –Jade? Hol bujkálsz? –de még mindig nem kap választ. -Tényleg elbújt előlem. –mosolyog, miközben maga elé mormogja a mondatot. Felkel, aztán egy hirtelen mozdulattal kinyitja a fürdő ajtaját. Sehol senki, de az illatokból tudja, nem olyan rég járt itt a lány, még párás a tükör is. Fejét ingatja. Kikukkant a teraszra, itt sincs senki. Hol lehet? Simán itt hagyta? Visszamegy a fürdőbe, letussol és összeszedi magát. A hidegvíz kimossa a fáradtságot szeméből és végtagjaiból, aztán felöltözik. Felhúzza nadrágját amit már 3 napja nyű, és azt a pólót amit tegnap a lány vett neki, aztán kimegy a bungalóból. Szembetalálja magát a szobalánnyal, aki éppen kopogni készült. A reggelit hozta. A fiú megköszöni és megkéri, hogy tegye csak le, majd jönnek. Éhes ugyan, de előbb utána jár, hol lehet a lány. Elvesz egy zsemlét a kosárból és majszolgatni kezdi, miközben elindul a stégen. Kiér a partra. Körbenéz, hátha itt lehet a lány, és ösztöne nem csalt. Pár száz méterre Jade egyedül üldögél a homokban. Combjain füzet és bőszen írogat. Jared megrázza fejét, lenyeli az utolsó falatot is és a homokban vigyázva arra, hogy a hullámok ne érjék lábát, odamegy hozzá. Nem szól, csak lehuppan mellé. Jade rögtön ráfigyel és becsukja a füzetet, mint aki egy sort sem írt, sőt azt sem tudja, mi is ez az ölében.
-Szia. –mondja a fiú.
-Sz… szia. –köszön zavartan Jade.
-Mit csinálsz itt?
-Csak… nézelődöm.
-Aha. Nézelődsz? Füzettel?
-I… igen… így szoktam!
-Tényleg? Én pedig azt hittem velem leszel, ha felkelek.
-Én… én… csak aludtál, én pedig…
-Nézelődsz! Ok! –bólogat a fiú. –Azért elolvashatom mit is néztél ennyire?
-Nem!
-Miért nem?
-Mert semmi sincs benne!
-Nem hiszem! –s megfogja a füzetet. –Szeretném látni. –könnyedén kapja kezébe, Jade lehajtja fejét, Jared kinyitja a csíkos füzetet, s szemei a sorokra siklanak.
„Kő, kavics, mozgó víztakaró.
A kavicságyban, sziklaháton
Partra sodort kagylóhéjjak.
Ültünk egy vízben álló sziklafalon.
A szeles, holdfényes éjszakában
És beszélgettem veled.
Ennyi történt ott, a Hold a tanúnk rá.
Legfeljebb a kezed fogtam meg,
Hogy egy-egy magasabb
Sziklahátra felsegítsen engem.
Tenyered meleg volt, kézfejed hatalmas.
Helyettünk két egymásba
Kapaszkodó tekintet ölelkezett
A hideg kövön ülve fáztál.
Betakartalak volna, de
Nem mertem hozzád érni.
Ritkuló szavaink réseibe
A hullámok be-becsaptak.
Csak nagyon lassan értettük
Meg, hogy mit akarnak.
Aztán sokáig ültünk némán
Egymás mellett. Nem volt mit
Elmondani már, csak tartani kellett
Amíg bírjuk, mint gyöngyhalász
A víz alatt a levegőt, az együttlétet.
Végül egy tisztára mosott fehér kagyló minden,
Amit adni tudtam neked.
Emlékek nélkül hagytalak.
Pedig a holdfényben ülve úgy tűnt,
Az éjszaka sohasem múlik el,
Míg a hullámok erős hangon elhörögték
Azt, hogy…” –itt véget ér a vers. Jared felnéz, a lány pedig rögtön kikapja kezéből a füzetet és magához öleli.
-Én… én mondtam, hogy semmi.
-Ez szép… de… ez egy szakítás.
-Nem!
-Azt írtad le, hogy szakítunk!
-Nem!
-Jade? –s megsimogatja a lány karját. –Miért? Valami oka van.
-Csak úgy jött!
-Nem mondod el?
-Mert… én nem hiszem el ezt az egészet.
-Buta vagy Jade. –mondja, aztán gyengéden az ölébe húzza lábait. Végigsimítja őket. A lány elnézi mozdulatait és búsan felsóhajt. Jared elveszi tőle a füzetet s maguk mellé teszi a homokba.
-Máris azt akarod, hogy vége legyen? –kérdezi.
-De te olyan híres vagy, és… és te vagy Jared Padalecki! Én meg csak egy író, egy senki…
-És? Ha én színész vagyok, te pedig író… egy jó író…
-Unalmas!
-Nem vagy az! Jade, miért nem fogadod el ezt?
-Mert nem hiszem el. Nem tudtam aludni, mert csak ezen járt az eszem. Csak álmodok, és felébredek, ott leszek a szobámban, ahol olyan biztonságban vagyok.
-És most nem vagy?
-Nem tudom. –sóhajt. –Az hogy te vagy az… olyan hihetetlen… Meg… meg amit csinálunk… -pirul az arca.
-Ne csináljuk? –mosolyodik el a fiú, aztán megöleli Jadet, aki megkapaszkodik benne. Nem akarja kimondani azt ami még a szívét nyomja, hogy ha Sandy visszatér, talán tényleg vége lesz egy pillanat alatt.
-Figyelj Jade, ne törd ezen a fejed.
-Akkor… akkor mit csináljak?
-Mondjuk… mivel ez a 2. napunk együtt, mit szólnál, ha tényleg elmennénk kókuszt szedni? Megbeszéltük, nem?
-Igen.
-De előtte vegyünk nekem néhány gatyát, mert már kezdem hülyén érezni magam ebben.
-Rendben.
-Viszont… te… tetszik ez az izé rajtad.
-Angel azt mondta, hogy jól fog állni ez a bikini! De… tényleg jó?
-Nekem bejön. Szexi.
-Szexi? Én szexi?
-Igen, te! –bólogat Jared, aztán megcsókolja a lány száját hosszan. –De mielőtt vásárolunk és elmegyünk kókuszt gyűjteni, együnk valamit, mert éhen halok. Éppen hozták a reggelit, mikor eljöttem.
-Egy kávé, most jól esne.
-Akkor? Mire várunk még? – kérdezi és felsegíti a lányt, majd kéz a kézben elindulnak, vissza a házikójuk felé, a füzet pedig ott marad, s lassan elérik a hullámok.